Hunter

Először látható a Föld a Marsról

Egy Mars körül keringő űrhajó ezúttal hazafelé fordította tekintetét, hogy lefotózza a Földet úgy, ahogy még soha nem láthattuk, meglepő részletességű felvételt készítve a sötét űrben lebegő kék világunkról.

Minden eddigi, a Földet más bolygóról megörökített felvétellel ellentétben, itt jól láthatók a felhők és a kontinentális jellemvonások. A Föld félgömbként látható, a hatás ugyanaz, mint amikor a Vénusz fázisait látjuk a Földről, ezen a felvételen egy "fél-Föld" fázis tárul elénk. A felvétel különböző változatain látható a Hold a Jupiterrel és annak egyes holdjaival együtt. A hét végén közzétett felvételt a NASA Mars Global Surveyor szondája készítette.


Ilyen volt a Marsról nézve a Föld és a Jupiter elhelyezkedése

"Az elmúlt hat és fél évben kizárólag a Mars bolygót bámultuk" - mondta Steve Malin, a kamerát működtető Malin Space Science Systems elnöke és vezető tudósa. "Ez a kép lehetővé tette számunkra, hogy egy kicsit felnézzünk a munkánkból, és egy panorámaszerűbb képet készítsünk a felderítés mellett. A felvétel új rálátást ad szomszédságunkra, melyben saját bolygónkat csupán egynek látjuk a sok közül."

Malin és munkatársai a Föld és a Jupiter Marsról látható május 8-i együttállását használták ki. A Mars és az űrszonda 139 millió kilométerre volt a Földtől és közel 1 milliárd kilométerre a Jupitertől. Ez az első másik bolygón készített felvétel a Földről, melyen bolygónk távoli pont helyett korongként jelenik meg. Különleges feldolgozásra volt szükség hogy egy képen jelenjen meg a Hold és a Föld, mivel a Hold abban az időben sokkal sötétebb volt, hasonlóan a Jupiter és három holdja, a Callisto, a Ganymede és az Europa esetében. A negyedik Galilei hold, az Io ebben az időben a Jupiter mögött helyezkedett el. A Földön a kép teteje közelében látható fényes terület egy felhő, ami Észak-Amerika északi és középső részét borítja, magyarázták a tudósok. A lejjebb eső sötétebb terület a Mexikói öblöt és Közép-Amerikát körvonalazza.


A Föld a Marsról

A kép emlékeztet a Voyager 1 által 1991-ben készített felvételek egyikére. Azon a képen a több mint 6 milliárd kilométerre lévő Föld csupán egy pontként látszik. 1994-es könyvében Carl Sagan ezt a képet használta fel metaforaként a Föld jelentéktelenségének megfogalmazására a világegyetemben. Még idén a Mars közelebb lesz a Földhöz mint az írásos történelemben eddig valaha, egyedülálló lehetőséget teremtve a csillagászoknak és a fényképészeknek a vörös bolygó tanulmányozására.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bonewerkz #23
    akar meg ki is lehet probalni egy naranccsal(jupiter), lampaval(nap) meg mondjuk egy pingponglabdaval(fold) a fenti pozivioba helyezve oket
  • Bonewerkz #22
    azert, mert a jupiter majdnem a nap MOGOTT helyezkedik el, igy majdnem teljesen kor (yovanna, gomb) alakunak latszik
  • mrzool #9
    http://www.jate.u-szeged.hu/obs/szakdolg/pribuszk/urhajo.html

    "űrhajók: Az űrhajósoknak a Földről a világűrbe juttatására, az ott végrehajtandó tudományos vagy más programok lefolytatására, az űrhajósok más személyszállító űreszközökre vagy más égitestek felszínére való átszállítására, illetve visszaszállítására, végül a földfelszínre való visszahozására szolgáló, egyszer felhasználható űreszköz. A tudományos vagy egyéb programot a benne tartózkodó emberek hajtják végre. Ezért belső berendezései az ember életfeltételeit huzamosabb ideig fenntartják, felszerelésük módot nyújt arra, hogy az utasok visszatérjenek a Földre, sőt a programnak megfelelően esetleg valamely idegen égitesten le- és felszállhassanak."
  • mrzool #7
    Ismerve a Supergamezt, ez úgyis ki lesz moderálva, szal' külön postként küldöm el.:))

    "Egy Mars körül keringő űrhajó..."

    Talán inkább űrszonda. Az űrhajóban emberek is vannak.
  • mrzool #6
    Nézd már meg a bolygók állását a Naphoz képest... Azt hiszem triviális.
  • mrzool #5
    Milyen vonalrácsok? Én semmiféle rácsokat nem látok az MGS által készített képen.

    A belinkelt honlap nagyon LOL, jól szórakoztam így reggel... Megnéztem a többi cikket is, sajnálom az illetőt, szegényke erősen elmebeteg lehet.