Gyurkity Péter

Időt kapott a Huawei

Elhalasztják a teljes tilalmat, a cégvezetés azonban enélkül is bizakodó. Termékeik nagyban függenek amerikai áramkör beszállítók szállításaitól, és valószínűleg jön a chipgyártók bojkottja is.

Még hétfőn írtunk arról, hogy az amerikai elnök rendelkezését követően megszületett a teljes amerikai bojkott a kínai gyártóval szemben, amelynek következtében még a Google is letiltotta a saját operációs rendszeréhez való jövőbeni hozzáférést. Ezt gyorsan követte az ideiglenes halasztás, amelyre azonban a cég szerint nem sok szükség volt. A washingtoni kereskedelmi minisztérium rendelete a hardver és szoftver közvetlen eladását és szolgáltatások nyújtását tiltja a "feketelistára" vett vállalatoknak. A Google részéről közvetlen közreműködést igénylő szolgáltatások például a Google Maps és a Gmail.

A Financial Times számolt be néhány órával később arról, hogy Trump gyorsan aláírta a 90 napos halasztásról szóló döntést, amelynek értelmében a meglévő megoldások megfelelő karbantartása és a biztonság megőrzése érdekében a Huawei mégis hozzáférhet az amerikai partnerek által kínált hardveres és szoftveres komponensekhez. Ez persze még nem jelenti a csatározás végét, mégis jelzi azonban, hogy a kereskedelmi háború kellős közepén is van esély a megállapodásra (illetve hogy az amerikai elnök ebben a kérdésben is ragaszkodik megszokott taktikázásához, amely a legtöbb esetben egyrészt az erő felmutatását, másrészt pedig az engedmények kalapból való előhúzását jelenti).


Érdekes módon a gyártó az eredeti ítélettől sem esett kétségbe, a cégvezetés szerint ugyanis a halasztásra sem volt nagy szükség, bár az kérdéses, hogy a Google partnersége nélkül miként képzelik el az új androidos termékek piacra dobását – annál is inkább, mert az év második felében jön az újabb zászlóshajó, amelynek szüksége lesz az operációs rendszer friss változatára. "A Huawei magánvállalat, termékeinek vásárlása és használata kizárólag személyes preferencián alapuló felhasználói döntés kellene hogy legyen, nem pedig politikai játszmák tárgya - idézte a kínai Hszinhua hírügynökség Ren Zhengfeit, a Huawei Technologies alapítóját.

Az amerikai szankciók "nem lesznek hatással cégünk működésére" - jelentette ki a cégvezér, hangsúlyozva, hogy "semmiképpen nem fogják befolyásolni az újgenerációs távközlési technológia kifejlesztését". Hatással mindössze a cég számára "másodlagos" üzleti tevékenységre lehetnek a szankciók - fogalmazott. "A Huawei már hónapokkal ezelőtt megkezdte a felkészülést a kivételes helyzetre" - mondta, megjegyezve, hogy a cégnek nem áll szándékában megválni amerikai beszállítóitól. "Amennyiben az amerikai kormány lehetővé teszi számukra az exportot, a Huawei kész folytatni az alkatrészek beszerzését amerikai vállalatoktól, de éppen úgy folytatja saját kutatás-fejlesztését is" - közölte a cégvezér.

A Huawei, mint a világ legnagyobb mobilhálózati berendezésgyártója "megfelelő beszállítói tartalékkal" rendelkezik ahhoz, hogy pótolja az amerikai alkatrészek kiesését - jelentette ki Ren Zhengfei kínai újságíróknak adott és az országos tévécsatornákban kedden sugárzott interjúban. Ismertette, hogy a Huawei az első negyedévben 39 százalékkal növelte forgalmát az egy évvel korábbihoz képest. Hozzátette, hogy a második negyedévben a növekedés üteme kissé lassult, de a csökkenés mértéke nem lesz számottevő hatással a vállalat fejlődésére.


Az Infineon Technologies is reagált az amerikai kereskedelmi minisztérium feketelistájára és úgy döntött, hogy leállítja a kínai konszernnek küldött szállítmányait. Az egyik bennfentes elárulta, hogy az intézkedés elővigyázatosságból született meg. A gyártó a héten még megvizsgálja a lehetséges jogi következményeket. Az információkat a Nikkei Asian Review japán gazdasági újság közölte, az Infineon szóvivője nem kommentálta azokat. Az Infineon mikrovezérlőket és az energiagazdálkodáshoz szükséges integrált áramköröket szállít a Huawei termékeihez, s az együttműködésből évente 100 millió dollár bevételre tesz szert.

Az Intelhez, a Qualcommhoz és a Broadcomhoz csatlakozott a Qorvo is. A döntést a cégek többsége nem kommentálta, a Micron is csak annyit közölt, hogy természetesen amerikai vállalkozásként tiszteletben tartja az USA törvényeit és szabályozásait. A Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. (TSMC) egyelőre folytatja a szállításokat, de gondoskodik a lehetséges hatások felméréséről. A vállalat hozzátette, hogy "bonyolult és kifinomult exportellenőrzési megfelelőségi rendszerrel" rendelkezik és "a rendszer adatai alapján jelenleg nem változtatja meg a szállítási gyakorlatát". A világ második legnagyobb NAND-flashmemória-gyártójának számító Toshiba Memory, illetve a Japan Display Inc, (JDI) pedig azt jelezte, hogy tanulmányozzák a Huawei elleni amerikai feketelistának az üzleti tevékenységükre gyakorolt hatásait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    "Trump úr tilts le minden kínait, a USA kínai éttermeket is, mert nem lehet tudni, hogy lehallgatnak-e ha ott eszel."

    Nem veletlen, hogy csak amerikai gyorsetteremben hajlando enni, mert mashol meg is mergezhetik. Es ezt tenyleg komolyan gondolja.

    " a kínai tech cégek maguknak fognak fejleszteni mindent. Hardvert és szoftvert.""

    Mar csak az a kerdes, hogy mi a fene lesz akkor ha a kinai gyarakbol nem tudnak majd az USA-ba termeket importalni, mert Kina a kolcsonosseg alapjan meg azt tiltja le. Lassan gepgyartas sem lesz a nyugati vilagban, tehat meg uj gyarakat sem fognak tudni felhuzni. Raadasul a legtobb szukseges nyersanyagra (mind Afrikaban, mind Azsiaban) Kina ul ra eppen.
  • Cefet #2
    Lehet, hogy rövid távon kárt okoznak ezzel a kínai cégeknek, de ezzel csak siettetik az elkerülhetetlent: a kínai tech cégek maguknak fognak fejleszteni mindent. Hardvert és szoftvert. Egy kézben lesz minden. Akkor nem lesz ilyen egyszerű "fojtogatni" őket.
  • Arnika19 #1
    Ha ezek hiányoznak csak: a Google Maps és a Gmail ezekk nélkül is használható, egy androidos böngésző és a gmail már használható is, térkép is kiváltható. Meg ez a következetesség, tiltás és azonnal felfüggesztés. Az nem merül fel hogy más kínai vállalat is biztonsági kockázat? Trump úr tilts le minden kínait, a USA kínai éttermeket is, mert nem lehet tudni, hogy lehallgatnak-e ha ott eszel.