Gyurkity Péter

Elektromágneses azonosítás válthatja le az NFC-t

A megoldás kényelmes és egyszerű lenne, szinte minden eszközt gyorsan felismerhetnénk.

Az NFC elterjedésével egyben a technológia meglévő korlátai is abszolút világosak a szakemberek számára, hiszen itt egyrészt mindkét oldalon biztosítani kell a platform támogatását, másrészt pedig az antennák megfelelő pozicionálása sem elhanyagolható tényező. Egy kutatócsoport új megoldással állt elő, amely a meglévő eszközök elektromágneses mezejét használná fel azok automatikus azonosítására.

A nemes egyszerűséggel csak EMPhone néven emlegetett fejlesztés nem tekinthető teljesen újnak, hiszen korábban a Disney Research is bemutatott egy ehhez fogható megoldást, amely szintén az egyes készülékek azonosítását igyekszik megkönnyíteni. Akkor szintén arra építettek, hogy gyakorlatilag minden meglévő, nem teljesen kikapcsolt állapotban lévő készüléknek van egy saját elektromágneses mezeje, amelyet a megfelelő hardveres és szoftveres kombinációval gyorsan beazonosíthatunk, ezáltal pedig mobil készülékünkön gyorsan előhívhatók az adott esetben relevánsnak bizonyuló alkalmazások, beállítások és egyéb funkciók.

A munkáját most ismertető csapat – a Carnegie Mellon Egyetem berkein belül tevékenykedő Future Interfaces Group – egy rövid videót is közzétett a munka eddigi gyümölcséről. Ők egy átalakított 2013-as Moto G okostelefont használtak fel erre, amely az adott készülék (legyen szó hűtőszekrényről, tévéről, termosztátról, projektorról, vagy akár teljesen „buta” termékekről, így akár kávéfőzőről vagy asztali lámpáról) mezejét felismeri, ennek megfelelően pedig gyorsan elénk tárja az ott elérhető interakciós funkciókat. Itt szóba jön a gyors azonosítást követő fájl- és üzenetküldés, a tévé esetében a műsor lejátszásának elindítása, de a lehetőségek tárháza szinte végtelen, hiszen ez már inkább az alkalmazásfejlesztőktől függ.

Az átalakított telefon egy microSD-be dugott kábellel működik együtt, a végleges változatoknál azonban a meglévő antennát vagy magát a fém burkolatot is felhasználhatják majd erre – a csoport szerint nagyjából egy év kell majd a kereskedelmi forgalomban való megjelenéshez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mcganyol #2
    Amit írsz az szerintem nettó hülyeség.
    Analóg kulcsot (pl. lakáskulcs), például elég egyszerű hamisítani (a forgalomban lévo kulcsok 99.9%-át), erről kismillió videót találsz a youtube-on, pár tízezer forint befektetéssel otthon is meg tudod csinálni a trükkök nagy részét.
    Az it manapság nagyrészt asszimetrikus kulcsos kriptón alapul. Ebben az a lényeg, hogy a privát kulcsod (ami nagyon leegyszerűsítve, egy mocskos nagy primszám, amit te magad találtál ki) más nem ismeri. Ha ezt a számsort olyan könnyű lenne lenyúlni / kicsalni (vagy akármilyen megfigyelésekből kitalálni) akkor pl nem lehetne az interneten biztonságosan bankolni. Vagy pl digitálisan aláírni.
    Amire még gondolhattál, azonosítás alatt, hogy a publikus kulcs tényleg ahhoz tartozik-e, mint amit állít magáról az akié. Erre vannak mindenesetre a nagy hitelesítők. Itt valóban van némi nehézség, mert ugye leglább egy valakiben meg kell bízzál (root certificator), hogy ő az, akinek mondja magát.
    De szerintem nem erre gondoltál, mert egy teljes katyvasz amit idehánytál technika fejlődéséről, meg másolást megakadályozó IT megoldásról, meg digitálisról.
    Utoljára szerkesztette: mcganyol, 2017.05.17. 16:29:31
  • NEXUS6 #1
    Bármilyen digitális azonosítás-biztonság bizonyos szempontból önellentmondás. Az analog azonosítási eljárás azon alapul, hogy van egy valamilyen tárgyad,tulajdonságod ami hozzád köthető és nehezen másolható.

    A digitális meg, hogy erről a tárgyról/tulajdonságról készítesz egy bárhány példányban, minőségromlás nélkül, tökéletes azonossággal másolható digitális kódot. Persze vannak digitális, IT módszerek arra, hogy ezt a másolást aztán megakadályozzák, de a technika ugye mindig fejlődik.
    Nem az a kérdés, hogy miről, milyen bonyolult számsort csinálsz, hanem hogy ezt milyen könnyen tudják tőled kicsalni. És általában marha könnyen!