A pályán kívül elért hatalmas előrelépések, napi szintem érintették a klubot. Por volt, hangoskodás és még néha teljesen ki is voltunk tiltva a stadionunk környékéről az előszezon ideje alatt. Gőzerővel folytak a bővítési munkálatok. Épült, szépült a stadionunk, amit a hivatalos honlapon is követhettek az érdeklődők. Be kell vallanom, hogy én is érdekelt voltam a stadion építésében. A szerződéshosszabbításom egyik kitételeként kértem az elnököt, hogy ha létrejön stadionrekonstrukció, egy bár üzemeltetésére és bérleti jogára igényt tartok. Na így lettem még jobban összeforrva a klubbal. A szerződés megkötetett és boldog tulajdonosa lettem a főbejárat mellett elterülő 300 nm-es CD Nacional bárnak. Az üzletvezetői teendők elvégzésével, a mennyasszonyomat láttam el, aki már karrierem első percétől velem volt. Az anyagi biztonság érdekében, több lábon kell állnom.
Az építkezés tükrében próbáltam idegenbeli meccseket lekötni, hogy ne zavarjuk egymás munkáját az építőkkel.

Két túrát szerveztem le, egyet Brazíliában, a másikat pedig Lengyelországban.

A brazil túrának különleges töltete volt, de ez megér egy külön fejezetet. Szóval arról majd később szólok, sokkal részletesebben.
A lengyel körmenet apropója pedig az volt, hogy az aktuális világszépe Lengyelországból származik. A könnyed edzések és barátságos meccsek mellett, bejártuk Varsó és Krakkó nevezetességeit, de a csapat azt élvezte a legjobban, mikor a csajokat stíroltuk egy pofa sör társaságában.

Érezhető volt a teljes összhang a pályán és azon kívül is. Predesztinálható volt, hogy ez a szezon más lesz, mint a többi. A klubnál történő változások, az infrastrukturális előrelépés, az anyagi feltételek, a játékosok fejlődése és hozzáállása, mind-mind azt sejtette, ebben az évben tőlünk lehet hangos a sajtó.

Az elmúlt 4 szezon alatt olyan respektet vívtunk ki magunknak, hogy mind a bukmékerek, mind a média a stabil 4. helyre várt minket. Előrejelzésük alapján nincs esélyünk beleszólni a nagyok dolgába, de azt hiszem, ezt majd én szabályozom. A vezetőség célja is feljebb ugrott eggyel. A stabil középcsapat elvárásból, európai kvalifikáció lett az elvárás. Ha már ők kitettek magukért, akkor ezt a minimumot nekünk is hozni kellett.
Kupadöntősként, mi játszhattunk a bajnok Benfica-val a SZUPEKUPÁÉRT:


Talán nem túlzok, ha a győzelmet a szerencsének tudom be. Hozzá sem tudtunk szagolni a meccshez, erre 10 emberrel egy gyors kontra és már második alkalommal emelhettük magasba a trófeát. Sokasodnak a kupák az új dicsőségtermünkben. Remélem egyre nagyobbak és fényesebbek lesznek ezen relikviák.

A BAJNOKSÁGOT végre úgy kezdtük, mintha a bajnoki címre pályáznánk. Első 4 mérkőzésünkön nem találtunk legyőzőre. Imponáló játékkal húztuk be sorra a pontokat és végre nem kellett azon keseregni, hogyan javítsunk majd a helyzetünkön a szezon vége felé közeledve. A védelmem alapozta meg a sorozatot. Egyértelműen a hátsó alakzat és a kapus volt a szép sorozat megtestesítője.

Az UEFA-KUPÁBAN nehéz ellenfelet kaptunk a csoportkörbe jutásért. A topligák egyikéből húztak csapatot a nevünk mellé. Nehezebb továbbjutásra számítottam, de már az odavágón eldőlt a párharc.

A francia alázás következtében egy könnyed kis csoportparádét rendeztünk, és bíztunk egy sikeres tavaszi hadjáratban.


Fortunához imádkoztam esténként, hogy könnyű ellenfeleket sodorjon utunkba és végre az első kiesési kört is éljük túl. Történelemkönyvekbe illő tettet akartunk végrehajtani és az önbizalmunk napról napra nőtt.

A pontvadászatban kezdtünk szédülni, olyan magasságokban jártunk. Hoztuk a kötelezőt, megbirkóztunk az esélyesség terhével és a nem várt pontszerzések területén is jobban teljesítettünk az előzetesen elvártnál. Bár a teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a sorsolásunk igen könnyed volt a kezdeti ellenfelekkel. Az én egyéni dicsőségfalam is bővült egy újabb
hónap menedzsere címmel.



Első igazi rangadónkat a
10. fordulóban került sor a Porto-t vendégül látva.
Veretlenségi sorozatom a 13. fordulóban ért véget, mikor az újabb rangadón nem bírtam a Benfica együttesével. Ezzel együtt nagyon elégedett voltam és vártam a sikeres folytatást.
A sokak által környékezett, első számú kapusom, Fábió nagyválogatottá nőtte ki magát. Büszkeséggel töltött el, hogy a kezem alatt lépett először pályára a hazája nemzeti csapatában. Így biztos nehezebb megtartani, de a közös sikerek reményében, bíztam a maradásában. Sajnos az átigazolási ablak megnyitása után, egész januárban szinte csak az árajánlatokat fogadtam a csapatom ékköveire. Egy igazi lókupecnek éreztem magam, mint valami emberkereskedő. Nagy volt a nyomás mindenkin, és egyre érezhetőbb volt, hogy nem fog sikerülni mindenkit megtartani. Ezért a lejáró szerződésű fiatal labdarúgók után eredtem én is. Mint egy tőzsdeügynök úgy kapkodtam azokban a napokban a telefonokat. Volt egy kis pluszbevételem is, ami egy előző tranzakcióhoz kapcsolódóan most ért be.
És bizony a hónap végének közeledtével elért az örök elégedetlenkedők problémája. A nagy klubok csábítása megint olyan erős volt, hogy boldogtalanok lettek néhányan, így közös érdekre hivatkozva, megfelelő ajánlat ellenében eligazolhattak. Sajnos Fábio élt ezzel a kínálkozó lehetőséggel, és az UEFA-kupa védőjéhez csatlakozott. De nemcsak ő távozott:

De, mint említettem érkezni is fognak új játékosok:


A KUPÁBAN, kompenzálva a helyi derbi hiányát a pontvadászatban, megkaptuk a Maritimo-t ellenfélül.
A januári holtszezon és meccsnélküliség, rögtön egy sorsdöntő meccsel ért véget. Érkezett hozzánk a Sporting. A tabellára pillantva, láthatta mindenki, hogy egy esetleges hazai siker esetén, nagyon előnyös helyzetben leszünk a BL indulást illetően.

Végkép megállapítható, hogy szerencse Istenasszonya mellénk szegült. Egy problémám volt, hogy Cicero az 5. büntetőjét hagyta ki az idényben. Ideje volt megvonni tőle az ezirányú bizalmamat. De ezzel a győzelemmel, óriási lépést tettünk a dobogós idény felé. Eksztázisban volt mindenki! Titkon reménykedtünk a kiugró szezonban de, hogy féltávnál így fessen a tabella, az azért eléggé váratlan volt:

Sorra jöttek a meccsek, de mi fel tudtunk nőni a feladathoz.
Az idegenbeli, gólgazdag döntetlen után, próbáltunk a klub históriáskönyveibe bekerülni egy második fordulós tavaszi meccs lehetőségével.

Mikor az első félidő utolsó másodperceiben kiegyenlítettünk, az építkezéshez tartozó vasrudakat rángattam ki a helyükből, akkora feszültség szabadult fel bennem. Aztán a győztes gól megszerzését követően, ezeket a fémalkatrészeket meg is reptettem, kisebb kárt és pótmunkát okozva a mestereknek. Bár a helyi alvállalkozók is éltették a sikereinket, szóval gond nélkül megúsztuk a kirohanásomat. Azért az UEFA fegyelmi bizottsága küldött valami ejnye-bejnye levelet. A következő körre vissza is fogtam magam, bár ez nem is volt olyan kiélezett összecsapás, mint az előző fordulóbeli.

A bajnokságban nagy nyomás nehezedett ránk. Minden meccsünk egy miniháborúvá lépett elő, ahol elsősorban önmagunkat kellett legyőznünk. Sajnos akadozott a gépezet, így már nem tudtunk olyan hibátlan eredménysort produkálni. Az ellenfeleink sem tudtak előnyt kovácsolni a botladozásainkból, mert ők is sorra hullajtották az értékes pontokat.


Szerződésem megint lejárt és immáron második alkalommal hosszabbítottunk, kifejezvén a kölcsönös megelégedést. Kértem egy külön záradékot, melyben az edzéslehetőségek javítását kell teljesítenie a vezetőségnek. Az utóbbi évek pénzügyi javulását is mutatva, rögtön elfogadták a feltételeimet. Előzetes elképzeléseim szerint, építettünk 4 műfüves pályát; egy edzőtermet; egy uszodát; egy squash csarnokot, 2 pályával; egy fedett teniszpályát. Elég gyorsan bele is mentek a kérésembe. A stadionavatón jelentették be.

A következő hazai meccsünknél nem is tervezhettünk volna nívósabb összecsapást. Az UEFA negyeddöntőjének, első felvonása kereteiben fogadtuk az olasz Internazionale csapatát. Az új stadionunk 18.204 férőhelyes maximális kapacitását teljesen kihasználva, több mint 18ezer néző tombolta végig a mérkőzést. Szinte érezhető volt, hogy az eredmény másodlagos, de kitettek magukért a fiúk és még nagyobb népünnepéllyé emeltük azt a napot. Két rekordot is megdöntöttünk ezzel a meccsel. Mindkettő értelemszerűen a nézőszámhoz kapcsolódik. Fantasztikus érzés volt ennyi ember előtt pályára lépni és a kincstárnokunk is dörzsölhette a tenyerét.

De hogy a hazai megmérettetésben is fokozzuk az izgalmakat, elutaztunk Portóba, hogy listavezetőként vizitáljunk a 3. helyezetnél. Sorsdöntő mérkőzés volt a bajnoki cím elhódításáért tett kísérletek közepette. Hátborzongató volt az érzés, hogy az aranyéremért küzdöttünk a nagy Portó otthonában. A második félidő elején történtek bebizonyították, hogy örült egy játék ez a futball! Szédületes 10 percet produkált a két csapat, amit a sürgősségi korházakban ugrásszerűen megszaporodott infarktusok és agyvérzések száma is jelzett. Én sem lettem fiatalabb és kisimultabb a meccs végére. De elégedetlennek sem vallottam magam a sajtó előtt, bár a mérkőzés menete miatt, lehettem volna csalódott is. Abszolút pozitívan láttam a világot és, hogy megőriztük előnyünket a vetélytársainkkal szemben. És a teljes igazsághoz tartozik, hogy az ellenfél lefocizott minket és még az egy pontot is alig érdemeltük meg. De ezt a véleményem magamban tartottam és hangoztattam, hogy milyen emberfelettit produkáltak a fiaim és én végig tudtam, hogy minimum egy ponttal térünk haza.
Az UEFA-kupa nyolcaddöntő igen szép teljesítmény volt a csapattól. Minden dicséretet megérdemelnek.
Majd mentem a 4. Vitória Guimaraes-hez és nem kerültem könnyebb helyzetbe a végjáték tekintetében. De a kupaelődöntő legalább egy pici gyógyírrel szolgált.

A Braga elleni győzelem után a BL indulás már szinte borítékolható volt, 1 pontot kellett szerezni az induláshoz. Ellenben az utolsó 4 forduló nem kecsegtetett sok jóval. Sorsolásunk nem túl szerencsés. A Naval ráadásul, piszokul hajtott a bennmaradásért.

A 27. forduló eseményei:
A fentebb említett Naval a kiesés elleni harcát, nem éppen a Portó elleni meccsel vívta meg sikerrel. Ellenben mi fölényesen diadalmaskodtunk Portóban, a Belenenses vendégeként, így számunkra biztos volt a BAJNOKOK LIGÁJA indulás 2011-12ben. Nagyon nagy tettet hajtottunk végre. Folyt is a pezsgő az öltözőben, hisz a dobogós helyezés már zsebben volt. Gyorsan lehűtöttem a kedélyeket és ráirányítottam a tekinteteket a közelgő hazai, Benfica elleni rangadóra. Ők kikaptak Bragában, így eléjük kerültünk 2 ponttal.


28. forduló:
Kezdtem úgy érezni a szövetségben Portó hívek vannak. Mindig egy nappal előttem játszották az aktuális mérkőzésüket, így még nagyobb nyomás volt rajtunk. Nehéz volt ezt elviselni, hogy pontosan tudtuk mit játszott a nagy riválisunk. Főleg úgy, hogy ebben a fordulóban döntetlent játszott, otthon az Aves ellen.
Sajnos mi nem tudtunk élni a kínálkozó és a Benfica átgázolt rajtunk. Ha nem is ennyivel, de mégiscsak jobb csapat nálunk a címvédő. Utolsó hazai meccsünkön, csúfosan leszerepeltünk, de én büszke voltam a fiúkra. És újabb rekordnézőszámot döntöttünk meg ezen a meccsen.



29. forduló:
A Porto szokás szerint lenyomta a soros meccsét még pénteken este. Ismét nem tudott győzni, csak egy sovány gólnélküli döntetlenre volt képes a Gil Vicente otthonában.
Mi utaztunk a Naval otthonába és bár ellazáskodtuk a végét, hoztuk a kötelezőt.
Párhuzamosan Benfica-Sporting rangadót rendeztek. Számomra a lehető legjobban alkultak a történések, így vezető pozícióból várhattuk az utolsó játéknapot.



30. forduló:
Az szinte biztos volt, hogy a döntetlen kevés lesz az üdvösséghez. És talán még az ezüstéremhez is. Mi utaztunk a Sportinghoz, a Porto fogadta a P. Ferreira-t, a Benfica utazott a Rio Ave-hoz. Fényévekkel nekem volt a legrosszabb a helyzetem.

És akkor pontban du. 4-kor elindult a bogyó. Az első tíz percben egyik pályán sem történt semmi. Mi kialakítottunk egy pár helyzetet, de igazi veszélyt egyik csapat sem jelentett a másikra. A 19. percben a semmiből lőtt gólt a Sporting. A leshatáron kiugratták Bianchi-t, aki a rövidbe vágta a labdát. Eeeehhhh… Elkerülhető gólt kaptunk. Ekkor visszacsúsztunk a 2. helyre és az élen a Portó állt, jobb gólkülönbségének köszönhetően. Rá két percre gólt lőtt a Benfica, majd rögtön a középkezdésből még egyet. Ekkor egy pontra átvették a vezetés, mi meg a dobogó alján találtuk magunkat. A Benfica ellentmondás nem tűrően berámolt még kettőt a 31. és a 32. percben, így ott már eldőlt a végkimenetel. A gyúrónk közölte, hogy a Benfica már 4-gyel megy, így éppen vissza tudtam fordulni, hogy lássam amint Mangani élete első gólját szerzi a Nacional színeiben, egy szögletet követően! 1-1!
Félidőben így festett a helyzet:

A fordulást követően a mi pályánkon lassan csordogált a meccs. Nem vállaltunk kockázatot, így egy kicsit támadóbbra vettem a taktikát. Majd jött a hír az 55. percben, hogy 11-esből gólt lőtt a Portó, amivel az élre lőtték magukat, mi pedig ismét a trió hátsó fele lettünk. A Benfica 5. gólja nem osztott, nem szorzott. Saját kezünkbe került a sorsunk teljesen. Nem mintha bíztam volna a kiscsapatokban és a csodákban, de az 55. perce eldőlt, hogy csakis győzelemmel lehetünk bajnokok. Minderre volt bő fél óránk. A 60. percben elvégeztem a 3. cserémet és még egy picit offenzívebben álltam fel.
A 72. percben a Pacos kiegyenlített, így a 2. helyen várhattam az utolsó negyedórát.
Az utolsó 10 percre már szinte csak csatárral fordultunk. De bármivel is próbálkoztam, nem sikerült a bajnokságot jelentő gólt bevinnem. A bajnokságot a címvédő, és a fordulót 3. helyről kezdő Benfica nyerte. A bronzérmes pedig a Porto csapata lett.

Egy osztállyal lejjebb a Maritimo egy évnyi hiányzás után, 2. helyen jutott vissza az élvonalba.
Fergeteges szezonunk lezárásaként, A kupadöntőre készültünk a lisszaboni zöld-fehérek ellen. Az előjelek szerint nem mi voltunk az esélyesek, de próbáltam lelket önteni az elkeseredett játékosaimba. Nem győztem hangsúlyozni, hogy mekkora tett volt a kiélezett bajnoki harc az utolsó fordulóig. És a megszerzett ezüstérem is szemétgyönyörködtetően csillog.
Az a szerencse, ami elkísért egész szezonon át, a kupadöntőn nem állt mellénk és egy hosszabbításos öngóllal, alulmaradtunk.

Így két ezüsttel a zsebükben vonultak a játékosaim pihenőre, én pedig a Copa Americára.
De volt még játékosom, akinek jelenése volt nyári versenyre. A lista jól mutatja a csapatnál folyó fiatalok csapatba építésére irányuló munkálatokat.
Zárásként a szezon összegzése. Rajtunk kívül még Máté Péter tett ki magáért a szezonban.



Mint már említettem a beszámoló elején a Brazíliában lejátszott előkészületi meccseimnek különös töltete volt. Ugyanis a Brazil Labdarúgó Szövetség a pályázati anyagomat igen jónak találta, így engem kért fel a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Nem kicsit volt meglepő a hír. Valami olyan hasonlat futott át az agyamon, hogy milyen fogadtatásra találna, ha a magyar vízilabda válogatott élére, mondjuk üzbég szakembert hoznának. Lenne ám nagy felháborodás. Én is éreztem a bizalmatlanságot a hivatalos bemutatón. Az elvárások az egekben, képesek ölni a válogatottért, magyar kapitánnyal ellenszenvesek és még a játékosok is olyan kergék, hogy transzvesztitákkal hetyegnek hétvégente. Nem várt rám könnyű feladat. De a Copacabana, a Karnevál, a bikinis csajok… Kinél ne kompenzálná a fociból adódó nehézségeket. A nyomást is könnyebb viselni, henyélvén a lélegzetelállító tengerpartokon.
De mivel az első évemben a válogatott élén, csak barátságos meccsek levezénylésével telt, így kisebb volt a tét és a presszió, már ha Brazíliában lehet erről szó.
Szóval a barátságos meccsek sorban:
Argentina, Anglia, Magyarország, Uruguay és Bulgária.

Öt felkészülési meccs, nem túl meggyőző játékkal, talán elég sem volt, hogy belevessem magam a Copa America küzdelmeibe. Paraguay a házigazda, mi pedig a nagy esélyes, mint mindig. Mivel az előző Copán a válogatott a döntőben kapott ki Uruguay-tól, a tradíciókról már nem is beszélve, nem lehetett más a végeredmény, mint az aranyérem.
Aranyérmet nem is, de fejnehéz és csak előretörő játékot tudtam ígérni a jelenlevőknek az indulás előtti sajtótájékoztatón. Ott, ahol az utolsó edzésünket 65ezren tekintik meg mielőtt elutazunk Asunciónba, nem lehet nem kiszolgálni a fanatikusokat. És a világ tévénéző férfihada is azt várja, hogy mosolygós bikinis brazil csajok szambázzanak a lelátókon.