Berta Sándor

Az emberek összekötése lehet a virtuális valóság csodafegyvere

A Facebook a legnagyobb reményeit a virtuális és a kiterjesztett valósághoz fűzi, amelyek alapvető társadalmi változásokat okozhatnak.

"A küldetésünk az, hogy összekapcsoljuk egymással az embereket. Látjuk, hogy még nagyobb az igény arra, hogy az eddiginél is erősebb kapcsolat legyen a felhasználók között. Az olyan eddigi technológiáknak, mint az okostelefonok és a böngészők, vannak korlátaik, amelyeket lassan elérünk. Ezért építettük meg a Portal termékeinket, amelyek elsősorban a videotelefonálásról szólnak. A virtuális valósággal azonban még ennél is tovább mehetünk. A felhasználók így sokkal több időt tölthetnének a családjaikkal. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal, hogy ez az érv már elhangzott a videokonferencia-beszélgetésekkel kapcsolatban is, de abból nem lett semmi. A virtuális valóság sem lesz olyan jó, mint egy valódi találkozás, de ha sikerül megvalósítanunk azt, hogy az avatárjaink természetesnek tűnjenek és például arcvonásaik legyenek, akkor máris nagyot lépünk majd előre" - jelentette ki Andrew Bosworth, a Facebook virtuális valóságért felelős vezetője.

A menedzser utalt kutatócsapatukra, amely a gépi tanulás segítségével már nagyon közel jutott az áttöréshez. A feladat ugyanakkor már nem is a kutatóknak, hanem a fejlesztőmérnököknek jelent kihívást. A célkitűzés az, hogy egymilliárd ember számára tegyék elérhetővé a virtuális valóságot, de ezt nem feltétlenül közvetlen úton érnék el. Nem mindig az a lényeg ugyanis, hogy minél gyorsabban nyerjenek meg egy ügynek minél több felhasználót. Gyakran jobb, ha először a rajongók és a technológiákat korán alkalmazó személyekkel dolgoznak együtt azon, hogy egy termék minél előbb kész legyen. A célt akkor érhetik majd el, ha a technológia képes lesz megoldani az emberiség alapvető problémáit, jelenleg ugyanis csak az egyes ágazatokban lévő gondok megoldására összpontosít. Az Oculus virtuális valóság szemüvegeiket például a cégek a munkatársaik képzésére használják. Szeretnék azonban ezt az alkalmazási területet kiterjeszteni.


Andrew Bosworth

"A kiterjesztett valóság még egy lépéssel a virtuális valóságot is megelőzi. Ezek a technológiák össze vannak kötve egymással azon az úton, amely az embereknek a fizikai határokon túlnyúlóan nagyobb szabadságot biztosít. Egy kiterjesztett valóság szemüveg nem fogja kizárni a környezetünkben lévő többi személyt. A célunk egy olyan kiterjesztett valóság szemüveg létrehozása, amelyet egész nap lehet viselni. Hisszük, hogy a két technológia a társadalom számára olyan alapvető változásokat eredményez majd, mint egykor a személyi számítógép megjelenése. Gondoljunk bele, hogy minden egyes minket körülvevő kijelző fizikailag már nem fog létezni csak a kiterjesztett valóság keretében. Nem lesznek órák és okostelefonok sem. Ez egy drámai mértékű változás lesz. Mindez bekövetkezik majd, a kérdés csak az, hogy mikor" - ecsetelte Bosworth.

A menedzser megemlítette, hogy az emberek az észleléseikhez ma még szupererőnek ható dolgokat használhatnak majd. Például felerősíthetik a látásukat hogy a távolból felismerhessék, hogy az ő buszuk közeledik-e és rohanniuk kell a megállóba. Mindezt nem implantátum, hanem a szemüveg tenné lehetővé, de ehhez még számos technikai kihívást kell megoldani. A beépített kijelzőknek például olyanoknak kell lenniük, hogy mind erős napfényben, mind a sötétben jól láthatóak legyenek. Egy ilyen eszköznek sok energiára van szüksége ami hőt termel. Ezeket a problémákat még meg kell oldani, ezen dolgoznak most.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #20
    Ne zavarjon hogy többségben vannak akiket érint: https://en.wikipedia.org/wiki/Virtual_reality_sickness

    mozi sosem a képminőségről volt híres hanem fetisizmusokról.
  • mrzed001 #19

    "Hát ki is derült róla, hogy pár perces használata a legtöbb embernél rosszullétet, hányingert, szédülést okoz."
    Erről nekem valahogy az a cikk ugrik be amikor azt elemezgették, hogy a 48p-s filmek (azaz 48Hz, 48 fps) amitől sokaknak hányingere lett meg szédülés meg rosszullét meg .... ugyanez a rizsa.
    Akkor is első kérdésem volt, hogy: Ezeknek van jogsija?
    Mert az életben azért egy "kicsivel" több, mint 48 fps-el látszódnak a történések a szemünk előtt.
    Akkor a kocsi volánja mögött ülve is szédül?

    Nyomtam én is egy kis VR-t, és eszméletlen jó volt.
    Külön extra, hogy a régi nagy kedvenc, a Serious Sam-et tudtam így játszani.






    Egyszerűen eszméletlen jó.
    Egy kicsit nehéz az Oculus VR headset, és ráadásul sokkal kényelmetlenebb mint a PS-é.
    Szorít, nyomja a fejed, az orrod, rácsúszik, nem kapsz orron levegőt ... PS-é hozzá képest egy masszív, merev, könnyű és kellemes viselet.
    De a 2 fegyveres vezérlés (és két irányba lövés), az valami olyan amit más gámába egyszerűen nem lehet megvalósítani.
    Nem hittem hogy lehetséges, de új szintre emelte a Serious feelinget. Zseniális :)


    Ami a VR világba élést illeti, az viszont beteg dolog.
    A mai VR ugyebár a Star Trek-ből oly jól ismert holoszoba kezdeti, "őskori" változata.
    Ahol ráadásul a virtuális világ fizikailag jelent meg, megérinthető, minden érzékszervvel megtapasztalható volt (ízlelés, szaglás is).
    És ott is szabályok voltak rá, hogy ki mennyi időt kap holo használatra. Szóval, lehet ezt ésszel is.
  • Sir Cryalot #18
    lightfield displaynek az a lényege hogy tűéles képen állítanak pixelenként fókuszt, ésha tűéles akkor nem látszódhat se pixel sesemmi , mert attól kevésbé térbeli. Nemhogy messze vannak ettől ,150 fovval kéne:D

    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2018.10.11. 02:17:31
  • Sir Cryalot #17
    Szerencsére annyit azért haladt a téma hogy még egy Palmer Luckey nem fog elővágódni a garázsból a Dunning Kruegerjével, egyébként beszéltem vele mielőtt befutott, a bullshittelés arra nem kifejezés :DDD.
  • Thrawn #16
    Vernor Vinge: A szivárvány tövében

    San Diego, Kalifornia, 2025.
    Robert Gu, egykor világhírű költő volt. Aztán az Alzheimer-kór elvett tőle mindent. Most egy úttörő orvosi kezelésnek köszönhetően újrakezdheti életét, de a világ nagyot változott körülötte. A mindenütt jelenlévő wi-finek, az okosruháknak és okos-kontaktlencséknek hála a valós és a digitális világ közötti határ fokozatosan elmosódik. Az új technológiák azonban, ahogy a történelem folyamán mindig is, egyaránt használhatók jóra és rosszra.
    Robert hamarosan egy világméretű összeesküvés középpontjában találja magát, amely a régi világ teljes eltörlését tűzte ki célul – legyen szó papír alapú könyvekről, vagy akár továbbfejlődésre képtelen, elöregedett emberekről!

    Vernor Vinge a technológiai szingularitás mai elméletének egyik megalkotója, de elsősorban kitűnő író. Hugo-díjas regénye a megjelenése óta eltelt három év során az SF instant klasszikusává vált, ami nem is csoda, hiszen a ma legégetőbb kérdéseire keresi a megoldást, alig fél lábbal a jövőben.
  • Csaba161 #15
    Ezt már kitalálta Herbert W. Franke
    Az ​orchideák bolygója című regényében
    és TV-film is készült belőle...
  • VolJin #14
    Ezek a fazonok folyamaosan bullshitelnek...
  • zola2000 #13
    "ha épp nem alszanak vagy dolgoznak akkor a virtuális valóságban fognak élni"

    A mobil függő emberek ma is azt csinálják, egy társaság egy ebédet nem tud úgy megenni, hogy valaki épp ne mobilozna.
  • noland #12
    Nekem is ez jutott eszembe elsőre, vajon lombikot később adnak e majd a rencerhez? :D
  • NEXUS6 #11
    Szerintem nem csak hw probléma, tekintve, hogy olyan eszköz még nincs, ami az egyensúlyszervet is becsapná. Bár szerintem egy speckó 3-4 adóból álló infra/ultrahangos szerkezettel, ami a fülhallgatóba van építve lehetne úgy stimulálni a a félkörös ívjáratokat, hogy jelentősen csökkenne a rosszullét. Csak mondjuk végig ülésbe szíjazva kéne lenned, vagy egy zselé tartályban, hogy ne ess pofára. XD
    Bakter ezt az ötletemet le kéne védetni!

    A dimenzió-váltás meg nem olyan nagy dolog szerintem. Amikor először volt rajtam VR rendesen beszopódtam, beparáztam, ma meg olyan, mintha monitort, kijelzőt néznék. Sajna az újszerűség, a 3D élmény elenyészik. Az agy egyszerűen kompenzál. Szimulátornál fejkövetős körbenézős rendszert viszont jól helyettesítheti, csak ennyi előnye maradt nálam mára.