Gyurkity Péter

Bemutatkozott az LG G7

A cég bemutatta új zászlóshajóját, amely a divatot követi, némi csavarral.

Az elmúlt hetekben számos alkalommal olvashattunk az LG soron következő megoldásáról, amelyről hardveres részletek, képek, valamint a hivatalosnak szánt név is kiszivárgott. Most sort kerítettek a debütálásra, így minden fontosabb részletet megismerhettünk. Követik a divatot, ám nem minden tekintetben.

A hivatalos oldalon megjelent közlemény szerint az LG G7 ThinQ a divatosnak számító felső notch-ot hordozza magán, itt azonban a bevágás két oldalán egy apró második kijelzőt helyeztek el, miközben mind az előlapot, mind pedig a hátlapot a Gorilla Glass 5 felület védi, alumínium keretre és az IP68-minősítésre támaszkodva. A 6,1 hüvelykes FullVision LCD IPS-kijelző a 3120 x 1440 pixel felbontást, valamint a 19,5:9-es képarányt teszi elérhetővé, 564 ppi pixelsűrűséggel. A notch egy fekete sávval eltüntethető, a fényerőn (1000 nit) sikerült javítaniuk, állításuk szerint pedig a G6 kijelzőjéhez képest 30 százalékos hatékonyságjavulást sikerült elérniük a fogyasztás terén.


A teljesítményről a Snapdragon 845 chip gondoskodik, ehhez 4 GB RAM és egy 64 vagy 128 GB-os tároló csatlakozik, bár a G7+ esetében a memória 6 GB-ra ugrik. A 3000 mAh-s akkumulátor és a Quick Charge 4.0 mellett egy 16 megapixeles hátoldali iker-kamera, annak előlapi 8 megapixeles társa, tehát egy némileg konzervatívabb felállás található még a listán. Az AI itt is segít a képek jobb beállításában és a további optimalizálásban, az állítás szerint az algoritmus mintegy ezer különféle tárgyat különböztet meg és ennek megfelelően igazít a részleteken, bár a gyorstöltés kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a töltő egyes esetekben csak a Quick Charge 3.0 változatot támogatja majd.

A telefon először a dél-koreai piacon jelenik majd meg, ezt követi később az európai, az amerikai, valamint a szélesebb értelemben vett ázsiai térség. A hivatalos árat még nem közölték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • wraithLord #13
    Nem vitatom el az Oppo, Vivo stb. érdemeit, nem gondolom, hogy a kínaiak balfaszok. Épp ellenkezőleg. A "majmolást" bárkinek szánom, akik a siker reményében utánoznak valami hülyeséget (lásd notch).

    Viszont az Apple-nek általában nem nem megy. Az Apple megvárja, amíg valaki más megcsinálja, és leteszteli a piacon... Az Apple pedig ebből okulva halad tovább. Ebből kifolyólag innováció téren jellemzően le vannak maradva. A Jobs-időkre ez hatványozottan igaz, de Cook is kb. ezt csinálja, mivel nem tud jobbat. Az Apple nem vezet be új dolgokat, hanem mások példájából okulva tökéletesítenek vagy életképessé tesznek már meglévő technológiákat.
  • muerte2 #12
    En mar reg nem figyeke a brand re a telefon kapcsan. Sokkal elöbb felkapom a szemem egy ismeretlen erdekes telefonra mint egy sokadik iphone x re vagy S8-S9 - re.

  • muerte2 #11
    Az "iphone majmolo" kinaiak tudtak am olyan technikai megoldasokat is alkalmazni, ami az Apple - nek nem ment. Mint pl Vivo Apex.

  • wraithLord #10
    Szerintem a G3 generációjáig néztek ki jól (a V10 is abból a dizájnból kapott), a G4 nem tetszett a hajlítgatás meg a hátlap miatt, a G5 úgy ahogy van csúnya, a G6 pedig szép, csak majdnem mindent feladott, ami dizájnban LG.
  • wraithLord #9
    De most miért én? :D Nekem mindegy, kinek milyen mobilja van, dizájn szempontból írtam.
  • Mentol #8
    Akkor wraithLord kolléga biztos valami vezető beosztású lehet - nem mindegy...
    Szerintem is tökmindegy, de tapasztalatom szerint is a XXI.század arról szól, hogy mit látnak belőlünk mások.
  • Macropus Rufus #7
    elvileg de. Gyak. meg nem midnenkinek mind1. :)
    Volt munkahelyemen a vezetőség kitalálta, hogy akkor most iPhone. A BB-et kukáztuk és berendeltünk több mint 70db iPhone 6s-t. Illetve rendeltünk volna. Mert kitalálták, hogy akkor a tulaj kapjon 6Plus-t a felső vezetők 6s-t a közép vezetök 5-öst. A csórik azok meg kapjnakak valami 4s-t. Miért? Azért, hogy már a telefonon lehessen látni, hogy hol is helyezkedik el az embőr a ranglétrán.
    Szóval vannak akiknek számít. Ez olyan mint a cipő / ruha akármi. Sokan ez alapján áraznak be és ez alapján fognak hozzád állni. Tudom, hogy szánalmas, de ez van sajnos. És vannak körök ahhol egy iPhone-al pont semmit nem ér az ember ha vagítani akar, mert abban a körben millió forint alatt nincs teló, és ezek már nem iPhone meg hasonló telók. Tudom szánalom de ez van.

    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2018.05.03. 15:56:42
  • NEXUS6 #6
    LG-től utoljára egy V10-zel szemeztem, ott is már szórakoztak ezzel az osztott képernyővel, az még egyedi volt, főleg feketében. Sajna az ára nem csökkent olyan gyorsan, hogy belevágtam volna, de volt is 1-2 kehélje szegénynek, akksi, meg ilyenek.
  • NEXUS6 #5
    Az mindegy.
    Az nem mindegy, hogy az én kezemben milyen van!? Valami csapatépítős hülyeségen, amikor mondták, hogy tegyük ki hátra a telókat, nehogy eszünkbe jusson közben mobilozni, gondolhatod, hogy utána pont nem az enyémet kaptam fel, hanem egy másik Samsungot. XD
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.05.03. 15:40:28
  • Magnum PI #4
    "Ha valaki elővesz egy ilyet, fogalmad sincs, hogy egy olcsó kínai, vagy Apple, LG, Samsung, akármi van a másik kezében"

    Mert nem mindegy milyen telefonja van neki? :)
    Utoljára szerkesztette: Magnum PI, 2018.05.03. 15:26:45