Sorra jöttek a meccsek, de mi fel tudtunk nőni a feladathoz.
Az idegenbeli, gólgazdag döntetlen után, próbáltunk a klub históriáskönyveibe bekerülni egy második fordulós tavaszi meccs lehetőségével.

Mikor az első félidő utolsó másodperceiben kiegyenlítettünk, az építkezéshez tartozó vasrudakat rángattam ki a helyükből, akkora feszültség szabadult fel bennem. Aztán a győztes gól megszerzését követően, ezeket a fémalkatrészeket meg is reptettem, kisebb kárt és pótmunkát okozva a mestereknek. Bár a helyi alvállalkozók is éltették a sikereinket, szóval gond nélkül megúsztuk a kirohanásomat. Azért az UEFA fegyelmi bizottsága küldött valami ejnye-bejnye levelet. A következő körre vissza is fogtam magam, bár ez nem is volt olyan kiélezett összecsapás, mint az előző fordulóbeli.

A bajnokságban nagy nyomás nehezedett ránk. Minden meccsünk egy miniháborúvá lépett elő, ahol elsősorban önmagunkat kellett legyőznünk. Sajnos akadozott a gépezet, így már nem tudtunk olyan hibátlan eredménysort produkálni. Az ellenfeleink sem tudtak előnyt kovácsolni a botladozásainkból, mert ők is sorra hullajtották az értékes pontokat.


Szerződésem megint lejárt és immáron második alkalommal hosszabbítottunk, kifejezvén a kölcsönös megelégedést. Kértem egy külön záradékot, melyben az edzéslehetőségek javítását kell teljesítenie a vezetőségnek. Az utóbbi évek pénzügyi javulását is mutatva, rögtön elfogadták a feltételeimet. Előzetes elképzeléseim szerint, építettünk 4 műfüves pályát; egy edzőtermet; egy uszodát; egy squash csarnokot, 2 pályával; egy fedett teniszpályát. Elég gyorsan bele is mentek a kérésembe. A stadionavatón jelentették be.

A következő hazai meccsünknél nem is tervezhettünk volna nívósabb összecsapást. Az UEFA negyeddöntőjének, első felvonása kereteiben fogadtuk az olasz Internazionale csapatát. Az új stadionunk 18.204 férőhelyes maximális kapacitását teljesen kihasználva, több mint 18ezer néző tombolta végig a mérkőzést. Szinte érezhető volt, hogy az eredmény másodlagos, de kitettek magukért a fiúk és még nagyobb népünnepéllyé emeltük azt a napot. Két rekordot is megdöntöttünk ezzel a meccsel. Mindkettő értelemszerűen a nézőszámhoz kapcsolódik. Fantasztikus érzés volt ennyi ember előtt pályára lépni és a kincstárnokunk is dörzsölhette a tenyerét.

De hogy a hazai megmérettetésben is fokozzuk az izgalmakat, elutaztunk Portóba, hogy listavezetőként vizitáljunk a 3. helyezetnél. Sorsdöntő mérkőzés volt a bajnoki cím elhódításáért tett kísérletek közepette. Hátborzongató volt az érzés, hogy az aranyéremért küzdöttünk a nagy Portó otthonában. A második félidő elején történtek bebizonyították, hogy örült egy játék ez a futball! Szédületes 10 percet produkált a két csapat, amit a sürgősségi korházakban ugrásszerűen megszaporodott infarktusok és agyvérzések száma is jelzett. Én sem lettem fiatalabb és kisimultabb a meccs végére. De elégedetlennek sem vallottam magam a sajtó előtt, bár a mérkőzés menete miatt, lehettem volna csalódott is. Abszolút pozitívan láttam a világot és, hogy megőriztük előnyünket a vetélytársainkkal szemben. És a teljes igazsághoz tartozik, hogy az ellenfél lefocizott minket és még az egy pontot is alig érdemeltük meg. De ezt a véleményem magamban tartottam és hangoztattam, hogy milyen emberfelettit produkáltak a fiaim és én végig tudtam, hogy minimum egy ponttal térünk haza.
Az UEFA-kupa nyolcaddöntő igen szép teljesítmény volt a csapattól. Minden dicséretet megérdemelnek.
Majd mentem a 4. Vitória Guimaraes-hez és nem kerültem könnyebb helyzetbe a végjáték tekintetében. De a kupaelődöntő legalább egy pici gyógyírrel szolgált.

A Braga elleni győzelem után a BL indulás már szinte borítékolható volt, 1 pontot kellett szerezni az induláshoz. Ellenben az utolsó 4 forduló nem kecsegtetett sok jóval. Sorsolásunk nem túl szerencsés. A Naval ráadásul, piszokul hajtott a bennmaradásért.