Gyurkity Péter

10 éve jelent meg az iPhone

Az első év kudarcos volt, a szoftverbolt viszont mindent megfordított.

Az Apple gőzerővel készül új generációjának bemutatójára, eközben azonban világszerte megemlékeztek az első iPhone elrajtolásáról, amelyre kereken egy évtizeddel ezelőtt került sor. A helyzet azóta alaposan megváltozott, ebben pedig fontos szerep jutott a cégnek.

2007-ben mutatta be Steve Jobs a nagyközönségnek az első készüléket, amely egyben az okostelefonos forradalmat is útjára indította. A visszaemlékezésekben kiemelik, hogy a 2007 júniusát követő néhány hónap meglehetősen rosszul sikerült, az eladási adatok messze a várakozások alatt maradtak, amiben nyilván az is szerepet játszott, hogy a telefon kizárólag az AT&T hálózatán volt használható, maga az élmény pedig túlságosan új és az addigiaktól eltérő volt. Egy évre rá azonban elindult az AppStore, ennek kínálata gyors ütemben bővült, a felhasználók (és a fejlesztők) pedig hamarosan rákaptak az új korszak ízére, ahogy egyre több területen jelentek meg (és kínáltak valamilyen előnyt) a különböző alkalmazások.


Akkoriban a Nokiákhoz képest hihetetlenül nagy volt a 3,5 collos kijelző

Azóta a cég 1 milliárd iPhone készüléket adott el, ezekben a hetekben pedig már az iOS 11 előzetesét ajánlják az érdeklődőknek, miközben a vállalat Tajvanon is megnyitotta első üzletét. A felmérések szerint a tábor nagyjából egynegyede váltana ősszel, amikor befutnak majd az új változatok, az ebből befolyó éves bevétel pedig immár meghaladja a 24 milliárd dollárt – a cégnek közismerten rengeteg készpénze van, amivel nem is nagyon tudnak mit kezdeni. Ma már a kiterjesztett valóság, a térképes és lokációs szolgáltatások, valamint a 3D-játékok viszik a prímet, míg 10 évvel ezelőtt az MP3-lejátszás jelentette az egyik legfontosabb funkciót, ahol az iPod révén volt is mire alapozniuk.

Tekintettel arra, hogy immár 2 milliárd ember rendelkezik valamilyen okostelefonnal (többnyire az Android szoftverre építve), a piac felnőttnek tekinthető. Kérdés azonban, hogy az Apple mennyiben tud majd lépést tartani a kínai gyártókkal, akik globális szinten is tarolnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #33
    Megint ez a "státusz szimbólum" ökörség. Ha felétek kiemelkedő, ha valaki ki bír fizetni egy havi 6 ezres törlesztőt, akkor kurva szar környezetben élhetsz.

    A tankoláskor szelfiző csajnak meg ezerféle érthető oka lehet, ez alapján megítélni, egyből besorolni, átlagot húzni belőle - na az nem kis primitívség.
  • Tetsuo #32
    Miért ne lehetne nagy dolog? Talán friss jogosítványa van. Ne láss mindenben negatívumot. ;-)
  • asgh #31
    Jaja, az MS először hatalmasat taknyolt a tablet pc koncepciójával, majd amikor az apple megcsinálta úgy, hogy működjön is, pér évre rá is hozott az MS egy tök ugyanolyat. Az átütő siker azóta is várat magára.
    Az apple bemutatott egy érintőképernyős telefont, Ballmer jól körberöhögte, majd amikor kiderült, hogy működik és sikeres, az MS gyorsan egy OS-ben keresztezte a droid is az iOS minden hátrányát és csodálkozott, hogy senkinek sem kell.
    De persze az apple van lemaradva.
    Azzal pedig tényleg nem lehet mit kezdeni, hogy az éveken át tartó napi használatból eredő gyakorlati tapasztalatokat elintézed annyival, hogy Te bezzeg ránéztél és nem tetszett.
    Komolyan ember, önmagad paródiája vagy.
  • kgpro #30
    Persze, igazad van, kétségtelen, hogy van akinek szükségesek az appok, és ki is tudja használni, de nem te vagy az átlag. Nekem olyan a munkám, hogy inkább a gépen dolgozom.
    Sokaknak szinte már szánalmasan státusz szimbólum. A minap láttam tankolni egy csajt, miközben szelfizte magát. ...mármint, hogy tankol. Mekkora nagy dolog!!! ...na és ez posztolja rögtön a faszbúkra a nagy eseményt. Sajnos ők vannak többen, és ők a piac, s egyben a fejlesztési irányok mérvadói is.
  • Tetsuo #29
    Úgy tűnik én vagyok a leginkább objektív és legkevésbé elfogult, mivel én utálom az iPhont, az Androidot és a Wint is, mint a sz@rt. ;)
  • M2 #28
    Rosszul nézed! :-)
  • tomboy013 #27
    Tudom az iPhone tulajoknak mindig minden tökéletes a telefonjukon, addig ameddig rá nem nézek. Ott hirtelen előjönnek a minőségi és szoftveres hibák is. Na erről ennyit.

    M2:
    Az iPhone-ok fejlődése:
    Legyen olyan mint egy Samsung, csak 2 év lemaradással így az ostoba vásálóiknak nem tűnik fel, sőt még a sikertelen MS-től is lopjuk el évek után a Surface tablet ötletét és állítsuk be innovációként.
    Vicc az egész cég és le vannak maradva mint a borravaló.
  • passatgt #26
    iPhone előbb volt,mint iPod touch.
  • asgh #25
    Ez általában jellemző nem csak a fórum beszólásokra, de még a szakújságírókra is: adott platformok egyes jellemzőit más-más termékekkel vetik össze.
    Pl. PC-játékkonzol összehasonlítás: "egy ps4 áráért simán lehet PC-t kapni", "PC-n 4K-ban ultrára állítva mindent 120 fps-el játszok", azt persze már nem teszi hozzá, hogy az a PC nem jön ki egy ps4 árából. És így tovább.
    Utoljára szerkesztette: asgh, 2017.07.03. 10:59:05
  • Dynamic #24
    Túllépett rajta mindenki? Az mit jelent? Igen, van olyan készülék aminek jobb a kijelzője, de mondjuk szarabb az oprendszere, és van aminek jobb a kamerája, de szarabb a processzora, stb. Jó lenne megérteni, hogy minden hasonló kategóriás készüléknek van 1-2 olyan jellemzője, ami éppen veri az aktuális iPhonet, csak aztán úgy hordozzák körbe mint a véres kardot és úgy csinálnak, mintha attól a néhány valóban jobb fícsörtől az EGÉSZ telefon jobb lenne.