Berta Sándor

A HTC kiszervezné a virtuális valóság üzletágát

A tajvani gyártó stratégiai partnerek bevonásában reménykedik, mert hiába jó a szemüvegük, egyedül nem érnek semmit.

Már korábban is volt olyan pletyka, amely a VR-részleg kiszervezéséről szólt, de ezt most HTC egyik vezetője is megerősítette. A társaság azért szervezné ki a részlegét, mert egyrészt azt reméli, hogy így könnyebben találhatna stratégiai partnereket ezen a területen, másrészt pedig egy ilyen lépésnek köszönhetően nőhetnének a virtuális valóság szemüveg értékesítéséből származó bevételek. A szándékról Chia-lin Chang, a HTC globális értékesítési ügyekért felelős elnöke beszélt egy a részvényesek számára szervezett gyűlésen.

A DigiTimes tajvani IT-hírportál arról írt, hogy a társaság szerint egy ilyen lépés komoly előnyökkel járna, többek között a stratégiai partnerek és a lehetséges befektetők felkutatásában, valamint az azokkal való együttműködés során. Emellett az eddiginél sokkal jobb pozícióba is kerülhetnének a virtuális valóság alkalmazások növekvő piacán. A stratégiai együttműködésre kiváló példa a Valve menedzsmentjével kialakított kapcsolat, mely cég platformját világszerte több mint 130 millióan használják.

Cher Wang, a HTC első embere kiemelte, hogy a virtuális valóság nagyon fontos technológia a számukra. A VR nem csupán a játékok területén lehet majd meghatározó, hiszen már vannak oktatási, egészségügyi, vásárlási és szórakoztató alkalmazások is. A menedzser hozzátette, hogy a HTC javíthat a versenyképességén és fontos szerepet játszhat majd a növekvő globális virtuális valóság piacon. A tajvani vállalat április végén startup-segítő programot indított és igyekszik minél több fejlesztőt a platformja köré gyűjteni. A Vive X nevű kezdeményezés célja a virtuális valósággal foglalkozó startupok támogatása világszerte. A cég erre a célra 100 millió dollárt különített el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • DarkHorSe #1
    Jovo. 10-15 ev es olyan lesz mint most a mobil.
    Alig varom