Hunter
Kozmikus részecskék mutatják az utat a Voyagernek
A Voyager 1 tudósai újabb adatokkal gazdagodtak, melyekből arra következtetnek, hogy az 1977-ben fellőtt szonda már egészen közel áll a Naprendszert és a csillagközi űrt elválasztó határvonal átszeléséhez.
A NASA küldetése gyakorlatilag bármelyik pillanatban elhagyhatja a Naprendszert, erre utal ugyanis a távoli felrobbant csillagoknak tulajdonított nagy energiájú részecskék számának meredek emelkedése. A megjósolt észlelés mellett vannak más jelek is arra, hogy a Voyager már egészen közel került történelmi céljához.
"A fizika törvényei szerint egy nap a Voyager lesz az első ember alkotta objektum, ami belép a csillagközi űrbe, azt azonban még mindig nem tudjuk mikor jön el ez a nap" - nyilatkozott Ed Stone, a projekt egyik tudósa a NASA állásfoglalásában. "A legfrissebb adatok azt jelzik, hogy egyértelműen egy új területre érkeztünk, ahol gyorsabban változnak a dolgok. Mindez rendkívül izgalmas, közeledünk a Naprendszer határához"
A Voyager másodpercenként 17 kilométert tesz meg, és körülbelül 18 milliárd kilométerre jár a Földtől. Ez a hatalmas távolság azt jelenti, hogy a szonda jeleinek több mint 16 és fél órára van szükségük, hogy eljussanak a NASA vételi hálózatához. Az elmúlt három évben a Voyager két nagy energiájú teleszkópjába belépő kozmikus sugarak száma egyenletes növekedést mutatott, múlt hónapban azonban jelentősen megugrottak az értékek.
A kozmikus sugár számláló egy a NASA által alkalmazott három indikátor közül, melyek a csillagközi űrbe történő belépést jelzik. A másik ilyen indikátor a Nap irányából érkező energikus részecskék intenzitásának, vagyis a napszélnek a fokozatos csökkenése. Ez a csökkenés mindeddig még nem öltött olyan drámai méreteket, mint amire a tudósok számítanak a szülőcsillagunk által uralt terület elhagyásakor. A harmadik jel a mágneses mezővonalak irányának megváltozása lesz, ez a várakozások szerint jelentős orientáció váltás meg végbe, amikor a Voyager belép a csillagközi űrbe.
A Voyager 1 és a Voyager 2 egyaránt 1977-ben hagyták el a Földet, eredeti céljuk a külső bolygók, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felderítése volt, amit 1989-ben maradéktalanul teljesítettek. Ezután tovább folytatták utazásukat, immár a mélyűr felé, a Tejút középpontja irányába. Plutónium energiaforrásaik még 10-15 éven át szolgálhatják a szondákat és műszereiket, ezt követően a jelek sugárzása megszakad és a Föld "néma nagyköveteiként" sodródnak a Tejút-rendszerben.
A Voyager 1 az AC +793888 jelű csillag felé halad, amit két fényévnyire fog megközelíteni. A Voyager 2, amit hamarabb lőttek fel ikertestvérénél, egy lassabb útvonalon halad ugyancsak a csillagközi űr felé, jelenleg 14,7 milliárd kilométerre található a Földtől és a Ross 248 nevű csillag felé araszol, azonban több mint 1 fényévre halad majd el mellette sok ezer év múlva.
A NASA küldetése gyakorlatilag bármelyik pillanatban elhagyhatja a Naprendszert, erre utal ugyanis a távoli felrobbant csillagoknak tulajdonított nagy energiájú részecskék számának meredek emelkedése. A megjósolt észlelés mellett vannak más jelek is arra, hogy a Voyager már egészen közel került történelmi céljához.
"A fizika törvényei szerint egy nap a Voyager lesz az első ember alkotta objektum, ami belép a csillagközi űrbe, azt azonban még mindig nem tudjuk mikor jön el ez a nap" - nyilatkozott Ed Stone, a projekt egyik tudósa a NASA állásfoglalásában. "A legfrissebb adatok azt jelzik, hogy egyértelműen egy új területre érkeztünk, ahol gyorsabban változnak a dolgok. Mindez rendkívül izgalmas, közeledünk a Naprendszer határához"
A Voyager másodpercenként 17 kilométert tesz meg, és körülbelül 18 milliárd kilométerre jár a Földtől. Ez a hatalmas távolság azt jelenti, hogy a szonda jeleinek több mint 16 és fél órára van szükségük, hogy eljussanak a NASA vételi hálózatához. Az elmúlt három évben a Voyager két nagy energiájú teleszkópjába belépő kozmikus sugarak száma egyenletes növekedést mutatott, múlt hónapban azonban jelentősen megugrottak az értékek.
A kozmikus sugár számláló egy a NASA által alkalmazott három indikátor közül, melyek a csillagközi űrbe történő belépést jelzik. A másik ilyen indikátor a Nap irányából érkező energikus részecskék intenzitásának, vagyis a napszélnek a fokozatos csökkenése. Ez a csökkenés mindeddig még nem öltött olyan drámai méreteket, mint amire a tudósok számítanak a szülőcsillagunk által uralt terület elhagyásakor. A harmadik jel a mágneses mezővonalak irányának megváltozása lesz, ez a várakozások szerint jelentős orientáció váltás meg végbe, amikor a Voyager belép a csillagközi űrbe.
A Voyager 1 és a Voyager 2 egyaránt 1977-ben hagyták el a Földet, eredeti céljuk a külső bolygók, a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz felderítése volt, amit 1989-ben maradéktalanul teljesítettek. Ezután tovább folytatták utazásukat, immár a mélyűr felé, a Tejút középpontja irányába. Plutónium energiaforrásaik még 10-15 éven át szolgálhatják a szondákat és műszereiket, ezt követően a jelek sugárzása megszakad és a Föld "néma nagyköveteiként" sodródnak a Tejút-rendszerben.
A Voyager 1 az AC +793888 jelű csillag felé halad, amit két fényévnyire fog megközelíteni. A Voyager 2, amit hamarabb lőttek fel ikertestvérénél, egy lassabb útvonalon halad ugyancsak a csillagközi űr felé, jelenleg 14,7 milliárd kilométerre található a Földtől és a Ross 248 nevű csillag felé araszol, azonban több mint 1 fényévre halad majd el mellette sok ezer év múlva.