104
-
#24
Hát ebből látszik, hogy nem értesz sem az aerodinamikához, sem a repülőgépekhez. -
trogi #23 Ehhh, a Tu-144-est ne nagyon emlegesd, mert azt egy az egyben lopták (lehet koppintásnak is nevezni, ha úgy tetszik) . Ráadásul pár gépecske le is perecelt, úgyhogy a végén már csak postagépként használták őket.
Az alapgép (Concorde) jobban bírta, mikor az utolsót leállították, már egyáltalán nem is tudtunk a Tu-144-ről... -
#22
3 napba kerül egy gépet összeszerelni. Jah, ez igazd. De nektek ki mondta, hogy eccerre csak egy gépen dolgoznak???? Ford óta változnak a dolgog ugyebár... Több fázisban szerelik össze őket. Minden részen más és mást szerelnek be. Mindegyikre megvan az adott idő, és egyszerre, egy időpontban mozdul az összes gép tovább a következő állásba, ahol megint beszerelnek valamit. Valószínűleg itt azt akarták mondani, hogy három nap alatt végigmegy az összes ponton EGY gép. -
sgbo #21 Meg ne felejts el mégegy dolgot. Ha nem cső formája lenne hanem pl csupaszárny (ami a leghatásosabb foma), s benne az utasok sok sorban ülnének egymás mellett, szívnának az utasok
tengely körüli elfordulást - ami turbulenciában gyakori+a gép is fordul valahogy a szélén ülők nem nagyon bírnák : lifteznének le föl, reggeli meg hamar kibukkanna...
Szóval a törzset nem lehet szélessé tenni a végtelenségig.
+még ott van a szilárdság problémája : kör a legjobb ilyen szempontból - és mivel az utasszállítógép beltere nyitott kell hogy legyen, nem lehet belülről merevíteni, magyarul marad az egyetlen megoldás a közel kör (vagy ellipszis) forma... Ez már eléggé behatárolja a gép felépítését -
#20
Tökre igazad van. Pl talán pont a Boeingnek volt egy ilyen blended body tanulmánygépe. Az szintén konstukciójánál vogva jelentősen jobb aerodinamikai tulajdonsággaokkl rendelkezik.
Ennek a kályhacsó elrendezésnek viszont van egy nagyon jó tulajdonsága: nagyon jól lehet belőlük gépcsaládokat csinálni. Hosszabb rövidebb törzs, fejlesztett szárny farokrész stb.eközben a konstrukció és a gyártástechnológia nagyrésze meg maradhat ugyan az. -
LADA Kalina #19 nah most majd jól rám fogják fogni hogy "divatfikázó" vagyok, de nekem akkor is kicsit elavulnak, mond6ni ősöregnek tűnik a gép konstruciója, mármint főként ami a formát illeti, ugyanis a 90-es évek eleje-közepétől jönnek ki az újabb és újabb aerodinamikai tervek főként az üzemanyagfoyasztás, zajártalom... csökkentése érdekében, és erre itt a vadiúj gép 2007-ben és még mindig a "csőforma 2 szárnnyal" megoldásra támaszkodik, ami ha jóltudom talán a 30-as években számított újnak...
az persze nagyonis dícséretes, hogy 'modern' anyagokat használnak fel, ennek örülök, de ebben a formában nekem akkor is kicsit gagyinak, játéknak tűnik a gép.
hol van már az űrkorszak, amikor igyekeztek a fejlesztésekkel és kijöhettek ilyenek a gyárból, mint a tu-144, ami már akkor 2500km/h végsebességre volt képes... az ilyenekre télleg rá lehetett mondani hogy "teljesen új gép", de a boeing 787-esre max. azt lehet rámondani, hogy az anyagfelhasználásban újítottak, és kíváncsian várjuk hogy a dolog beválik-e hosszútávon. remélem be, és 8-10 év múlva télleg kijöhet egy "teljesen új gép".
(ezen a "tejlesen új" dolgon kicsit kiakattam, ha előveszem a fiat 124-es,125-ös terveit -ugye emléxünk rá, ebből letek a ladák, nagypolszkik (szerintem ez az autóforma mintaképe...)-, megcsinálom szénszálas kompozitbol stb. teszek bele légzsákot, akkor azt fogják mondani, hogy csináltam 1 teljesen új autót?) -
eax #18 Igen, ez lenne az idealis, de a tapasztalatok ennek gyakran ellentmondanak, pl. -
teddybear #17 " Amúgy meg valóban, nem is olyan régen nálunk bizony nem hogy öt, de nyolc-tíz évet is kellett várni egy-egy népszerűbb autómárkára (pl. Skoda). Ezért aztán amint átvehették a hőn áhított járgányt, már be is adták az igénylést a következőre. "
Én elhiszen, hogy utálod az előző rendszert, de ez így még erős tulzásnak is hazug.
Persze sokat kellett várni, főleg a mai viszonyokhoz képest, de max. 3 éven belül megvolt az új kocsi. Ha a legkedveltebbek közül akartál egyet, pl. Trabant, Zsiguli, Skoda, stb. Ha megelégedtél a Zaporozseccel, akkor kb. fél év.
Ha meg volt legálisan valutád, akkor azt vehettél amire tellett, vagy ami épp raktáron volt. Apám egy ismerőse akkor járt mercivel amikor az még nagy szó volt. -
#16
Na hogy egy kicsit ijesztgessek.
1X-2X utaztam pl Boeing737 NG-vel. És mindahányszor utaztam leszálláskor majd szétrobbant a fejem, és vagy 2 napig tök süket voltam. Más gépeknél még ha meg is voltam fázva ilyen problémáim nem voltak.
Aztán beugrott valami. Volt egyszer, hogy egy B737 egyszercsak átalakult kabrióvá. LINK Ami nem olyan nagy poén monnyuk 8000 m-es repülési magasságon. Néhány utas előbb ért földet mint a többiek, de a gép nagyobbik része szerencsésen leszállt.
A vizsgálat kiderítette, hogy az ok kb ugyan az, mint az első Comet gépek lezuhanása esetén is volt: anyagfáradás, a dinamaikus igénybevételhez képesti alulméretezés. Egy gépnek ugyanis élepályája során több 10 000 légnyomáscsökkentési ciklust kell elviselnie. A földön ugyan is a külső és belső nyomás megegyezik, nagymagasságban viszont jelentősen eltér, mégha a repülési magasságon kb 3000m-nek megfelelő légnyomásszintet is állítanak.
Az alulméretezés tekínthető egyfajta konstrukciós hibának, amit több féle képpen lehet orvosolni. Az hogy visszahívják a gépeket és megerősítik a törzset csak az egyik, és valszeg ez a legdrágább. Mivel az Aloha légitársaság gépe elég idős is volt, ezért a Boeing mérnökei és vezetői, úgy gondolták, hogy más módon is el lehet kerülni, hogy egy ilyen idős gép ilyen rossz állapotba kerüljön, Az egyik elég olcsó megoldás, ha a nyomás biztosító berendezés üzemelési rezsimeit átalakítják. Ez persze lehet hogy kissé kellemetlen lesz az utasok egy részének, akik érzékenyek az ilyesmire, de a gép legalább egyben marad és még csak különösebb pénzt sem kell a gépekre költeni.
Asszem az Index 787-essel foglalkozó cikkében írják, hogy az utazás közbeni légnyomást az átlagosnál jobban lecsökkentik az utasok kényelme érdekében. Hát ez egy nagyon jó kis reklámszöveg, de az ok nem az utasok kényelme, hanem a más nyomásállóságú törzs védelme. A utasok így fizetnek pl. a nagyobb ablakokért. Aki olyan nyomorék mint én, hogy egy egyszerű megfázás esetén olyan tapasztalatokra tesz szert mintha izzó kötőtűket szúrnának a fülén keresztül az agyába, vagy valami keringési rendszeri problémája van és csak töredék mennyiségű oxigén van a vérében, annak egy ilyen géppel való utazás nagyon is emlékezetessé válhat, de nem az új dizájnú kényelmes belső miatt. -
dara #15 Ezek nem zöldek, hanem anarchisták. Tipikusan nekik van nagy hangjuk, avalódi környezetvédők meg leülnek tárgyalni, és elérik az EuroIV és hasonló jellegű szabályozások bevezetését. -
sbela #14 Ha 5000-el számolnak akkor : 5000 x 3 nap = 15000 nap munka. Azaz 15000 / 365 (nap/év) = 41 év. Csak van jövője a középkategóriás repülőgép gyártásnak is.
Pedig azt hittem befucsollt. Na mindegy...:) -
#13
Főleg, hogy egy autó roppant sokat fogyaszt az óceán átszelése közben. (Kicsi kocsi kalandjai folytatodnak...) :D -
Thrawn #12 Ha egy légitársaság a gépparkja folyamatos frissítésében gondolkodik, akkor nem is rossz az az öt év. Nem azonnal kell cserélni, hanem folyamatosan, ahogy a gépek kiöregednek. Ez tervezhető, így tehát időben megrendelhetik a gépeket. Amúgy meg valóban, nem is olyan régen nálunk bizony nem hogy öt, de nyolc-tíz évet is kellett várni egy-egy népszerűbb autómárkára (pl. Skoda). Ezért aztán amint átvehették a hőn áhított járgányt, már be is adták az igénylést a következőre. -
tehen_m #11 Kiváncsi vagyok hány fog ebből lezuhanni.
(Legalább új részek lesznek a "Légikatasztrófák"ban.) -
Caro #10 Egy repülőgép utasrokra lebontva kb. fele annyit fogyaszt, mint egy kocsi, szóval előbb talán számoljanak, mielőtt pattognak. -
#9
jaja, a festése határozottan jol megy hozzá Y -
#8
Én is most terveztem egy teljesen új aerodinamikai elveken alapuló repülőgépet. Talán a helyből felszállást is meglehetne oldani vele, minden esetre egy széles sebességtartományban működő, mozgóalkatrész nélküli vortex torlósugárhajtóműve lenne, ami a szárny funkcióját is ellátja, illetve egy vortex Tesla-turbinás sugárhajtóműve.
Kis méretekben tervezem 2-3 tonnásra. 100km-en anyit fogyaszt mint egy személykocsi.
Érdekel valakit, 1-2 mrd forinttal beszálhat az üzletbe.
Amúgy ez komoly!;) -
eax #7 Naja. Latott mar valaki barmi olyasmit, ami egy 100-as szognel bonyolultabb, es nem tiltakoztak ellene a sotetzoldek? -
Lami #6 De ez még így is nagyon gyorsnak számít.
Amúgy a komunizmusban is ugyan így, 5 éveket kellett várni. :D -
sgbo #5 Ebben a hírben itt az igazi móka :
"A környezetvédők vegyes érzelmekkel fogadták az új gépet. Örömüket fejezték ki a szennyeződések csökkentésével kapcsolatban, ugyanakkor úgy vélik, hogy az alacsonyabb üzemeltetési költségek miatt várhatóan csökkenni fognak a jegyárak, ami egyre több embert ösztönöz majd a légi közlekedésre, így az összkép nem sokat fog változni."
Szóval összes környezetvédő bekaphassa (részemről)
Amúgy ezzel a kék hullámos festéssel tök jól néz ki (mintha kecsesebb lenne mint amilyen)
-
Cat #4 Jelenleg 677 darab megrendelésük van, azaz így is 1800 nap(azaz 5 év!) amíg kielégítik a meglévő igényeket. (Te vennél úgy autót, hogy aztmondják "oké, öt év múlva szállítjuk" :D) És az öt év alatt nyilvánvalóan befut még többször ennyi - 5000-el kalkulálnak összesen. -
heyman8909 #3 3 nap összeszerelés :P
Olyan mintha futószalagon potyognának lefele ezek a 2 forintos kütyük... -
gizmoboy #2 én 2 nap alatt is összedobnék egy ilyet =D -
#1
Rendelek énis egyet majd jól mutat a kertben.
Ebbe raktak már HUD-ot?:o