1280
roguelike
  • sirdond
    #1240
    Láttátok az új "villain" patch-et? itt egy tl;dr összefoglaló Kruggsmash-től:


    elég jó kis update lett megint, hétvégén elszórakozok majd vele én is,azon belül is leginkább a guild-ekkel elsőre.
    Utoljára szerkesztette: sirdond, 2020.02.07. 14:28:46
  • Xsillione #1239
    Bizony, nem isznak vizet, csak sört ha épp akad, ám a nem függők megvannak nélküle.

    Hamar lehet stabil bázist alkotni, az első nagyobb támadásig, meg persze egyéb random események is rendesen bekavarnak, és maguktól nem oldják meg ezeket.
  • SaGa
    #1238
    Bizonyára. Amit még nem értek (rimworld): ezek nem isznak sose, nem kell vízlelőhelyet kijelölni?
  • lammaer
    #1237
    Azért gyanítom hogyha annyi órát beleteszel a rimworldbe is mint a DFbe, akkor azért majd ott is be tudod állítani az egyensúlyt :D
  • SaGa
    #1236
    Határozottan emlékszem, hogy hozzáadtam, de megnézem, köszönöm.
  • Terawatt
    #1235
    Üdv újra itt:) Add hozzá a wood cutting-et a labornél. Ha jól rémlik nincs külön favágó fejsze, kvázi bármelyik működik aminek van éle.
  • SaGa
    #1234
    Sok év kihagyás után ismét előszedtem a DF-et és belefutottam valamibe, ami biztosan az én hibám, de nem jövök rá, mit szúrok el. Lerakom a csapatot, mindent csinálnak amit kell, csak fát nem akarnak vágni. Amikor összeraktam őket, „képeztem” favágót is. A szerszámok között nem volt favágó fejsze (nem vagyok biztos benne, de mintha a régi verziókban lett volna), adtam neki harcibaltát. Mondjuk már akkor kissé az is megzavart, hogy régen axedwarf, markdwarf és hasonló fegyveres nevek voltak, most meg axeman, crossbowman, de ez csak szépséghiba, ettől még működnie kellene. A masterwork verzióval megy a favágás is, de azt kicsit hanyagolnám, míg újra vissza nem rázódok a „fun” kezelésébe.

    Más: megvettem a Rimworldöt is, hogy megnézzem milyen. Egyelőre még „funosabb”, mint a DF. Ebben pár nap alatt ki tud halni a brigád a leghülyébb okokból, ha egy kicsit is félrenézek, úgy tűnik, nem lehet őket egy percre se magukra hagyni. A DF-ben, ha beáll a kaja-, pia-, szerszám- és egyéb szükséges anyagok termelésének egyensúlya, már szinte keresni kell az új kihívást, a Rimworldben meg nincs olyan, hogy beáll az egyensúly. Valami mindig hiányzik vagy túl hamar elfogy…
  • Terawatt
    #1233
    Nem az én művem.
  • Xsillione #1232
    Jap, a hegy le tud omlani, egyébként van némi látható elem is (sötétebb, hiszen ott van "plafon.")

    Bejárat: érdemes kialakítani egy killzone részt, érdemben egy nem elzárt folyósó, ahol bejönnek, mert nincs ajtó vagy ilyesmi, néme csapdával megtoldható, bár akkor elhet, hogy keresnek másik utat és esetleg a falnak álnak neki lebontani, így általában hagyom üresen, a feladata, hogy az ellent egy helyyre terelje. majd egy nagyobb terület, aminek a saját (belső) felén homozsákok mögött állnak az emberek, esetleg tornyok a maguzk kis fészkében (a négy oldalsó sarokból háromban (ahova nem lő) fal, hogy amikor robban, ne vigyen magával semmit. Előtte csapda, hogy aki rámozdul az kicsit szívjon, a homokzsákok előtt lehet a kőtároló, azon lasabban mozognak, így a közelharcosok később érik el az embereid. Elég nagyra kell alkotni, hogy a legtöbb távolsági fegyveres kénytelen legyen kiállni a placc közepére, nem pedig a terelő cső végén megállni a fal fedezékében.

    vagy csak egy sima sor homokzsák és kész, némi toronnyal meghintve (vagy extrém mélybarlangi halálkigyó, amit korában itt is említettek már.)
  • sirdond
    #1231
    Volt már rajtam VR, Occulus Rift-et próbáltam, így nem lenne új élmény. És alapvetően tetszett is, inkább az a bajom, hogy amiatt nem szeretném megvenni, hogy játszok vele egy pár órát és utána porosodik a sarokban. Na mindegy...

    /on
    Hétvégén megint játszottam RW-t és ahogy egyre jobban kiismerem, annál jobban tetszik.
    Aktuális meglepetés: Overhead mountains. Mivel nincs vizuális feedback így nem is nagyon merült fel bennem, hogy a kibányászott sziklák felett még lehet egy réteg (dombos vidéken kezdtem és a szabadban építkeztem, úgyhogy alig vannak ilyen sziklás részek) és azok be is omolhatnak LOL.
    Másik: Components, nem tudtam, hogy egy bizonyos research után simán lehet tömegszámban gyártani, ez jó.

    Illetve, ti hogy szoktátok megoldani a bejárat részt? Csapdákkal és/vagy turret-ekkel telepakolt útvonal? Van valami jól bevált módszer?
  • sirdond
    #1230
    baszki, hogy bannoltak már megint?
  • Terawatt
    #1229
    Minnyá hívom is a bannolósdzsonit
  • zero_020
    #1228
    Szarráoffolom a DF topic Rimworldről beszélgetését, bocs :D
  • zero_020
    #1227
    Ja, az megoldás lehet, főleg ha cég fizeti. Azt még fontos megemlítenem, amit nem szoktak mondani valamiért, hogy a VRhoz hozzá lehet szokni. Elején majdnem kidobtam a taccsot a szabad mozgástól FPSben, vagyis főleg a forgástól. Teleportos mozgás sima ügy, menni előre-hátra, oldalazni és 45fokonként forogni nem gond, de a szabad forgás... Attól majdnem hánytam. Először. Aztán megszoktam azt is.
    War Thunderben tapasztalt hányinger szerintem most már nem jönne elő. Van az a városban röpködős Aircar, ott már simán toltam a barrelrollt.

    Szóval nem az van, hogy ha az érzékeny egyharmadban vagy, akkor soha nem fogsz VRozni, hanem hogy akkor neked egy kicsit szoktatós az eleje.

    Igaz, még most is meg tud fájdulni a fejem bő háromnegyed óra VR után (haverom meg képes egyhuzamban ülni benne órákat), de óránként egy negyed óra szünet sztem a szemeknek is jár. Meg nem vészes fejfájás, csak kellemetlen, és ha leveszem a headsetet, egy percen belül múlik. Lehet, hogy nem is a VR okozza, hanem szorítja a fejemet a cucc (de ha lazítok, akkor nem marad a helyén, szal szopacs).
  • lammaer
    #1226
    Érdemes lehet elmenni egy VR "bárba" és pár ezer forintért - ami egy kocsmázás ára amúgy is - megnézni milyen is ez.
    Mi most céges csapatépítés keretén megynk el egy ilyen helyre, azt kiderül majd nekem való e vagy sem. Eddig 2 csapat is volt ott, és mindenkinek nagyon bejött (persze venni egyik sem vett emiatt cuccost).
  • zero_020
    #1225
    Hát, közben az van, hogy az élményt, amit ad, azt meg nem nagyon lehet szavakba önteni. Ahhoz ki kell próbálni a dolgot.

    Másik fele, hogy olyan érzésem van a VR játékokkal, mint anno a '80as években C64en, vagy akár mint az indie szekcióban. Próbálkozás, tapogatózás, kísérletezés van. Nincsenek még bevett, elfáradt klisék, nincsenek megoldások ahogy egy játéknak működnie "kell". Próbálkozás van, meg ötletelés. Nekem ez nagyon bejön, de persze megértem, ha neked meg nem.
  • sirdond
    #1224
    Köszi a beszámolót, az az igazság, hogy ettől most inkább negatív irányba változott a vásárlási kedvem. Nem a leírásod miatt, hanem mert valószínűleg nem nekem való, még. Mondjuk nem is tudom mit várok egy VR-tól, mikor a játékidőm 90%-ában roguelike-okat tolok, de tech-demo-kat biztos nem. Lehet megvárom, amíg kijön a Half Life 3 VR-ra, linux-on.
  • Terawatt
    #1223
    I am not the droid you are looking for. :(

    Majd ha megszalad veszek VR-t, mert az Onward és társai érdekelnének :) Skyrim VR szeletelést néztem egy videóban és befostam olyan vicces. Alien szintén jópofa lehet.
  • zero_020
    #1222
    OK, akkor VR élménybeszámoló:
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Nekem átlépte a lélektani határt, amennyit már szánok rá. Angliából 150k-ért idejött.

    Vannak már rá teljes játékok, de tényleg kevés. Payday2-t és Elite:Dangerous-t játszok főleg, mindkettőn nagyon sokat dob a VR.

    Paydayben egy rakás dolgot meg lehet csinálni, amit képernyőn nem. Egyrészt két kezem van, egyikkel lehet használni a dolgokat, miközben a másikkal lövök, desktopon ha használsz valamit, akkor a többieknek kell védenie a segged. Aztán a VRból adódó dolgok, hogy sarkon ki lehet dugni csak a fegyvert és szétlőni ami ott van, anélkül, hogy vissza tudnának lőni. Ugyanez fedezék mögül is. Fizikailag le kell guggolni ahhoz, hogy a karakter is leguggoljon, ami meg vicces. El lehet érni kézzel kinyúlva olyan dolgokat, amiket képernyőn játszva nem.
    Közben egy elég jó FPS amúgy is(ha azon a baromságán túl tudsz lépni, hogy egy kisvárosnyi rendőrt lemészárolsz egy pálya során), már desktopon is toltam. VRban meg nagyon jó buli, elvagyok vele.

    Elite minden része nagy kedvencem volt a C64estől kezdve, ez is tetszik. Ehhez az ad nagyon sokat, hogy olyan, mint egy TrackIR, csak még benne is vagy a gépben. Nagyon jó, hogy lehet szemmel/fejjel követni a célpontot, vagy éppen kijelölni valamit úgy, hogy ránézek. A hajó belső menüjei is úgy aktiválódnak, hogy ránézek. Teljesen jó. Mondjuk a játék maga így két hét intenzív játék után inkább kicsit munkának érződik, de az Elite mindig is ilyen volt. :)

    Skyrim pl szép, hogy van, de elég szar. A közelharc is, az íjászat is sikeresen tökgáz módon lett megcsinálva. Talán egy varázsló lehet fun. A közelharcban nincs fizika a fegyvereden, átmegy az ellenségen, és ugye súlya sincs... szóval inkább néz ki szar diszkós "szeletelésnek" a harc, mint igazán harcnak. Semmi értelme karból vagy akár könyökből lengetni a fegyvereket, ha csuklóból is pont ugyanolyan hatékony, csak 5x gyorsabb... Odaléptem egy medvéhez, egy másodperc alatt a két karddal megütöttem 10szer... Íjászatot meg úgy baszták el, hogy nem kell függőlegesen célozni. Vízszintesen becélzod, kihúzod, elengeded, talál. Nulla kihívás, meg elveszi az élményt, hogy én célzok.
    Fallout4-et meg sem néztem, de az a lőfegyverek miatt lehet, hogy jobb. Majd rászánom magam, power armorba beszállásra kíváncsi vagyok nagyon. Viszont amikor játszottam vele, akkor a leghatékonyabbnak ott is a rocket sledge volt, nem a lövöldözés, lehet, hogy azt sem fogom szeretni...

    Arizona Sunshine-t toltuk még végig haverral, az olyan, mint egy nagyon lassú L4D, századannyi zombival. Viszont ott célozni kell rendesen a fegyverek irányzékaival, és mivel semmit nem segít a játék, így eléggé nehéz is. Azon röhögtem, hogy ott a fejemen a VR sisak, ami direkt külön képet csinál a két szememre, hogy térben lássak, aztán mégis célzáshoz be kell csukni az egyik szemem...
    Ebben egyébként nagyon jó volt az interakció a világgal, autók ajtaját, csomagtartóját, fiókokat kell nyitogatni úgy, hogy megfogod, és kihúzod/nyitod "fizikailag". Jó volt nagyon, csak roppant rövid, talán 10 pálya, minimális újrajátszhatósággal.

    Aztán van a Marvel Powers United, amit a Rifthez adtak... Hát az nagyon felemás. Egyrészt nagyon vicces kipróbálni mindenféle szuperhősködést, csak kár, hogy a játék maga egy hulladék wave shooter. Minden pálya egy elég kicsi zárt, terület, és hullámokban jönnek az ellenségek. Már első kipróbálásra meguntam. Néhány szuperhős nagyon poén, Hulk méretét pl úgy oldja meg a játék, hogy a világot zsugorítja le. Én ugyanakkora maradok, de minden kisebb, mint az ember méretű szuperhősöknél. Olyan, mintha gyerekeket kellene felpofozni. És fel lehet őket pofozni az űrig. Deadpool is vicces, tele van fegyverrel, és úgy lehet köztük választani, hogy máshová kell érte nyúlni. Combnál géppisztoly van, hónom alatt pisztolyok, mellemen dobócsillag, hátamon meg katanák, és bármilyen kombinációban elő lehet őket venni.
    További negatívum még, hogy a repülő szuperhősök nem annyira repülnek, mint hogy van nekik egy láthatatlan padlójú emeleti szintjük. Vagy repül, vagy nem repül, nincs szabad mozgás közte.
    Pókember meg olyan szinten van elcseszve, hogy arra nem találtam szavakat. Nem tud falat mászni és hálóhintázni. A háló lövés kb géppiszztoly, semmit nem csinál az ellenséggel, csak sebzi, és spammelni kell ezerrel. De a legröhejesebb dolog az volt, hogy mivel tinédzser, így alacsonyabb, mint a többiek... és a játékban van minimális távolság amennyire az ellenségekhez közel lehet menni. Odamentem egyhez, és _nem_értem_el_, Mint a Bud Spencer filmekben, amikor megfogja az alacsony csóka fejét, az meg kaszál a levegőben... :D
    Ötlet jó, megvalósítás béka segge alatti.

    Asszem azt is a Rifthez adták ingyen, valami Mario-szerű 3D platformer cuki rókával. Nem nagyon fogott meg.

    War Thunder is támogatja, de azzal nem játszottam sokat. Akkor próbáltam ki, mikor még nagyon új volt a Rift. HÁROM másodpercig bírtam, miután a gépem elhagyta a kifutót, majdnem kidobtam a taccsot. Olyan hirtelen és olyan erős hányinger jött rám, hogy azonnal le kellett vennem a fejemről. Elite után lehet, hogy most már jobban bírnám.

    A demók meg fél-játékok elég látványosak és némelyik még nagyon jó is, de olyan sekélyesek, hogy az már fáj.
    A Robo Recall pl iszonyat fasza, abban jó a közelharc, megakad a fegyver az ellenségekben. Meg lehet fogni a robotokat, egymáshoz, földhöz, falhoz verni őket, letépni a fejüket és hozzávágni egy másikhoz, letépni a végtagjaikat és szétverni vele a többit, megfogni egyet, kivenni a kezéből a fegyverét és azzal lőni pofán... De az egész 9db, kb 10 perces pálya, amiből 3 picsaunalmas bossfight...
    Van egy légitaxis demó, amivel ilyen Blade Runner-es, Ötödik Elemes városban lehet repkedni, az is szép, de nincs semmi cél benne.
    Van Dali és Van Gogh világában mászkálós nézelődős demo. Van a BBCnek egy jópár ingyenes "experience"-sze, ahogy nézem azok is ilyen nézelődősek. A 2.VH-s berlin bombázósat megnéztem, az fasza volt. A migráncsként határon sorbanállósat nem néztem meg. :P

    Vannak ezek mellett teljes játékok már, amik eleve VRra lettek fejlesztve, de teljes áron nem hiszem, hogy bevásárolok, várom az akciókat. Meg elvagyok azzal, ami van. Le lehetne kapni a szingli játékokat torrentről, de egyelőre nem is érzem szükségét.

    Én úgy érzem, hogy megérte, és csak ajánlani tudom.
  • sirdond
    #1221
    megint más: a Kenshi-t próbálta innen valaki?
  • sirdond
    #1220
    kár, pedig jó lett volna RW stream közben dumálgatni. :D

    megéri már VR-t venni? gondolkoztam rajta,hogy karácsonyra meglepem magam,de félek,hogy ez is olyan, mint a Switch, hogy pár exkluzív játék van, ami viszont tényleg kurva jó, de nagyjából ennyi.

    @Tera
    te sem stream-elsz? :D
  • Terawatt
    #1219
    Nincs is jobb, mint fotelból csontozni ki a muffalót.
  • zero_020
    #1218
    Vagy fotelt. Azt szeretik nagyon.
  • zero_020
    #1217
    Dehogy szoktam, kb a streamelésem 100%-át láttad. :)
    Amúgy most teljesen beszippantott a VR, nem is tudom, leszek-e képes még valaha monitoron játszani. :P
  • zero_020
    #1216
    Eheh, azért _020, mert fogalmam sincs, hol maradt abba a dolog, _011 még biztos volt. :D

    Hát igen, a rohadékok elég nagy vérengzést tudnak művelni. De én az űrből leesett zöld alien baszt rühellem a leginkább, ha ott hagyod, megőrül mindenki, ki _kell_ érte menni, de azok a dögök aztán baromi erősek. Ha játék elején kapom, akkor loadgame.
  • Terawatt
    #1215
    Na erre az életbe nem gondoltam volna. Fejlesztésnél mi a prioritás az elején nálad?
  • Xsillione #1214
    Ha már kéretlen javaslatok a képhez: Az asztalokhoz ahol ténykednek, érdemes a körrel jelzett mezőre széket/sámlít tenni, növeli a kényelmüket és általában a szoba szinvonalát.
    Utoljára szerkesztette: Xsillione, 2018.10.23. 20:15:14
  • sirdond
    #1213
    a hétre meguntam az RW-t, még jó hogy megint hosszú hétvége lesz, tudok majd szenvedni kicsit :)
  • sirdond
    #1212
    csá zero :D

    köszi a tippeket, szoktál mostanában stream-elni?
  • Xsillione #1211
    Egy szerelő ládát nagyon tudok javasolni a műhely közepére, hogy minden asztalt kiszolgáljon.
  • Terawatt
    #1210
    "_020" Köszi az ötleteket. Hát igen. Találtam screenshotot a régi bázisról. Hegy mélyén. Délnek volt felefé egy hosszú járat kivilágítatlanul - oda fészkelték be magukat. Csata után így nézett ki a szitu:


  • zero_020
    #1209
    Klasszikust idézve: Did ya miss me, ya wankers?

    Segítek nektek kicsit Rimworlddel, mert látom szívtok.

    Lárvák csak föld alatt, és csak _sötétben_ spawnolnak. Ha kivilágítjátok a bázist rendesen, akkor biztonságos. Az emberek is jobban érzik magukat, ha nem a sötétben kuksolnak.

    Az elején a végtelenségig lehet randomizálni a telepeseket. Nem kell idiótát vinni kezdésre, hacsak nem cselendzset toltok.

    A skillek degradálódnak, ha nem használják őket. Minél magasabb szint, annál gyorsabban. Így nem lehet mindenre jó polihisztorokat képezni, érdemes specializálni idővel mindenkit.

    Ehhez kapcsolódóan... a pszichopata az egyik legjobb trait. Volt egy pszichopata kolóniám, hárommal kezdtem, és csak pszichókat fogadtam el, illetve válogattam ki a támadók közül. Ha valaki más jött, vagy került fogságba, akkor hamar megvált az egyik veséjétől, tüdejétől, aztán a májától vagy a szívétől. Utána a testét be lehet darálni kutyakajának. És a pszichóknak a szemük se rebben mindettől. Iszonyat jó bevételi forrás. Nagyon macera, főleg elindulni, de nagyon jó buli. Az egyetlen hátrány, hogy egymással beszélgetéstől nem lesz jó kedvük, de az egy jól felépített, kényelmes bázissal simán kompenzálható.

    Általánosságban érdemes sziklás helyre telepedni, és az egyik "öböl" végén nyitni egy földalatti bázist, öböl bejáratát meg lezárni. Akkor van bőven hely farmnak, és nem egyből a bázist ütik, ha bejutnak. Idővel érdemes az egész térképet lezárni zsilipekkel, ellenséglassító struktúrákkal.

    Ez utóbbira egy hatékony kialakítás, ha csináltok egy olyan labirintust, ami S-betű alakban kígyózik 5-6 kanyart, minden második kockája homokzsák, minden szabad kockája egy csapda, és a közepén egy csíkban ajtók vágják keresztül. Így a saját telepeseket viszonylag gyorsan átengedi az ajtós átjáró, az ellenséges AI viszont végig fog rajta kígyózni, mert a szabad utat preferálja az ajtók szétverése helyett. A csapdák sokat nem csinálnak, de egy-két támadót azért le tudnak csapni. Amikor húsz-harminc jön belőlük, akkor meg már mindegy, úgyis le kell lőni a nagyját.

    Aztán ez a lassító ha egy killboxba vezet, akkor viszonylag egyszerűen meg lehet fogni a támadásokat vele ahogy egyesével szállingóznak befelé. Érdemes a lassító kijáratát lőtávon kívülre rakni, mert szeretnek fedezékben maradni a sarok mögött a kis genyák.
    Alapvető probléma a játékban, hogy ahol harc van, ott minden pusztul, komoly javításokra van szükség utána. Felrobbant turretek, szétlőtt falak, stb.

    Ellenséges AI ritkán mozdul rá a geotermikus erőművekre, ha azok teljesen körbe vannak falazva. A köztük lévő nagyfesz kábelt fel szokták gyújtogatni, szóval érdemes némi redundanciát tenni a rendszerbe, párhuzamosan több irányból kötni be őket a bázisba.

    A duster és a cowboy kalap véd a meleg ellen, a parka és a sapka a hideg ellen. Nem a végtelenségig.

    Bázist érdemes előre megtervezni legalább fejben, mert később szívás átalakítani. Az épített fal szebb, mint a bányászott, idővel érdemes lecserélni faragott kőre. Arra kell ilyenkor vigyázni, hogy a túl nagy területű, alátámasztás nélküli szoba plafonja beszakad, a falcserét érdemes szakaszosan végezni.
    Bejáratnál érdemes kialakítani egy szellőzőrendszert ami a fő folyosó hőmérsékletét állandó, kellemes szinten tartja, aztán ventekkel beengedni a jó levegőt a szobákba is. Minél nagyobb a bázis, annál több hőmérsékletszabályzó kell.
    Kórházat, hűtőt érdemes a bejárathoz közelre telepíteni, szar ügy, mikor a sebesült már a bázison belül vérzik ki pont, mert messze van a kórház. Kórházba hamar érdemes tévét szerezni, mert kb az egyetlen dolog, ami a fekvőbetegeket épeszűen tartja.
    Hidropóniás kajatermelésnek akkor szabad csak nekiállni, ha van bőven elég áram, és utána folyamatosan figyelni kell. A sötét még annyira nem baj, de ha a tálcák nem kapnak áramot, pillanatokon belül kipusztul belőlük minden.

    Kibernetika nagyon hasznos, egy fullra szerelt kiborg kb háromszor hatékonyabb munkában is, harcban is, mint egy módosítatlan húszsák. Ennek megfelelően rohadt drága is egy-egy implant. Joywire és Painstopper első blikkre jól néz ki, de tompítja az agyukat, nem éri meg.

    Egyelőre ennyi jut eszembe hirtelen...
  • Terawatt
    #1208
    Ha nem tolod fel nagyobbra a nehézséget, akkor elég szépen ível felfelé a nehézség. Ahogy korábban kolléga mondta elég fincsi eventeket tud a nyakadba önteni a játék. Kedvencem amikor belárváznak nekem az egyik alagútba és hatalmas vérfürdő volt, mire elfogadták a kilakoltatási végzést.

    Szerintem leszedem én is megint, mert már régóta vártam az 1.0-t.
  • Xsillione #1207
    Ha nincs elég embered, akkor fogd el és próbált bevenni a nyomikat is, vagy ha nagyon nincs más, akkor a random látogatógkat is elfoghatod, nem fog senki szeretni miatta, ám lesz új ember. És az sem mindegy, hogy hol kezdesz, kényelmes, egész vében van termelés helyen, barlangok, kövek és fák mindenütt és alig lesz kihívás, vagy szűk termékeny évszak, kevés kő és fa és hirtelen mindjárt csak a sima túlélés is kihívás, az eseményeket meg a hátad közepére sem kívánod.
  • sirdond
    #1206
    jó,de bakker még csak a tutorial-t csináltam meg, plusz elkezdtem egy új kolóniát :D
    előbb meg akarom tanulni,hogy mi hogyan működik, legalább úgy nagyjából.
  • Terawatt
    #1205
    Rakd nagyobb nehézségi fokra és egyből több esemény lesz. Randy Random story ai és rough difficulty
  • sirdond
    #1204
    Az 1.0-ás verzió örömére megvettem én is a Rimworld-öt végül :)
    Nem sokat játszottam eddig, de ami kicsit szokatlan, hogy lassú a játékmenet. Felépítem az alap dolgokat, van folyamatos termelés kajából, stb... és utána? Új parasztok nem jönnek, akik támadnak azok között egy sem volt olyan, akit lett volna értelme megtartani, úgyhogy kinyírtam őket.

    DF-ben meg pont az a jó,hogy folyamatos fejlődés van (ha szeretnéd, mert ott sem muszáj befogadni a migránsokat) és az új embereknek köszönhetően ugrásszerűen növekedik a fortress minden értelemben. RW ehhez képest slowpoke,vagy csak én érzem így?

    Valami jó tanács early gameplay-hez, mikre érdemes figyelni?
  • sirdond
    #1203
    áh, nem lett végül semmi, bocs, hogy nem írtam.

    abszolút kihalt most a gaming az életemből, most ilyen időszak lett sajnos (vagy nem sajnos, ki tudja :) )
    majd talán nyáron valamikor. te mivel nyomod mostanában? csak hogy legyen mit felírni a queue-be :)
  • Terawatt
    #1202
    What is up ?
  • Terawatt
    #1201
    Sokkal változatosabbak a helyszínek és több a tennivaló. Nekem nagyon tetszett az art work is. Mindegyik fajnak megvan a maga építési stílusa és jópofa össze lopkodni a cuccokat és abból építkezni. Vannak modok is a játékhoz ha jól emlékszem. Korábban nem lehetett a hajód upgradelni és erre volt mod, később elvileg bele rakták.

    Építkezni is mostmár bárhol jó, mert lehet teleport kapukat lerakni. (Kezdetben max a saját szórakoztatásodra volt érdemes, mert ha kinőtted szintben az adott bolygót, már nem volt értelme vissza menni.)

    Egy csomó dungeon szerűséget is generál a játék, vannak jumping puzzle-ök is. Ha tetszett a terraria akkor ez is fog. (Persze ha az art work is tetszik)


    Utoljára szerkesztette: Terawatt, 2018.03.30. 22:48:22