MTI

Tízmilliárd ember él majd a Földön 2055-ben

Várhatóan csaknem tízmilliárd ember él majd a Földön 2055-ben az ENSZ számítása szerint, de a világ népessége már mostanra is meghaladta a 7,6 milliárdot - közölte a Központi Statisztikai Hivatal a népesedési világnap alkalmából kiadott közleményében.

Az ENSZ 1989-ben nyilvánította népesedési világnappá július 11-ét, mivel a Föld népessége két évvel korábban ezen a napon érte el az 5 milliárdot. Az ENSZ közepes szintű termékenységgel számoló prognózisa szerint 2100-ra a Föld lakóinak száma a jelenlegi másfélszeresére, mintegy 11,2 milliárdra növekszik - írták. A KSH a népesedési világnaphoz kapcsolódóan kiadványt jelentetett meg, a közleményben ebből több fontosabb adatot ismertettek. Egyebek mellett azt írták, hogy az 1980-as évek vége óta a népesség növekedésének üteme mérséklődött, így 2050-ben várhatóan már csak 50 millióval, az évszázad végén pedig kevesebb mint 10 millióval leszünk többen évente a Földön.

Afrika 1,3 milliárdos lakosságszáma 2050-re várhatóan megduplázódik, a század végére pedig megközelíti a 4,5 milliárdot. Így 2100-ra az afrikai kontinensen élőknek a világ népességén belüli - 40 százalékos - aránya alig marad el az ázsiai 43 százaléktól. A Föld legnépesebb országa továbbra is Kína és India marad, ám India lakossága várhatóan 2024-re eléri Kínáét. Akkor mindkét ország népessége 1,4 milliárd körül lesz. India és Nigéria népességgyarapodása a legintenzívebb, ez a két ország adja majd a 2018-2050 közötti időszakban a világ növekményének csaknem egynegyedét.

A jelenleg a tíz legnépesebb országban a világ népességének 58 százaléka él, közülük öt Ázsiában, kettő Latin-Amerikában, egy-egy ország pedig Észak-Amerikában, Afrikában és Európában található. 2100-ra azonban öt afrikai, négy ázsiai és mindössze egy észak-amerikai állam szerepel majd a tízes rangsorban. A globális növekedés jelentős része mindössze néhány afrikai országnak tulajdonítható. 2050-re a világ népességének 68 százaléka városokban lakik majd. A városodás és a világ népességének általános növekedése együttesen 2,5 milliárddal növeli a városlakók számát. Utóbbi legjelentősebb emelkedése Indiában, Kínában és Nigériában várható, ennek következtében Indiában 416, Kínában 255, Nigériában 189 millióval többen élnek majd városokban, mint napjainkban.

Az Európai Unió népessége 2017. január 1-jén 511,5 millió volt, 1,2 millióval több az egy évvel korábbinál. Az Eurostat által készített népesség-előreszámítás alapváltozata szerint az unió népessége a 21. század közepéig lassú ütemben folyamatosan növekszik, 2045-ben eléri 529,1 milliós maximumát, ami 3,4 százalékos emelkedést jelent 2017-hez képest. Ezt követően a trend lassú csökkenésbe megy át, végül a népességszám 2080-ra 518,8 millióra mérséklődik - írta a népesedési világnap alkalmából kiadott közleményében a KSH.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esztyopa #22
    "Egyebkent a mostani technikai szint akar 10 vagy 100 milliard embert is el tudna tartani."
    Kizárt,mert az nem hozna profitot !
  • end3 #20
    "Civilizálni" kell, - értsd.., civilizált rabszolgává kell tenni, - pár tízmillió afrikai-arab népvándorlót, itt Európában, a melóban elhagyják még a p*cs*ket is, mikor pár évtized múlva kifulladva visszamenekülnek Afrikába, megtanítják az otthon maradottaknak, hogyan hagyják el ők is. - Probléma "solved".

    (Ja, a folyamat éppen most zajlik..)
  • Zoliz #19
    Az Egyesült Nemzetek Szövetsége méri ezt ami a világháború után alakult.
    Ergo nem lesz igaza, ha a világ ismét megtisztul a takonytól. Az ember ahogyan egyik állat sem örök békés együttélésre van programozva. A széthúzésnak már vannak jelei.

    Háború kell!
  • sgfelh #18
    Majd a háboruk stabilizálják a populációt mivel valszeg több lesz a konfliktus, ahogy már most, lásd közelkelet, afrika.
  • kvp #17
    "Most aztan mar tenyleg meg kell TILTANI a negereknek hogy szaporodjanak."

    Nem lehet. Nem fognak senkire halgatni. Ha meg eroszakkal be akarnank tartatni abbol haboru lenne. Egyszerubb megoldas lenne arra vigyazni, hogy ne jojjenek ide (igen ez is haborut jelent, de nem mindenhol csak a hatarok menten) es nem adni semmilyen segelyt. Nem tul humanus, de elobb-utobb vagy stabilizalodna a terulet lakossagszama vagy kihalna mindenki. Mindket eset megoldana a problemat. Viszont mivel a politikusok nagyresze nem vallalna fel egy konfliktust, ezert kapnak segelyeket, amitol meg tobben lesznek, tovabba akik valamivel okosabbak vagy batrabbak, azok elvandorolhatnak mashova, ezzel novelve a problema sulytotta terulet meretet. A kerdes, hogy ez meddig tarthato fent a nyugati vilag gazdasagi osszeomlasa nelkul es hogy amire ez bekovetkezik marad-e meg lakhato resz a bolygon. Utobbi egy tomeges kihalasi esemeny lehet az emeberiseg szamara.

    Igazabol jelenleg minden reszleges segitesre iranyulo lepes csak sulyosbitja az alapproblemat. Tehat minel tobb embert mentunk meg, annal tobben lesznek a jovoben akiket meg kell menteni.

    Egyebkent a mostani technikai szint akar 10 vagy 100 milliard embert is el tudna tartani. Csak kerdes milyen eletszinvonalon es milyen hosszutavu kornyezeti karok mellett. Nehezen belathato, hogy meddig nohet a lakossagszam, de akar az egesz bolygo is atalakulhat egy Kowloon tipusu nyomorteleppe es meg mindig nem halna ki az emberiseg, csak a bioszferabol nem maradna semmi. Egyelore ugy nez ki, hogy senki nem fog tenni semmit hanem varunk valami csodara.
  • duke #16
    "A globális növekedés jelentős része mindössze néhány afrikai országnak tulajdonítható. 2050-re a világ "

    Most aztan mar tenyleg meg kell TILTANI a negereknek hogy szaporodjanak. Nem kell 12 gyerek akiket majd ugyis nyugati segelybol nevelnek fel. Nem elunk az oskorban, hogy 12-bol 10 ugyis maghal. Maximum 1 gyereket engedni nekik, de inkabb egyet sem.
  • esztyopa #15
    A kis optimista...
    Én nullára tenném a tétem.
    /Nem számítva bele a párezer főkatonát,kőgazdagot,politikust,akik föld alatti bunkerokban dőzsölnének - már ameddig lehet./
  • dzsagon #14
    A sok pornó tehet róla.
  • quatlander #13
    Csoda, hogy elbírja majd a Föld.
  • Macropus Rufus #12
    a globális trend a lassulás. Az, hogy lokálisan lesznek népesség robbanások az egy másik dolog, de a nagy büdös átlag az az, hogy lassulás van.