Berta Sándor

Először voltak újságírók a Facebook tartalomtörlő központjában

A berlini egység tagjai mostanáig hermetikusan el voltak zárva a külvilágtól, csupán kiszivárgott anyagok alapján lehetett találgatni, hogy milyen kritériumok alapján töröl anyagokat a közösségi portál.

A tartalomtörlő részleghez vezető ajtón láthatók a biztonsági utasítások, amelyek alapján aki be akar lépni, az sem hátizsákot, sem kézitáskát nem vihet magával, de nem lehet nála kamera vagy mobiltelefon sem. Az akció keretében a DIE ZEIT, a dpa, az ARD és a SPIEGEL ONLINE szerkesztői léphettek be a területre. A beszámolók szerint a sajtólátogatás idején a teremben 30 ember volt, voltak köztük fiatalok és tetováltak, de 50 évesek is. Ebben a nagy irodahelyiségben születnek meg a döntések az egyes tartalmakkal kapcsolatban, például hogy töröljenek-e és ha igen, mikor egy bejegyzést; s az is, hogy mikor küldenek ki csak egy szabványos értesítést.

Amíg az újságírók a helyszínen voltak, a tartalomtörlők nem dolgozhattak, ezért mindegyikük monitorán a Facebook szabályai jelentek meg. A hivatalos indoklás alapján adatvédelmi okokból, ugyanis a közösségi oldal szerint másképp a riporterek láthatták volna a felhasználók információit. Az eseményre külön odarepült Londonból egy szóvivő, hogy tudja miről beszéltek az alkalmazottak. Az íróasztalokon felragasztható jegyzetek voltak szociális munkások és pszichológusok telefonszámaival, de volt a helyszínen üzemi szociális szolgálat és egy pszichológus is. S segítségre szükség lehet: az egyik nő közölte, hogy az első lefejezős videót látva még nagyon megdöbbent, de utána már hozzászokott, és mindettől függetlenül szereti a munkáját.


Az újságírók három dolgozót kérdezhettek. Mindegyikük büszke volt a munkájára, mint kifejtették, nem ijedtek meg a borzalmas felvételektől és fel voltak háborodva azon cikkek miatt, amelyek a munkakörülményeikről szóltak. (Tavaly decemberben a Süddeutsche Zeitung exkluzív anyagában azt írta, hogy pszichikai problémákkal küzdenek a Facebook partnerének számító Arvato cég tartalomtörlői, akik úgy érezték, hogy nem támogatják őket megfelelően.) Ugyanakkor névvel egyikük sem akarta vállalni a véleményét, mivel mindenféle radikálisok, szalafisták és iszlám terroristák is vannak Berlinben, nem akarnak kockáztatni. Egy 25 éves fiatalember, aki most a török nyelvű csoportot vezeti, azt mondta, hogy az erőszakos tartalmak sosem zavarták, pedig voltak közöttük gyermekpornográf anyagok, valamint állatkínzást és emberölést megörökítő felvételek. Járt nála pszichológus, de nem igényelte, hogy beszéljen a szakemberrel.

Ez csak egyike a világban lévő tíz hasonló helynek, itt van a német mellett a francia, a török és több arab ország csoportja is. Az új munkatársak toborzásáért 200 eurós prémium jár. A betegszabadságon lévők aránya 4,33 százalék, ez sokkal alacsonyabb az ágazat átlagánál, míg az előléptetési arány 24,58 százalék. A juttatások között van jógakurzus és külön menedzser ügyel arra, hogy az alkalmazottak jól érezzék magukat. A kezdő dolgozók olyan alapdolgokkal foglalkoznak, mint a hamis profilok törlése, és csak tréningek elvégzése után, önkéntes alapon engedik a durvább dolgok szelektálását. Erre a munkára semmilyen előképzettség nem készít fel: a nyilatkozók közül egyik számítógépes grafikus, másik tájépítész/kertész, a harmadik pedig cégek közösségi oldalait gondozta - de mindezekből itt semmit nem tudnak hasznosítani.

Mark Zuckerberg májusban jelezte, hogy a Facebook megerősíti a tartalomellenőrző csapatát. A most 4500 személyes úgynevezett Community Operations Team létszámát további 3000 fővel növelik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Archenemy #7
    "Ugyanakkor névvel egyikük sem akarta vállalni a véleményét, mivel mindenféle radikálisok, szalafisták és iszlám terroristák is vannak Berlinben"

    ez hülyeség, ezt csak orbán találta ki hogy elterelne a figyelmet a quaestor ügyről
  • RoboKutya78 #6
    ehh ezek a suttyók döntik el mit dobálok ki a falamra ejj.....
    a hermetikus elzárást én másképp fogalmaznám mert a kép nem erről árulkodik.
    Utoljára szerkesztette: RoboKutya78, 2017.07.17. 17:12:31
  • szunyika #5
    micsoda hatalmas embermennyiség csak a moderációra, eszméletlen hogy mekkora bevételek vannak ott hogy ilyen dolgokra ekkora erőforrást (vagyis pénzt) kell áldozni
  • Skylake #4
    Gondolom, ahogy az ilyen gyárlátival összekapcsolt sajtótájékoztatóknál szokták, a staff krémjét lehetett látni. Akik lelkileg a legkeményebb állapotban vannak aktuálisan, a pszichomókusok aktivitása, illetve egyéb feature-k aktiválása által (installed features: zöldike, konyak -ettől leszünk mozgékonyak, stb.) által. Akikre rá lehet bízni a nyilatkozás feladatát, közel önállóan.

    Ez amúgy aztán igen kemény meló, és felnézek ezekre az emberekre, függetlenül attól, hogy az FB, vagy bármely más médium szemetét takarítják: ők aztán napi szinten találkoznak azzal, és igazolják, hogy az emberi hülyeség (rosszindulat, butaság) végtelen. Egyetlen kib*szott másodpercet nem tudnék ebben a munkakörben dolgozni. Itt gyakorlatilag naponta csalódhatsz a világban, és más emberekben. Totálisan.

    És mindezekre mondja az a f*sz Zucker, hogy ők úgymond "nem médiavállalat"! Ülj be ide b*zmeg, aztán majd a nap végén megbeszéljük, hogy mennyire is médiavállalat a szemeted, az online yellow press anyahajója!
  • Cat #3
    Az lett volna a fura, ha mást mond: nyilván akit nagyon zavart a dolog, az már kilépett. Kétlem, hogy az önéletrajzban a Facebookkal Berlinben ne lehetne egy héten belül munkahelyet találni.
  • dzsagon #2
    Ha én bejutnék oda deletelném az egész istentelen facebookot.
  • petrov144 #1
    Ez kb egy pr-esemény volt a facebooknak, hogy cáfolja a korábbi vádakat.

    3 dolgozót kérdezhettek az újságírók, ők meg mondták amit mondani kellett... és azt mondja persze, hogy őt sosem zavarták az erőszakos felvételek, meg még pszichológus se kellett neki soha.. ja és felháborítónak tartják érdekes módon a vádakat.