Ird ide kedvenceidet
-
#272
Goethe: A Tündérkirály
Ki vágtat éjen s viharon át?
Egy férfi, lován viszi kisfiát.
Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
átfogja a karját: ne érje veszély.
„Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?”
’Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
Fején korona leng…’
„Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.”
„Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
Sok tarka virág nyílik a rétemen.
Tudok csudaszép játékokat ám
s ad rád aranyos ruhákat anyám.”
’Nem hallod, apám, a halk szavakat?
A tündérkirály hív, suttog, csalogat…’
„Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
a száraz lomb közt zizzen a szél.”
„Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
megládd: lányaim várnak nagyon, -
táncolnak is ők, ha a hold idesüt
s álomba ringat majd gyönge kezük.”
’Hát nem látod… ott – nem látod apám:
a tündérlányok már várnak reám. –’
„Fiam, fiam, én jól látom: amott
a nedves fűzfák törzse ragyog.”
„Úgy tetszel nekem, te drága gyerek!
Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?”
’Édesapám, ne hagyj… ne – megállj:
megragad – elvisz a Tündérkirály…’
Megborzad a férfi, hajszolja lovát.
Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább,
megérkezik, teste-lelke sajog:
ölében a kisfiú már halott.
(Képes Géza fordítása)