Gyurkity Péter

Státusszimbólummá vált a notch

A kijelzőn ejtett bevágás a legtöbb felhasználót nem zavarja, sokan viszont kívánják.

Az LG a napokban rántotta le a leplet a G-sorozat legújabb tagjáról, amely ezúttal a ThinQ nevet kapta meg, ezzel is utalva az AI-funkciók jelenlétére. Ennél is fontosabb lépés volt azonban a notch alkalmazása, amely ezzel egy újabb gyártó katalógusában bukkant fel, a cég döntése pedig a felhasználók megkérdezésén alapult.

Az Apple a kamerás arcfelismerés miatt döntött a koncepció mellett, míg az LG magyarázata szerint a notch megjelenése a teljes előlapot lefedő kijelzővel ellátott telefon felé vezető út egy lépcsőfoka. Ezzel szemben például az ASUS a Zenfone 5-nél semmilyen értelmes magyarázatot nem ad az alkalmazásra, csupán azzal védi, hogy az 26 százalékkal kisebb, mint az iPhone-nál. A Huawei a P20-nál szintén a magas képernyőarányra hivatkozik, míg a OnePlus 6-nál a cég azzal tud hárítani, hogy a telefon még meg sem jelent.


Még március végén jelent meg egy érdekes kérdés a Reddit oldalán, amely egy akkor frissen létrehozott felhasználói fiókon keresztül igyekezett felmérni az érdeklődők várható reakcióját. Bár később a bejegyzést és a fiókot magát is törölték, most az LG elárulta, hogy mire jutottak kereken ezer felhasználó megkérdezése és a válaszok begyűjtése után. Kiderül ebből, hogy az amerikai, brit, olasz, illetve dél-koreai vásárlók mintegy kétharmada kifejezetten pozitív, avagy semleges választ adott, vagyis tetszett nekik az ötlet, illetve nem zavarta őket a notch esetleges megjelenése. Alig 30 százalék fejezte ki ellenszenvét ezzel kapcsolatban, vagyis kijelenthető, hogy a bevágás felbukkanása nem okozza az eladások csökkenését.

Ezt azért fontos leszögezni, mert az iPhone X tavaly őszi bemutatkozása után sok negatív kritikát hallottunk, amelyek többek között ezt a megoldást is érintették. Azóta a jelek szerint lenyugodtak a kedélyek, a felhasználók megbarátkoztak az érdekes húzással, mi több, sokak számára ez egyenesen státusszimbólummá vált, hiszen a bevágás jelenléte rögtön jelzi mások számára, hogy az illető a legújabb készüléket hordozza magával. Az Apple legutóbbi negyedéves jelentésében Tim Cook egyenesen kijelentette, hogy mind a decemberben, mind pedig a márciusban lezárult periódusban többen választották az iPhone X típust, mint az egyéb meglévő változatokat, vagyis a siker egyértelmű.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • TokraFan #17
    Erről beszéltem én is. Teljesen egyetértek! Ez az egész marhaság rettentő gyerekes és primitív...

    Fionn
    A "bezzeg az én időmben" hozzáállás is téves. A mi időnkben is megvolt ez, csak más volt a tárgya. Márkás ruha/cipő, vagy ha már tech, akkor a digitális óra volt a menő, gyerekek között pedig az akkoriban kapható "mobil" kézi videójáték. Akinek olyan volt, az volt a csúcs az osztályban. Minden generációban vannak önértékellési zavaros emberek, korcsoporttól függetlenül.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.05.11. 19:58:18
  • Fionn #16
    Sajna a legtöbb mai fiatalnak (15-17 korosztály főleg) önértékelési problémák vannak. Alig 10 éve míg az internet nem volt minden telón alapértelmezett kevéssé volt ez gond... mára... pff (lehet lázadni vakarcsok, nem érdekel)
    Monkey see monkey do, és ha még anyuci vagy apuci rátesz 1 lapáttal kész is a csodás új emberi elme...

    A vezetőnek nincs idejük nyomkodni egész nap míg a suhancok még suli alatt is nyomkodják...
  • cenobite #15
    Ha valakinek a telefon (könyörgöm, egy TELEFON!!!) státusszimbólumot jelent ott komoly önértékelési problémák vannak...

    Naponta találkozok vezető beosztásban dolgozó emberekkel, sokuknak még csak "okos"telefonja sincs. Leszarják kb.
  • HyBrIDNyLA #14
    Ha megyek a metrón, azt látom, h mindenki nyomogat valamit. Két típusú csajt tudok megkülönböztetni: Az iphone-os, meg a többi. Szerintem az iphone-os picit nagyobb arányban van, ami már az Apple iphone márkának, mint brand-nek a státusszimbólum "üzenetét" is megtépázza. Ettől függetlenül az emberek jelentős része még mindig azt se tudja mi az az iphone x és egyes készülékek között mi a különbség. Már nem 1995-ös, 2000-es éveket írjuk, h kiteszel egy mobilt az asztalra és akkor már te lehetsz valaki. Egyébként, kb. akkor is két havi átlagfizuból meg lehetett venni egy készüléket. Egy prémium készülék ára, kb. most is így alakul. Most kiteszel egy IphoneX-et az asztalra, akkor mi van? Hány ember kapja fel a fejét, hány ember szemében leszel nagyobb? Erre maximum az figyel fel, aki erre van kihegyezve. Pl. az aranyásó lányok az esti lokálban. Egy jó Audi R8, egy A8L, vagy egy Merci AMG-hoz érteni se kell, az még mindig magáért beszél. Kb. ennyi a különbség a szememben. Régen az adidas és a nike cipő is kuriózum volt, mára jelent valamit, ha neked az van? Talán még vidéken, valami eldugott faluban. A telefon is hasonló evolúciót fog bejárni, mára tömegtermék és a prémium szegmens nem tud úgy elkülönülni, kiválni, úgy kitűnni átlagból, h jelentős jóléti többletet tudjon generálni.
  • passatgt #13
    iphone x-en a 16:9-es videó nem ér ki odáig
  • Lacee86 #12
    Nekem nagyon nem tetszik ez a kialakítás, és szerintem funkcionálisan sem jó, hisz pl. mi van videonézésnél? Egy fekete sáv ott lesz? Vagy "belelóg" a képbe a középső rész?
  • NEXUS6 #11
    Nekem semmi bajom a szigeteléssel, legalább valami kinézete lesz tőle egy full képernyős telónak. Amúgy meg legtöbbször pont annyi üres fekete csík van a jelző ikonok között, hogy oda befér.

    Szerintem is el van tévedve, aki egy több milliós számban eladott telót státusszimbólumnak gondol, a klasszikus értelemben. Inkább egyfajta igényesség kérdése, hogy egy jó technikai eszközt használ az ember bármilyen gyártmányról legyen is szó. Ismerve egy kicsit a piacot az is kiderül a telóbol, hogy egy a tesztek szerint is jó árérték arányú telót vesz emberünk, vagy simán beugrik a marketingnek.
  • wraithLord #10
    A telefon is lehet státuszszimólum, csak nem ezek és nem a notch miatt. Hanem ott vannak a presztizstelefonok millió forintos nagyságrendű árakért gyémántberakással, aranyozással, krokodilbőrrel, saját biztonsági szolgáltatásokkal, stb. Ha egy ház (méregdrága villa), autó (Rolls Royce), vagy akármi átlagos dologból drága és csicsás lehet státuszszimbólum, akkor egy teló (presztízs divatmárka saját telefonja) miért ne lehetne? Az is csak egy birtokolt tárgy, amit ki tudja, hogy vett meg az illető. Persze lehet, hogy értékes tevékenységgel szerezte meg, de akkor az a lényeg, és nem az, hogy mije van, mire váltotta be ezt a munkát.
    Ha egyiket (jelen esetben a telefont, mint társadalmi besorolási alapot) leszarod, a másikat miért nem? Szelektív leszarás?
  • HyBrIDNyLA #9
    Kit érdekel már a telefon, mint státusszimbólum? Gyerekek rohangásznak olyan készülékekkel, hogy 2 havi fizetés. Engem max. egy jó Audi S8-al azért fel lehet izgatni. A bevágás engem a csajok búzán érdekel és a kis sziget meg... (: (: (: (: (:
  • who am I 7 #8
    ezt a f.szágot ki találta ki? asszimetrikus baromság, amivel nem is lenne baj eredendően, ha nem ilyen kreténül helyezkedne el...vivo apex pl. minimálisan asszimetrikus, és kurva jól néz ki.

    a samu-ra mindig azt mondtam, hogy koppint, plusz rohadt idétlen az a kúp a teló alján, de az s8-tól sztem megemberelték magukat, szal jól néznek ki szvsz az új samuk, még ha nem is kávamentesek.