Hunter

Rejtélyes rádióemissziót észlelnek egy szomszédos galaxisból

Van valami különös a kozmikus szomszédságunkban, egészen pontosan az M82 galaxisban. Egy ismeretlen objektum olyan rádióhullámokat kezdett kibocsátani, amivel eddig még soha nem találkoztunk az univerzumban.

"Nem tudjuk, mi az" - nyilatkozott tömören a jelenség egyik felfedezője, Tom Muxlow, a brit Jodrell Bank Asztrofizikai Központ munkatársa. Az emisszió tavaly májusban jelentkezett, miközben Muxlow kollégáival egy csillagrobbanást tanulmányozott a szomszédos M82-ben a MERLIN rádióteleszkóp hálózat segítségével. A mérésekben mindössze néhány nap leforgása alatt jelent meg egy rendkívül fényes foltként a rádióemisszió, ami azóta azon túl, hogy összezavarta az asztrofizikusokat, gyakorlatilag változatlan maradt.

A szakembereknek eddig csak azt sikerült megállapítaniuk, hogy mi nem lehet a sugárzás forrása. Kizárták a szupernóvát, ami általában néhány hét alatt válik fényessé, majd néhány hónap multán elhalványul, miközben a sugárzás spektruma folyamatosan változik. Az új forrás fényessége alig változott egy év leforgása alatt, spektruma pedig állandónak mondható. Ezen felül olyan, mintha mozogna is, méghozzá igen gyorsan. Látszólagos oldalirányú mozgása a fény sebességének négyszerese. Hasonló "szuperluminális" mozgást már észleltek egyes fekete lyukak által kilövellt nagy sebességű anyagsugaraknál, amik sebességüket a relativitás hatásainak, illetve az általuk keletkezett optikai illúziónak köszönhetik, vagyis a mozgásuk csak látszólag haladja meg a fény sebességét.

Lehet, hogy az új objektum egy fekete lyuk? Nem zárható ki, bár nem igazán az M82 közepén helyezkedik el, ahol a csillagászok ezt a típusú szupermasszív fekete lyukat várnák, ahogy az a legtöbb galaxisnál lenni szokott. Ez nyitva hagyja a lehetőséget egy másik alternatíva, a mikrokvazár előtt is.

Egy mikrokvazár akkor jön létre, amikor egy kettős csillagrendszerben a nagyobbik tömegű csillag felrobban, és egy 10-20 Nap tömegű lyukat hagy maga után, ami elkezd a társcsillag gázaival táplálkozni. A mikrokvazárok rádióhullámokat bocsátanak ki, azonban olyan fényességűvel, mint ami az M82-ben észlelhető még saját galaxisunkban sem találkoztunk. Emellett a mikrokvazárok bőséges röntgensugárforrások is, míg a rejtélyes objektum esetében ezt a sugárzást nem észlelték. "Tehát ez sem stimmel" - tette hozzá Muxlow.

A szakember szerint továbbra is az a legvalószínűbb, hogy valamilyen sűrű objektum lesz a forrás, ami maga köré tekeri környezete anyagát, talán egy nagy fekete lyuk vagy egy szokatlan környezetben elhelyezkedő fekete lyuk. Lehetséges, hogy időnként a mi galaxisunkban is kialakul ilyen objektum, az M82-ben azonban gyakoribb, mivel az a galaxis egy igazi kozmikus olvasztótégely, ahol a nagy tömegű csillagok sokkal nagyobb arányban robbannak fel és alakulnak ki, mint a Tejút esetében, így ott nagyobb a fekete lyukak kialakulásának aránya is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kara kán #137
    Nem hangzik rosszul!!!!

    Nekem már tele van a nemi szervem a sok regisztrációval.
    A sok hülye újságíró írja a sok baromságait, ráadásul tele helyesírási hibával, és fél órás regisztráció után, kepcsás baromságokon átverekedve tudom elmondani az idiótáknak, hogy nyilvánvaló tévedést raktak ki a bugyuta honlapjukra. Ma egy bulvárlapon lévő fórumon nehezebb a regisztráció, mint egy netbanknál.
  • OmaDeTorun #136
    Érekli a tudomány, minket is , érdekli a fantasztikum , minket is ,
    miért, mert a jövőhöz álmok kellenek , legyen tagja közösségünknek , mindenkit szeretettel várunk fórumonkon, regisztráció nem szükséges az oldalunkon megnyílt a valósidejű csetelés lehetősége is (regisztráció nem szükséges), hozza magával barátait is , hiszen 2012 nemsokára itt van,
    Fórumunkon ,a szabad topiknyítás lehetősége adott , nincs korlátozás , nics regisztráció , csak a jókedv és korlátlan szórakozás mire vár még ?
    http://senergy.atw.hu/
  • OmaDeTorun #135
    http://senergy.atw.hu/
    -Fórum: nincs regisztráció , bárki nyithat témát , toleráns admin
    -Élő chat , változtatható háttér , korlátlan tag
    -Friss hírek napi frissítés
    -Még mindíg itt vagytok, hozzátok barátaitokat is
    -Buli van !
  • Kara kán #134
    Kis buksi!

    Én már stornóztam a politikát, épp szakmai kérdésen töröm a fejem.
    Per pill. épp azon, hogy mi a logika a magyar többesszám képzésében. (http://www.magyarora.com/grammar/tobbesszam_tablazat.pdf)
  • djhambi #133


    Milyen véletlen, hogy a '29-es gazdasági válság után erősödött meg ez a szélsőjobb is... Amúgy nekik nem kellett 50% sem, ha az ellenzék koalícióba lép, még hatalomra sem kerül. :)
  • djhambi #132
    Pontosan így mond Vona is ellent önmagának:

    "A Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét"

    "a magyarok kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla"

    "A mai napon bizonyossá vált, hogy a Fidesz kétharmados többséggel alakíthat kormányt. A Jobbik nagyon veszélyesnek tartja annak a lehetőséget, hogy az ország közjogi berendezkedését egyetlen párt a saját érdekei szerint formálhatja át."

    Ha veszélyes az, hogy egyetlen párt magának alakítja át a közjogi berendezkedést, akkor azzal, hogy magának 2/3-ot akar, veszélyezteti a magyar közjogi rendszert. ^^

    Ekkora kamumcsúsztatók vannak mindenütt, csak szét kell nézni! :)

    Magyar nemzeti egység = 41.9%-os részvétel a 2. fordulóban
    Meg nem mindegy, hogy a mandátumok 68%-a, vagy a szavazatok 53%-a, vagy a szavazójogú polgárok 34%-a, vagy a népesség 24%-a. Valahol félúton van az igazság. (Tény, hogy eddigi legnagyobb egység. De a nap nem fog szebben sütni, és az emberek nem lesznek segítőkészebbek és toleránsabbak egymás felé.)

    Szanyiról meg jobb nem is beszélni. :D

    És biztos mondhatnék valamit az LMP-ről is, ha lenne bármilyen megnyilvánulásuk.
  • Kara kán #131
    és?
  • djhambi #130
    Csak ellentmondasz önmagadnak. :)
  • Kara kán #129
    zavar?
  • djhambi #128
    Ehhez képest SG-ze' reggeltől estig. :D