SG.hu·
Víz jeleire bukkant a Cassini az Enceladuson
A Cassini űrszonda adatai alapján folyékony vizet tartalmazó katlanoknak kell táplálniuk az Enceladus déli sarkvidékén észlelt hatalmas gejzíreket.
Ha a feltevés igaz, akkor a jeges szaturnuszi hold nagyon gyorsan a tudomány figyelmének középpontjában találhatja magát, csatlakozva ahhoz az elég rövid listához, ahol ha csak elméletileg is, de lehetséges az élet. Carolyn Porco, a bolygórendszert tanulmányozó Cassini űrszonda képfeldolgozó csapatának vezetője szerint az Enceladuson minden megvan, ami a modern bolygókutatás szent kelyhét képviselni hivatott, az egyszerű organizmusoktól, a hőforráson át egészen a folyékony vízig bezáróan.
Ezzel az alig 500 kilométer átmérővel rendelkező Enceladus fontosságát tekintve megelőzheti a Titánt, a Szaturnusz eddig legtöbb figyelmet kapott, bolygóméretű holdját, amit különös felszíni jegyeivel és folyamataival mindeddig a Naprendszer egyik tudományos szempontból legizgalmasabb objektumának tartottak.
Az még nem tisztázott milyen folyamat biztosítja a jég olvadásához szükséges energiát az Enceladus jégvilágában, a kutatók azonban természetes radioaktív melegítés és az árapály hatások kombinációjára gyanakodnak - utóbbit a Szaturnusz gravitációja okozza.
Míg a forrás kétséges a melegedés eredménye azonban egyértelmű. A Cassini nagy felbontású felvételei és műszeres adatai a hold felszínén látható hosszú repedésekből - úgynevezett "tigriscsíkokból" - toronymagas gejzír kitöréseket mutatnak az Enceladus déli sarkvidékén. A kitörések során kiokádott jégrészecskék tömege és mérete alapján a tudósok meggyőződése, hogy azok a felszínhez közeli, földalatti vízgyűjtőkből származnak, melyekben a víz folyékony formában van jelen.
A Cassini 2005. novemberi elrepülésekor készített felvételek alapján vált egyértelművé a jég-gejzírek jelenléte és forrásuk, a nagyjából egymással párhuzamosan sorakozó tigriscsíkoknak elnevezett geológiai jegyek, melyek átlagosan 500 méter körüli mélységgel és 130 kilométer hosszúsággal rendelkeznek. A kilökődő jég nagy része visszahull a felszínre. Azonban van egy a felvételeken halványabbnak tűnő, ám annál magasabbra, 435 kilométerre lövellő sugár, ezért körülbelül 1% hozzácsapódik a Szaturnusz E gyűrűjéhez. Tehát sikerült megtalálni a gyűrű anyagának elsődleges forrását, valamint a visszahulló jég megmagyarázza a sávok közötti sík területek rendkívüli fényességét.
A vizet a jéghideg felszínhez közel is folyékonyan tartó hőforrás eredete már nem ennyire egyértelmű. A fentebb már említett radioaktív bomlás és az árapály hatások következtében képződő hő nem tűnik elegendőnek a feltételezett vízgyűjtők létrehozásához, ezért a melegítési folyamathoz valószínűleg hozzájárulnak a hold pályájában beállt változások is. A kutatók hasonló vízgyűjtőket gyanítanak többek közt a Jupiter Europa nevű holdján is, azonban ezekben az esetekben a feltételezett víz kilométerekkel a felszín alatt helyezkedhet el, és nincsenek olyan folyamatok, melyek a felszínre hozhatnák.
Porco szerint mivel az Enceladus vízgyűjtőit csupán néhány tíz méter választja el a felszíntől, illetve nincs is kitéve olyan heves sugárzásnak mint az Europa, ezért valószínűleg átírhatja a Naprendszer feltérképezésének ütemtervét, azaz az Enceladus lesz a következő égitest, ahová valamilyen robot expedíció indul. Erre persze amerikai részről nem a közeli jövőben kerül sor, hisz elég ha csak a NASA megnyirbált költségvetésére gondolunk, ami a Holdra való visszatérésre irányuló tervezetnek köszönhetően háttérbe szorította a bolykutatásokat.
Ha a feltevés igaz, akkor a jeges szaturnuszi hold nagyon gyorsan a tudomány figyelmének középpontjában találhatja magát, csatlakozva ahhoz az elég rövid listához, ahol ha csak elméletileg is, de lehetséges az élet. Carolyn Porco, a bolygórendszert tanulmányozó Cassini űrszonda képfeldolgozó csapatának vezetője szerint az Enceladuson minden megvan, ami a modern bolygókutatás szent kelyhét képviselni hivatott, az egyszerű organizmusoktól, a hőforráson át egészen a folyékony vízig bezáróan.
Ezzel az alig 500 kilométer átmérővel rendelkező Enceladus fontosságát tekintve megelőzheti a Titánt, a Szaturnusz eddig legtöbb figyelmet kapott, bolygóméretű holdját, amit különös felszíni jegyeivel és folyamataival mindeddig a Naprendszer egyik tudományos szempontból legizgalmasabb objektumának tartottak.Az még nem tisztázott milyen folyamat biztosítja a jég olvadásához szükséges energiát az Enceladus jégvilágában, a kutatók azonban természetes radioaktív melegítés és az árapály hatások kombinációjára gyanakodnak - utóbbit a Szaturnusz gravitációja okozza.
Míg a forrás kétséges a melegedés eredménye azonban egyértelmű. A Cassini nagy felbontású felvételei és műszeres adatai a hold felszínén látható hosszú repedésekből - úgynevezett "tigriscsíkokból" - toronymagas gejzír kitöréseket mutatnak az Enceladus déli sarkvidékén. A kitörések során kiokádott jégrészecskék tömege és mérete alapján a tudósok meggyőződése, hogy azok a felszínhez közeli, földalatti vízgyűjtőkből származnak, melyekben a víz folyékony formában van jelen.
A Cassini 2005. novemberi elrepülésekor készített felvételek alapján vált egyértelművé a jég-gejzírek jelenléte és forrásuk, a nagyjából egymással párhuzamosan sorakozó tigriscsíkoknak elnevezett geológiai jegyek, melyek átlagosan 500 méter körüli mélységgel és 130 kilométer hosszúsággal rendelkeznek. A kilökődő jég nagy része visszahull a felszínre. Azonban van egy a felvételeken halványabbnak tűnő, ám annál magasabbra, 435 kilométerre lövellő sugár, ezért körülbelül 1% hozzácsapódik a Szaturnusz E gyűrűjéhez. Tehát sikerült megtalálni a gyűrű anyagának elsődleges forrását, valamint a visszahulló jég megmagyarázza a sávok közötti sík területek rendkívüli fényességét.
A vizet a jéghideg felszínhez közel is folyékonyan tartó hőforrás eredete már nem ennyire egyértelmű. A fentebb már említett radioaktív bomlás és az árapály hatások következtében képződő hő nem tűnik elegendőnek a feltételezett vízgyűjtők létrehozásához, ezért a melegítési folyamathoz valószínűleg hozzájárulnak a hold pályájában beállt változások is. A kutatók hasonló vízgyűjtőket gyanítanak többek közt a Jupiter Europa nevű holdján is, azonban ezekben az esetekben a feltételezett víz kilométerekkel a felszín alatt helyezkedhet el, és nincsenek olyan folyamatok, melyek a felszínre hozhatnák.
Porco szerint mivel az Enceladus vízgyűjtőit csupán néhány tíz méter választja el a felszíntől, illetve nincs is kitéve olyan heves sugárzásnak mint az Europa, ezért valószínűleg átírhatja a Naprendszer feltérképezésének ütemtervét, azaz az Enceladus lesz a következő égitest, ahová valamilyen robot expedíció indul. Erre persze amerikai részről nem a közeli jövőben kerül sor, hisz elég ha csak a NASA megnyirbált költségvetésére gondolunk, ami a Holdra való visszatérésre irányuló tervezetnek köszönhetően háttérbe szorította a bolykutatásokat.