MTI

Mind nehezebb a kínai tűzfal megkerülése, miközben mind több a kínai netező

Egyre nehezebbé válik a kínai tűzfal megkerülése, vagyis az országban blokkolt oldalak elérése, miközben soha nem látott magasságba, 648 millióra emelkedett Kínában az internetezők száma 2014-ben.

A múlt héten több, a kínai tűzfal megkerülését lehetővé tevő magánszolgáltatás - úgynevezett VPN - is ellehetetlenült Kínában, erről maguk a szolgáltatók tájékoztatták a felhasználókat. Az egyik legkedveltebb közülük, az Astrill VPN úgy fogalmazott, hogy szolgáltatásának blokkolását a cenzúra erősödésének tudja be. A blokkolás az iOS rendszert használó Apple termékeket érinti, a Mac számítógépek kivételével, de akadtak felhasználók, akik Windows operációs rendszerükkel sem tudtak többé a fal mögé kerülni. Az Astrill mellett két másik nagy VPN-szolgáltató, a StrongVPN és a Blue Frog is üzemelési problémákat jelentett.

A szakemberek emlékeztettek arra, hogy 2013 során már volt egy hasonló akció Kína részéről, a mostani blokkolás viszont annál kifinomultabb és kiterjedtebb. A változások a Global Times című kínai napilap szerint a nagy tűzfal frissítésének tudhatók be.

A VPN szolgáltatás használatával elérhetők Kína által nemkívánatosnak tartott tartalmak - köztük a Facebook, a Twitter közösségi portálok, a YouTube videomegosztó, a The New York Times című amerikai lap, vagy a Bloomberg hírügynökség oldalai. A szolgáltatást a Kínában élő külföldi állampolgárok és működő cégek többsége használja. Az előírások szerint külföldi cég nem nyújthat VPN-szolgáltatást, azt csakis kínai vállalat és kizárólag regisztráció után biztosíthat az országon belül.

Mindeközben a kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint a világhálót Kínában használók száma a tavalyi év végére 648 millióra nőtt, ez 16 millióval több júniushoz képest, és 30 milliós emelkedés 2013-hoz viszonyítva. Immár a lakosság 48 százalékának van hozzáférése az internethez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KopaszIsten #1
    Nem ismerem a VPN-t. A proxy szerver működik ugyan, vagy azt is tudja blokkolni a kínai nagy (tűz)fal? (Az ismertebb proxy szerverek IP címeit blokkolhatják, de percenként jelennek meg újak.)