Berta Sándor

Továbbra is téma a Windows 10 névválasztása

Eddig nem lehetett tudni, hogy a Microsoft új operációs rendszere, miért nem a Windows 9 nevet kapta.

Mint ismeretes, a Windows 10 előzetes verzióját két héttel ezelőtt mutatták be, majd ismertté vált, hogy a szoftver gyakorlatilag a felhasználók minden tevékenységét naplózhatja, illetve hogy már egymillióan tesztelik. Most kiderült az is, hogy miért nem a 9-es verziószámot kapta meg az új Windows. A téma kapcsán Tony Prophet, a Microsoft új marketingvezetője válaszolt a felmerült kérdésekre a Dreamforce konferencián.

Arra a kérdésre, hogy mi történt a Windows 9 névvel, a menedzser egyszerűen közölte, hogy "jött és ment". Prophet további kijelentései azt támasztják alá, hogy az új operációs rendszer esetében a Microsoft annyira el akart távolodni a Windows 8-tól, illetve 8.1-től, amennyire csak lehetséges. Az vezető hozzátette, hogy a Windows 10 nem fokozatos előrelépést jelent majd a Windows 8.1-hez képest, hanem egy alapvető ugrást. Megpróbálnak egy olyan platformot, ökorendszert létrehozni, amely annyi eszközt egyesít, amennyit csak lehetséges. Ez a lépés érinti a dolgok internetéhez kapcsolódó kis méretű eszközöket, a táblagépeket, az okostelefonokat, a PC-ket, valamint az Xboxot is.

Prophet kitért arra is, hogy nem akarják ugyanazt a hibát elkövetni, mint a Windows 8 esetében, amikor figyelmen kívül hagyták a negatív visszajelzéseket, különösen az üzleti ügyfeleik jelzéseire figyelnek. Ezen nem is lehet csodálkozni azután, hogy a cégeket a Windows 8 esetében nem tudták megszólítani, azok nem váltottak át Windows 7-ről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #12
    Ez csak egy vicc, buta vagy ha elhiszed. A verziónév nem így, hanem kóddal van tárolva.

    http://msdn.microsoft.com/en-us/library/windows/desktop/ms724832(v=vs.85).aspx
  • Griphons #11
    Érdekes, hogy a külföldi techie oldalakon futótűzként terjed a bennfentes oka, hogy a m$ miért skippelte a 9-es verziót ( Why did Microsoft skip Windows 9 and jump to Windows 10? ), de az sg.hu még csak a látszatát is kerülni igyekszik egy ilyen triviális oknak. Vajon miért nem szabad rosszat szólnia az sg-nek kicsipuháról?
    Utoljára szerkesztette: Griphons, 2014.10.20. 08:06:37
  • duke #10
    Szerintem a windows 1.0-at adtak ki ujra, csak kihagytak a pontot.
    Amugy nem tudom miert nem inkabb az xp-t fejlesztik, jo az meg. :)
  • zola2000 #9
    A blackberry 8 bukta után is blackberry 10 jött, a blackberryt az se mentette meg, ez sem fogja az mst megmenteni.
  • who am I 7 #8
    tojoménle, csak legyen hozzá AERO téma, ne ezt a flates ordenáré neonszínű ganajságot kelljen néznem.
  • Dodo55 #7
    5.1, eléggé páratlan szerintem :D
  • halaszlo #6
    Az xp is jó volt.
  • vafeN #5
    "Az vezető hozzátette,"

    Tényleg ennyire halott az magyar nyelv ?
  • Gauge #4
    Miért szar?
  • attes #3
    Eddiig a páratlan verziók voltak jók.
    Úgy látszik nem akarnak végre egy jót is csinálni a 7 óta.