Berta Sándor

Megkerülte a kínai cenzúrát a Facebook

A közösségi portál egyszerű módszert alkalmazott.

A blokkolást Mark Zuckerberg évek óta próbálja feloldani, ennek érdekében kínai politikusokkal találkozott, felesége miatt beszéli a nyelvet, és beszédeket tart az országban. Most új módszerrel próbálkoznak: a társaság piacra dobott egy alkalmazást, de azt a hatályban lévő cenzúraszabályok miatt nem a saját neve alatt tette meg. A Colorful Balloons nevű fotószoftver május óta érhető el Kínában, s eddig nem lehetett tudni, hogy a Facebook áll mögötte, bár feltűnően hasonlít a Moments nevű Facebook-programra mind a külsejét, mind a funkcióit és a kezelését tekintve. Míg azonban az a Facebook látogatóit köti össze, ez Kína legnagyobb közösségi hálózata, a WeChat felhasználóit.

A társaság most a The New York Times cikkében erősítette meg a dolgot. Az alkalmazást egy helyi cég, a Youge Internet Technology tette elérhetővé az Apple szoftverboltjában és annak vezetője egy olyan nő, aki régebbi fotókon együtt volt látható a közösségi platform képviselőivel. Székhelyük egy apró iroda Peking keleti részén, egy irodaépület negyedik emeletén.


A lopakodva való kínai bevezetés eddig példa nélküli egy ilyen jelentős technológiai cégtől, mutatja, hogy mennyire elkeseredetten próbálnak betörni erre a hatalmas online piacra. A 700 millió internetfelhasználó évente 750 milliárd dollárt költ online a helyi tech cégeknél, nyugati szemmel nézve szokatlan módokon. A The New York Times azt is írta, hogy a szoftver segítségével a Facebook jobban meg akarja érteni, hogy hogyan és kikkel osztják meg a digitális felvételeiket a kínai felhasználók, hogyan működik itt a piac.

Egyelőre nem tisztázott, hogy a kínai hatóságok hogyan fognak reagálni az alkalmazásra. A próbálkozás valószínűleg meg fogja nehezíteni a Facebook dolgát, mivel a kormányzat szigorú kontrollt gyakorol a külföldi cégek jelenléte felett. Nagy kockázatot vállaltak, mivel a lépés alááshatja a bizalmat az amerikai vállalat és a kommunista irányítás között. Szakértők szerint egyértelműen nem üzletről, hanem politikáról van szó. A Facebook szolgáltatásai Kínában 2009 óta nem elérhetők, mert a hatalom nemzetbiztonsági okokból tiltja a közösségi oldalt, továbbá szintén tiltottnak minősül az Instagram, a WhatsApp, a Twitter és a YouTube. Ráadásul Peking immár a virtuális magánhálózatok elérését is blokkolná. Az Apple az új helyi előírások miatt már törölte is a VPN-alkalmazásokat a kínai szoftverboltjából.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akva #1
    Nem bánnám, ha Magyarországon is blokkolnák a Facebookot. Így ugyanis muszáj benne lennem, ha akarom, ha nem, mert az ismerőseim ott vannak.