309
Ird ide kedvenceidet
-
#309
![]()
-
#308
![]()
-
#307
![]()
-
Zenszkij #306 LOL -
#305
Mircea Cãrtãrescu Când ai nevoie de dragoste
când ai nevoie de dragoste nu þi se dã dragoste.
când trebuie sã iubeºti nu eºti iubit.
când eºti singur nu poþi sã scapi de singurãtate.
când eºti nefericit nu are sens sã o spui.
când vrei sã strângi în braþe nu ai pe cine.
când vrei sã dai un telefon sunt toþi plecaþi.
când eºti la pãmânt cine se intereseazã de tine?
cui îi pasã? cui o sã-i pese vreodatã?
fii tu lângã mine, gândeºte-te la mine.
poartã-te tandru cu mine, nu mã chinui, nu mã face gelos,
nu mã pãrãsi, cãci n-aº mai suporta încã o rupturã.
fii lângã mine, þine cu mine.
înþelege-mã, iubeºte-mã, nu-mi trebuie partuze, nici conversaþie,
fii iubita mea permanentã.
hai sã uitãm regula jocului, sã nu mai ºtim cã sexul e o junglã.
sã ne ataºãm, sã ajungem la echilibru.
dar nu sper nimic. nu primeºte dragoste
când ai nevoie de dragoste.
când trebuie sã iubeºti nu eºti iubit.
când eºti la pamânt nici o femeie nu te cunoaºte. -
#304
AZ ŐS KAJÁN
Bibor-palásban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.
Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.
Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.
Én rossz zsaketben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor.
Ó-Babylon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem.
Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Palástja csusszan, lova vár,
De áll a bál és zúg a torna.
Bujdosik, egyre bujdosik
Véres asztalon a pohár.
»Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Apám, sok volt a szerelem.«
Nyögve kinálom törött lantom,
Törött szivem, de ő kacag.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Énekes, véres és boros,
Szent korcsma-ablakunk alatt.
»Uram, kelj mással viadalra,
Nekem az öröm nem öröm.
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Cudar álmokban elkopott
A büszke oroszlán-köröm.«
»Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?«
»Uram, én szegény, kósza szolga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok,
Miért igyak most már rogyásig?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Erőm elfogyott, meghalok.«
»Uram, van egy anyám: szent asszony.
Van egy Lédám: áldott legyen.
Van egy pár álom-villanásom,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
Egy nagy mocsár: a förtelem.«
»Volna talán egy-két nótám is,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
De, íme, el akarok esni
Asztal alatt, mámor alatt
Ezen az ős viadalon«
»Uram, bocsásd el bús szolgádat,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Az ős Bizony, a biztos romlás,
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Uram, én többet nem iszom.«
»Van csömöröm, nagy irtózásom
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Utolszor meghajlok előtted,
Földhöz vágom a poharam.
Uram, én megadom magam.«
S már látom, mint kap paripára,
Vállamra üt, nagyot nevet
S viszik tovább a táltosával
Pogány dalok, víg hajnalok,
Boszorkányos, forró szelek.
Száll Keletről tovább Nyugatra,
Új, pogány tornákra szalad
S én feszülettel, tört pohárral,
Hült testtel, dermedt-vidoran
Elnyúlok az asztal alatt. -
#303
József Attila
A HETEDIK
E világon ha ütsz tanyát,
hétszer szűljön meg az anyád!
Egyszer szűljön égő házban,
egyszer jeges áradásban,
egyszer bolondok házában,
egyszer hajló, szép búzában,
egyszer kongó kolostorban,
egyszer disznók közt az ólban.
Fölsír a hat, de mire mégy?
A hetedik te magad légy!
Ellenség ha elődbe áll,
hét legyen, kit előtalál.
Egy, ki kezdi szabad napját,
egy, ki végzi szolgálatját,
egy, ki népet ingyen oktat,
egy, kit úszni vízbe dobtak,
egy, ki magva erdőségnek,
egy, kit őse bőgve védett,
csellel, gánccsal mind nem elég, -
a hetedik te magad légy!
Szerető után ha járnál,
hét legyen, ki lány után jár.
Egy, ki szivet ad szaváért,
egy, ki megfizet magáért,
egy, ki a merengőt adja,
egy, ki a szoknyát kutatja,
egy, ki tudja, hol a kapocs,
egy, ki kendőcskére tapos, -
dongják körül, mint húst a légy!
A hetedik te magad légy.
Ha költenél s van rá költség,
azt a verset heten költsék.
Egy, ki márványból rak falut,
egy, ki mikor szűlték, aludt,
egy, ki eget mér és bólint,
egy, kit a szó nevén szólít,
egy, ki lelkét üti nyélbe,
egy, ki patkányt boncol élve.
Kettő vitéz és tudós négy, -
a hetedik te magad légy.
S ha mindez volt, ahogy írva,
hét emberként szállj a sírba.
Egy, kit tejes kebel ringat,
egy, ki kemény mell után kap,
egy, ki elvet üres edényt,
egy, ki győzni segít szegényt,
egy, ki dolgozik bomolva,
egy, aki csak néz a Holdra:
Világ sírköve alatt mégy!
A hetedik te magad légy.
1932 -
#302
Poe: Külön
Gyerekkoromtól fogva nem
Olyan vagyok, mint más. Szemem
Nem úgy lát, nem közös kutak
Habja bennem az indulat.
Nem közös forrásból ered
Bánatom. Gyújtva szívemet
Más fokra izzik örömöm.
S ha szeretek: azt is külön.
Ott - gyerekkoromban - a vad
Élet hajnalán: ott fakadt
Ez a varázs - a jó s hamis
Mélyekből -, mely kötöz ma is:
Forrásból lett, gyors patakból,
Sziklahegyen rőt falakból,
Napból, mely lekörözött
Őszi aranyfény között,
Villámból az ég alatt,
Amint elszállt, elszaladt,
Dörejből, vihar ha forrt,
S fellegből, mely olyan volt
(Bár kéklettek az egek)
Szemre, mint egy szörnyeteg.
(Tellér Gyula fordítása) -
#301
Göcampa:
Hét gyönyör
Namó Ratna Guru
Ha gondolatok észleltről és észlelőről
Elcsábítják és megzavarják tudatomat,
Érzékeim szemlélődéshez be nem zárom,
Hanem elmerülök lényegi jelentésükben.
Mint égen a felhők, röptükben derengés,
Megjelenő gondolatok nekem csupa gyönyör!
Mikor szenvek hajtanak és hevük éget
Ellenszerrel nem próbálom gyógyítani,
Mint fémet arannyá alakító varázsfőzet
Amit a szenvek hatalma reám vet
Fertőzés nélküli öröm, szennytől mentes,
Megjelenő szenvek nekem csupa gyönyör!
Ha isteni vagy ördögi erők sújtanak
Nem űzöm el igékkel és szertartásokkal,
Az önző gondolkodást kell elhajtani
Mely az énség képzetére épül.
Mára erői saját képességeiddé lesznek,
Megjelenő akadályok nekem csupa gyönyör!
A létforgatag nyomorúságaitól gyötörten
Kínban fetrengés helyett
Nagyobb terhet veszek a nagyobb ösvényhez
És hagyom az együttérzést felkészíteni engem
Hogy magamra vegyem mások szenvedéseit.
Virágzó karmikus következmények csupa gyönyör!
Mikor testem betegségektől sajog
Enyhítő orvosságokra nem számítok,
A kórt utammá teszem és erejével
Eltörlöm a gátló homályosságokat,
S az érdemes tulajdonságokat növelem.
Fejét felcsapó betegség nekem csupa gyönyör!
Ha e testet, e látszat fogdát ideje elhagyni,
Ne okozz magadnak aggódást és bánatot.
Amit gyakorolj és tisztázz,
Hogy nincsen semmiféle meghalás.
Csupán tiszta fény, anya és gyermek egyesülése.
Testet elhagyó tudat nekem csupa gyönyör!
Mikor semmi se működik, minden ellened van,
Egyáltalán ne keress utat ezt megváltoztatni.
Gyakorlásod módja épp ellentéte annak ahogy látod,
Ne próbáld megállítani vagy fejleszteni.
Vannak rossz helyzetek, s az oly gyönyörteli,
Kis dalocskát mit létre hoznak csupa gyönyör!
Forrás: Seven Delights composed by the Lord Gotsampa, translated by Jim Scott/Anne Buchardi, August 2, 1996, Karme Chöling, Barnet, Vermont -
#300
Egy újabb Ram Tzu:
Ram Tzu tudja:
Bedőlsz a hízelgésnek.
Imádod azt hallani,
Hogy te nem vagy más, mint:
Tiszta szeretet
Végső Jóság
Tökéletesség
Isten
Minden, mi Csodálatos és Értékes
Olyan mesterekhez rohansz,
Akik biztosítanak afelől,
Hogy nem az a közösnéges
Kis seggfej vagy,
Akinek titokban tartod magad.
De tudod mit?
Az a Te, amiről ők beszélnek,
Nem te vagy. -
#299
Nem ez a fórum témája. -
Hajnalcat #298 Amúgy jól vagy? :S -
#297
"Ram Tzu azt hallja egyfolytában:
Egy mély, kinyilatkoztató, megindító
Spirituális élményben volt részed.
Horogra akadtál.
Többet akarsz.
Kereső lettél.
Nincs narkós,
Ki nálad jobban rákapott,
Ki nálad kiábrándultabb,
Ki nálad nyomorultabb.
Valaha talán
Megelégedtél volna
Egy új autóval
Vagy egy szerető társsal.
Most már nem éred be
Kevesebbel
Az Istennel való egyesülésnél.
Ram Tzu tudja:
Rábasztál." -
#296
Ady Endre: A Tűz csiholója
Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.
Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.
Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki: bátrabb.
S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.
Ady Endre: A Sion-hegy alatt
Borzolt, fehér Isten-szakállal,
Tépetten, fázva fújt, szaladt
Az én Uram, a rég feledett,
Nyirkos, vak, őszi hajnalon,
Valahol Sion-hegy alatt.
Egy nagy harang volt a kabátja,
Piros betükkel foltozott,
Bús és kopott volt az öreg Úr,
Paskolta, verte a ködöt,
Rórátéra harangozott.
Lámpás volt reszkető kezemben
És rongyolt lelkemben a Hit
S eszemben a régi ifjuság:
Éreztem az Isten-szagot
S kerestem akkor valakit.
Megvárt ott, a Sion-hegy alján
S lángoltak, égtek a kövek.
Harangozott és simogatott,
Bekönnyezte az arcomat,
Jó volt, kegyes volt az öreg.
Ráncos, vén kezét megcsókoltam
S jajgatva törtem az eszem:
„Hogy hívnak téged, szép, öreg Úr,
Kihez mondottam sok imát?
Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem.”
„Halottan visszajöttem hozzád
Én, az életben kárhozott.
Csak tudnék egy gyermeki imát.”
Ő nézett reám szomorún
S harangozott, harangozott.
„Csak nagyszerű nevedet tudnám.”
Ő várt, várt s aztán fölszaladt.
Minden lépése zsoltár-ütem:
Halotti zsoltár. S én ülök
Sírván a Sion-hegy alatt.
Ady Endre: Az ős Kaján
Bibor-palástban jött Keletről
A rímek ősi hajnalán.
Jött boros kedvvel, paripásan,
Zeneszerszámmal, dalosan
És mellém ült le ős Kaján.
Duhaj legény, fülembe nótáz,
Iszunk, iszunk s én hallgatom.
Piros hajnalok hosszú sorban
Suhannak el és részegen
Kopognak be az ablakon.
Szent Kelet vesztett boldogsága,
Ez a gyalázatos jelen
És a kicifrált köd-jövendő
Táncol egy boros asztalon
S ős Kaján birkózik velem.
Én rossz zsakettben bóbiskálok,
Az ős Kaján vállán bibor.
Feszület, két gyertya, komorság.
Nagy torna ez, bús, végtelen
S az asztalon ömlik a bor.
Ó-Babilon ideje óta
Az ős Kaján harcol velem.
Ott járhatott egy céda ősöm
S nekem azóta cimborám,
Apám, császárom, istenem.
Korhely Apolló, gúnyos arcú,
Palástja csusszan, lova vár,
De áll a bál és zúg a torna.
Bujdosik, egyre bujdosik
Véres asztalon a pohár.
„Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
Bocsáss már, nehéz a fejem.
Sok volt, sok volt immár a jóból,
Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
Apám, sok volt a szerelem.”
Nyögve kinálom törött lantom,
Törött szivem, de ő kacag.
Robogva jár, kel, fut az Élet
Énekes, véres és boros,
Szent korcsma-ablakunk alatt.
„Uram, kelj mással viadalra,
Nekem az öröm nem öröm,
Fejfájás a mámor s a hírnév.
Cudar álmokban elkopott
A büszke oroszlán-köröm.”
„Uram, az én rögöm magyar rög,
Meddő, kisajtolt. Mit akar
A te nagy mámor-biztatásod?
Mit ér bor- és vér-áldomás?
Mit ér az ember, ha magyar?”
„Uram, én szegény, kósza szolga,
Elhasznált, nagy bolond vagyok.
Miért igyak most már rogyásig?
Pénzem nincs, hitem elinalt,
Erőm elfogyott, meghalok.”
„Uram, van egy anyám: szent asszony.
Van egy Lédám: áldott legyen.
Van egy pár álom-villanásom,
Egy-két hivem. S lelkem alatt
Egy nagy mocsár: a förtelem.”
„Volna talán egy-két nótám is,
Egy-két buja, új, nagy dalom,
De, íme, el akarok esni
Asztal alatt, mámor alatt
Ezen az ős viadalon.”
„Uram, bocsásd el bús szolgádat,
Nincs semmi már, csak: a Bizony,
Az ős Bizony, a biztos romlás.
Ne igézz, ne bánts, ne itass.
Uram, én többet nem iszom.”
„Van csömöröm, nagy irtózásom
S egy beteg, fonnyadt derekam.
Utolszor meghajlok előtted,
Földhöz vágom a poharam.
Uram, én megadom magam.”
S már látom, mint kap paripára,
Vállamra üt, nagyot nevet
S viszik tovább a táltosával
Pogány dalok, víg hajnalok,
Boszorkányos, forró szelek.
Száll Keletről tovább Nyugatra,
Új, pogány tornákra szalad
S én feszülettel, tört pohárral,
Hült testtel, dermedt-vidoran
Elnyúlok az asztal alatt.
Arany János: A WALESI BÁRDOK
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim -
Elő egy velszi bárd!
Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. -
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”
Máglyára! el! igen kemény -
Parancsol Eduárd -
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!...”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
„Elhullt csatában a derék -
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
„Emléke sír a lanton még -
No halld meg, Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”
Meglátom én! - S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
S Edvárd király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma...
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát. -
malkavian #295 Radnóti Miklós: A ház előtt
A világot már nem érted,
s nem tudod, hogy téged itt ki értett.
Esni kezd s a sarkon egy
kövér asszonnyal trécsel egy
kísértet. -
malkavian #294 Jéé, mennyi idézet, mint ha egy viktoriánus vénkisasszony naplójába lennék zárva... 
-
#293
Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.
(?)
„Lényed által...Nemcsak azért szeretlek ami vagy, hanem amivé válok, amikor velem vagy. Nemcsak azért szeretlek amivé magad tetted, de azért is, amivé engem teszel. Szeretlek, mert minden hitnél többet tettél velem azért, hogy jó legyek, és jobban bármily végzetnél tetted, hogy boldog is legyek. Egyetlen érintés nélkül tetted ezt, szavak nélkül, jelek nélkül. Puszta lényed éltal művelted ezt. S talán épp ez a barátság jele...”
„Az igazság fénye lehet jótékony vagy káros hatású aszerint, hogy utadra vetődik-e, vagy az arcodba villan. Ez utóbbi bántó és vakit. A helyesen irányitott fény segit felismerni: merre menj és hogyan haladj előre...”
Aki szeret, az nincs többé egyedül, mert az, akit szeret, mindig jelen van. Aki szeret, az már nem akar többé a saját élete központja lenni. Engedi, hogy életének más legyen a középpontja, és ezt nyereségnek és boldogságnak érzi. Feladja önmagát. Olyan lesz, mint egy nyitott kéz, amely kapni akar. Aki szeret, annak van bátorsága ahhoz, hogy olyan legyen, mint akinek szüksége van valamire.
(Walter Trobisch levelezéseiből)
„Az embert azért áldotta Isten képzelőerövel hogy lássa, milyen lehetne, és azért áldotta meg humorérzékkel, hogy el tudja viselni, amilyen.”
„Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tünik szükségesnek. Két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon.”
„Az emberi sziv csak úgy tágulhat magánál nagyobbra, ha közben meghasad.”
„A bizalom olyan mint a lélek – ha egyszer elszáll, nem tér vissza többé.”
„Semmi sem kér több tapintatot, mint az igazság. Elmondásához ugyanannyi hozzáértés kell, mint az elhallgaásához.”
„Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sirásra késztetni.”
„Csak mert valaki ne ugy szeret, ahogy te szeretnéd, az még ne jelenti hogy nem szeret téged szive minden szeretetével.”
„Lehet hogy csak egy ember vagy ezen a világon, de valakinek te jelentheted magát a világot.”
„Sose felejts el mosolyogni. Még akkor sem, amikor szomorú vagy. Lehet, hogy valaki beleszeret a mosolyodba.”
„A sors talán azt akarja hogy sok nem megfelelő emberrel találkozz mielőtt megismered az igazit, hogy mikor ez megtörténik, igazán hálás legyél érte.”
„Mindig lesznek akik megfognak bántani, tehát ne szabad feladnod a hitet. Csak légy óvatos!”
„Légy jobb ember és tudd hogy ki vagy mielőtt valaki újjal találkozol, akitől azt reméled hogy ismer téged.”
„Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek.”
„Ne vesztegesd idődet arra aki nem tart téged érdemesnek arra hogy veled töltse.”
„Mondd el és elfelejtem. Mutasd meg és megjegyzem. Engedd hogy csináljam és megértem.”
„Sose magyarázkodj! A barátodnak nem kell, az ellenséged nem fogja elhinni.”
„Csapás előtt mindig vidám az ember, de a szerencsét gond előzi meg.”
"...a boldogság és élvezet olyan, mint a délibáb, mely csak messziről látható, s mihelyt közeledünk feléje, eltűnik; mig a fájdalom és szenvedés reális, közvetlenül magamagát képviseli, és nem illúzióra, sem reménységre nem szorul."
"Nagyon igaz hogy az embereket nem cselekedeteikből kell megitélni, mert azok a körülményektől függenek, hanem...sokkal inkább titkos gondolataik és legmélyebb szándékaik szerint."
"Vannak bűneink vagy (...) rossz emlékeink, melyeket szivünk legsötétebb mélyén rejtegetünk, de azok csak alkalomra várnak. Az ember hagyhatja, hogy emlékünk ködbe vesszen, mintha valójában sohasem lettek volna, és ámithatja magát, hogy nem is voltak, vagy másképpen voltak, ha voltak. De egy véletlen szó hirtelen életre kelti őket, és feltámadnak, és szemünkbe néznek a legkülömbozőbb körülmények között, látomás vagy álom formájában..."
" Az embernek két főbűne van, amelyre az összes többi visszavethető: a türelmetlenség és a tunyaság; a türelmetlenség miatt űzték ki a Paradicsomból, s a tunyaság miatt nem kerül vissza."
"Az élet kanyargós útvesztőin
a szülői kéz vezetett.
S mikor én ezt elengedtem
Megfogtam a tiedet.
Mert úgy az élet mindig szomorú és hideg,
Ha örömödet, bánatodat elmondani nincs kinek.
Ezért soha ne hagyj el,
Mindig a szíveddel vezess.
És ehhez a legfontosabb, Hogy mindig nagyon szeress."
/Szalai Evelina/
"Arra születtem, hogy megszeressenek,
S megszeressem én is azt, akit lehet.
Arra születtem, hogy boldog is legyek,
S tovább adjam egyszer az életemet."
(Adamis Anna)
" - Elkapom az arcod és a pillanat
szeszélyét, minden mozdulatodat,
mint mély eget a mély tenger szíve,
befogadlak, mint senki sohase,
hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint,
és szeretlek a parancsod szerint,
sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
Néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz s imád,
és nem akar lenni, csak általad,
csak az árnyéka annak, ami vagy."
(Szabó Lorinc)
"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, amely annyira eros, hogy fölemel bennünket s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk öreá."
(Paul Géraldy)
"Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit,
beérni a jelenlétével.
Szeretni őt a saját világában,
a megváltoztatás szándéka nélkül."
(Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége)
"Valakit szeretni annyit jelent, mint egyedül gyönyörködni olyan csodában, amely mindenki számára láthatatlan/érthetetlen."
(Mauriac)
"A szeretet nem ad egyebet, mint önmagát, és nem vesz el semmit, csupán önmagából.
A szeretet nem birtokol, és nem birtokolható.
Mert a szeretetnek elég a szeretet. ...
A szeretet nem vágyik egyébre, mint beteljesíteni önmagát."
Kahlil Gibran: Próféta
"Kötelességed minden életben egy van csupán: Légy hu magadhoz. Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked. A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra. Azért létezem, hogy úgy éljem az életemet, ahogyan nekem örömet okoz. Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi."
(Richard Bach: Illúziók)
"Ne add fel az álmaidat és az ábrándjaidat. Ne engedd, hogy az élet elvágja a zsineged, mielott felorsóznád azokat az álmokat... tartsd feszesen ... ... és orsózz .... ne add föl .... kapaszkodj bele a hálóba ... , s ha a már benne lévo álmok kiszökkennének, ugorj a vízbe és ússzál utánuk az életed kockáztatásával is.... de ne engedd oket elszökni... " (Justin Daniels)
"- Nálatok - mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek.
Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
- Minden bizonnyal - feleltem.
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni."
(Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg)
"- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszeru: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az az ido, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az az ido, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az
emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelos lettél azért, amit megszelídítettél. Felelos vagy a rózsádért...
- Felelos vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse."
(Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg)
"Te rendelkezel azokkal az ismeretekkel, hogy elkezdheted most, és ne felejtsd el, MOST!
Az erő, a siker ott marad azokban a dolgokban, amiket nem csináltunk meg, azokban a barátságokban, amiket sosem kötöttünk, azokban a szerelmekben, amelyeket elmulasztottunk, azokban az ötletekben, amiket sosem aknáztunk ki, amelyek megvalósítására semmit sem tettünk.
Ha csináltuk volna ezeket a dolgokat, lenne hatalmunk, erőnk.
Cselekvés! Cselekvés! Cselekvés!
Meg kell tennem, ezért meg is tudom tenni!"
"Kozmikus törvény, emlékszel? A hasonszőrüek vonzzák egymást. Te csak legyél, aki vagy, csendes, egyenes, világosfejű. A dolog önműködő: ha azt adjuk, amik vagyunk, ha minden percben megkérdjük magunktól, valóban azt akarjuk-e tenni, amit tenni készülünk, és csak akkor tesszük, ha a válaszunk igen, akkor automatikusan el fognak kerülni bennünket azok, akiknek nincs mit tanulniuk az olyanoktól, amilyenek mi vagyunk, és vonzani fogjuk azokat, akiknek van, és akiktől nekünk is van tanulnivalónk."
(Richard Bach: Illúziók)
"Az ember rájön, hogy amint megváltoztatja gondolatait a dolgokról és más emberekről, a dolgok és más emberek megváltoznak vele szemben... Az ember nem azt vonzza, amit szeretne, hanem ami rá hasonlít... Az istenség, amely sorsunkat alakítja, mi vagyunk. Saját magunk... Amit az ember elér, az gondolatai egyenes következménye... Csak akkor emelkedhetünk fel, győzhetünk es lehetünk sikeresek, ha gondolatainkat is felemeljük..."
(Dale Carnegie: Sikerkalauz II.)
"A Teremtés Könyve szerint a Teremtő az egész világ urává tette az embert. Hatalmas ajándék. De én nem ilyen királyi előjogokra vágyom. Csak annyit szeretnék, ha önmagam ura lehetnék - godolataim, félelmeim, tudatom és lelkem ura. És csodálatos tudni azt, hogy hihetetlen mértékben ura is lehetek mindezeknek, amikor csak akarom, ha irányitani tudom a cselekedeteimet - amelyek reakcióimat irányítják."
(Dale Carnegie: Sikerkalauz II.)
"Két dologra kell törekednünk életünkben: először arra, hogy megszerezzük, amit akarunk, másodszor arra, hogy élvezzük. Csak a legbölcsebb emberek érik el a másodikat."
(Dale Carnegie: Sikerkalauz II.)
"Az az ember, akit bennem szeretsz, természetesen jobb nálam: én nem olyan vagyok. De te szeress, és én majd igyekszem, hogy jobb legyek önmagamnál."
(Prisrin)
"A szavak soha nem jelentenek sokat, csak ha magad is megtapasztalod az igazságukat."
"... az, hogy én ki vagyok, attól függ, hogy te minek akarsz látni engem."
"Jobb, ha léted teljes erejét felhasználva hibát követsz el, mit hogyha reszkető lélekkel gondosan elkerülöd a hibákat."
"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél."
(József Attila:Kopogtatás nélkül)
“Senki sem figyelmezteti a fiatalokat, hogy kövessék Ádám példáját. Ő addig várt, míg Isten meg nem látta mire van szüksége. Utána elaltatta Ádámot, elkészítette társát, és odavitte hozzá. Nekünk is jobb lenne így aludni Isten akaratában. Csak ilyen módon tudjuk elfogadni azt, akit Ő vezet hozzánk az általa alkalmasnak tartott időben, ha az a terve, hogy élettársat adjon nekünk. Sajnos ehelyett görcsösen keressük élettársunkat, mint mohó vérebek mindent és mindenkit mérlegre teszünk, akit csak meglátunk. A probléma úgy betölti egész gondolkodásunkat, hogy már nem is tudunk másról beszélni, ha egymás között vagyunk. Igaz, egy fiú nem törölheti ki tudatából a nőket, de úgy kellene gondolnia rájuk, ahogy Isten akarja: mint testvérre, és nem mint edzőtársra.”
(Jim Elliot) (Forrás:Elisabeth Elliot: Győztesen a gyöngykapun át)
-
#292
"Nem mondom, hogy hiányzol,
Nem mondom, hogy kellesz nekem,
Nem mondom, hogy szeretnélek,
Nem mondom, hogy gyere velem.
Nem szeretek birtokolni,
Nem akarom a lelkedet,
Önként kell odaadnod,
Tárd fel hát, a szívedet!
A legjobb barátom lehetnél,
Csak akarnod kell,
Ne félj, hogy megsebezlek,
Ne félj, hogy elveszel!
Ha egyszer megbékélsz magaddal,
Nem téveszthetsz célirányt,
Tudod mi az, ami értelmet ad,
Tudod ki az, aki Melletted áll!
Nem kellett kérned soha,
Hogy törõdjem Veled,
Hisz itt Vagy velem minden nap,
Még ha nehezen is hiszed!
Bár éjszakánként megpróbáltam
Elfeledni nevedet,
De reggel megint visszatértél,
Megfogtad a kezemet..." (…)
"Szeretni annyi, mint önnön boldogságunkat elegyíteni más boldogságával." (G. W. von Leibnitz)
“Enyém a csókod, enyém az álmod
Az ölelésed, a sóhajtásod.
Két szép szemed minden mélyen tűző fénye,
Enyém a lelked minden reménye.
Enyém a nótád melódiája,
Enyém a kin, mely csak Neked fájna.
A halvány csillag, mit este nézel,
Enyém a múlt mit sokszor idézel.
Enyém a könny, mit titokban ejtesz
Csalódás, bánat, ha elfelejtesz.
Enyém a kincs, mit magaddal nyújtasz,
Enyém a bú, mely úgy zokog bennem
És csak egy a Tied, az igazi szerelmem!” (…)
"...szeretni, az egészen más lapra tartozik: akarni valamit csakis önmagáért, örvendezni szépségének és jóságának csakis azok kedvéért, és tekintet nélkül lenni minden másra." (E. Gilson)
“Magányos estén a gondok szárnyán,
Elrepülök hozzád, hogy ne legyél árván.
Fejemet lehajtom öledbe,
Hisz ez a szivem legnagyobb öröme.
Reggel ha felébredsz észre fogod venni,
Kis szobádból hiányzik valaki.
De, hogy én voltam megtudhatod könnyen,
Hófehér párnádon ott csillog a könnyem!” (…)
"A romantikus szerelem *megtörténik*; nem mi visszük végbe, egyszerûen szerelembe esünk. Rabjává válunk a szeretett lénynek, és képtelenek vagyunk bármi másra gondolni.
Felhagyunk minden törekvésünkkel, hogy megõrizzük függetlenségünket, és ehelyett másra sem vágyunk, mint hogy egybeforrjunk és egyesüljünk... a másikkal." (M. Horton)
“Szerbusz szivem!
Most nem a Te csengő hangod tölti be a szobát
A csend, a magány mi kitölti a hangárt
Szivem repterét, mit mindig szerettél
Ahova mindig visszatérhettél.
Most nem a Te mosolyod mi felvidit engem
Most nem vagyok boldog, nem vagyok veled
Hiányzik a lágy hangod, hiányzik a neved
Amit ha sirtam kiejthettem.
Most nem látom a szemed, nem látom a csillogást
Most nem tudom, hogy értem villan minden egyes pillantás
Hiányzik, az hogy féltékeny vagy egy picit
Nem birom hiányod, remélem érted egy kicsit.
Nem vagy velem s nagyon rossz igy nélküled
Hiányzik az arcod, hiányzik a lényed
Nagy szavaknak tünnek s sajnos igazak
Nem birom elviselni, ha mással vagy.
Hiányzik az ölelésed, hiányzik a csókod
Hiányzik a kedves szavad, hiányzik a bókod
Kérlek Istenem, ha vagy tégy meg ennyit nekem
Nagyon szeretem, legyen velem…
Nem tudom szavakba önteni mit is jelent nekem
S nem néz felém, s ez borzalmas nekem
Ő az akit igazán szeretek
Ő az akit szivemből szeretek
Nem kell, hogy e vers rimekkel legyen tele
Hisz a szivem az kinek hiányzik a neve…” (…)
"Talán semmi nincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves az arca, elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk." Hemingway
"Voltál már szerelmes; tudod, milyen érzés az. Felismered az öröm érzetét, nemcsak abban, akit szeretsz, de valamennyi emberben, magadban, az életben. Hirtelen mindenfelé meglátod a szépséget, az izgalmat. Nem félsz kimutatni szerelmedet: szenvedélyesen, szelíden, szavakkal és némasággal. És erõsnek érzed magad, gazdagnak, élettel telinek." (G. Weinberg)
"...A szerelem mindig a kitárt karoké.
Kitárt karokkal engeded, hogy jöjjön-menjen
szabad akarata szerint, hiszen amúgy is így tenne.
Ha szorosan összezárod a karodat a szerelem körül,
azt kell látnod, hogy csak önmagad öleled."
(L. Buscaglia)
"A szerelem olyan, mint egy vár. Van egy pillanat, amikor építeni kezdjük. Soha nem tudhatjuk, mi lesz belõle, melyik pillanatban omlik össze. Lehet, hogy egy igazi, hatalmas palota lesz. De az is lehet, hogy örökre félbehagyott romként árválkodik majd egy magaslaton, s idõvel benövi a fû. Mégis, ha messzirõl tekintünk rá, és csak csonka tornyokat látunk, még romjaiban is szépnek tûnik. Ahogyan az is." (…)
"Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok
Néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
Aki nem kér semmit, csak néz és imád,
És nem akar lenni, csak általad,
Csak árnyéka annak, ami vagy." (…)
"Szeretném ajkad izét szomjazni olthatatlanul, tested melegét magamba szívni, láthatatlanul ott lenni minden jóban, minden kimondott mondatodban, az ételeidben a mosolyodban, lépéseid ritmusában, sóhajaid párájában, minden gondolatodban." (…)
"Rohanj hozzám, de csak hozzám
Ne hozz semmit nekem csak magad!
Nem vagy álom, nem vagy emlék,
Nem vagy elfelejtett gondolat!
Hagyd az ajtót tárva-nyitva
Rohanj hozzám, hogy már lássalak...
Vedd könnyen, ami nehéz velem
Tedd többé, ami kevés nekem
Ölelj engem, erõsebben
Bûvös körödben vágy éget el
Rohanj hozzám, de csak hozzám,
Ne szaladj el tõlem hirtelen...
Vedd könnyen, ami nehéz velem
Tedd többé, ami kevés nekem... " (…)
"Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani egy lelket, mely annyira erõs, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy éppoly szüksége van ránk, mint nekünk õreá." (…)
"Írnom kell, rólad, rólam,
érzéseimrõl, neked, magamnak.
Örök igazság: a szerelem
a legnagyobb, a legszentebb
dolog, mit ha nem ismersz
nem vagy nõ, nem vagy férfi.
Kell valaki, aki megért téged,
kell, hogy úgy érezd megérted.
Valaki, ki úgy érzed, szeret,
s a csókodtól, mint egy levél megrezeg.
Vele álmodsz, vele ébredsz fel.
Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten
s ha megleled, s azt hiszed, a tied,
soha el nem veszted, mint esõcseppet
a végtelen tenger, elnyel, magába fogad
a csoda, a gyönyörû, tiszta, mély szerelem.
Elvarázsolódsz, megismerkedsz, a barátod lesz,
a varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda,
megnyugszol, béke lesz a szívedben,
és ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.” (…)
"A szerelemben gyöngédség is van, a szerelem vágyik arra, hogy oltalmazzon, hogy jót tegyen, hogy gyönyörûséget adjon - ha ez nem is önzetlenség, mindenesetre az önzésnek csodálatosan leplezett fajtája." (…)
"Álmodó
Amikor lehunyod két csillag-szemed
Amikor párnádra hajtod a fejed
Amikor gondod a holnapra hagyod
Amikor álmodsz - én Veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved
Amikor sorsod nehéznek érzed
Amikor egyedül maradtál végleg
Amikor nincs más - vezetlek Téged.
Amikor sírnál - de elfogyott könnyed
Amikor érzed - a szavak is ölnek
Amikor a sötét elnyelne Téged
Amikor fény kell - én gyújtok Néked.
Amikor könnyed patakként árad
Amikor örök vendég a bánat
Amikor felhõk ültek a szemedre
Amikor sírsz - mosolyogj szemembe...
Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon
Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson
Amikor eljön a halál érted
Akkor élni én hívlak Téged...
Álmodj patakot, virágzó rétet
Õzet, pacsirtát, fürge menyétet
Álmodj napot, szellõt - fényeket
Csillagok vándora - élj életet..." (…)
"Talán semmi sem szebb az életben, mint találni egy emberi lényt, akinek a szavai megnyugtatnak, s akinek egyszerû jelenléte elég ahhoz, hogy boldogok és vidámak legyünk."(…)
"Félek, hisz nélküle élni már nem tudok.
Félek hisz napjaim csak vele boldogok.
Félek, hisz nem tudom meddig fog szeretni.
S attól is félek, hogy el fog engem feledni.
Félek én attól is, hogy nem csak engem szeret.
Félek én attól is, hogy titkon rajtam nevet.
Tudom, hogy szeret, de én mégis félek.
Félek hisz nélküle mit sem ér az élet.
Félek, mert nem vagyok biztos semmiben,
Félek, mert rajta kívül nem bízom senkiben.
De ha egyszer elhagy, az számomra a végzet,
Inkább meghalok mintsem, hogy nélküle éljek." (…)
"Nem a szerelem az, ami a világot mozgatja, de csak amiatt érdemes élnünk benne." (F. P. Jones)
"Érints meg egy gondolattal,
Melybõl hûs szellõ fakad.
Érints meg egy varázslattal,
Melybõl a pillanat szalad.
Érints meg egy tekintettel,
Melybõl a szerelem marad.
Érints meg a két szemeddel,
Melybõl napsugár fakad.
Érints meg a két karoddal,
Melybõl áram szalad.
Érints meg hûs ajkaddal,
Melybõl csak csókod marad!" (…)
"Ha szeretned kell, tedd ezt a semmiért, csak a szerelemért, önmagáért" (E. B. Browning)
"Régen nem láttalak,
És mégis bízok Benned,
Hogy egyszer eljössz hozzám,
Hisz, mellettem kell lenned...
Olyan jók lehetnénk Együtt,
Próbáljuk meg kérlek,
Egymás karjában nyugodni,
Átölelni Téged...
Karjaimat lassan,
Nyakad köré fonnám,
Engednél a csábításnak,
Arcodat simogatnám...
Hiába van mellettem más,
Csak Téged lát a szemem,
Tiéd minden gondolatom,
Fedezz fel Édesem!
Mert Te vagy a Tûz,
Aki felhevít és éget,
Nem akarok mást,
Egyedül csak Téged!" (…)
-
#291
Ennek nem tudja valaki a magyar verzióját véletlenül?
Hilaire Belloc: The Tiger
The tiger, on the other hand,
Is kittenish and mild,
And makes a pretty playfellow
For any little child.
And mothers of large families
(Who claim to common sense)
Will find a tiger well repays
The trouble and expense.
Bár nekem így is tetszik :) -
#290
Juhász Gyula
(1883-1937)idézet
„Nem a pacsirta fontos, csak a dal,
Mely a nem múló, szent összhangba hal.”
-
blackgamer #289 Csoóri Sándor : Csodakutya
Ha hiszitek,
ha nem is,
volt egy kutyám
nekem is,
piros volt az orra,
lapulevél nagy füle
lelógott a porba.
Csoda egy kutya volt:
holdsugáron
lovagolt,
s csillagfejû csikókat
terelt udvaromba.
Csodálkoztok?
Elhiszem.
Nem láthatta
senki sem.
Fénykép sincsen róla.
Én is csak egyszer láttam,
úgy álmodtam róla. -
HUmanEmber41st #288 Írjatok mán ide!!!
"Elsüllyed" az SG egyik legjobb topicja!!! -
#287
Nézd meg csináltam egy bemutatót http://www.powerpoint.extra.hu/uj.htm a vers munkaben.pps -
HUmanEmber41st #286 Ez sztem sci-fi :) :) :) :) -
#285
Nagyon szeretem a Weöres Sándor verseket, főleg a gyerekverseket. -
#284
Nagyon szeretem a Weöres Sándor verseket -
HUmanEmber41st #283 Ez a vers nekem is nagyon tetszik... -
HUmanEmber41st #282 Stanislaw £em: Kiberiáda c. könyvéből
Kóbor Kaffer kószál királylány kertjében.
Királylány kacsint kéjvágyó kedvében:
Kapj karodba Kaffer!
Király kinéz, kiált:
Katonák ! Kürtszó !Kivégzés!
Királylány kacag kuszán.
Kegyetlen kor.Kicsapongó koronás kurtizán -
#281
Ja és a szerző mongya hogy bele.! -
#280
Készítünk egy WEB lapot PowerPoint és társai címmel ha van kedve valakinek száljon be. Bemutatókat vetítéseket és leírásokat gyüjtünk össze. Szívesen berakjuk egy vetítésbe az arra érdemtelen alkotásokat is. csak tesssen.... -
#279
Egy némileg különös vers, most olvastam, és nekem nagyon tetszik :)
Weöres Sándor: Hajnal a Holdban
Holdbeli várban Vimálá jégpadlón hever egymaga,
sok csillangóját széttárja, kék tüskéit rezegteti,
odakinn kén-színű mélység, fönn a sötétzöld holdi ég,
mozdulatlan csillag-raj süt s a foltos ködös Föld gurul.
Vimálá nyolc látó-csápja tapogatja az éjszakát,
nagy tömlő-teste hullámzik, amint az új hajnalra les:
"Virradat sárga párkánya, immár kövülj a táj köré!
siess, siess tovább-szállni, ólom-kerekű éjszaka!
Hadd örüljön az új fénynek földi kicsi szegény rabom,
siess, siess porrá égni, zöld-kupolájú éjszaka!"
Vimálá halk zokogást hall: néz a belső csarnok felé,
gömbölyű gyomrát elnyújtva kígyózik nagy szobákon át:
Tácsitá takarók mélyén hever jég-falak fénye közt,
mellére óriás fáklya hullat ökölnyi cseppeket.
"Édes gazdám, mást adj ennem, megúntam a cukros mohát,
négy takaró közt is fázom, föl nem melegszem én soha."
Sápadt arcán kékség villog jég-falak ragyogása közt.
Lassan kibontja Vimálá a rá-göngyölt ruhák közül
s vigyázva, nehogy megszúrja, tüskés hátára fölszedi,
bőrét köréje-ráncolva kígyózik vele fölfelé.
"A földi gyermek ne fázzon, ne ríjjon a kis Tácsitá,
ott fönn már a kerek Nap kel gyűrű-alakú hegy mögött,
a mélység fölé tárt szárnnyal viola-láng ágaskodik,
a híg levegő megpendül, mint kő a barlang-bolt alatt -
megyünk ketten az erkélyre és Tácsitá nem fázik ott:
Vimálá bőre burkolja, mint fehér kéreg a hegyet."
Holdbeli kastély erkélyét megszúrja hosszu napsugár,
kerek bércek fölött ívben narancs-sárgára gyúl a lég.
"Édes gazdám, vigyél innen! vigyél: jobb lenn, fáklyák között!
Éjjel egy arcról álmodtam, két szeme volt, akár nekem!
Forróság minden tagomban, mindig egyedül sírok én.
Mért loptál el a bölcsőmből? Ó jaj, vigyél innen haza."
Beszédét érti Vimálá, lassan elernyed, mint a húr,
behúzza nyolc látó-csápját, csillangói lecsuklanak,
sóhajt és halkan elszunnyad abroncsként Tácsitá körül
és takargatja álmában és vigyáz hogy ne szúrja meg.
Alattuk kén-színű mélység, fönn bordópiros Nap-kerék
s messzi hegyek csipkés szélén a halványuló Föld gurul. -
#278
Don't Damn Me
Don't damn me
When I speak a piece of my mind
'Cause silence isn't golden
When I'm holding it inside
'Cause I've been where I have been
An I've seen what I have seen
I put the pen to the paper
'Cause it's all a part of me
Be it a song or casual conversation
To hold my tongue speaks
Of quiet reservations
Your words once heard
They can place you in a faction
My words may disturb
But at least there's a reaction
Sometimes I wanna kill
Sometimes I wanna die
Sometimes I wanna destroy
Sometimes I wanna cry
Sometimes I could get even
Sometimes I could give up
Sometimes I could give
Sometimes I never give a fuck
It's only for a while
I hope you understand
I never wanted this to happen
Didn't want to be a man
So I hid inside my world
I took what I could find
I cried when I was lonely
I fell down when I was blind
But don't damn me
When I speak a piece of my mind
'Cause silence isn't golden
When I'm holding it inside
'Cause I've been where I have been
An I've seen what I have seen
I put the pen to the paper
'Cause it's all a part of me
How can I ever satisfy you
An how can I ever make you see
That deep inside we're all somebody
An it don't matter who you wanna be
But now I gotta smile
I hope you comprehend
For this man can say it happened
'Cause this child has been condemned
So I stepped into your world
I kicked you in the mind
An I'm the only witness
To the nature of my crime
But look at what we've done
To the innocent and young
Whoa listen to who's talking
'Cause we're not the only ones
The trash collected by the eyes
And dumped into the brain
Said it tears into our
conscious thoughts
You tell me who's to blame
I know you don't wanna hear me cryin'
An I know you don't wanna hear me deny
That your satisfaction lies in your ILLUSIONS
But your delusions are yours and not mine
We take for granted we know the whole story
We judge a book by its cover
And read what we want
Between selected lines
Don't hail me
An don't idolize the ink
Or I've failed in my intentions
Can you find the missing link
Your only validation is living your own life
Vicarious existence is a fucking waste of time
So I send this song to the offended
I said what I meant and I've never pretended
As so many others do intending just to please
If I damned your point of view
Could you turn the other cheek -
#277
Munkáben
Írta Loál János verse
Ülök a munkáben,
Nagy hajtásben,
Dolgozok, dolgozok,
Fáradok, fáradok.
Bánat a szívemban,
Nagy keservban,
Aszódok, aszódok,
Rohadok, rohadok.
Már csak azt mondja meg már nekem Walaki,
Mikor mehetek haza végre már kakilni.
Mer mondhatnók ugye egyet-mást,
De nem tarthassuk vissza a szarást. -
Brigi888 #276 Reményik Sándor: BÉKE
Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend-
Széthúzó erõk erõs egyensúlya,
Mély belsõ bizonyosság idebent-
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán: megistenülés,
Meghalni szép-
S a Kifejezést meglelni mindezekhez,
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez:
A Béke ez.
Orkán ordíthat aztán odakünt,
Robbanhat ezer bomba: kárbament,
De kárt nem okozott.
Bent:
Csend.
A Béke itt kezdõdik.
Bent:
Csend.
Isten hozott. -
#275
Arany János: ÁGNES ASSZONY
Ballada.
Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
„Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
„Jaj, galambom, hogy’ mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind beléfér egy fél szembe.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrűlne.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek űlnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
„Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
„Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vízen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: „meg nem őrül.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
„Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
„Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!”
Oh! irgalom atyja ne hagyj el.
Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
„Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el
Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
És ez így megy évrül-évre,
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.
(1853.) -
#274
Hiszek neked, de németül sajnos nem tudok. 
(...csak egy picikét, néhány szót)
-
Kolbasz #273 Németül jobb. -
#272
Goethe: A Tündérkirály
Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.
„Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?”
’Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona leng…’
„Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.”
„Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
Sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám.”
’Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A tündérkirály hív, suttog, csalogat…’
„Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél.”
„Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon, -
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s álomba ringat majd gyönge kezük.”
’Hát nem látod… ott – nem látod apám:
a tündérlányok már várnak reám. –’
„Fiam, fiam, én jól látom: amott
a nedves fűzfák törzse ragyog.”
„Úgy tetszel nekem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?”
’Édesapám, ne hagyj… ne – megállj:
megragad – elvisz a Tündérkirály…’
Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.
(Képes Géza fordítása)
-
#271
Edgar Allan Poe
Külön
(Tellér Gyula fordítása)
Gyermekkoromtól fogva nem
Olyan vagyok, mint más. Szemem
Nem úgy lát, nem közös kutak
Habja bennem az indulat.
Nem közös forrásból ered
Bánatom. Gyújtva szívemet
Más fokra izzik örömöm.
S ha szeretek: azt is külön.
Ott - gyermekkoromban - a vad
Élet hajnalán: ott fakadt
Ez a varázs - a jó s hamis
Mélyekből -, mely kötöz ma is:
Forrásból lett, gyors patakból,
Sziklahegyen rőt falakból,
Napból, mely lekörözött
Őszi aranyfény között,
Villámból az ég alatt,
Amint elszállt, elszaladt,
Dörejből, vihar ha forrt,
S fellegből, mely olyan volt
(Bár kéklettek az egek)
Szemre, mint egy szörnyeteg.
-
#270
