Berta Sándor

A Windows 10 egy új generáció kezdete

A Microsoft nagy reményeket fűz a következő operációs rendszerhez.

"A Windows 10 nemcsak egy új verzió, hanem egy új generáció kezdete" - jelentette ki Satya Nadella, a társaság vezérigazgatója a berlini Technical Summit megnyitóján. A konferencián közel 800 fejlesztő és IT-szakember jelent meg. "A digitális átalakulást az alkalmazások viszik előre, s a Microsoft ezek megalkotásához megfelelő eszközöket kínál. Platformszolgáltatók vagyunk" - hangsúlyozta a menedzser.

Nadella hozzátette, hogy az olyan platformok, mint a Windows vagy az Azure hasznos eszközök lehetnek a fejlesztők és a cégek számára. A termékeik hozzájárulhatnak az ügyfeleik termelékenységéhez és növekedéséhez. Ők a felhasználókra koncentrálnak, s a felhasználók nem különböztetik meg a munkát és az életüktől. A Microsoft vezérigazgatója kiemelte, hogy ugyan a .NET keretrendszert mindegyik platformjukon támogatni fogják, de az új Windows 10 egy olyan platformot kínál a fejlesztőknek, hogy az alkalmazásaikat az eszközök maximális számára juttathatják majd el. Az új operációs rendszerrel tehát valóban egy új korszak kezdődik.

Nadella leszögezte, hogy a társaság a partnerkapcsolatokra épít és nincsenek olyan ambícióik, hogy beszálljanak a termékek gyártásába vagy a kereskedelembe. De szeretnének minden kategóriában olyan eszközöket piacra dobni, amelyek zászlóshajónak tekinthetők. Ilyen készülékek lesznek az első Lumia okostelefonok vagy a Surface táblagépek. Az elsődleges céljuk azonban a platformok továbbfejlesztése és az új alkalmazási formák felkutatása.

A Microsoft október elején jelentette be a Windows 10 operációs rendszert. Később Tony Prophet, a Microsoft új marketingvezetője szavaiból kiderült, hogy a Windows 10 esetében a Microsoft annyira el akart távolodni a Windows 8-tól, illetve 8.1-től, amennyire csak lehetséges. A vezető hozzátette, hogy a Windows 10 esetében megpróbálnak egy olyan platformot, ökorendszert létrehozni, amely annyi eszközt egyesít, amennyit csak lehetséges. Ez a lépés érinti a dolgok internetéhez kapcsolódó kis méretű eszközöket, a táblagépeket, az okostelefonokat, a PC-ket, valamint az Xboxot is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • turidani #28
    Töröld meg az orrodat, kisöreg :-)
  • turidani #27
    "Ezt bármelyik oprendszeren meg lehet csinálni. Persze nem a média lejátszón keresztül, de mindig van valami." (lacee86)

    Ha ez a véleményed, akkor neked még nagyon sokat kell a számítástechnikáról tanulni, barátom :-)

    Nincs olyan, hogy "de mindig van valami".
    Hanem vannak biztonságos rendszerek, és vannak gányolt, pancser, védetlen rendszerek.

    Csak olyan rendszerekbe lehet alkalmazásokon keresztül vírust juttatni, amelyekben a prioritás és a jogosultság fogalmát pongyolán kezelik, vagy összekeverik.
    Meg az olyan rendszerekbe, ahol a fejlesztők szándékosan kiskapukat hagytak a rendszer védelmének a megkerülésére.

    Már a 70-es években is készítettek biztonságos számítógéprendszereket.
    Például mindmáig ilyen rendszereket használnak a nemzetközi pénzforgalom biztonságos lebonyolítására.
    Nem is hallhatsz soha olyat, hogy a bankok közötti nemzetközi átutalásokat bárki valaha is meghekkelte volna.
    Ezek azonban mainframe rendszerek, amelyekhez képest az MS és az Intel a neandervölgyi ember kulturális szintjén áll.

    A biztonságos számítógéprendszerek technológiája egyáltalán nem titkos, csak éppen a kommersz piacon a kutyát sem érdekli.
    A gyártók egyszerűen szarnak a felhasználó érdekeire.

    És az emberek ennek súlyát addig nem is fogják komolyan venni, amíg nem lesz a számítástechnikában valami orbitális pofáraesés.
  • turidani #26
    "Lehet neked kéne akkor vezetni a Microsoftot... jól rendbe szednéd azt a béna brigádot, ha ennyire egyszerű az egész" (RAZOR27)

    Pont a lényeget nem értetted meg.
    A Microsoft nem azért gyárt szart, mert nem tudna jobbat.
    Hanem azért gyárt szart, mert szart gyártani egyszerűbb, és a többségében laikus felhasználóknak ezt is el lehet adni.

    A Microsoft konkurrensei pedig azért nem gyártanak jobbat, mert ők is hamar rájönnek arra, hogy a szart is el lehet adni.
    Ezért már az első piaci siker után lemondanak arról, hogy korrekt módon fejlesszék tovább a terméket.

    És azért tehetik meg mindezt, mert a szoftver piac fogyasztóvédelmi szabályozása a csiszolatlan kőkorszak szintjén áll.
    Ezen kéne változtatni.
    Utoljára szerkesztette: turidani, 2014.11.22. 22:32:38
  • Vol Jin #25
    Ez egy felesleges szófosás volt. Még parasztvakítás sem volt benne, csak melléduma.

    A lényeget meg egy mondatban megfogalmazhatta volna. Ugyanaz az OS fog futni a PC-tól a mobiltelefonig, illetve egy szoftver mindegyik eszközön futni fog.
  • T2k #24
    Figyi, Te melyik diliházból szabadultál?
  • tomboy013 #23
    Ő nem próbál ki ilyesmiket csak zsigerből fikáz mindent ami MS :)
  • Lacee86 #22
    Kipróbálható a Win 10 tesztverzió. A tanár ki is vetítette Op.rendszerek órán nekünk. Igaz mondta, h szerinte csak virtualizációval ajánlott használni egyelőre. :)
  • tomboy013 #21
    Ha olyan jó mint a Windows akkor igen ;)
  • yesname #20
    "Szerinted mennyire kell elcseszettnek és gányoltnak lennie egy oprendszernek ahhoz, hogy a legalacsonyabb szintű jogosultságokkal rendelkező alkalmazás is megszerezhesse a legmagasabb szintű jogosultságokat?"

    Ezt bármelyik oprendszeren meg lehet csinálni. Persze nem a média lejátszón keresztül, de mindig van valami. Nagy tévedésben vagy barátom... :D
  • RAZOR27 #19
    Lehet neked kéne akkor vezetni a Microsoftot... jól rendbe szednéd azt a béna brigádot, ha ennyire egyszerű az egész.