Gyurkity Péter

Ismét csúszik az új orosz rakéta első útja

Másodszor sem került sor az új orosz rakéta fellövésére, amely az ország függetlenségét állítaná vissza.

Orosz hírügynökségek számoltak be arról, hogy ismét elhalasztották az Angara rakétacsalád kilövésre kijelölt példányának első útját, ám konkrét okot még nem jelöltek meg a malőrrel kapcsolatban. Az automata rendszer jól működött, így valószínűleg egy komolyabb balesetet sikerült még időben megakadályozni, ám a sikeres fellövésre még az év vége előtt sort kerítenének.

Az orosz állami televízióban pénteken még arról beszéltek, hogy mindössze 24 órával halasztották el a fellövést, miután a második alkalommal is kénytelenek voltak idő előtt leállítani a folyamatot. A hivatalos források és az illetékesek - így például Alexander Golovko, a Légi-Kozmikus Védelmi Erő parancsnoka - nem beszéltek a részletekről, így nem tudni, hogy pontosan miért került sor a halasztásra, ám annyit elárultak, hogy a visszaszámlálás közben az automatika kapcsolt be, és állította le azt, amit azonnal közöltek a videolinken bekapcsolt Putyin elnökkel is. Az elnök azonnal utasította az illetékeseket, hogy derítsék fel a malőr okát, erre várhatóan nem kell sokat várnunk.


Az Angara rakétacsalád kiemelt szerepet élvez a Putyin által vizionált újjászületésben, egyben az űrprogram függetlenségének visszanyerésében, hiszen ez az első generáció, amelyet már a szovjet érát követően, teljes mértékben orosz forrásokra alapozva fejlesztettek ki és gyártottak le. Bemutatkozásával végleg lemondhatnának a többnyire ukrán eredetű korábbi technológiáról, az Arhangelszk és Moszkva között felépített Pleszetszk kilövőállomással pedig Bajkonurra, így a kazah féllel való együttműködésre sem lenne többé szükség. A család első változatát 2013-ban törölték, az 1.2-es verzió pedig a mostani eseménnyel szenvedett némi késedelmet, de ez valószínűleg nem fenyegeti komolyan a család jövőjét.

Az orosz űrprogram e két fejlesztéssel nyerhet új lendületet, amire a többszöri költségvetési korlátozás, valamint a legjobb szakemberek elszívása után igencsak nagy szükség lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • uniu77 #3
    Kár erre reagálni is... A szerző nem meri kiírni, de a stílusa alapján egyértelműen Berta Sándor és a cikk is "bertasándoros". A belinkelt cikkben nem írnak semmilyen malőrről..

    Amúgy nem arról lehet szó, hogy a régi interkontinentális rakéták helyett, új fejlesztéseket akarnak használni ?
  • kvp #2
    Jol ertem, hogy ukrajna miatt az amerikaiakat nem akarjak szallitani az oroszok, de az ukran alkatreszek miatt lehet, hogy az oroszok sem fognak tudni felmenni? Ebben az esetben az egyetlen mar jelenleg is mukodo rendszer a spacex dragon es annak szemelyszallito valtozata maradna.
  • halgatyó #1
    Egy kis tudatalatti értékitélet-átadás: "Putyin által VIZIONÁLT újjászületés..."
    Minden szónak van egy kiterjedt hangulati holdudvara, amely az agyunkban előugrik egy pillanatra, vagy csak megrezdül.
    Ez a "vizionált" szó -- szerintem -- nem túl pozitív tartalmat SUGALL.
    Helyesebb lenne kb. így: a Putyin által tervezett újjászületés vagy ilyesmi