Gyurkity Péter

Csúszhat az Apple csúcstelefonja

Nem biztos, hogy összejön a szeptemberi megjelenés, áprilisban viszont új tabletek jöhetnek.

Az elmúlt néhány napban egyszerre két hír is megjelent az Apple idén esedékes új termékeivel kapcsolatban, így ezekről most egy cikkben számolunk be. Először arról esett szó, hogy az új iPad táblák bejelentése mégsem csúszik sokat, így már áprilisban megismerhetjük a fontosabb részleteket, az OLED-panellel ellátott telefon viszont késedelmet szenvedhet.

Ami a táblákat illeti, itt az előzetes pletykák még márciusi bemutatóról szóltak, ez azonban később májusra módosult. Hivatalos bejelentés hiányában itt egyelőre csak találgathatunk, egy új értesülés szerint azonban az Apple Park területén már április 4-én sort kerítenének a bejelentésre, vagyis nem kell már sokat várnunk erre. A helyszínnel kapcsolatban Tim Cook már megerősítette, hogy a korábbi központot utoljára vették igénybe, így nagy eséllyel az új főhadiszálláson rendeznék meg a fontos eseményt, de ezzel egy időben jelzésértékű, hogy a tengerentúlon több forgalmazó akár 150 dolláros kedvezménnyel is kínál egyes típusokat, az akció pedig április 1-ig tart. A várakozások szerint egy új 12,9 hüvelykes iPad Pro, egy 10,5 hüvelykes iPad Pro, az iPad Air 2-t leváltani hivatott 9,7 hüvelykes változat, valamint egy új 7,9 hüvelykes iPad mini mutatkozik majd be a nagyközönség előtt.

Az OLED-kijelzővel érkező új iPhone kapcsán egy japán blog számolt be saját következtetéseikről, itt pedig rögtön érdemes leszögezni, hogy ezek korábban többször bizonyultak helytállónak. Véleményük szerint a szeptemberi megjelenést valószínűsítő elemzők olyan komponensekre alapozzák véleményüket, amelyek még egy korai fázisban, a végleges prototípus kiválasztása felé vezető úton jönnek számításba, ami arra utal, hogy az Apple még nem döntött a dizájnról. Itt szóba jön a fehér kerámia, az üveg, valamint a fém burkolat is, de felmerült a Touch ID gomb alkalmazása, illetve annak elhagyása is.

Látnak esélyt arra, hogy az új típus a másik két változattal együtt, szeptemberben mutatkozik majd be, a hivatalos megjelenés azonban későbbre csúszhat, ami viszont némileg megcáfolja a több tízmillió OLED-panel megrendelésével kapcsolatos híreket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #6
    Meg a CPU.
  • Tetsuo #5
  • Ender Wiggin #4
    Az a röhej, hogy az apple cuccokban a szoftveren kívül csak a levédett kerek sarok apple...
  • duke #3
    "Csúszhat az Apple csúcstelefonja "

    Ez konnyen megoldhato.
    Durvabb csiszolo vaszonnal elol hatul meg kell csiszolni, vagy esetleg drotkefevel, hogy egy kicsit erdesebb legyen.
    De ha mas nincs, akkor siman betonon labbal csusztatni par metert, hogy rendessen osszekaristolja.
  • Tetsuo #2
    Ez miért olyan fontos?
  • MerlinW #1
    "a több tízmillió OLED-panel megrendeléséve"

    Pontosan 160 millió panelt rendelt a Samsungtól.