Ötvös Tibor

Bemutatkozott a Battlefield V

A Battlefield V visszatér a jól ismert világháborús hadszíntérre és szerencsére a Battlefield 1-ben megismert sztori-mód is visszaköszön. Ezen felül számos új játékmódot kapunk.

A Battlefield V leleplezése végre megtörtént és természetesen azóta ettől hangos a játékvilág. Miközben a Call of Duty franchise megpróbálja „dobni” a kampányt, addig a DiCE – éppen a Battlefront negatív fogadtatásának hatására – egyre nagyobb figyelmet fordít erre. Mivel azonban ezt a részt már láthattuk mozgásban is és persze a történet egy részét is megismerhettük, így most inkább a multis vonalra helyezném a hangsúlyt eme cikkben.

A multis részben újdonságnak a Company számít majd, melyben minden egyes harcosunknak egyedi külsőt adhatunk, a járműveket is személyre szabhatjuk, ami az erre fogékony rajongóknak bizonyára jó hír. Visszatér a közönség kedvenc, 64 játékost is megmozgató Conquest és mindez a Tides of War berkeiben is elérhető lesz. Azaz rendszeres bajnokságok és frissítések várhatók majd az évek során.


Ezen felül multiban a játékos karaktere képes lesz különböző, az ellenség által lerombolt eszközöket megjavítani és így azokat a harcokban a saját hasznára fordítani, de ugyanígy hozhatunk létre erődöket is, ahol elbarikádozva magunkat várhatjuk az ellent. A grafika láthatóan nem lesz rossz, talán a generáció egyik legszebb játéka lesz a Battlefield V és szerencsére nem lesz Premium Pass sem. Azaz minden vásárló ugyanazokat a lehetőségeket kapja, nincsenek pénzért megváltható győztes fegyverek vagy pályák.

A kampányról a bejelentéskor még csak azt tudtuk, hogy az egyik történetben 1943-ban, Norvégiában kell majd harcolnunk szabadságharcosként és a családunkat kell megmenteni. A többi, feltehetően további három vonalról még semmit nem hallottunk, de ezek leleplezése várhatóan folyamatosan történik majd. A Battlefield V október 19-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ximix #7

    Utoljára szerkesztette: ximix, 2018.06.07. 01:41:53
  • Zombee #6
    Ha ez egy Tarantino film lenne, azt mondanám, teljesen átlagos. :)
    Régi olasz háborús exploitation filmekben még pucér géppisztolyos náci kommandós csajok is voltak. :)
  • MuldR #5
    Mi ez a hülyeség? Ez most komoly?
  • fonak #4
    Annyira, mint a négerek a huszita háborúkban. Amerikai "történészek" szerint az is teljesen mindennapos volt.
  • BladeW #3
    Teljesen megszokott, hogynemondjam mindennapos volt. Saját szememmel láttam ^^.
  • Ender Wiggin #2
    az mennyire volt általános a 2. VH-ban, hogy kampókezű csajok hentelték a fronton a nácikat?
  • kékherceg #1
    Értem, hogy marketing, de azért nem kellett volna ennyire túlzsúfolni akcióval minden képkockát, kicsit meg lett erőszakolva a trailer, Legalábbis szerintem. Aztán meg valószínűleg kapunk egy hasonlóan unalmas kampányt, mint a Battlefield 1.