Gyurkity Péter

Videón látható a tengeri szemét felgyülemlése

A NASA bóják segítségével követi és mutatja meg a tengerek felszínén lebegő szemét útvonalát.

Érdekes videót tett közzé a NASA Scientific Visualization Studio, mégpedig a szintén amerikai NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) által 1979 óta rögzített adatokra támaszkodva. Ebből kiderül, hogy a tengereken lebegő hatalmas szeméthegyek merre veszik útjukat, hogyan állnak össze még nagyobb kiterjedésű területekké, miközben egyesek már az eltakarítás végrehajtásán gondolkodnak.

A videó azon tudományos célú bóják útvonalát mutatja meg nekünk, amelyeket hajók és repülők dobnak le az óceánokra, hogy azután rögzítsék azok pontos pozícióját és az útvonal részleteit. Bár ezen bójákat nem egyazon időben indították útnak, a NASA stúdiója most egyetlen videón összesíti az eddig visszaérkezett eredményeket, amelyek jól mutatják, hogy a bóják (a vízfelszínen lebegő műanyag szeméttel együtt) az óceánok áramlásának engedelmeskedve, öt nagyobb zónában gyűlnek össze, ahol azután a hajóknak gyakorlatilag át kell magukat vágniuk a szeméthegyen.


Javában zajlik eközben a The Ocean Cleanup projekt következő lépésére való felkészülés, mégpedig a holland alapító jóvoltából, aki saját találmányával oldaná meg 2020 táján a vízfelszínen lebegő szemét begyűjtését, mielőtt annak nagy része a napfény hatására kisebb részekre bomlana, veszélyeztetve ezzel az óceánok élővilágát. Legutóbbi expedíciójukon azt találták, hogy a Csendes-óceán esetében ezen szemét nagy része méretes darabokból áll, így valószínűleg nem lenne komoly gond az összegyűjtés, amely ideális esetben nem az arra úszó halakkal együtt szedi össze a műanyag mocskot.

Az óceánok áramlására épülő megoldás, amely nagy "korlátok" elhelyezésével állítaná meg a szemetet, a kritikusok szerint túlságosan drága és egyben nélkülözi a kívánt hatékonyságot, ám a projekt illetékeseit ez nem hűti le - jövőre a japán partok mellett próbálnák ki a fejlesztést, hogy 2020-ra már jóval nagyobb méretekben is megkíséreljék a szemét begyűjtését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lucy in the Sky #3
    Halkan jegyezném meg, hogy a pontok a NOAA által vízrebocsájtott kutatószondák helyzetét jelölik, amiket nem túl meglepő módon első körben az amerikai partok mentén kezdtek használni. A hétköznapi szeméten nagyon ritkán található működő GPS vevő és műholdas jeladó. Szerencsére ebbe is könnyen bele lehet szőni némi politikai köpködést, mesterien oldottad meg a feladatot, az utolsó mondatoddal ezért mélységesen egyetértek.
  • teddybear #2
    Gyakorlatilag minden nagyobb óceánunkban van egy-két szemétsziget, az Indiaiban is, amihez sem Európának, sem Amerikának nincs köze. A felelősségre vonással meg nem érsz semmit, attól még a szemét évszázadokig ott fog lebegni.
  • subotal #1
    Még egy hülye is látja honnan kerültek/kerülnek a vízbe a legnagyobb mértékben (nem Európából)! Akkor nem kellene felelősségre vonni a gyökereket?! Szánalmas világban élünk, haldoklunk...
    Utoljára szerkesztette: subotal, 2015.08.27. 17:35:49