Gyurkity Péter

Jönnek a nukleáris elemek

A stroncium izotópjának felhasználásával sikerült a korábbinál jobb elemeket előállítani.

Kutatók a saját munkájuk során elért eredmények révén azt ígérik, hogy belátható időn belül elterjedhetnek azok a nukleáris elemek, amelyek biztonságos és megbízható energiaforrásként szolgálhatnak a hétköznapokban, az autóktól az elemlámpákig. A munka a tesztelési fázissal folytatódik.

A Missouri Egyetem közleményében olvashatunk arról, hogy az intézmény saját kutatócsoportja fejlesztett ki egy olyan nukleáris elemet, amely stroncium-90 izotópot és egy vízalapú keveréket használ fel az elektromos áram előállításához, ez pedig potenciálisan új utat nyithat ezen megoldások előtt, akár a hétköznapokban történő felhasználáshoz. Kiemelik, hogy ugyan a területtel foglalkozó kutatások már az ötvenes évek óta zajlanak, most komoly előrelépést sikerült elérniük, amely idővel akár az űrkutatásban is szerepet kaphat.

Ahogy azt említettük, az új változatban a stroncium-90 izotópnak jut a főszerep, amely hevesen reagál a vízzel. A folyamat lényege a bétavoltaika (béta-bomlás), amelynek során neutronok protonná alakulnak, eközben pedig elektronok és neutrino kibocsátása zajlik le. Az említett összetevőket (az egyébként az UV-blokkolókban széles körben használt) titán-dioxid elektróda egészíti ki, amely platina bevonatot kap, feladata pedig a sugárzás közben keletkező elektronok befogása, azok elektromos árammá történő konvertálása. A szakemberek szerint teljesen biztonságos megoldásról van szó, amelyben a víz pufferként szolgál, az ionizált keverék pedig még alacsony hőmérsékleteken is nagyon lassan fagy meg, vagyis a megfelelő csomagolás esetében számos eltérő területen jöhetne számításba.

Korábban már felmerült a nukleáris elemek felhasználásának lehetősége, a 2005-ben bejelentett példányokat azonban a trícium viszonylag rövid felezési ideje, valamint egyéb szempontok miatt is sokat kritizálták – ezek azóta sem terjedtek el, ami nyilván nem véletlen. Hogy a stronciumra alapozó új fejlesztés mennyiben járhat sikerrel, az majd csak a tesztelési fázis végén derülhet ki, itt még hozzávetőleges dátumot sem közöltek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #28
    Azért beszarni sem kell tőle.
  • NEXUS6 #27
    A legtöbb nukleáris esemény ilyen kis bizbaszokból jön össze. Csak ez marhára nem kerül be a hírekbe. A múltkor Mexikóban loptak el valami izotópot, oszt annyi. Csakhogy ilyenek nálunk is rendszeresen történnek. Ne tudd meg, hogy milyen futkosás szokott belőle lenni.

    szal nem kéne ezt a zseblámpás, meg mobilos alkalmazást eröltetni.
  • sanyicks #26
    hisztériásoknak: "Early pacemakers used betavoltaics based on Promethium,[3] but were phased out as cheaper lithium-ion batteries were developed."

    Tehát a korai pacemaker-ek ilyen nukleáris elemmel készültek, úgyhogy valszeg nem túl veszélyes...
  • Omega #25
    Én örülök ennek a fejlesztésnek. Ha kereskedelmi forgalomban is elterjed, végre meg lesz oldva az örökös aksi lemerülési probléma. A nagy lóf@szt káros ez, jöjjön csak minél hamarabb. Ha meg folyik a nukleáris elem így jártál ;)
  • Macropus Rufus #24
    akkor nem aksi, hanem energia egység. A lényegen nem változtat semmit: az Sr90 beépül a csontokba és gondot okozz, hosszú távon.

  • Zodd #23
    Ez nem akkumulátor...
  • Macropus Rufus #22
    Ha jól tudom akkor a Sr90 vegyileg a kalciumhoz hasonló tulajdonságokkal bír, tehát képes pl. a csontba is beépülni. Hosszú távon akár leukémiát is okozhat. (mivel a vérképző szerveket állandóan éri a sugárzás)
    Igazán okos 5let ez az aksi. Ez kb. olyan helyzet lesz mint a mobil esetében. Bedobták a tömegeknek a cuccost, aztán kezdték vizsgálni, hogy mit is okoz a mikrohullám az embernek. (mármint a mobilból kilépő mikrohullám). A mai napig megy a vita. Itt is ez lesz.
    Bedobják a tömegeknek és majd 10-15 év múlva vizsgálni kezdik, hogy esetleg talán lehet összefüggés a leukémia növekedése is az új aksik közt. A banda egyik része esküdözni fog, hogy semmit se a másik része meg állítja, hogy igenis okozz. Mi meg ott fogunk állni mint f.sz a lakodalomban, hogy most akkor mi is az igazság. De addigra már nem lehet hagyományos aksit venni, csak ezt a kütyüt. Tehát, bizonytalanok vagyunk, de nincs más amit használhatnánk.
  • NEXUS6 #21
    Ahogy olvasgatom az eredeti cikket itt a vízbe merített platina bevonatú titánoxid elektrodán plazmonok is keletkeznek, elég összetett jelenségről írnak, és a teljes energia konverzió hatásfokát olyan +50%-ra becsülik, ami nem rossz. Főleg, hogy egy RTG-é 3-7% körüli, a fejlettebb megoldások, amelyek prototípus szinten mozognak olyan 20-30% max hatásfokúak. Szóval nem rossz.

    De azért én is vigyáznék azzal a Sr90-nel!
  • Ender Wiggin #20
    akkor már inkább a füstérzékelőkből gyűjtött mini amerícium reaktor...
  • thegodhimself #19
    talán 50 éve vannak ilyen atom ELEMEK. nem akkumulátor mert tölteni nem lehet.. egy fémtartályba beraknak egy béta sugárzó izotópot, majd kiszívják a levegőt. ha az izotópra kötnek egy vezetéket a másikat meg a dobozra, akkor ott áram folyik az elektronsugárzás miatt.