SG.hu·
Újabb bizonyítékok a Mars múltbeli óceánjaira
Egy rég eltűnt óceán kémiai lenyomatára bukkantak a Mars Odyssey űrszonda adatai között, ami tovább erősíti azt a hitet, miszerint a Mars egykor lakható bolygó volt.
A bizonyíték nyomelemek formájában öltött testet, melyek a vörös bolygó hatalmas északi síkságain és a környező, magasabban fekvő területeken találhatók. A kietlen síkság a jelek szerint egykor hatalmas, a bolygó közel egyharmadát beborító víztömeget hordozott, új színben tüntetve fel a sokat vitatott marsi óceán elméletét.
Eddig a múltbeli víztömeg létezését alapvetően abból a határvonalból feltételezték, ami elválasztja a sima északi síkságokat az őket körülölelő magasabb, egyenetlenebb környezetüktől. Bár ezek a felszíni jegyek ősi partvonalakat sejtetnek - az egyik a Földközi-tenger húszszorosának megfelelő óceánt, míg a másik egy kisebb, később kialakult óceánt - önmagukban nem tekinthetők perdöntő bizonyítéknak.
A színkép elemzésből és a topográfiai adatokból készült térkép. A kék-ibolya színek a káliumban szegény, a vörös-sárga színek a káliumban gazdag területeket jelölik, kirajzolva az ősi partvonalat. A vörös nyíl a terülthez közel eső vulkánokat mutatja.
Az új felfedezés a Mars Odyssey gammasugarú spektrométerének adataiból származik, ami képes megmérni a különböző kémiai elemek koncentrációit akár 30 centiméterrel a felszín alatt is. A színképelemző a kozmikus sugárzás hatására a területen található elemekből kibocsátott gammasugárzást vizsgálja, ezek alapján készítette el a tucsoni Arizona Egyetem kutatócsoportja James Dohm vezetésével a Mars északi területének kálium, tórium és vas koncentrációit bemutató térképét, majd az elemek elhelyezkedését összevetették a feltételezett partvonallal.
A Mars Odyssey adatai a partvonal alatt magas, felette viszont alacsony koncentrációt mutatnak. Dohm szerint ez nagy valószínűséggel azt mutatja, hogy az elemeket kimosta a talajból a lefolyó víz, majd az elemek egy állandó óceán iszapos medrének üledékében koncentrálódtak. "Az anyag karaktere eltérést mutat a határvonal két oldalán" - fejtegette a kutatócsoport tagja, Victor Baker. "Pontosan ezt az eredményt kell megkapnunk, ha egy olyan anyagot keresünk, ami üledékként lerakódott az egyik oldalon, illetve erodálódott a másik oldalon". Egy ősi óceán bizonyítéka azt jelezné, hogy a Mars egykor melegebb és nedvesebb éghajlattal rendelkezett, ami sokkal alkalmasabb lehetett az élő organizmusok számára, mint a mai körülmények.
Dohm elmélete szerint nem egyetlen óceán létezett a bolygó felszínén, és főként nem egy időben. Az északi rész alacsonyan fekvő területein a bolygó történetének korai szakaszában jöttek létre a hatalmas víztömegek, melyek újra megjelentek, amikor a Mars vulkanikusan aktívvá vált. Az óceánok feltehetőleg csak néhány száz, jobb esetben néhány ezer évig léteztek, míg a köztes hideg és száraz időszakok ennél jelentősen hosszabbak voltak.
"Ezek nem hasonlítottak az általunk ismert óceánokra" - tette hozzá Baker. "Ideiglenes víztömegek voltak, melyek elég sokáig fennmaradtak ahhoz, hogy üledéket halmozzanak fel, viszont nem tudtak évmilliárdokon át jelen lenni, mint a Föld óceánjai"
A Marson nem annyira szembetűnők az óceánra utaló jegyek, mint a Föld esetében, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a Marsnak nincs olyan hatalmas holdja, mint bolygónknak, így a Marson nem létezett a nálunk megszokott árapály jelenség. Emellett a magasabb területek olvadó jegének leszivárgása az északi medencébe vastag sárfolyamokat hozott létre, összemosva a partvonalakat. "A vulkanikus tevékenységnek köszönhetően megjelentek a meleg vizű források is" - tette hozzá Dohm. Ezek a források szintén az óceánokat táplálták, miközben ideális környezetet varázsolhattak a mikrobiális élet számára.
Ha valóban léteztek ősi óceánok, és végbementek azok a geológiai hatások, melyek segítségével időről időre újra feltöltődtek, a jövő Mars kutatói bőséges bizonyítékot találhatnak erre, ha lefúrnak a felszín alatti rétegekbe, vagy felderítik az ősi barlangokat. "Azt hiszem gyermekeinknek és unokáinknak bőven lesz felfedezni valójuk" - összegzett Dohm.
A bizonyíték nyomelemek formájában öltött testet, melyek a vörös bolygó hatalmas északi síkságain és a környező, magasabban fekvő területeken találhatók. A kietlen síkság a jelek szerint egykor hatalmas, a bolygó közel egyharmadát beborító víztömeget hordozott, új színben tüntetve fel a sokat vitatott marsi óceán elméletét.
Eddig a múltbeli víztömeg létezését alapvetően abból a határvonalból feltételezték, ami elválasztja a sima északi síkságokat az őket körülölelő magasabb, egyenetlenebb környezetüktől. Bár ezek a felszíni jegyek ősi partvonalakat sejtetnek - az egyik a Földközi-tenger húszszorosának megfelelő óceánt, míg a másik egy kisebb, később kialakult óceánt - önmagukban nem tekinthetők perdöntő bizonyítéknak.
A színkép elemzésből és a topográfiai adatokból készült térkép. A kék-ibolya színek a káliumban szegény, a vörös-sárga színek a káliumban gazdag területeket jelölik, kirajzolva az ősi partvonalat. A vörös nyíl a terülthez közel eső vulkánokat mutatja.
Az új felfedezés a Mars Odyssey gammasugarú spektrométerének adataiból származik, ami képes megmérni a különböző kémiai elemek koncentrációit akár 30 centiméterrel a felszín alatt is. A színképelemző a kozmikus sugárzás hatására a területen található elemekből kibocsátott gammasugárzást vizsgálja, ezek alapján készítette el a tucsoni Arizona Egyetem kutatócsoportja James Dohm vezetésével a Mars északi területének kálium, tórium és vas koncentrációit bemutató térképét, majd az elemek elhelyezkedését összevetették a feltételezett partvonallal.
A Mars Odyssey adatai a partvonal alatt magas, felette viszont alacsony koncentrációt mutatnak. Dohm szerint ez nagy valószínűséggel azt mutatja, hogy az elemeket kimosta a talajból a lefolyó víz, majd az elemek egy állandó óceán iszapos medrének üledékében koncentrálódtak. "Az anyag karaktere eltérést mutat a határvonal két oldalán" - fejtegette a kutatócsoport tagja, Victor Baker. "Pontosan ezt az eredményt kell megkapnunk, ha egy olyan anyagot keresünk, ami üledékként lerakódott az egyik oldalon, illetve erodálódott a másik oldalon". Egy ősi óceán bizonyítéka azt jelezné, hogy a Mars egykor melegebb és nedvesebb éghajlattal rendelkezett, ami sokkal alkalmasabb lehetett az élő organizmusok számára, mint a mai körülmények.
Dohm elmélete szerint nem egyetlen óceán létezett a bolygó felszínén, és főként nem egy időben. Az északi rész alacsonyan fekvő területein a bolygó történetének korai szakaszában jöttek létre a hatalmas víztömegek, melyek újra megjelentek, amikor a Mars vulkanikusan aktívvá vált. Az óceánok feltehetőleg csak néhány száz, jobb esetben néhány ezer évig léteztek, míg a köztes hideg és száraz időszakok ennél jelentősen hosszabbak voltak. "Ezek nem hasonlítottak az általunk ismert óceánokra" - tette hozzá Baker. "Ideiglenes víztömegek voltak, melyek elég sokáig fennmaradtak ahhoz, hogy üledéket halmozzanak fel, viszont nem tudtak évmilliárdokon át jelen lenni, mint a Föld óceánjai"
A Marson nem annyira szembetűnők az óceánra utaló jegyek, mint a Föld esetében, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a Marsnak nincs olyan hatalmas holdja, mint bolygónknak, így a Marson nem létezett a nálunk megszokott árapály jelenség. Emellett a magasabb területek olvadó jegének leszivárgása az északi medencébe vastag sárfolyamokat hozott létre, összemosva a partvonalakat. "A vulkanikus tevékenységnek köszönhetően megjelentek a meleg vizű források is" - tette hozzá Dohm. Ezek a források szintén az óceánokat táplálták, miközben ideális környezetet varázsolhattak a mikrobiális élet számára.
Ha valóban léteztek ősi óceánok, és végbementek azok a geológiai hatások, melyek segítségével időről időre újra feltöltődtek, a jövő Mars kutatói bőséges bizonyítékot találhatnak erre, ha lefúrnak a felszín alatti rétegekbe, vagy felderítik az ősi barlangokat. "Azt hiszem gyermekeinknek és unokáinknak bőven lesz felfedezni valójuk" - összegzett Dohm.