23035
banner
A Wargaming új MMO játéka
  • Caliph
    #17541
    tegnap olyan körünk volt,hogy nem halt senki a csapatból és nem volt 10 perc a win :D csak hogy van másik véglet is :D
  • asolyom
    #17540
    Hát harmadjára sem jött össze a győzelem.
  • asolyom
    #17539
    Ma bejött egy 270 csatás figura egy Tirpitz-cel. Ugyan top tier volt, de látszott, hogy fogalma nincs a játékról. Rajta ment el megnyert csata. Csak életben kellett volna maradnia, mert vezettünk pontokban. Nem sikerült neki, öt másodperccel a vége előtt az ellenséges CV kiszedte, mert nekiállt foglalni.

    A mai második csatában meg T10-ben 8 percig tartott tartott, amíg az ellenfél elérte az 1000 pontot. A Csapajevvel 2. lettem valami 65k sebzéssel, de talán nem (csak) nekem kellene Yamatok meg ilyenek ellen vinni a csapatot.
  • Trucker39
    #17538
    Tegnap említettem, hogy inkább zászló, festék, meg pár nap premium híve vagyok inkább, mint free XP felhasználásának.

    Itt egy mai példa. Kell egy jó szenes, vagy free XP-s, vagy bármilyen más 7-9 premium hajó, tele pakolva zászlókkal, álcafestéssel, persze free XP-s zászlóval is. Kell persze egy jó kikötő, stb.

    Kell egy jó csata, lehetőleg magasabb tier-ben. A jelenlegi példa azért érdekes, mert T7 repülővel támadok T10 hajókat. Nem okoz nagy sebzést persze, de jobban díjazza minden tekintetben a játék. Olyan, mintha T7 hajóval lőném a T10 hajókat. Látszik is a kiosztott XP mennyiségen.

    Az is látszik, hogy kevés sebzés mellett is rendesen hoz a konyhára kreditet. Ez T8-9 csatában, ahol tudtam volna többet is sebezni 600-700K kredit lett volna legalább.

    Persze olyan hajó kell, amivel jobban megy a játék, mint ahogyan Darun is írta. Én például hiába mennék bármilyen premium rombolóval, biztosan nem tudnék vele kreditet keresni és még a játékot sem élvezném, mivel az a hajó osztály rendkívül távol áll tőlem.

    Képek:
  • Darun
    #17537
    A hajó sztem minden tekintetben játszhatóbb, mint a tank. Ezzel persze együtt jár az is, hogy a gyorsabb fejlődés miatt tényleg több a noob magasabb szinten is. A múlt héten feltűnően sok olyan csatánk volt, ahol a top tier hajók a mezőny végén végeztek. Volt olyan is, ahol az első három helyen T-2-es hajókkal végeztünk. A játéktudás itt is olyan fontos, mint a tankban, csak itt nem a gyenge pontokat kell betanulni. Erre mindig az egyik klántársamat tudom felhozni, a másik tisztünkkel egyszer összefutottam Rankeden. Ugyanazzal a hajóval mentünk be, ellenfélként, úgy is alakult, hogy összetalálkoztunk és lenyomtunk egy 1v1-t. Azt tudni kell, hogy neki kétszer annyi csatája van, mint nekem, full broadside jött, gyakorlatilag full életről nulláztam ki úgy, hogy folyamat pattogott, gyakorlatilag alig sebződtem. Ebből nyilván az a tanulság, hogy ha valaki nem képes tanulni, akkor a csataszám sem mérvadó. Nekem is kellett pár ezer, amig belejöttem abba, hogy ne broadside hajózzak, hanem riszáljam. Nagyon sokáig a ruszki rombolókat is utáltam, a fos torpedójuk szinte teljesen használhatatlan, rombolók ellen folyamat alulmaradtam, mert vagy nem manőverezhettem, vagy nem tudtam visszalőni a borzalmas toronyforgás miatt. Most már nem félek magasabb szintű szintű rombolóknak nekimenni egyedül, mert tudom, hogy jó eséllyel én nyerek. Ráadásul a múlt héten volt egy top xp-s köröm Minsk-el, a base 2600 felett volt. És csak annyi történt, hogy megtanultam játszani, sikerült a saját stilusom összehozni a hajó stilusával. Nagyon sokáig hanyagoltam a Minsket, mert demoralizált, hogy két hajót is ki kell húzni ezzel a fossal. Most, ha jó csatát akarom menni, a Minskel megyek, mert a vesztes csatákban is helyt tudok állni.

    Aki viszont tényleg csak funból akar hajózni, annak a T4-5-t ajánlanám. T4-ben még nincs T+2, a hajókat is könnyebb kihúzni. Ez a T10-es lammerkodás am is ilyen tipikus magyar dolog. A WoT-ban is az volt, ha nincs T10-es tankod, akkor noob vagy. Nekem 10k+ csatával nem volt egy se. És nem azért, mert noob voltam (meg lehet nézni a statomat ott is), hanem azért, mert ott is nagyon sok ágat húztam egyszerre. Plusz nekem nem derogál visszamenni alacsony tierbe, ha jót akarok játszani. A T10-es egyéni küldiket még szeptemberben kezdtem, a Montival már az utolsó fázis felénél tartok, de idén még alig mentem vele, pedig az utolsó fázist már tavaly év végére elértem. Egyszerűen nem motivál az a modul. Pedig hasznos lenne. Ha megszerzek minden tizes hajót és nem lesz az, hogy "ezze kő menni, mer ez még nem Elit", akkor előszedem majd megint a kis hajókat és bohóckodok ott is egy kicsit.

    Apám szokott nézni Lyuhtube-on tankos videókat. Ő mondja mindig, hogy magyar videjóstól nem talál T4 alatti csatát, de a T8 alatti sem túl gyakori. Alacsony tierben a nyugatiak sem szeretnek menni (bár sztem csak videót nem tesznek fel róla), ha kis szintű csatákat akar nézni, mindig az oroszok között keres. Pedig nem attól lesz valakinek nagy a f@sza, hogy hány tizes járgánya van. Jah kérem, T10 alatt is van élet.
  • asolyom
    #17536
    Én voltaképpen a klán csaták miatt szerettem be a Montana, meg ezért húzom az orosz cirkáló ágat is. Viszont ha randomról van szó, akkor inkább előveszem a North Carolinát, Nagatot, vagy Lyont. Az is biztos, hogy az egyedi camok, és zászlók miatt gyorsabban ki lehet húzni egy-egy hajót, mint egy tankot a WoT-ban, ami persze nem feltétlenül előny. Talán ezért is van annyi birka T10-ben. :)
  • Toweliee
    #17535
    Figyi, ha neked 0 pontos csatáid vannak akkor ne menj magasabb szintre a jelenleginél.
  • Darun
    #17534
    Ezt a f2p dolgot a Wargaying szemére vetni elég erős túlzásnak tartom. Az ilyen játékok 99%-t a mikrotranzakció tartja fenn. Tehát ha ha nem fizető játékosként akarsz jobb teljesitményt, akkor játszanod kell. A szén szerzésében pl minimálisan lehet csak "pénzel" besegiteni, hiszen a napi küldiknél base xp-t néz, azt nem módositja semmi más. Egyedül a napi konténerhez szükséges xp szerzést lehet pl prém fiókkal gyorsitani. De egyrészt folyamatosan vannak küldik, amikből azért elég komoly supportot ki lehet farmolni, másrészt a játék (a WoT-al és a Warplanes-el ellentétben) honorálja az acsi szerzést, méghozá felhasználható signalokkal. Amit ugye visszaforgathatsz a játékba.
    A T10-ig rohaná a lehető legrosszabb dolog, amit elkövethetsz. Ez tipikus WoT-os hülyeség. Az igaz, hogy T10-re van kihegyezve a játék, hiszen azok a legerősebb hajók, amiket a spéci modulokkal tovább lehet erősiteni. De mit ér az erős hajó, játéktudás nélkül? És ezért félig igaz csak az is, hogy a játék igazából p2w, hiszen hány olyan retardált gold noob-ot látunk, aki 100 csatával bejön a prém nyolcas hajóval, az első pár percben meg elvérzik, hiába ő top tier, komoly hátrányba hozva ezzel a saját csapatát rögtön a kezdésnél. De ugyanez igaz a f2p játékosokra is. A WoT-ban egyszer láttam egy csávót, akinek 2000 csatával E75-e volt. Szegény idióta top tierként, utolsó túlélőként sem volt képes hozzátenni a csatához semmit. Itt mondjuk annyiból azért jobb a helyzet, hogy T-2-ben nem totál esélytelenül vágsz neki a cstának, mint a tankban, ahol mindenkiről lepattansz.
    Ráadásul minden hajónak ki kell tapasztalni a saját játékstilusát. Én pl a N. Carolinát addigra szoktam meg, mire kihúztam az Iowa-t.

    A hajókat együtt fejleszteni viszont jó ötlet. Én is kb egyszerre haladtam minden ágon. A CV-ket ugyan a rework után eldobtam, a free xp miatt megérte, de majd kihúzom őket megint. Ezt leszámitva viszont már csak 2 hajó választ el attól, hogy T8 legyek. Ennek meg van az az előnye, hogy ha együtt haladsz minden nemzet minden ágán, akkor megismered az összes hajót, amivel összerakhat és tudni fogod, hogy ellenfélként mire számits tőlük. De ehhez is az kell, hogy lenyomj velük pár csatát, mert 10 meccs után aligha fogod megjegyezni, hogy mit tud egy-egy hajó. Pedig egy rutinosabb játékos már a töltőképernyőn megmondja, melyik a stock hajó, melyiken van camo, modul, stb. És ehhez csalni sem kell. Ha havonta mész 5-10 csatát, akkor valószinű arra sem fogsz komoly időt szánni, hogy utána nézz dolgoknak. Nem fogod tudni, mi az az immune zone, csak azt látod, hogy minden lövésed lepattan, mig te állandóan kapod a citadellákat. És igy persze kedved sem lesz a játékhoz, ami tovább rontja a teljesitményed. Nem véletlenül van kitalálva a tech tree. És nem csak a hajókat, a csatamódokat, a térképeket is ki kell ismerni. És ha tényleg olyan sok minuszos csatád van már T6-ban is, akkor egy jó darabig tényleg el kéne kerülnöd a magas tiert, nem csak azért, mert ráfizetés lesz ott játszani, hanem azért, mert a gyenge teljesitmény még gyakrabban fog előfordulni. Magas tierben hatványozottan igaz az, hogy a hajó szintje nem kompenzálja a tudás és rutin hiányát.
  • Trucker39
    #17533
    Szerintem nem jól látod a dolgokat.

    Darun jól írta, valóban a megmaradó festékek csak XP-t adnak bónuszként.

    A többi, gyűjthető, nyerhető camo-k viszont több szempontból is értékesek. Egyrészt elég komoly pluszt adnak valamiben, másrészt ha nem használod fel őket, hanem eladod, elég komoly összeget lehet értük kapni.

    Ezt az F2p dolgot sem értem, hogy miért emlegeted folyamatosan. Szerintem még nem fizettem premium nap-ért ebben a játékban. Viszont rengetegszer, mint ahogy jelen pillanatban is premium napok alatt játszom. Egyrészt küldetésekből lehet kapni, másrészt ami ezen a pár napon is volt orosz küldetés, nem kellett mást tenni, mint naponta bejelentkezni a játékba. A listán két premium nap is szerepelt. Nem sok, de a kicsi is számít. A jelenlegi premiumot meg SC-ből nyitottam éppen ma.

    Ettől függetlenül F2P játékos vagyok. Simán lehet haladni. Azt viszont rosszul gondolod, mint ahogyan sokan mások is, hogy majd T10-ben milyen fasza lesz. Nem az. Egyrészt ott is ugyan annyi a birka játékos, mint a profi. Ami viszont teljesen más, az pedig az irgalmatlanul magas fenntartási költségek. Most épp van kreditem, de nem szívesen játszom T10-ben mert nagyon csapat függő, hogy mennyire lesz ráfizetős a kör. A legjátszhatóbb szint szerintem a T6-T8. Itt ritkán futok bele veszteséges körökbe.

    A nyersanyag gyűjtés sem akkora kihívás, mint sokan gondolják. Szinte mindenért osztanak szenet. Csak játszani kell. E mellett fontos, hogy olyan klánban legyen a játékos, ahol a kikötő megfelelő módon fel van fejlesztve. Jelentős költségmegtakarításokat jelent és plusz bevételt.

    A Free XP felhasználásával viszont nem értek egyet. Inkább zászló, festés, valamint pár nap premium legyen, mint free XP felhasználása. Néhány hete fejeztem be a brit CV vonalat. Még friss az élmény. Nem használtam fel Free XP-t hozzá, igaz T6-tól indultam a fejlesztéssel. Nem azért nem használtam, mert olyan jó hajó osztály lenne a brit CV vonal. Nem sikerült azóta sem megkedvelnem őket. Közben csinálgattam ilyen-olyan küldetéseket és nyitogattam a szenes konténereket. Így meg lett közben a szenes, premium csatahajó is. A Mushashi-ra meg összegyűjtöttem a Free XP-t. Ha ránézel valamelyik képre, közben megint 800K Free XP felett járok. Nem váltottam vissza másokkal ellentétben a CV-ket sem. Így nem azokból van.
    Igaz, nincs sok T10 hajóm. Nem akarom azt hibát elkövetni, mint a WoT esetében. Ész nélkül mindet kihúztam T10-re, közben meg megutáltam a játékot és évek óta be sem léptem.

    Ebben a játékban van néhány T10 hajóm, de ritkán megyek velük. Sokkal jobban kedvelem, a korábban említett T6-T8 szintet.
    Megosztok így a végére néhány képet. A szöveg közé kellett volna illeszteni, de szerintem így is érthető, mit szerettem volna velük mutatni.

    Még valami. Sokféle ilyen-olyan token-t lehetett az elmúlt időszakban gyűjtögetni. Amikor nem kellett másra, azokat is átváltottam Premium napokra és felhasználtam őket.

  • Caliph
    #17532
    hát a cél akkor egy prém hajó. két féleképpen lehet ingyen elérni: free xpvel(kurvasok kell hozzá,nekem a missouri 750.000 be fájt) vagy szén és acél. szénnel és kuponnal most vettem meg a jean beartot,szintén 9es prém,egyelőre bejön a kis kaliber ellenére is :)

    szóval csak játszani kell, és a konténerekből resource-ra vagy consumablesre választani.
    vagy marad a fizetős prém hajó,minél magasabb tiert veszel annál többet keres.

    Ne akarj t10 be menni gyorsan,,.sokszor az élvezhető csatákat 6-8 tierben járszom,sőt néha visszamegyek kicsi tierbe egy két sealclubber hajóval mókázni :)
  • Kotomicuki
    #17531
    Akkor tehát nyugodtan használjam fel a különleges festéseket, mert hajóváltáskor nálam maradnak? (Ilyen gáláns dolgot nem néznék ki a mostani wg-től...)

    Hát, volt 1-2 hajó, aminek a végét megrövidítettem free-XP-vel, csakhogy előbb túl lehessek rajta, de leginkább a modulok mielőbbi megszerzéséhez használom fel: 10k-nál több nem szokott összegyűlni, f2p-ként ehhez is hosszú hónapok szükségesek.

    A wg "üzletpolitikája" pedig hamar elveszi a kedvemet, akár pár hónapra is, hogy folyamatosan a magatehetetlen céltárgyat "játsszam" el a nagyobb tier-ekben lévőknek.


    Darun:

    Mivel nagyjából mindent fejlesztenék (1-2 ág és a cv-k kivételével), ezért kéne most a kredit a nagyobb szintekre lépéshez (tier 4-6 jelenleg), később pedig a fenntartásukhoz, mer' ez is egy wg-termék és a gyakori "0"-pontos csatákkal már a tier 6 is lehet veszteséges.

    Valójában csak a nyersanyagos hajók jöhetnek komolyabban szóba, mert több 100k free-XP előteremtése (375k a Nelson, 25-tel számolva is, amit nem tudok garantálni - lehet, hogy csak a kis tier miatt? - , az 15k csata...; és most tartok kb 300-nál) az akár 10 évbe is belekerülne (f2p-ként alig-alig csordogálnak a javak), de a "szenesekhez" is sok idő kell még.

    Az nem baj, ha már a javítási költségekben tudnának segíteni a festések, mert a kiadáscsökkentés is bevételnek számít, ez pedig egyre nő a tier-ekkel együtt!

    ...

    A nagy baj ezzel a "játékkal" (is), hogy igazából egy tiert ismer, az meg a legfelső, a X-es: ezeknek már vannak saját küldetéseik, extra fejlesztési helyeik, stb., tehát, ha van egy ilyen hajód, akkor "játszhatsz", ha nincs, akkor huzamosabb ideig inkább csak a maximum tier III jöhet szóba, mert azokat még nem vagdalja +2-vel följebb, azaz: lehet velük "játszani" - akárcsak a wot-ban.
    Tier X-ig f2p-ként eljutni..., annyira nem vok önsanyargató, de 1-2 tier VIII-as ladik fönntartásával talán lehetne jobban jövedelmező küldetéseket is elérni, amivel már csak könnyebb lenne az élet ott lent is - jobb kapitányok, örök festések, netán extra, kis szintű hajók.
  • asolyom
    #17530
    Nekem a Bugyonnijjal nem volt gondom, bár ez is egy nedves WC papír tartósságával rendelkezik. A Shchorsról nem sok jót hallottam, viszont a Csapajevet annál jobbnak mondják. Meglátjuk.
  • Darun
    #17529
    Mindenkinek meg van az a hajó, ami annyira nem illik a stilusához, hogy szenvedés vele a játék. Az orosz cirkáló ágon nekem a Kirov ment kicsit döcögősen, a Donskoi-ig bezárólag azonban egyikkel sem volt különösebb bajom. Persze, mindenkinek más. Illetve vannak olyan hajók, amikkel az embernek nem megy annyira, még sem érzi szenvedősnek (khmmm... Neptune... khmmm...) illetve olyanok, amiket gyengének érez, holott ez a staton nem látszik meg. Sokan szidják az Izumot, meg a Monarchot, nekem se a kedvenceim, a Monarch tényleg fájdalmasan gyenge, de amikor meg jól teljesit, azzal kompenzálni tudja a szar köröket. És igazából nem is baj, ha nem szeretünk minden hajót, hiszen mindegyikkel am se tudnánk játszani.
  • asolyom
    #17528
    Szerintem én a Shchorst fogom átugrani. :)
  • Darun
    #17527
    Modulra pl pont megéri elverni a free xp-t, hiszen a mostani sok CV-t felvonultató környezetben fontos, hogy minél előbb meglegyen a max légvédelem. Nem kevés "kötelező" fejlesztés van, amiket erősen ajánlott free-ből kihúzni, ha az ember nem akar folyton vért izzadni. A fullos hajón azonban a következő hajó fejlesztését tényleg pazarlás igy megoldani. (kivéve talán a Fricit, ha most jutnék oda, azt inkább átugranám)

    A Nelson pl egy nagyon jó, free xp-ért megszerezhető, "közepes" szintű prém hajó, ami nem csak a pénzt hozza jól, de acsizni is elég jól lehet vele.

    #17523: megnéztem az összes hajón, az összes szerzett permanens camo-t, egyik sem ad creditet, csak a szervizköltséget csökkenti. Szóval creditet farmolni az sem jó.
    Utoljára szerkesztette: Darun, 2019.05.05. 13:34:25
  • Darun
    #17526
    Valamit nem értek. Ha nem játszol, akkor gondolom túl magas szintű hajóid sincsenek. Akkor minek a credit? Csak mert kb T6-ig nagyon nehéz (ha nem lehetetlen) veszteséges csatát menni. Ezen a szinten a fejlesztés sem kerül túl sokba, kb amig kifarmolod az xp-t egy adott hajóra, a pénz is összegyűlik rá.
  • Trucker39
    #17525
    Ezek a festékek nem eladhatóak. Már többen is próbálták. A ládáknál én mindig a nyersanyagokat választom, a szén miatt. Nem régiben vettem meg belőle a Jean Bart-t. Igaz, ajándék kupon segítségével. Azt is kapsz, majd el felejtettem. Szerintem még mindig a járhatóbb út számodra a szenes hajók beszerzése.

    Free XP-t fejlesztésre elhasználni??? Ugye tudod, hogy ugyan annyi Free XP megszerzéséhez 20X annyi csatára van szükség, mint a normál XP beszerzésére? Nem szabad elkótyavetyélni holmi modul - türelmetlenségből - gyorsabb beszerzésére. Minden vicik-vacak küldetésre ad valami jutalmat mostanában a játék. Érdemes velük is foglalkozni.

    Szerintem nem kell napi 24 órában a játék előtt ülni, hogy tudjon valaki haladni. Naponta néhány csata, de az ne maradjon ki lehetőleg. .
  • Kotomicuki
    #17524
    Mivel sokat nem játszottam, ezért ilyen skin-ek sincsenek (azaz, van 1-2 darab, nem fogyóeszköz kategóriás, de azt nem tudom, hogy megérné el ráhúznom vmelyikre is - egyáltalán, lejön-e, ha az adott hajót eladnám (pl. nerf miatt/lett helyette "prémium" kategóriájú ladik)).
    Alapanyag nem sok van: fele a tier II-III-as követelménynek és ahogy mostanság dobálja a ládákból, kellene ehhez az úthoz is még 2-3 év.
    Free-XP..., ugyan már, még a fejlesztésekhez sincs elég belőle, nemhogy millió szám legyen!
    Zászlóból is csak azért van egyféléből 100 darab, mert sose használtam, annyira semmitérő, amit ad, míg a jobbakból már alig maradt - igen, amikor felhúzom őket, akkor jönnek a "0"-pontos körök...
  • Trucker39
    #17523
    Ha nem szeretnél valami akciós premium hajóba benevezni, akkor esetleg azt hagyd meg, amihez valamilyen küldetésben sikerült végleges álcafestést szerezni. A játék története során elég sok ilyen küldetés volt már. Emlékszem a Fuso skinjére, New Mexico, stb. Most nem is tudnám fejből felsorolni őket.

    Amúgy kredit szerzésre a "minél magasabb szintű, premium, vagy free XP-s" hajók a legalkalmasabbak. Esetleg szét kellene nézni, hogy szénért, vagy free XP-ért tudsz-e hajót beszerezni.
  • Kotomicuki
    #17522
    F2p-ként, kreditszerzés céljából mit volna érdemesebb meghagyni?
    T5, vagy T6 hajókat? Vagy van vmi alacsonyabb szintű, ami annyira jól játszható, hogy azért tudna keresni?
  • asolyom
    #17521
    Nyilván helyzet függő. Ha pl. T8 hordozóval támadok egy T6 Normandie-t, akkor arra akár háromszor is rá lehet fordulni, nem kell feleslegesen eldobni a fegyverzetet.
  • Trucker39
    #17520
    Ezért szoktam az elején az összes DD-t levadászni, vagy minimum folyamatos spot alatt tartani.
  • Kotomicuki
    #17519
    Nagy ritkán tud élvezetes is lenni a játék: a leárazásban megvettem a tier V-ös "torpedós" japán DD-t és az első csatájában kihúzódtam a szélre, lecsorogtam és hátba kaptam mindkét CV-t, igaz, utána elvéreztem, de így is közel 100k sebzés és a tudat, hogy a csapatot a továbbiakban nem piszkálják fölülről nagyon jól esett - és még győzni is épphogy, de sikerült (minimum 1 bot-unk volt, egymást torpedózták, ilyesmik...).
  • asolyom
    #17518
    Nyilván azért, mert időként hánynom kell ettől a játéktól, és rohadt tetves RNG-től. Első csata a Lexingtonnal, egy Ognevoiban az RNG benne hagyott 60 HP-t, a Shimakazéban pedig hasonló mennyiségűt, aki éppenséggel úgy jött át a vonalainkon, hogy senki észre nem vette, és persze ennek RNG bravúrnak köszönhetően kilőtte a hordozómat. Nyilván tudom, hogy a szopó rolleren ülök, tehát kár erőlködnöm.

    Azt hiszem, hogy az alábbi képek jól jellemzik a csapat színvonalát.

    Utoljára szerkesztette: asolyom, 2019.05.02. 14:50:24
  • Darun
    #17517
    Fura, mert előtte is folyton a retardáltakra panaszkodott mindenki. Te is. Persze ezt is el lehet játszani minden peccsel.
    Az meg nagyon erős túlzás, hogy minden hónapba új ág jön. Már az ötödikben járunk, de idén még csak egy új ág volt emlékeim szerint, a brit CV, az is igazából csak fél ág, hiszen minden második tierben van csak hajó.
  • Trucker39
    #17516
    Én is így használom egy ideje a hordozókat.
  • Caliph
    #17515
    mindenki szerint a saipan a legrosszabb prem cv,de csakis a kevés repcsi miatt...erre: eu dam rekord,saipannal...persze kell hozzá egy idióta ellenség is.. :D

    És a kevés repcsi miatt használja a csávó azt a taktikát amit én is és más is irt korábban: el kell dobni pár gépet odafelé menet,hogy maradjon gép későbbre


    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2019.05.02. 12:13:06
  • asolyom
    #17514
    Sokkal jobb lenne, ha nem hoznának be havonta új ágakat, mert akkor még talán játszható is lenne ez a játék. Mióta megjelentek a szovjet csatahajók, azóta olyan retard invázió jelent meg, hogy borzalmas. Előtte pedig még élvezhető volt a játék. A másik alternatíva pedig, hogy én felejtettem el játszani, és azért esett 10-15% a WR-em az elmúlt héten.
  • asolyom
    #17513
    Ha nem tetszik sem ez, sem pedig a WoT, akkor nem kell egyikkel sem játszani.

    Nekem speciel jobban tetszenek a CV-k a rework óta.
  • Caliph
    #17512
    a játékmotorral kelle kezdeni,aztán arra ráépíteni valamit,de sztem itt még legalább 10 évig nem lesz hasonló se mint wot2 vagy wows2
  • Kotomicuki
    #17511
    Azt nem tudom, hogy ki, mit akart, de nekem jók voltak úgy is a CV-k, ahogy voltak: már akkor is az volt a bajom, hogy túl sokat akar egybeerőltetni a wg -> a lövöldözős és repülős hajók az két, nagyon is eltérő "korszak"...
    Azt főképp nem hiszem, hogy ennyire balfékmódra kellett volna hozzányúlniuk!
    Lehet, hogy a wg is csak röhög rajta és "Változást akartatok? Nesztek!" felkiáltással számolja tovább a zsét.
    Hála Istennek, a tengeralattjárót még nem erőltették bele ebbe az elcseszett rendszerbe, de a kerekes szarságok megjelenése után ("Sohasem lesznek kerekes járművek a wot-ban!" SerB) már ez sem biztos...


    Anno, szó volt róla, hogy modellezik a hajók részegységeit (sérülés - javítás), magát a legénységet (a kapitány döntéseket hozhat a bevetési területeikről: harc - javítás fókusz), stb., ehhez képest itt a grafikán kívül lassan már semmi sincs..., élvezhető játék, játékélmény a legkevésbé, hiába is szórják az alapjaiban elqrt rendszerükbe a "tartalmakat"!
    Azt elhiszem, hogy 10-15 percbe nehéz összepréselni egy tengeri ütközetet, de talán az alapok megreformálásával kéne kezdeniük, nem a már meglévők további rombolására törekedniük: lassan semmi sem lesz használható, semmi ellen, csak eveznek egy darabig, aztán elsüllyednek vmi baromságtól..., vagy nem!
  • PrasCo
    #17510
    Ilyenkor azért mindig jót röhögök, bevallom. Emlékeztetőül, az alfa->dps változtatást a cévénél a csatahajósok akarták, nem más. Nos - megkapták. Hogy pedig ezzel ki szop igazán, arról kérdezzenek meg egy dd main-t.
    De hát ugyanaz a nóta megy három éve, és nem is fog változni, amíg a játékban hajótípus marad a Bismarckon kívül. Ez ilyen.
  • Gyuszopapa
    #17509
    A másik meg az hogy itt is azt érzem mint a tankosnál.Az arty ott is a camp ellen van de csak az szopik ott is aki próbál valamit csinálni,és itt is az szopik aki valamit csinálni akar aki hátúl recskázik az később hal meg.53 találatot vittem be a CV-nek és még mindig bírta.No comment.
    Menj le 4-5-6 tierbe játszani minimum 2 CV és 4 DD próbálj meg valamit is csinálni is egy lassú BB-vel.
  • Kotomicuki
    #17508
    Tehát, akkor megint csak oda jutottunk, hogy vmi történelem hűre vágynánk, de fantasy-t kapunk - má' megin' - helyette a wg jóvoltából!

    Ha egy 10k tonnás, nyitott hangárú (kísérő)hordozóra, ami egyszerre fogadja és szó szerint köpi ki a gépeket - ez mán önmagában "sci-fi" - , ha beüt egy 356 mm-es HE gránát, akkor ott vagy csak próbálják menteni, ami még menthető - azt is legfeljebb a következő találatig - , vagy ugranak a vízbe...
    Mi értelme van akkor a tier-jében túlméretes ágyúnak, amiből amúgy is csak 6 darab van - ez már önmagában olyan "találati" arányt garantál a f2p-nek..., amiből egyenesen következik a sebzése is a béka hátsója alatti szinten van... - , annak azért látszódnia is kéne valahol, nem?! Ezzel szemben a "játékban" a xaros CL sortüze is 1,5-2x annyit visz el a HP-ból és még jóval gyorsabban is tölt nála!

    Azt megértem, hogy túl kicsi a térkép (a CV-knek mindenképp) és varázsolni kell, de ne ilyen eszement abnormalitást akarjanak má' lenyomni az ember torkán..., "halhatatlant" csinálni a CV-ből!
    Ha a "tüzérre" rávetődnek, akkor az dögöljön is meg hamar, annak rendje és módja szerint!

    Akkor most már legalább azt is tudom, hogy miért nem egymás bántalmazásával vannak elfoglalva a közutálat tárgyai, thx!
    Nem elég, hogy top-közeli HP-juk van, még egymástól is védettek..., mi lesz a következő barom húzása a wg-nek?!

    "Alul" azért nem látni 4-nél többet 1-1 csatában a rombolókból -> hiába, ehhez már képzett kapitány és fizetős cuccok kellenek, hogy jól/megfelelően funkcionálhasson, az meg nem a kezdőszintek sajátossága.
  • Trucker39
    #17507
    Bizonyára sok mindenben igazad van.

    A CV részhez szólnék csak hozzá. Mivel rework óta elég sokat játszom ezzel a hajóosztállyal.

    A magasabb tier leosztás fokozottan jelen van ennél a hajóosztálynál. 10 csatából 7-8 biztosan magasabb szintű hajók ellen van. Ez igaz a T6-T8 hordozókra. Nagyon hiányzik a köztes hordozó osztály.

    Minden hordozó át lett alakítva automatikus javításúvá és tűzoltóvá. Igen tartós darabok lettek így. Tartósabbak lettek, mint a korábbi verziókban. persze elpusztíthatóak, csak tovább kell lőni őket.

    Gyakorlott hordozó játékos nem támad meg csata elején, közben másik hordozós játékost. Nem zsiványbecsületből, hanem pusztán csak azért, mert nem akar magával kitolni.

    Nem akarok itt most nagy matematikai fejtegetésbe kezdeni, de a lényeg röviden az, hogy egy CV akár két CV ellen is huzamosabb ideig képes megvédeni magát, miközben az ellenfél hordozóinak fedélzetéről elfogynak a bevethető gépek.

    A városi legendával ellentétben - kifogyhatatlan gépek a hordozókon - ha elfogynak a gépek a fedélzetről, az új gépek felkészítése időbe telik. Változó, hogy mennyi, de nem 10 másodperc. Meg lehet minden hordozó repülőinek adatlapján tekinteni a felkészítési időt. Ha egy hordozónak nincs a fedélzetén gép, nem tud mivel támadni. Mire egy raj össze jön neki, eltelik kb a csata fele és még csak egy rajról beszéltünk.

    Gyakorlatlan CV játékosként a rework után magam is belefutottam ebbe a hibába. Nagyjából a csata felében nem volt mivel támadnom. Töredék rajt meg nem érdemes támadni vinni, mert a raj HP értékét egyben számolja a játék és abból vonja le a kétféle légvédelmi támadás értékét. Ebből következik, alacsony HP-al rendelkező raj hamarabb lehullik. Minimum a 2/3, amit muszáj vinni.
    Ezért nem támad gyakorlott CV játékos másikat. Lehet hogy komoly áldozatok árán kiszedi a másik CV-t, de nem marad bevethető gépe, amivel tudjon támadni. XP-t és creditet meg csak hajókázásra nem oszt a játék.

    Ezért támad minden hordozó játékos nagy és lassú hajókat, ami sok HP-l rendelkezik és ráadásul még mindig egyedül hajózik. Könnyű célpont, sok HP. Ha elfogytak a csatahajók, lassú cirkálók, vagy esetleg közvetlenül veszélyezteti a hordozót egy cirkáló, romboló azt meg támadja.

    A romboló témakörrel nem értek egyet. Nagyon sokszor látok 4-5 rombolót is oldalanként.

    A CV-k összedolgozása meg változó. Általában az a gyakorlat, hogy elfelezik a térképet függőlegesen és a két szektorban külön próbálnak támadni és fedező vadászt biztosítani. Így egymást sem zavarják és mind a két oldal védve van valamennyire.



  • Kotomicuki
    #17506
    Hiába kedveskedett pár nap prémiummal a "játék", nagyon hamar éreztetni kezdte, hogy miért is tettem le róla - és ezek szerint, azóta sem változott meg:
    - tier V-VI-tól kezdődően nagyon megnő a +2 tier-ben való szereplés aránya (úgy látszik, a wg már nem tud élvezhetőt kiadni a kezéből a wot 7.5 óta, legalábbis f2p vonalon semmiképp) és még csak azt sem veszi figyelembe a MM, hogy stock(-közeli) hajókról van szó (Bayern első csata: tier VIII)
    - a tanks-ban legalább 2-3 lövéssel ki lehet nyuvasztani az arty-t, de itt még egy tucat 356 mm-es HE gránát után is fél HP-val úszik tovább a 10k tonnás CV - egy gyújtás, amit helyből elolt és csupán egy kritikus találat, ami a meghajtását teszi tönkre - , miközben egymás után küldi rám a rajait (ráadásul 10 km-ről már eltűnik a szem elől) és legalább 3x-4x annyi HP-t lebont rólam, mint én őróla a BB/BC-vel, amíg "látótávolságban" vagyunk egymástól

    Szerencsére a rombolókat kicsit megfegyelmezték és már nem ők adják a csapat felét-harmadát.
    A cirkáló HE még mindig komolyan OP a BC-BB HE-hez képest.
    Még mindig zászlóerdő kell ahhoz, hogy a lövések legalább fele-1/4-de - mikor, hogy adja - a(z álló) célponton üljön...
    ...és még vannak olyan CV-sek, akik abszolút nem is foglalkoznak vele, hogy a túloldalon is van belőlük, ha meg ketten vannak, annyit nem tudnak lekommunikálni, hogy "Figyi, dolgozzunk össze és menjünk a jobb oldalira, hogy legalább őt üssük ki végre a csapatunk "fölül"!"...
  • Darun
    #17505
    Én is mindig igy járok, pedig kivételesen ez az akciózás fix, minden évben ilyenkor van. De én is mindig elfelejtem, és persze én is most vagyok túl egy nagyobb fejlesztésen. Mondjuk a klántagokat nem fogja olyan érzékenyen érinteni, én a mostani akciót sem vettem észre a tech tree-ben. Sajnos ez az eventes akciózás nem adódik össze a klánépületek által nyújtott kedvezményes vásárlással. Ahogy néztem, nálunk pl csak pár tizezret sporolnék még T9-10-ben is.
  • Kotomicuki
    #17504
    Hála Istennek, tegnap vettem meg az utolsó garasokat is élükre állítva a Bayern-t...
    De, legalább a cirkálókkal nem kell tier 5 fölé menni, amíg külön nem választják a vonalukat (CL - CA)!
  • Caliph
    #17503
    héten vettem meg a bismit fasza..megnézem mennyit kapok érte ha eladom aztán visszaveszem féláron lehetmég igy is spórolok pár millát :D
  • Darun
    #17502
    A játékban akciósak a tech tree japán és pán-ázsiai hajók.
    A győzelem évfordulójának alkalmából a hétvégén akciósak lesznek a szövetséges hajók.
    A hónap végén akciósak lesznek a német csatahajók, a Bismarck féláron lesz.
    Forrás: warship hirek, május