Berta Sándor

Több százezer alkalmazást tüntethet el az iOS 11

Az operációs rendszer új változata számos fejlesztőnek inkább átok lesz, mint áldás.

Az iPhone és iPad készülékeken alkalmazott iOS operációs rendszer 11-es verzióját alighanem a június elején San José városában megrendezendő WWDC fejlesztői konferencián jelentheti majd be az Apple. Az új kiadás komoly meglepetést tartogathat a szoftverkészítőknek, az eddig ismert információk alapján ugyanis az iOS 11 nem támogatja majd tovább a 32 bites alkalmazások használatát. Mindez azért érdekes, mert az Apple 2013-ban az iPhone 5S készülékbe építette be az első 64 bites processzort, de a 32 bites programok használatát egészen napjainkig támogatja. Éppen ezért sok fejlesztő nem is készítette el terméke 64 bites változatát, annak ellenére sem, hogy az Apple ezt kérte tőlük.

Az iOS 11 első béta verzióiban már megjelent olyan figyelmeztetés, hogy az adott alkalmazások nem fognak működni az új operációs rendszeren jövőbeli kiadásain. Eddig nem lehetett tudni, hogy a változás pontosan hány terméket érinthet. Most viszont a SensorTower felmérésének köszönhetően kiderült, hogy az Apple App Store kínálatában az összes szoftver 8 százalékának, 187 000 programnak nincs jelenleg 64 bites változata. Ezek általában olyan alkalmazások, amelyeket az iPhone 5S piacra dobása előtt fejlesztettek ki és jelentettek meg, s azóta nem frissítettek. Érdekesség, hogy az újonnan megalkotott szoftvereknek csak 2015 júniusa óta kell támogatniuk az újabb chipeket.

Bárhogy is dönt az Apple, a készítőknek még van elég idejük arra, hogy elkészítsék a termékeik 64 bites verzióját. Azonban valószínűsíthető, hogy sok fejlesztő ezzel már nem igazán fog törődni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #8
    Kis túlzással sok konzolport amik régen jöttek kihullik ilyen dolgok miatt, míg manapság hogy szinte csak free2pay szemetek jönnek azokat persze frissítik.
  • Anubys #7
    Pedig játékok közül nagyon sok régebbi jó cucc hull ki emiatt. Soul Calibur, Ultimate Mortal Kombat, a teljes Prince of Persia - saga, Alone in the Dark, az összes SNK-játék, House of the Dead, Undercroft. Megnézve a telefonomat, kb. minden játékom kuka a frissítés után.
  • M2 #6
    Azok a fejlesztők, akik 4 évig nem voltak képesek egy frissítést összerakni, megérdemlik a süllyesztőt.
    Kell néha ilyen fűnyíró, hogy kihulljon időnként az értéktelen szemét.
  • Garfield #5
    El kell gondolkodni, hogy akarsz-e olyan bank ügyfele lenni, ami ennyire leszarja az internetes technológiákat. Mert amíg ilyeneket le lehet nyomni az ügyfelek torkán, addig semmi nem fog változni, mindig te leszel a rossz végén...

    Jópár év után én azért mentem el a CIB-től, mert a tököm telelett a Java-s netbankjukkal: desktop környezetben ragaszkodtak hozzá, de érdekes módon a mobilos netbank oldaluk simán ment enélkül is. Szóval "szopassatok mást" felkiáltással kerestem mást, akiknél azóta két pillanat alatt állítok kártyalimitet mobil kliensből és a tranzakciókhoz szükséges OTP-ket SMS helyett push üzenetben kapom meg.
  • gforce9 #4
    az a jó hogy az ios egységes
  • zola2000 #3
    Androidon is nézegetem a legrégebbi appjaimat-játékaimat, nagyon sok nem indul el android 5.1 alatt.
  • scarabeus86 #2
    Mobilos token 32 bites, vagy nem frissítek 11-re, vagy nem tudok belépni az internetbankba...
  • Tetsuo #1
    Az ilyen régebbi appokért valószínűleg nem is kár.