Berta Sándor

Több platformra jöhet a Cortana

Megerősítést nyert, hogy a digitális személyi asszisztens nemcsak a Microsoft operációs rendszerein lesz elérhető.

A Cortana jelenleg exkluzív ajánlatnak számít vagyis kizárólag a Windows Phone 8.1 operációs rendszeren és a Microsoft Band karkötőn keresztül érhető el, azonban mindez hamarosan megváltozhat. Julie Larsson-Green, a Microsoft menedzsere ugyanis néhány újságíróval és elemzővel találkozva kijelentette, hogy új lehetőségek rejlenek a megoldásban. Mindezt azért hangsúlyozta, hogy ezzel demonstrálja, hogy a szoftver sokkal többre képes, mint az időjárási adatok vagy a sporteredmények kikeresése.

A megjelent szakemberek erre reagálva megkérdezték a vezetőt, hogy mindez azt jelenti-e, hogy a Cortana valamikor más operációs rendszereken is megjelenhet-e. Larson-Green erre közölte: "A rövid válasz az, hogy igen." Ennél hosszabban azonban nem akart vagy nem tudott válaszolni. Több logikus forgatókönyv is lehetséges. Az egyik az lenne, hogy Cortana-alkalmazás jelenjen meg mind az iOS, mind az Android operációs rendszerekre, ugyanakkor az is valószínűnek tűnik, hogy a programot integrálják a Windows 10-be.

Tavaly decemberben derült ki, hogy a digitális személyi asszisztens bekerülhet a Windows Phone 8.1-be, majd az, hogy a Windows for Cars rendszer is a Cortanára fog épülni és a szoftvert a Windows 9-be is integrálhatják. Idén szeptemberben ismertté vált az is, hogy az alkalmazás új funkciókkal bővülhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #4
    cortana nyomokban scanline-t tartalmaz
  • RAZOR27 #3
    Nem úgy volt hogy nem akarják Cortanát "elcsépelni" ? :D Nem azért, én nagyon várom. Sőt imádnám ha a kövi windowsba beépítenék!! Jó ötlet! Főleg Halo fanoknak kedvez hehe :D
  • Sequoyah #2
    Eloszor mukodjon rendesen WP-n. En hasznalom, tetszik is es versenykepesnek tunik, de egyelore meg le van maradva a tobbitol. Bar igy most hogy belegondoltam a fejlodeshez a minel tobb felhasznalo kell, mert tanitani kell a rendszert.

    Oke visszaszivtam, adjak ki minel tobb platformra, es annal gyorsab lesz a fejlodese.
  • tomboy013 #1
    Inkább csinálnák meg az összes nyelvre ami elérhető WP-n. Mennyire jó lenne ha magyarul is tudna. Bár gondolom erre nem fog sor kerülni.