Berta Sándor

Három év múlva érkezhet a Raspberry Pi utódja

Eben Upton, a cambridge-i St. John's College informatikai igazgatója és hardvermérnök. Azonban mégsem erről ismert elsősorban, hanem arról, hogy ő tervezte meg a miniatűr számítógépet.


Eben Upton
A szakember meghívást kapott a Pioneers Festival rendezvényre és ennek kapcsán beszélt a projekt jövőjéről és az eddigi tanulságairól. Elmondása szerint eredetileg az oktatáson akartak változtatni, a Raspberry Pi segítségével akarták felkelteni a diákok érdeklődését a programozás iránt. A kezdetekben azzal számoltak, hogy néhány ezer darabot el tudnak majd adni a miniatűr számítógépből, ezzel szemben napjainkig kétmillió darabot tudtak értékesíteni. Az első pillanattól tapasztalt hatalmas érdeklődésnek azonban megvoltak az árnyoldalai is, sok megrendelő ugyanis kénytelen volt nagyon hosszú ideig várni a termékre. Volt, akinél ez az idő fél év is volt.

A kérdésre, hogy milyen tanulságot vont le a nehéz kezdésből, Upton nevetve azt válaszolta: "soha ne csinálj hardvervállalkozást". Majd komolyra fordítva a szót közölte: megtanulták azt, hogy lehetetlen kezelni a meglepetéseket. Amennyiben valaki két dologgal elszámolja magát, akkor azt már lehetetlen pénzzel helyrehozni, ha 10 pedig tényezővel téved akkor már semmit sem tehet. Még akkor is jelentkezhet probléma, ha ugyan a pénz rendelkezésre áll, de a megrendelések teljesítéséhez szükséges alkatrészek fizikailag még nem is léteznek. Ez a probléma a gazdasági válság óta megvan, a gyártók ugyanis alig tartanak fent raktárkészletet. Ez pedig - különösen jelentős megrendelés esetén - visszaüthet és hosszú várakozási időkhöz vezethet. Egy HDMI-csatlakozó megléte jelentheti a különbséget aközött, hogy a gyártás azonnal vagy csak egy hét múlva kezdődhet-e el.

A Raspberry Pi utódjánál persze már nem csak 10 000 darab legyártásával számolnak, ugyanakkor a csekély nyereség miatt az sem tűnik valószínűnek, hogy egymilliót gyártsanak le belőle. Ezért a következő modellnél is számítani kell várakozási időre, de ez várhatóan nem lesz több 1-2 hónapnál. S hogy mikor érkezhet a Raspberry Pi utódja? Nos, Upton szerint három-négy éven belül. Változások nem igazán lesznek, legfeljebb a processzor és a memória javulhat, bővülhet. A tervező különösen a miniatűr számítógép méretével elégedett. A cél most az, hogy szoftverek területén kihasználják a készülékben rejlő lehetőségeket és piacra dobják az új kiegészítőt, ami egy infrakamera. Ezután pedig egy 7 hüvelykes kijelzőt készítenének, de ezeknek a kiegészítőknek a tervezését és készítését főként a közösségre bíznák. Upton több Raspberry Pi eszközzel is rendelkezik, az egyiket médiaközpontként használja, míg a másik robotikai célokat szolgál. Miután a projekt sok idejét veszi el, ezért csak ritkán tud dolgozni a saját gépein.


A Raspberry Pi lassan terjed az iskolákban, nagyon sok függ attól, hogy az egyes tanárok mennyire nyitottak. Éppen ezért az alapítvány sok pénzt fektet az oktatási anyagok készítésébe és az erősebb tanárképzés mellett lobbizik. Ezenkívül a szervezet együttműködik a Code Club nevű nonprofit csoporttal, amely oktatási klubokat üzemeltet olyan diákok számára, akik az iskolán kívül is érdeklődnek az IT iránt. A szakember dicsérte a brit kormányt, amiért a tantervet úgy módosította, hogy a fiatalok az irodai programcsomagok helyett elsősorban a programozással foglalkozzanak. "Minden tanulónak tudnia kellene írni egy egyszerű programot" - összegezte a véleményét. A különösen tehetséges és az IT iránt kiemelkedően érdeklődő gyerekeknek pedig garantálni kellene, hogy az oktatás mellett is elmélyíthessék a tudásukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arthurius #11
    Nincs smart tv-m, és jól esett volna egy ilyen smart stick megoldás amivel a nasról , pc-ről vagy online filmeket nézhetnék. Eleinte egy MK908 android stickel próbálkoztam. qcore 1.7 ghz cpu, 2gb ram stb. Elégedetlen voltam vele, beszereztem egy PI-t. 700 mhz Dual core, 512 ram, de ezt tudjátok.

    Össze sem lehet hasonlítani az androidos stickel, a stick azóta a fiókban hever.
    2 multimédia os van rá, az openelec és a raspbmc, mindkettö debianra épül, én az utobbit ajánlom, sztem jobb támogatás és gyorsabb.

    Összegezve:

    -Fullhd lejátszás PC-ről, Nasról, usb stickről, usb hddről, külső hálózatból vagy streaming.
    -Lokális kép vagy online (picasa, facebook, flicker) böngészés
    -Lokális vagy hálózati zene lejátszás (direkt vagy DLNA kliensént)
    -Automatikus felirat letöltés akár több nyelven, szerkeszthető forrásokból (opensubtitles, feliratok.info, regielive, stb)
    -Telepíthető külső hivatalos vagy hackelt streaming források. (vimeo, youtube, vplay, 1channel, muchmovies hd, egy csomó pornó, anime specifikus forrás, dokumentum filmek, livecamek, online rádiók stb). a muchmoviesen pl több mint negyvenezer film van régi fehér-fekete filmektől - 60as évekbeli Ingmar bergman filmeken keresztűl, az idei blockbusterekig akár HD-ban.

    Gyakorlatilag mióta ezt használom nem nagyon töltöttem le filmet az ncorról, le is esett a rankingem :). 99 % ami érdekel megkapom online streamingben.

    - Tv távirányítóval irányítható minden funkciója.
    -Telefonról , tabletről irányítható.
    -Dlna kliens, pl a telefonon levő fényképek, filmek egy pillanat alatt megjeleníthetők a tv-n. A telefonról a zenét ugyancsak át lehet dobni rá.
    -DLNA szerver, a tabletre dlna-n keresztűl streamingelt egy hd videót valamelyik online forrásból s közben a tv-n lejátszott egy másikat mindez 800 mhz procival, 512 rammal, sőt a ram kétharmada üres volt. Kb 90 megát használt el.
    -automatikus frissítések.
    -teljes CEC támogatás, a tv távirányítójától kezdve, a különböző hdmi eszközök ki -be kapcsolásáig, irányitásáig. Ha bekapcsolom, bekapcsolja a tv-t is. Ha átteszem a forrást tv-re, automatikusan szüneteli az éppen lejátszott filmet.
    - film lejátszásnál mindenféle infót tud adni a filmről, imdb rating, borító, youtube trailer lejátszás, infó a színészekről, nemcsak a lokális médiánál, hanem bárhol.
    -a lokális médiát oszályozni tudja csomó paraméter szerint (év, színészek, rendező, stílus, stb)
    5.1 audio passtrough.

    Persze ez majdnem mind az xbmc érdeme, de a raspberry verzió qrvára optimizált, és kényelmes megoldás.
    Nekem nagyon bejött...
  • sanyicks #10
    miért lenne kár? Cubieboard2 is ugyanezt tudja. 80 darab gpio tű van rajta. Emellett natív ethernet (nem usb-s mint a pi-n), sata, hdmi, 1 giga ram, 2 magos (1 magon is jóval erősebb) cpu, 1 giga ram, 2 db natív usb. és mindössze 3 ezerrel volt drágább mint egy pi lett volna.
    Igen, a pi a hype miatt sikeres. Ennyi.
  • rolika #9
    Kár összevetni más gépekkel, ezt direkt oktatásra fejlesztették. A csupaszon kiálló GPIO-tűire közvetlenül rá lehet bogozni bármit (ledet, motort stb.).
    Nekem az a bajom vele, hogy baromi lassú rajta a linux. Igaz, dolgoznak azon, ahogy a gpu is részt vegyen az oprendszer grafikus megjelenítésében.
    A legjobb rajta a RISC OS, csak nincs magyarítva. Mármint a billentyűzet, aztán úgy elég érdekes.
  • MsUser #8
    Még lehet alul is méreteztem a becslést
    Jó ez a MK802IV

    Android 4.2 Jelly Bean
    RK3188 Quad core, ARM Cortex-A9, 1,8 GHz-es Max
    Quad core Mali-400 MP4, 533 MHz-es
    2GB DDR3 RAM, 8 GB-os NAND Flash ROM, Support Micro SD (TF) 32GB
    Wifi 802.11b/g/n, Bluetooth 4.0, HDMI 1.4 kimenet

    2013!!!!

    2017 ben mi lesz!? :)
  • MsUser #7
    Hát nem is értem miért örülnek neki, 3év múlva 8 nál több magos procival 4 vagy több Gb DDR4 Rammal telefonnál kisebb passzív hűtésű hardver, nem lesz nagy dolog!

    Biztos hogy árban sem lesz több 50-100 dollárnál jelenlegi mércével!

    Addigra azt sem tudjuk milyen platform lesz a legrugalmasabb, nem hogy tudná bárki is hogy a Raspberry Pi vel mi lesz???
  • kukacos #6
    Pár hete vettem egy MK802IV-t, 55 font, 1.8GHz quad core proci, HDMI, wifi, 2GB ram, 8GB flash, 2x USB. Ubuntu felment rá. Home servernek tökéletes, és kisebb, mint egy telefon. Igen, a Pi már rég labdába se rúghat.
  • Tetsuo #5
    Egy számítógép a sok kozul. A cikkben hangoztatott reform nélkul. ;)
    Az eladási adatokat a hype miatt érte el.
  • sanyicks #4
    bölcs maradtam miközben beszéltem :)

    drága és gyenge. Mindenhez képest, de hogy egy példát mondjak, cubieboard 2.
  • asgh #3
    Definiáld légyszi a "gyenge" és az "olcsó" fogalmaid alatt mit értesz, mert elfelejtetted hozzátenni, hogy szerinted a Pi mihez _képest_ gyenge és drága.
  • lamer the true #2
    Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna...