Hunter

Sikeres próbaút után irány a csillagok

10 millió dolláros díj elnyerésére pályázik egy amatőr rakétaépítő, aki csütörtökön sikeresen útnak indította prototípusát az ég felé. A befolyó pénzből az első magán űrhajós csapatot szeretné feljuttatni a világűrbe.

A rakéta 1520 méteres magasságba emelkedett a rendszereket tesztelő repülése alkalmával, Manchestertől nem messze, Anglia észak-nyugati részén. A Nova nevet viselő újrafelhasználható egység két ejtőernyő segítségével landolt. Számos része sértetlen maradt, nyilatkozta a tervező, Steven Benett, akit Angliában enyhe iróniával a "brit válasz a NASA-nak" titulussal illetnek. A sérült elemeket rendbe hozzák és a 11 méteres rakéta hónapokon belül újra repülhet. Voltak kisebb fennakadások, a harmadik ejtőernyő összegubancolódott, így a 740 kilós szerkezet nem érte el a tervezett 2000 méteres magasságot. Összességében Benett elégedett volt a próbaúttal.


"Nagyon jól ment. Egész jó próbarepülés volt" - mondta. "Visszajutottak az alkatrészek, így teljes az örömünk. Hamarosan újabb kilövés következhet."

Benett, aki a Salford Egyetem műszaki professzora, úgy véli 2002-ben maga is elindulhat egyik rakétájával. A Starchaser Industries alapítója, mely cég a prototípusokat is építi, Benett egy tucatnyi próbarepülésen van már túl az X-díjért folytatott harcában. Ez a hajdani amerikai űrhajósok által létrehozott díj busásan honorálná az első olyan csapatot, aki felküld és visszajuttat háromfőnyi legénységet a Föld felszínétől 100 kilométeres magasságban zajló repülésre ugyanazzal a járművel két héten belül két alkalommal.

Benett addig is sajátmagát igyekszik finanszírozni, repjegyeket árulva reményteljes utazására, melyek akár a 650000 dolláros összeget is elérhetik. A kisebb keresettel rendelkezők számára egyfajta sorsjegyes megoldást ajánl a professzor. Egy szerencsés nyertes csatlakozhat az űrodisszeához a költségek töredékéért. A feladat elég ijesztő, különösen ha azt vesszük, hogy semmilyen állami segítség nem vehető igénybe. A mostani teszt a jármű aerodinamikáját, a kilövő és visszajuttató rendszereket volt hivatott vizsgálni.

"Mindig arról álmodtam, hogy felszállok egy rakétával. Most már van egy alkalmas példány, ami bizonyítottan működik" - mondta Benett. "Rengeteg ember reménykedik, sokan beszélnek elméletben a magán űrrepülésről, mi azonban el is indultunk az út gyakorlati részén."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mad Guy #9
    És melyik esett le? A csirke vagy a malac? :)
  • Inquisitor #8
    Rocketmaster, legközelebbi fellövés elött értesíts minket ... valamelyikünket csak ki eszi a penész nézelődni. :)
  • TheZsenyka #7
    Egyszerűbb néhány pár ezer dolláros kísérletet elvégezni mint mondjuk egy 500 ezer dollárosat. Gondold el ha az fuccsol be...
  • TheZsenyka #6
    Úristen... állatokat raknak a fellőtt rakétákba? De hát ez borzasztó...Amúgy Tim, egy rakétánál a legelső szempont hogy ne robbanjon fel kilövés után :) Elsősorban az indítás körülményeit szokták tesztelni. Az is fontos hogy a rakéta test milyen állappotba kerül mire elér bizonyos magasságot. Visszaesik és megvizsgálják. Világos nem?
  • JTBM #3
    Érdekes, hogy nincsen egyetlen gazdag ember sem, akit érdekelne az űrutazás annyira, hogy megfinanszírozzon egy ilyen céget. $10M egyáltalán nem sok pénz céges szinten, még itthon sem.
  • Mad Guy #1
    Ahogy a rakétát elnézem, a szponzoroktól is dől a lóvé :)