SG.hu·

"Kavicsfelhővel" az aszteroidák ellen

Kavicsokkal dobálni egy aszteroidát nem tűnik túlságosan gyümölcsözőnek, egy új számítás szerint egy kavicsfelhő mégis képes lehet eltéríteni egy Föld felé tartó űrkőzetet.

Meglepően kis erőre van szükség egy aszteroida pályájának megváltoztatásához, feltéve hogy már évekkel a várható becsapódás előtt megtesszük a szükséges intézkedéseket. Korábban már írtunk néhány érdekes ötletről, például egy hajtómű eljuttatásáról egy aszteroidára, amivel azt kitolhatjuk az ütközési pályáról, vagy tükrök és lézerek segítségével elpárologtathatjuk a felszínét és megváltoztathatjuk az űrszikla útvonalát.

Alison Gibbings és Massimiliano Vasile, a brit Strathclyde Egyetem űrrepülési mérnökei egy új megoldással álltak elő. Számításuk szerint egy 500 kilogrammos, körömnyi robotokból álló raj képes lenne közel 35.000 kilométerrel eltéríteni egy gyorsan mozgó 250 méteres aszteroidát, ami elegendő egy ütközés kivédéséhez, feltéve, hogy a raj körülbelül nyolc évvel a várható becsapódás előtt eltalálja az űrkőzetet.


A rajt egyetlen rakétával fel lehetne juttatni. Kioldás után a "kavicsok" hasznosíthatják a róluk visszaverődő napfény tolóerejét, hogy egy sűrű felhőként az aszteroida irányába kormányozzák magukat. A raj minden tagja egy passzív működtetésű mikrochippel lenne ellátva, együttesen pedig több százezer apró becsapódási pontot jelentenének az aszteroidán.

A módszer lényege, hogy a "kavicsok" becsapódási ereje egyenként túl kicsi, hogy megrepessze az aszteroidát, így elvileg az nem vezethet az űrkőzet nem kívánt és irányíthatatlan széteséséhez, számolt be a kutatópáros az Egyesült Államokbeli Atlantában megtartott asztrobiológiai konferencián.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Merces2012. 05. 19.. 09:54||#49
...szerintem meg mindenki azon agyalna hogy hol húzhatja meg magát még tart a cirkusz, és le se szarnák hogy mi lesz a tömeggel
© COOLancs2012. 05. 12.. 15:24||#48
"jobb megoldás 50-100 milkó $-ból fellõni egy marék kavicsot az ûrbe, legalább is költséghatékonyabb, mint egy halálcsillagprojektbe belevágni."

Szerintem nem a föld megmentésén kellene spórolni, vagy ha épp gazdasági válság van akkor bejelentik hogy sajnos most nem mentjük meg a földet mert nincs pénz... Szerintem a valóságban 20 különbözõ projekt menne párhuzamosan és mindegyiket ki lehetne próbálni melyik jön be, persze a végén ugyis a Hollywoodból jött szõrõs mellkasú akciósztár lenne a nyerõ.
© Irasidus2012. 05. 11.. 18:42||#47
Nézd, felveszed a kisbolygó forgási sebességét és lám máris nem forog. Gravitáció nélkül is lehet pályára álli, (hatás ellenhatás törvénye) ehhez semmi másra nincs szükség mint manõverezõ hajtõmûvekre. (pl.: Lissajous pálya). Nem nagyon értem mit akarsz mondani; mivel van az aszteroida közvetlenûl geoszinkron pályával? Nézd ha lemész egy kráterbe ott sem érzed gyengébbnek a gravitáció mint egy magaslaton. Természetesen ha nem rögzíted magad a hatás-ellenhatás (Newton) törvénye miatt ki sodródsz az ûrbe. Nyilván ezért rögzíteni kell magadat, és az ûrhajódat hogy el ne sodródj, de ennek a hegyekhez semmi köze.
© johnfly2012. 05. 11.. 14:00||#46
Azért ezt én nem látom ilyen egyszerûnek, mert mikrogravitációval bíró égitestekrõl van szó, a geoszinkron pályához meg az kell, hogy a centrifugális erõt kiegyenlítse a gravitáció. Az aszteroidák jó részének már a felszíne közvetlen geoszinkron pályán van, ilyen értelemben nincs is értelme ezt a fogalmat vele kapcsolatban használni. Felállítanál mondjuk az egyiken egy húsz méter magas póznát, és felkapaszkodnál a hegyére, akkor lábbal az égnek lógnál, ha meg elengednéd, elszállnál az ûrbe. Ha ez másképpen lenne, akkor az ûrben lévõ kisebb törmelékdarabok, és apróbb sziklák, már rég bolygóvá álltak volna össze. Ehelyett, ha (ütközés nélkül-nem nagy eltérõ sebességgel) találkoznak, a forgás miatt a kisebb ledobódik a nagyobbról, vagy fordítva, nekem édesmind1.
© Irasidus2012. 05. 10.. 17:03||#45
Az évek a szonda mûszereinek kifejlesztésére kelletek, nem a pályaszámításhoz. Bárhova oda lehet menni, ha van rá eszközöd.
© Irasidus2012. 05. 10.. 17:00||#44
Mindegyik aszteroida (kisbolygó) forog egy vagy több tengely mentén. Nyilvánvalóan ha egy ûrhajó geoszinkron pályára áll a kisbolygó körül akkor a kisbolygó akkor le tud szállni. Természetesen, ha pár méteres szikláról van szó, ami eszeveszetten forog arra nyilván nem, csak hányás kíséretében. De ha olyan kicsi akkor meg nem veszélyes, mert elég a légkörben.
© pasi29uk2012. 05. 10.. 16:34||#43
Majd a napszél megmutatja mi az az origami 😄

No ROM basic system halted
© Alfa Of NS2012. 05. 10.. 12:25||#42
Illetve ha leszállni le is lehetne, de eltéríteni elég nehéz lenne leszállás után.
© Alfa Of NS2012. 05. 10.. 12:24||#41
Van olyan, hogy egy aszteroida pörög? Leszállást ellehetetlenítené.
© JTBM2012. 05. 10.. 10:58||#40
A NASA egy általa kiválasztott aszteroidára tudott elmenni pár éves projekt keretében. Ez nem az jelenti, hogy bármelyikre el tud menni akkor, amikor csak akar.