299
Az idegen csillagok körüli bolygókat nevezzük extraszoláris bolygóknak, vagy röviden exobolygóknak.
  • Kepek
    #299
    A kutatók szerint a Tejútrendszerben hozzávetőlegesen 400 milliárd csillag található, melyek legalább hét százaléka lehet olyan, mint a Nap, vagy legalábbis ahhoz hasonló. Ez alapján becsülték meg azt is, hogy galaxisunkban nagyjából hatmilliárd csillagnak lehet Föld-szerű exobolygója.
  • Kepek
    #298
    Egy exobolygó születését sikerült megfigyelni
  • Kepek
    #297
    Megkezdi hároméves misszióját az Európai Űrügynökség exobolygó-kutató űrtávcsöve

    "az eddig felfedezett több mint négyezer exobolygó közül 100-ra fog koncentrálni, részben annak kiderítése érdekében, hogy van-e közöttük a földi értelemben vett élet fenntartására képes planéta."

    "Az űrtávcső megépítésében magyar szakemberek is közreműködtek, és a projekt tudományos részéből is kiveszik a részüket a magyar csillagászok. "
  • Irasidus
    #296
    Kissé zavaró a kép, hogy a bolygó csillaga M5V típusú vörös törpe csillag, akárcsak a legtöbb igen aktív vörös törpe csillag... Persze, gyakorlatilag jelen megfigyelések szerint, semmit sem tudunk az anyacsillag viselkedéséről. Az, hosszú évek megfigyelése.
  • Kepek
    #295
    Ideális jelöltnek tűnik egy exobolygó
    "a Föld méretének 1,06-szorosát mutatja, saját csillagától nagyjából 75 százalékát kapja annak napfény formájában, mint saját otthonunk a Naptól"
  • kamionosjoe
    #294
    219 darab új bolygót találtak, abból 10 Föld nagyságú.
    nasa-kepler
  • Ravendark
    #293
    Na, megvolt a "bejelentés":
    http://24.hu/tudomany/2016/08/24/lehet-hogy-megtalaltak-a-masodik-foldet-rogton-itt-a-szomszedban/
    Utoljára szerkesztette: Ravendark, 2016.08.24. 19:44:16
  • PetruZ
    #292
    No, itt a hivatalos bejelentés a Proxima Centauri körüli bolygóról.
  • _rudi
    #291
    Elvileg nemsokára kiderülhet hogyan is néz ki az a bolygó. Most kezdték fejleszteni a Hubble utódját (látható fény tartományban) a HDST-t.
    Elvileg a 2020-as évek végén pályára állhat.

    Egy érdekes cikk a HDST-ről benne egy kép hogyan is nézne ki a naprendszer 45 fényév távolságból a teleszkóp felvételén.

    http://www.centauri-dreams.org/?p=33957




  • Irasidus
    #290
    A kulcsszó a változócsillag. Hamar lefújja a légkört a kitörések során. Légkör nélkül meg...
  • PetruZ
    #289
    A sötét oldal lehet, hogy védett a káros röntgensugárzástól, de ugyanakkor az éltető napenergiától is. :) Bár a Földön is vannak olyan helyek, ahol nap nélkül elélnek élőlények, ez azért mégis más lehet. Pl. a Vénusz is egész jól bent van a Nap életre alkalmas zónájában (sőt, a Mars is), mégis elég valószínűtlen, hogy élet lenne rajta (bár a legújabban azt mondják, hogy kb. 2 milliárd éve még egész élhető lehetett).
    A hőmérsékleti eltérések meg akár 100 fokosak is lehetnek. Ha van is légkör, az biztosan viharos, a sötét oldalon meg talán csak a közvetlen felszín nem fagyos (bár ha van víz, az a napos oldalon elpárologva a túloldalon vszleg hóként, jégesőként jönne le; lásd pl. Io, ahol a Jupiter árnyékába lépve összeroskad a gyenge légkör). Ha pedig tektonikus lemezek is vannak, akkor a napközelség miatt elég "felfordult" hétköznapok lehetnek ott.
    Utoljára szerkesztette: PetruZ, 2016.08.15. 18:54:26
  • Pares
    #288
    Ha a bolygó kötött keringésű, akkor a sötét oldal védve van a csillag káros sugárzásától, vagy nem? Ha van valamilyen jelentősebb légköre, akkor meg a hőmérséklet is talán kicsit jobban kiegyenlítődik bolygószerte, habár ez a kötöttség biztos, hogy nagyon durva viharokot okozhat.
  • PetruZ
    #287
    Még senki sem mondta (hivatalosan), hogy a bolygó létezik. Többször is találni véltek már kísérőket a trió körül, de eddig mind vaklármának, adathibának bizonyult. Még azt sem tudjuk biztosra, hogy valóban az Alpha - Beta kettős távoli kísérője-e, amiket legalább félmillió év alatt kerül meg, vagy önálló csillag (igaz, elég közel van hozzájuk). És ugyan a Proxima egy vörös törpe, sajnos egyben változócsillag is, bár nem annyira aktív. Mindenesetre a változó intenzitású röntgensugárzás eléggé kétségessé teszi, hogy élet alakulhatott ki a közelében, akármilyen zónában is. Emellett igen gyakori, hogy a vörös törpék körüli bolygók kötött keringésűek, azaz ugyanazt az oldalukat fordítják a csillag felé (kb. mint a mi Holdunk).
    Szóval most is csak annyi történt, hogy egy tudós elpöttyintett valamit egy újságírónak, hogy valamikor, talán a hónap végén lesz egy bejelentés vele kapcsolatban és ennyi.
  • Pares
    #286
    Majd az SSV Everest elintézi...
  • Pluskast
    #285
    Vagy egy aszteroida ki nem nyír minket.
  • Irasidus
    #284
    Szerintem meg a Mars lesz az első bolygó amire a Földön kívül eljutunk... De szép is a magyar nyelv, ha értelmesen használjuk, és nem hagyunk ki szavakat... Amúgy birtokba kéne venni? Wow, hány éves vagy? Komolyan kérdezem! Szóval?
  • overseer-7
    #283
    A legelső bolygó amire eljut majd az emberiség a következő ezer évek során, az a proxi kentauri lesz szerintem..
    ha.. addig ki nem pusztítjuk magunkat.
  • overseer-7
    #282
    az itt van egy köpésre.. csillagközi távolságban

    Oda kéne menni birtokba venni.
  • Pares
    #281
    Potenciálisan Föld-szerű bolygót találtak a Proxima Centauri lakhatósági zónájában...
  • Ravendark
    #280
    Elfogadott exobolygó- és csillagnevek:
    http://nameexoworlds.iau.org/names

    És a kép a nevekkel nagyban:
    https://www.iau.org/static/archives/images/publicationjpg/iau1514a.jpg
  • Palinko
    #279
    na ez már valami, bár ami 1 fényéven kívül van már el is vesztem az érdeklődést, hogy az ükunokám megtudhatja hogy van-e ott valami :D
  • PetruZ
    #278
    Újabb szuperföld a "szomszédban": a Wolf 1061c alig 14 fényévre van tőlünk és potenciálisan jó eséllyel lakható környezet van a felszínén.
  • PetruZ
    #277
    Az IAU pályázatot hirdetett 20 ismert csillagrendszer 31 exobolygójának elnevezésére. Javaslatokat bárki adhat, a nevezési határidő október 31.
    Utoljára szerkesztette: PetruZ, 2015.08.12. 08:27:12
  • PetruZ
    #276
    Ahogy arra számítani lehetett, egy új Föld-szerű bolygót találtak. Méretileg nagyobb, mint a Föld, de eddig ez a legkisebb. A csillaga egy ugyanolyan, de valamivel idősebb G2, mint a mi Napunk, és a pályája is nagyon hasonló a földihez (385 napos évei vannak), a túlünk való távolsága viszont 1400 fényév, tehát ezt se mostanában fogjuk megnézni közelebbről.
  • PetruZ
    #275
    Kétlem. A beharangozóban csak Kepler eredményekről van szó.
  • Palinko
    #274
    Hűűűűűha, de SETI? rásiójelek is talán?
  • PetruZ
    #273
    Egy SETI-s figura is lesz a megszólalók között, szóval 99%, hogy arról lesz szó. :)
  • PetruZ
    #272
    A NASA holnap valami nagy bejelentést készül tenni, ami a Kepler űrtávcső eredményein alapul (ez alapján vélhetően egy új, potenciálisan Föld-szerű exobolygóról). Az előzetes infó egyértelműen egy "another Earth"-ot említ meg sokat sejtetően.
  • PetruZ
    #271
    Az első eredmények alapján a Kepler-186f az első, valóban föld-szerű bolygó, ami csillaga megfelelő zónájában is kering, tőlünk kb. 500 fényévnyire.
  • PetruZ
    #270
    De.
  • Palinko
    #269
    azok fagyott holdak nem?
  • PetruZ
    #268
    Jelenleg az Europe és a Titan a sanszosabb, mindkettőre vannak tervek, elképzelések, de évtizedes mértékben kell számítani erre is, hogy lesz-e belőlük valami.
  • PetruZ
    #267
    Igen, néztem már, de nálam a tutorial a vége felé elakad, nem hoz be oldalakat és nem tudok továbblépni sem. Az aszteroidavadászt viszont csináltam/-om, ott találtam is már párat, ami confirmed lett.
  • Palinko
    #266
    köszi akkor megnyugodtam és nem fogok izzadtan forgolódni az ágyamban :D

    egyébként ismeritek ezt az oldalt? az űrkutatás topicban már felhoztam, biztos ott is láttátok, de ide mégjobban illik, jó szórakozást nyújt azóta is számomra. ti használjátok?
  • Pares
    #265
    Én sokkal kíváncsibb lennék egy Titan/Ganymede/Enceladus/Europe küldetésre, ezekre még talán esély is van a közeljövőben (<50 év)...
  • PetruZ
    #264
    Közeljövőben? Zéró. A legközelebbi csillag (Alpha Centauri, kb. 4.5 fényév) elérése a jelenlegi működő technikáinkkal 30-50,000 év.
  • Palinko
    #263
    mennyi esély van egy marsjárókhoz hasonlító dolgot landoltatnunk valamelyiken? a közeljövőben
  • PetruZ
    #262
    Az ikercsillagok körül keringő Föld-szerű "Tatooine" bolygók gyakoribbak lehetnek annál, mint gondoltuk.
  • PetruZ
    #261
    A NASA készített néhány utazási plakátot pár exobolygóhoz, a jelenlegi ismereteink (és persze feltételezések) alapján. :)
  • PetruZ
    #260
    Két új Föld-szerű, "jó" helyen lévő exobolygót talált a Kepler.