Gyurkity Péter

Kiszállhat a mobilpiacból a Sony

A továbbra sem javuló eredmények miatt a Sony több üzletágát is értékesítheti.

A Sony az utóbbi napokban a The Interview film, illetve az állítólag ennek elkészítése miatt feltört internetes oldala kapcsán szerepelt a hírekben, bár legújabb Walkman készülékük megjelenéséről szintén beszámolhattunk. A Reuters azonban most arról értesült, hogy a vezérigazgató több üzletágat is eladna, hogy végre megállítsa az üzleti eredmények romlását.

Kazuo Hirai 2012 áprilisa óta próbálkozik ezzel, eddig nem sok sikerrel, amit az utóbbi évek negyedéves és éves jelentései is bizonyítanak. Nem kevesebb mint 6 alkalommal módosították lefelé a várható adatokat, a most márciusban lezáruló pénzügyi évüket illetően pedig 1,9 milliárd dolláros veszteséget vetítenek előre. Ebben komoly szerepet játszik az évről-évre nagy veszteséget termelő okostelefonos (pontosabban mobiltelefonos) üzletág, emiatt pedig a televíziók mellett ez is felmerült, mint lehetséges eladási tétel. Azt persze nem árulták el, hogy van-e érdeklődő a részleg iránt, de a Sony távozása mindenképpen fontos fejlemény lenne.

A másik lehetőség, hogy a cég első embere rá akar ijeszteni beosztottjaira, hiszen a szűk körben megtartott megbeszélésen állítólag többször kiemelte, hogy egyetlen részleg sincs teljes biztonságban, az embereknek hozzá kell szokniuk ahhoz, hogy a Sony igenis megszabadulhat bizonyos üzletágaktól. Erre az utóbbi időszakban szintén volt már példa, tavaly ugyanis a Vaio személyi számítógépektől váltak meg, illetve kiszervezték a televíziós műveleteket, amivel újabb 5 ezer embert építettek le, ám a jelek szerint ez sem volt még elég. A hordozható eszközökben használt kamerák és a PS4 ezzel szemben pozitív példaként jelenik itt meg, ez utóbbiból például 18,5 millió darabot adtak el, amivel megelőzték a vetélytársak eredményét.

Az elektronikai üzletág egészében véve továbbra is fontos szerepet tölt majd be a cég életében, így elképzelhető, hogy az eladás helyett komoly átszervezés jön.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Attilawap #8
    Mennyire igaz, amit írtál. Én a Nokiával voltam ugyan így. Anno, 2008 környékén, amikor kezdett látszódni, hogy más gyártók hogy elhúznak a Nokia mellett én sem értettem, hogy a Nokia miért nem gondolja át az eddigi stratégiáját. Nekem is az a véleményem, hogy ezek a csődbe menő cégek ha idejében stratégiát váltottak volna, akkor megmenekültek volna.
  • Zombee #7
    A Sony-nál az is nagy baj volt, hogy erőltették a szerencsétlen TFT panelt a felsőkategóriás készülékekben is, amikor már ezen a szinten volt réges rég AMOLED és IPS.
  • yamato41 #6
    Van az, Ferenc testvér is ott van, ahol a helye...
  • yamato41 #5
    Sohasem szerettem a Sonyt. A termékeik nem rosszak, de irtózat drágák, ár/érték arányban borzasztó rosszak. Dögöljenek bele saját nagyságuk tudatába.
  • Serutekin #4
    bárcsak a politikában is lenne hasonló "természetes kiválasztódás"...
  • T2k #3
    Szép lassan az összes patkány leugrik a süllyedő tragacsról.
  • CairoJack #2
    Igen, ez szerintem is hiba volt, de sokkal nagyobb gondnak érzem, hogy nagyon eljátszották a vevők bizalmát az elmúlt 2-3 évben a gagyi, instabil szoftverekkel, azzal, hogy sok telót nem frissítettek, stb.
    A termékpalettájuk nincs rendesen összerakva, méretbeli differencia sincs.
    Azt is hibának érzem, hogy az E kategóriával nagyon mélyre mentek, a Sony presztízsével nem feltétlenül összeegyeztethető egy annyira gagyi telefon.
    És persze az utolsó szög a koporsójukban, hogy ár érték arányban elég rossz telefonokat hoztak ki. Nagyon jellemző volt rájuk, hogy az új telefonok bőven a hasonló tudású konkurens modellek ára fölött kezdtek, aztán 2-3 hónap alatt óriasit zuhant az áruk, csak addigra már a többséget nem érdekelte az adott telefon.
    A gagyi kamerák is rátettek rendesen a negatív márkaimázs kialakulására.
    Z1 Compact tulajként azt érzem, hogy tudnak azért ők jó telefont is csinálni (bár a 20 megapixeles kamera "csoda", ebben is elég gagyi), de valahogy ezt csak a csúcs kategóriának tartogatják, és ezt is erősen túlárazva.

    Én sajnálnám, ha kivonulnának. Inkább egy okosan átgondolt, használható, jó ár érték aránnyal bíró telefonpalettát kéne letenniük az asztalra, komolyan optimalizált szoftverrel, és komoly támogatással.
    Még alátenni egy komoly marketing kampányt, és szerintem komoly eredményeket lehetne így produkálni.

    Igazából azt nem értem az ilyen hírek hallatán, hogy ha egy cégnek minden eszköze megvan ahhoz, hogy fordítson a saját sorsán (pénz, emberek, infrastruktúra), akkor miért nem képesek leülni, átgondolni a dolgokat, és egy sikeres stratégiát megvalósítani. Helyette inkább eladják. Ezt már a PC-s iparágnál sem értettem. Egy normális vezetéssel csodákra lennének képesek.
    Ha a Sony így folytatja lassan semmije sem marad. Kivonul mindenhonnan. Kezdem kicsit sajnálni őket, szánalmas, hogy mennyire képtelenek élni az esélyeikkel.
    Pedig szeretem a márkát, de nehezen bírom nézni azt a töketlenkedést, amit művelnek, lassan egy évtizedet.
  • Tinman #1
    Talán nem kellett volna cirka 3-4 havonta zászlóshajó csúcsmobilokat a piacra fosni...

    Mert ebből a vásárló ennyit érez: "Bmg most vettem meg a Z1-et, ezek meg már a Z4-et akarják nekem eladni? Nem veszek többet Sony-t, elvégre gyorsan elavul, mint a kefir a napon. -.-"