Gravitációs anomáliát vizsgálnak Kínában
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
\"Az emberi faj legnagyobb hiányossága: képtelenek vagyunk felfogni az exponenciális függvényt.\" Albert A. Bartlett
Úgy értem, pontról pontra, ahogy közeledik.
Jó szórakozást. Ha nem menne, a zagyváló tanár majd segít :)
Amúgy most olvasom, a tollkalapácsholdat már megírták jóval korábban és teljesen korrektül.
Megmondtam Orvillenak és megmondtam Wilburnek, és most megmondom magának is: ez a vacak sose fog repülni.
Kara kánként folytatom tanításom.
Mert a "meggondolás" sértené a kauzalitás elvét, és azt (logosz) nmég a görög istenek is tiszteletben tartották. De még a magyarok istene is!
Kara kánként folytatom tanításom.
Számold ki. Nem 9,81m/s2, sokkal-sokkal kevesebb. Nem is értem, hogy jön ide bármibõl 9,81.
Kalapács és toll:
Kalapács és Hold közt hat egy erõ. Kalapács gyorsulása erõ/kalapács tömege.
Toll és Hold közt hat másik erõ. Toll gyorsulása erõ/toll tömege.
Mit tesz Isten, a gyorsulás ugyanakkora a két esetben.
(Hold gyorsulását kiszámolhatod akár a toll felé is, de minek. Jó az 0-nak.)
Közegellenállást a kompban csinálhatnak legközelebb, az nem számít.
Egyszerre érnek le.
Megmondtam Orvillenak és megmondtam Wilburnek, és most megmondom magának is: ez a vacak sose fog repülni.
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
a hatás-ellenhatás neked nem mondd semmit? amekkora erõvel vonzz engem, a Föld, pont ugyanakkora erõvel vonzom énis õt. hetedikes tananyag. az rendben van, hogy akkora erõtõl én jobban elmozdulok, mint a Föld. Newton - Galileivel ellentétben - okos volt, bár az nem volt szép tõle, hogy mindenféle törvényeket hozott, viszont ha már hozott, és ha már meg is számozta nekünk, akkor tessék szíves visszaemlékezni a harmadikra. köszönöm.
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
biztos, hogy a tömegeik szorzata? nem összege? egy kiló krumpli szor két kiló krumpli az két négyzetkiló krumpli? <#fejvakaras>#fejvakaras>
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
Csak a hülyeség marad egy helyben, mint a 80-as komment.
http://tibor.szasz.hu - Webfüggõség a köbön http://torrentek.hu - Mindenki meg van hívva
Óvodásszintû okoskodás.
Az elektromágneses térnek is van ereje, amely mérhetõ. Nem véletlenül "forog" az elektron az atommag körül, és nem az atommag forog az elektron körül.
A gravitációs tér (vagy mezõ, vagy erõ) is mérhetõ. Ezt sem fogom még egyszer leírni!
Kara kánként folytatom tanításom.
Amelyiknek nagyobb a tömege, az fejt ki nagyobb vonzerõt, és kényszeríti a másik testet, hogy körülötte forogjon, vagy eltéríti a pályáját. Közben persze neki is módosul a pályája, de kisebb mértékben. Lényegében egy eset van: pályamódosítás, ennek egyik esete a befogás. Ha meg nagyon távol vannak egymástól, akkor nem hatnak egymásra, legfeljebb a másik által kibocsátott sugárzást befolyásolják. A világegyetemben egyébként minden mozog ("Panta rei!"), nincs olyan test, amely egy helyben állna. Nincs archimédeszi fix pont.
Nem fogom még egyszer elmondani.
Kara kánként folytatom tanításom.
Kara kánként folytatom tanításom.
Azt tényleg nem magyaráztad meg, mit szeretnél atomórával elérni, engem érdekelne. Esetleg születik-e eltérés az áthaladás sávjában és azon kívül?
"Úgy tûnik, Einsteinnek szószerint igaza volt. A gravitációt nem csak leírja, hanem meg is magyarázza a tér görbülete, ha az valamilyen 4 dimenziós test 3 dimenziós felülete és hullámzik az energiától függõen."
Ezt úgy kell érteni, hogy a gravitáció a testek 4. dimenziós kiterjedésének reprezenztációja a 3. dimenzióban?
http://tibor.szasz.hu - Webfüggõség a köbön http://torrentek.hu - Mindenki meg van hívva
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedõ idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petõfi Sándor/
Úgyhogy majd írok, amit akarok.
LOL
ennyi lámát.
Let\'s move out!
Akkor tedd már meg nekem, hogyha ilyen konferenciásat játszol, áruld el nekünk alul képzetteknek, hogy miért is lenne jobb egy atomóra az inga helyett.
Let\'s move out!
fázistér: az, amit bvalek2 írt. Maga a fázistér valóban egy koordináta-rendszer, de azt, írt, hogy minden állapothoz tartozik egy pont BENNE, mármint magában a fázistérben.
Egyébként szerintem annyiból ered a konfliktus, hogy bvalek a fizikus terminológiát, szóhasználatot és gondolkodásmódot használja, amit nem nagyon érthetõ, vagy legalábbis félreérthetõ azok számára, akik nem szakmabeliek. Nekem is beletellet vagy egy fél évbe, míg megszoktam, addig én is néztem nagyokat az elõadásokon, hogy MI VAN?
Csúsztatás?
286/20Mhz; 1Mb; WD Paradise 512Kb; 40Mb; Mono VGA; ...Wolfeinsten 3D priman fut rajta 1.2 rendszerfloppyrol :>
LOL
Let\'s move out!
Mégis, mit hisz magáról ez a ....
Let\'s move out!
Én csak egyszerûen reflexbõl tüzelek. xD
Nem tetszik? Olvasd becsukott szemmel ezt a szemetet.
Let\'s move out!
Hát most ekkora baromságra mit lehet mondani?
Let\'s move out!
Visszaolvastam, sehol nem találtam ilyet. Egyszerûen leírtam, hogy egy tenzor nem tud ja meghajlítani a téridõt.
Szerinted kis tenzorok vannak szétszórva a vákumban, és azok hajlítgatják a téridõt? Vagy mégis hogy képzeled ezt?
Vagy te ezeket látod is?
Let\'s move out!
Az egy bázis, és a bázis nem egy pont. De hát te vagy a nagy tudós, csakis neked lehet igazad.
Láthatóan neked van komplexusod. Te copyzod tele a fórumokat mindenféle tudományos maszlaggal.
Let\'s move out!
Nekem vannak saját gondolataim, amit leírtam, azt én találtam ki. Ezért vagyok ember.
Erre való a fórum.
Te meg darálod, mint egy robot, amire beidomítottak.
Láthatóan nem értesz velõle semmit.
Let\'s move out!
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedõ idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petõfi Sándor/
Egy kis olvasnivaló: Tenzor (magyarul). Vannak skalár jellegû mennyiségek mint a hõmérséklet, vektorjellegûek mint a sebesség, és tenzorjellegûek, mint az elektromágneses tenzor. Hol misztifikáljátok a szakkifejezéseket, hol alábecsülitek õket.
Tudod mi a fázistér? Nagyon hasznos jószág, a klasszikus fizikában egy vizsgált rendszer minden lehetséges állapotához tartozik egy pont benne. Lehet folytonos, diszkrét, pl. egy N-darabos pontrendszernek 6 * N dimenziós, stb.
A kvantummechanika hullámfüggvénye csak egy reprezentációja egy vektornak, ami egy komplex vektortérben a vizsgált részecske állapotát írja le. Olyasmirõl van szó, mint a fázistér, csak annál sokkal gazdagabb lehetõségekkel. Ha a spint vizsgáljuk, akkor kétdimenziós, ha egy folytonos mennyiséget, akkor végtelen. Mindig pozitív definit, sík (tehát euklideszi), és ortonormált bázis veszünk fel benne. Semmi köze a 4 dimenziós pszeudoriemann téridõhöz, amiben tárgyak mozognak. A húrelmélet pedig nincs bizonyítva, és egyébként sincs semmi köze a fentiekhez.
Most hogy ezen túl vagyunk, akarsz beszélni a komplexusodról? Engem a pszichológia is érdekel, kíváncsi vagyok hogy mit kompenzálsz ilyen agresszívan egy fórumon <#hehe>#hehe>
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedõ idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petõfi Sándor/
Sajnálom, hogy fáj az igazság, de tudod én 10 évesen is ezért álltam hadban az egész tanári karral és voltam közutálat tárgya, mert megmondtam a szemükbe, hogy a legtöbbjük hatökör, nem ért a szakmájához, nem tud tanítani, magyarázni meg végképp. Sok az analfabéta az országban? Errõl nem kizárólag csak a diák tehet. Tudom, hogy fáj az igazság, ezért nem is haragszom rád.
Szervusz!
A szenvedés az az, amitõl az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.
Különben is, ti trollok nekem olyan egyformák vagytok <#fejvakaras>#fejvakaras>
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedõ idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petõfi Sándor/
Drága gyerekem, egy tenzor nem tud meghajlítani semmit. Az csak egy halom szám a papiron. Miket tudsz te írni?
Méghogy a kvantummechanika hullámfüggvénye egész más? LOL
Az szerinted nem a valóságot írja le? Ugyan úgy, ahogy a relativitás. A húrelmélet megmutatta, hogy a kvantummechanikát is fel lehet írni görbült terekkel. Ezt írtam le én is.
Nagyon el vagy szálva magadtól.Tanuljál még, kevés vagy.
Let\'s move out!
\"Az emberi faj legnagyobb hiányossága: képtelenek vagyunk felfogni az exponenciális függvényt.\" Albert A. Bartlett
Majd ha többen megismétlik a kisérletet és ugyan azt az eredmény kapják, akkor lesz mirõl beszélni. Addig ez is csak szenzációhajhászás.
Let\'s move out!
Mindenesetre gondolom egyértelmû, hogyha leosztunk m-el, akkor kijön, hogy "a = G×M/r²", ahol a G a gravitációs állandót jelöli.
Tiszta?
Mellesleg pont tõled nem kérek magyarázatot, mivel az eddigi hsz-eidbõl is nyilvánvaló, hogy olyan "tanár" vagy, aki képtelen elmagyarázni bármit is valakinek. A magyarázataidat hallgatni meg kábé olyan élmény, mint sajtreszelõvel rejszolni.
Nehogy azt hidd, hogy másoknak kellemesebb a te fejtágításodat olvasni, csak esetleg udvariasabbak, és nem teszik szóvá, mekkora hatökör vagy!!!
A szenvedés az az, amitõl az ember jobbá válik. Csak túl kell élni.