Gyurkity Péter

Mégsem nőtt nagyot a japán űrhajós

Az ISS legénységének tagja visszavonta a 9 cm-s növekedésről szóló bejelentését.

Meglehetősen nagy érdeklődést váltott ki a Nemzetközi Űrállomás legénységének japán tagja, aki a napokban az interneten közölte, hogy 9 cm-rel lett magasabb az űrben eltöltött idő alatt. Ez egyben komoly aggodalomra is ok volt, hiszen nem volt teljesen világos, mennyiben fér majd be az őt visszahozni hivatott Szojuz-kapszulába, ám a riadalom (és a nagy érdeklődés) nem tartott sokáig.

Az utólagos hírügynökségi beszámoló szerint az eredeti bejegyzést később korrigálták, mivel a legénység vezetője ragaszkodott az ismételt méréshez, ez pedig már alig 2 cm-es eltérést mutatott az előzetes állapothoz képest. A 41 éves asztronauta tehát nem 9 cm-rel lett magasabb (ami teljes joggal lenne világszenzáció), a hirtelen jött növekedés nem fogható a kamaszkori megnyúláshoz, a 2 cm-es differencia pedig nem jelent majd gondot a visszatérésnél, a kapszula ezt még mindenképpen legyűri.


Arra még nincs megfelelő válasz, hogy miként jött ki az első mérés hamis eredménye, illetve hogy ezt miért közölte rögtön a nagyvilággal az űrhajós – a hírnév utáni vágy valószínűleg itt nem játszott kiemelt szerepet, hiszen ez már eleve kijutott számára az utazás által. A korrigálással egy időben bocsánatot is kértek az álhír elterjesztése miatt, de hozzátették, hogy ez egyben megkönnyebbülést is jelent, a már említett akadály elhárulása révén.

A testmagasság változása egyáltalán nem új információ, eddig is ismert tény volt, hogy az űrben eltöltött időszak alatt mindenki megnövekszik picit, ahogy a gerinc szinte teljesen kiegyenesedik – ezt a mikrogravitációs környezet, illetve a súlytalanság teszi lehetővé, a visszatérést követően tehát helyreáll az eredeti állapot. Az egyéb elváltozásokat legalább ilyen tüzetesen mérik, hiszen itt szó van a vörösvérsejtek számának csökkenéséről, látásproblémákról, valamint számos egyéb tünetről, amelyet a NASA amúgy egy ikerpár részvételével vizsgál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #9
    Kivancsi vagyok hogy hol olvastad, hogy 165 centis lenne ez az urhajos...
  • hungi #8
    ráadásul ázsiai, ffs.... nem mindegy hogy 165 vagy 174 cm, ha egyszer 190(+3) cm-es oroszokra méretezték? ;)
  • lammaer #7
    Ennyire testreszabott a szojúz kapszula, hogy 7-9cm difi és már nem fér bele az ember?
  • NEXUS6 #6
    És a méter fogalmát vajon mennyire befolyásolja, ahhoz nem kell általános relativitás, hogy ott is kihúzzanak egy mérőszallagot, rizspusztító barátunk pedig mellé álljon, izé lebegjen.
  • Tinman #5
    Egyetértek, nekem is ez volt az első gondolatom, hogy ha valaki a saját méretét nem tudja megmerni, 7 centit téved, akkor mit keres az elit űrhajósok között? Agyhalott baromja -.-
  • Fefy #4
    "illetve a gravitáció teljes hiánya teszi lehetővé"

    Újabb "fizikus" írta a cikket :D Gondolom az olyan apróságok, mint a Holdat is Föld körüli pályán tartó gravitációs erő újdonságnak hatnak, az pedig különösen újdonság lehet, hogy az űrhajósok a holdnál távolabb még nem jártak (ergo bőven hat mindegyik űrhajósra a földi gravitáció is, meg még egy csomó más erő is (pl centripetális erő is, ami megakadályozza, hogy a szerencsétlen űrhajós lepottyanjon az űrből, de ez már csak nagyon zárójeles)). :)
  • T_I #3
    Már 55 évvel ezelőtt azt tanultam, hogy egy mérés nem mérés, a másik tanártól meg azt, hogy ellenőrzés nélkül nincs kész egy feladat (megoldása). No komment... :(
  • pezo77 #2
    :) Nyilván azért, mert a magasság az alsó végponttól a felső végpontig terjed, ott az űrben viszont kevésbé közérthető a alul és a felül fogalma... ;)
    Utoljára szerkesztette: pezo77, 2018.01.11. 20:15:19
  • globint #1
    Egy magasságmérést sem lehet rájuk bízni?
    Azt hiszem, kezdhetünk aggódni.....