SG.hu·
Generációs összeomlás az oktatásban, egyre több diák küzd az értő olvasással
A digitális korszak egyik legaggasztóbb oktatási jelensége bontakozik ki az egyetemek tantermeiben. Egyre több oktató számol be arról, hogy hallgatói képtelenek hosszabb szövegek elolvasására, összetett érvelések követésére vagy önálló írásbeli elemzések elkészítésére.
Amit korábban sokan egyszerű generációs panaszként kezeltek, ma már mérhető adatokkal alátámasztott társadalmi problémává vált. A felsőoktatásba érkező fiatalok jelentős része olyan alapvető készségek hiányával küzd, amelyek évtizedeken át magától értetődő előfeltételei voltak az egyetemi tanulmányoknak. Tyler Jagt egyetemi oktató egy személyes tapasztalaton keresztül mutatta be a helyzet súlyosságát. Egy retorika és íráskészség kurzuson húszoldalas tanulmányt adott fel hallgatóinak. Ez nem számított rendkívüli terjedelemnek. Ugyanilyen hosszúságú szövegeket olvastak a korábbi évfolyamok is, és maga az oktató is gond nélkül teljesítette az ilyen követelményeket egyetemistaként. Ezúttal azonban egyetlen diák sem jutott a szöveg végére.
Amikor megkérdezte őket az okokról, egyikük őszintén bevallotta, hogy a tanulmány túl hosszúnak bizonyult számára, és folyamatosan elveszítette a fonalat, nem tudta követni, miről is szól pontosan az írás. Különösen figyelemreméltó, hogy nem felzárkóztató kurzus résztvevőiről volt szó. Ezek a fiatalok sikeresen vették az egyetemi felvételi akadályait, megfelelő eredményeket értek el, és olyan esszéket írtak, amelyek elegendőnek bizonyultak a bejutáshoz. Mégis kudarcot vallottak egy olyan feladatnál, amely korábban a felsőoktatás mindennapi részének számított. "Amit az osztályteremben látok, az már nem puszta megérzés" - írja Jagt. "Mérhető, generációs összeomlás zajlik a tartós olvasás és írás terén, és az akadémiai világ erre rögtönzésekkel és kimerültséggel reagál, nem pedig azzal a strukturális átalakítással, amelyre valójában szükség lenne."
Az oktatók generációk óta panaszkodnak arra, hogy diákjaik egyre gyengébb teljesítményt nyújtanak. Sok esetben ezek a megállapítások valóban eltúlzottnak bizonyultak. Most azonban a statisztikák is alátámasztják az aggodalmakat. Az Egyesült Államokban végzett országos felmérések szerint az olvasási és írási készségek romlása egyértelműen kimutatható. A National Assessment of Educational Progress legfrissebb eredményei szerint a tizenkettedik évfolyamos tanulók olvasási teljesítménye a legalacsonyabb szintre süllyedt azóta, hogy 1992-ben megkezdődtek ezek a mérések. A végzős középiskolások 32 százaléka az alapfokú szint alatt teljesített. Ez azt jelenti, hogy nem képesek általános következtetéseket levonni olyan fogalmakból, amelyeket egy szöveg egyértelműen bemutat.
Mindez azért különösen aggasztó, mert ugyanezen diákok több mint fele felvételt nyert egy felsőoktatási intézménybe. Másképpen fogalmazva, az egyetemek olyan hallgatókat fogadnak be, akik jelentős része nem rendelkezik az egyetemi tanulmányokhoz szükséges olvasási kompetenciákkal. A probléma gyökereinek feltárásakor az oktatók és kutatók több tényezőt is megneveznek. Az egyik legfontosabb ezek közül az okostelefonok térnyerése. Tyler Jagt saját bevallása szerint korábban szkeptikusan viszonyult azokhoz a véleményekhez, amelyek az okostelefonokat tették felelőssé a figyelmi problémákért, hiszen ő maga is használt telefont középiskolás és egyetemista korában, mégis képes volt hosszabb könyvek elolvasására.
Az elmúlt évek idegtudományi kutatásai azonban új megvilágításba helyezték a kérdést. Egy 2017-es tanulmány szerint már önmagában az is csökkenti az emberek rendelkezésre álló mentális kapacitását, ha az okostelefonjuk fizikailag a közelükben van. Nem számít, hogy a készülék ki van kapcsolva, lefelé fordítva fekszik az asztalon, vagy éppen a táskában lapul. A kutatók szerint a telefon jelenléte mérhetően rontja a munkamemória teljesítményét és az általános problémamegoldó képességet. Egy japán kutatás pedig arra jutott, hogy az okostelefonon történő olvasás eltérő agyi aktivitást vált ki a papíralapú olvasáshoz képest. A résztvevők rosszabb szövegértési eredményeket értek el, miközben fokozott terhelés mutatkozott az agy bizonyos területein. "Amikor tehát egy hallgató azt mondja nekem, hogy egy húszoldalas cikk olvasása közben 'folyamatosan elveszítette a fonalat', akkor el kell ismernem, hogy akár egy mérhető neurológiai állapotot is leírhat" - fogalmazott Jagt. "Azok az idegi kapcsolatok, amelyek a tartós figyelmet támogatják, használat során épülnek ki, és használat hiányában leépülnek. Az emberi szervezetet a használd vagy elveszíted elv működteti, és ez alól az agy sem kivétel."
A másik egyre gyakrabban említett tényező a generatív MI rendszerek elterjedése. A nagy nyelvi modellek megjelenésével a diákok számára soha nem látott könnyedséggel vált elérhetővé az automatikus szövegalkotás. Egyesek teljes esszéket íratnak meg a technológiával, matematikai feladatokat oldatnak meg vele, vagyis egyszerűen csalnak. Az a tény, hogy számos egyetem technológiai vállalatokkal együttműködve hozzáférést biztosít hallgatóinak a legújabb MI modellekhez, tovább gyorsította a technológia elterjedését az oktatásban, miközben az egyes oktatókat magukra hagyta abban, hogy valamilyen módon alkalmazkodjanak az MI jelenlétéhez.
A Massachusetts Institute of Technology kutatói 2025-ben olyan vizsgálatot végeztek, amely során a résztvevők egy része ChatGPT segítségével, mások keresőmotorok használatával, illetve teljesen önállóan írt esszéket. Az agyi aktivitást EEG készülékkel követték nyomon. Az eredmények szerint a ChatGPT-t használó csoport tagjai mutatták a legalacsonyabb idegi kapcsolódási szintet. A kutatók megállapították, hogy az MI-t használó résztvevők "következetesen alulteljesítettek idegi, nyelvi és viselkedéses szinten". Az MI-t alkalmazó csoport 83 százaléka nem tudott felidézni egyetlen mondatot sem abból az esszéből, amelyet néhány perccel korábban maga adott be. Különösen figyelemre méltó volt, hogy amikor ugyanezeket a résztvevőket később MI segítsége nélkül kérték fel újabb szövegalkotásra, agyi aktivitásuk nem tért vissza a korábbi szintre. A kutatók ezt a jelenséget "kognitív adósságnak" nevezték el.
Az oktatók szerint ez azért problémás, mert az írás és az elemzés célja nem pusztán egy kész produktum létrehozása. A szellemi erőfeszítés maga fejleszti azokat a képességeket, amelyek később az összetett problémák megoldásához szükségesek. Ha ezt a folyamatot teljes egészében egy chatbotra bízzák a hallgatók, akkor éppen azt a mentális állóképességet nem alakítják ki, amelyre későbbi életük során szükségük lenne.
A szakemberek szerint az oktatási rendszer változásai is hozzájárulhattak a jelenlegi helyzet kialakulásához. Az elmúlt évtizedekben világszerte egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a szabványosított tesztek. Sok iskolában háttérbe szorultak a hosszabb olvasmányok, helyüket rövid szövegrészletek és célzott feladatok vették át. A tanulók gyakran azt gyakorolták, hogyan találják meg egy néhány bekezdéses részlet fő gondolatát, miközben ritkán találkoztak összetettebb művekkel, amelyek hosszabb figyelmet és mélyebb értelmezést igényeltek. A koronavírus-járvány tovább súlyosbította a problémát. A távoktatás időszakában sok diák jelentős tanulási veszteséget szenvedett el, amelynek hatásait az oktatási rendszer még ma sem tudta teljes mértékben ledolgozni.
Egyes elemzők szerint mindez társadalmi egyenlőtlenségekhez is vezethet. Mary Harrington brit újságíró szerint "a gondolkodás luxuscikké válik". Az elmélyült olvasás és az összetett érvelés képessége fokozatosan azok kiváltságává válhat, akik olyan családi és iskolai környezetben nőnek fel, ahol tudatosan óvják ezeket a készségeket. Az oktatók gyakorlati tapasztalatai is ezt támasztják alá. Azok a hallgatók, akik kisebb létszámú osztályokban tanultak, korlátozott telefonhasználat mellett, és rendszeresen kaptak hosszabb olvasási feladatokat, általában jobb koncentrációs képességekkel érkeznek az egyetemre. Mások viszont már a felsőoktatás kapujában komoly hátrányból indulnak.
Jagt végső kifogása az, hogy az olvasási válság valójában rendszerszintű probléma, az intézmények mégis "magánteherként hárítják azt a fogalmazást oktató tanárokra és az óraadókra". Elmondása szerint kénytelen volt a húszoldalas olvasmányokat két részre bontani, és időt szánni arra, hogy a táblán bemutassa hallgatóinak, hogyan lehet követni egy érvelés logikai felépítését. Ám szerinte a szöveg feldarabolása gyengíti annak gondolatmenetét, "éppen úgy, ahogyan az, hogy jegyzetelési technikákat tanítunk egy egyetemi kreditértékű retorikai kurzuson, azt jelenti, hogy egy felsőoktatási képzési helyet használunk fel egy középiskolai készség elsajátítására." "Amikor elemző feladatot adok, nem az a célom, hogy egy kifogástalan végterméket préseljek ki a hallgatóból. Azt szeretném, hogy a diák elméje ellenállással találkozzon, mert ettől válik erősebbé" - írta. "A nehézségek kiszervezése egy chatbotnak nem 'felszabadítja a hallgatókat a magasabb rendű feladatokra'. Éppen ellenkezőleg: megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy kialakítsák magukban azt a szellemi erőt, amely bármilyen komolyabb kognitív munka elvégzéséhez szükséges."
Az olvasási készségek romlása hosszabb távon a demokratikus társadalmak működését is érintheti. Azok a fiatalok, akik ma képtelenek végigolvasni egy húszoldalas tanulmányt, holnap nehezen tudnak majd értelmezni egy törvényjavaslatot, megérteni egy összetett politikai vitát vagy mérlegelni a különböző álláspontokat. Felmerül a kérdés, hogy elegendőek-e az egyéni megoldások egy rendszerszintű problémával szemben. Vajon az egyetemek olyan hallgatókat vesznek fel, akiknek nem tudják biztosítani a szükséges támogatást? Megfelelő hangsúlyt kapnak-e az olvasás- és írásintenzív kurzusok? Hogyan kellene szabályozni az MI használatát az oktatásban? Indokolt lenne-e a telefonhasználat korlátozása a felsőoktatásban is? Ezekre a kérdésekre egyelőre nincsenek egyértelmű válaszok.
Egyre többen vélik azonban úgy, hogy nem egyszerű átmeneti alkalmazkodási nehézségről van szó. Azok a tényezők, amelyek hozzájárultak az olvasási készségek hanyatlásához, továbbra is jelen vannak. Az okostelefonok, az algoritmusok által vezérelt tartalomfolyamok, a tesztközpontú oktatás és az MI alapú eszközök mind olyan erők, amelyek a gyors fogyasztás irányába terelik a figyelmet. Ha a társadalom valóban olyan állampolgárokat szeretne nevelni, akik képesek összetett információk feldolgozására, kritikus gondolkodásra és felelős döntéshozatalra, akkor tudatosan újra kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyek között ezek a készségek kialakulhatnak. Az olvasás ugyanis nem csupán iskolai feladat. Olyan alapvető képesség, amely meghatározza, miként értjük meg a világot, és hogyan veszünk részt annak alakításában.
Amit korábban sokan egyszerű generációs panaszként kezeltek, ma már mérhető adatokkal alátámasztott társadalmi problémává vált. A felsőoktatásba érkező fiatalok jelentős része olyan alapvető készségek hiányával küzd, amelyek évtizedeken át magától értetődő előfeltételei voltak az egyetemi tanulmányoknak. Tyler Jagt egyetemi oktató egy személyes tapasztalaton keresztül mutatta be a helyzet súlyosságát. Egy retorika és íráskészség kurzuson húszoldalas tanulmányt adott fel hallgatóinak. Ez nem számított rendkívüli terjedelemnek. Ugyanilyen hosszúságú szövegeket olvastak a korábbi évfolyamok is, és maga az oktató is gond nélkül teljesítette az ilyen követelményeket egyetemistaként. Ezúttal azonban egyetlen diák sem jutott a szöveg végére.
Amikor megkérdezte őket az okokról, egyikük őszintén bevallotta, hogy a tanulmány túl hosszúnak bizonyult számára, és folyamatosan elveszítette a fonalat, nem tudta követni, miről is szól pontosan az írás. Különösen figyelemreméltó, hogy nem felzárkóztató kurzus résztvevőiről volt szó. Ezek a fiatalok sikeresen vették az egyetemi felvételi akadályait, megfelelő eredményeket értek el, és olyan esszéket írtak, amelyek elegendőnek bizonyultak a bejutáshoz. Mégis kudarcot vallottak egy olyan feladatnál, amely korábban a felsőoktatás mindennapi részének számított. "Amit az osztályteremben látok, az már nem puszta megérzés" - írja Jagt. "Mérhető, generációs összeomlás zajlik a tartós olvasás és írás terén, és az akadémiai világ erre rögtönzésekkel és kimerültséggel reagál, nem pedig azzal a strukturális átalakítással, amelyre valójában szükség lenne."
Az oktatók generációk óta panaszkodnak arra, hogy diákjaik egyre gyengébb teljesítményt nyújtanak. Sok esetben ezek a megállapítások valóban eltúlzottnak bizonyultak. Most azonban a statisztikák is alátámasztják az aggodalmakat. Az Egyesült Államokban végzett országos felmérések szerint az olvasási és írási készségek romlása egyértelműen kimutatható. A National Assessment of Educational Progress legfrissebb eredményei szerint a tizenkettedik évfolyamos tanulók olvasási teljesítménye a legalacsonyabb szintre süllyedt azóta, hogy 1992-ben megkezdődtek ezek a mérések. A végzős középiskolások 32 százaléka az alapfokú szint alatt teljesített. Ez azt jelenti, hogy nem képesek általános következtetéseket levonni olyan fogalmakból, amelyeket egy szöveg egyértelműen bemutat.
Mindez azért különösen aggasztó, mert ugyanezen diákok több mint fele felvételt nyert egy felsőoktatási intézménybe. Másképpen fogalmazva, az egyetemek olyan hallgatókat fogadnak be, akik jelentős része nem rendelkezik az egyetemi tanulmányokhoz szükséges olvasási kompetenciákkal. A probléma gyökereinek feltárásakor az oktatók és kutatók több tényezőt is megneveznek. Az egyik legfontosabb ezek közül az okostelefonok térnyerése. Tyler Jagt saját bevallása szerint korábban szkeptikusan viszonyult azokhoz a véleményekhez, amelyek az okostelefonokat tették felelőssé a figyelmi problémákért, hiszen ő maga is használt telefont középiskolás és egyetemista korában, mégis képes volt hosszabb könyvek elolvasására.
Az elmúlt évek idegtudományi kutatásai azonban új megvilágításba helyezték a kérdést. Egy 2017-es tanulmány szerint már önmagában az is csökkenti az emberek rendelkezésre álló mentális kapacitását, ha az okostelefonjuk fizikailag a közelükben van. Nem számít, hogy a készülék ki van kapcsolva, lefelé fordítva fekszik az asztalon, vagy éppen a táskában lapul. A kutatók szerint a telefon jelenléte mérhetően rontja a munkamemória teljesítményét és az általános problémamegoldó képességet. Egy japán kutatás pedig arra jutott, hogy az okostelefonon történő olvasás eltérő agyi aktivitást vált ki a papíralapú olvasáshoz képest. A résztvevők rosszabb szövegértési eredményeket értek el, miközben fokozott terhelés mutatkozott az agy bizonyos területein. "Amikor tehát egy hallgató azt mondja nekem, hogy egy húszoldalas cikk olvasása közben 'folyamatosan elveszítette a fonalat', akkor el kell ismernem, hogy akár egy mérhető neurológiai állapotot is leírhat" - fogalmazott Jagt. "Azok az idegi kapcsolatok, amelyek a tartós figyelmet támogatják, használat során épülnek ki, és használat hiányában leépülnek. Az emberi szervezetet a használd vagy elveszíted elv működteti, és ez alól az agy sem kivétel."
A másik egyre gyakrabban említett tényező a generatív MI rendszerek elterjedése. A nagy nyelvi modellek megjelenésével a diákok számára soha nem látott könnyedséggel vált elérhetővé az automatikus szövegalkotás. Egyesek teljes esszéket íratnak meg a technológiával, matematikai feladatokat oldatnak meg vele, vagyis egyszerűen csalnak. Az a tény, hogy számos egyetem technológiai vállalatokkal együttműködve hozzáférést biztosít hallgatóinak a legújabb MI modellekhez, tovább gyorsította a technológia elterjedését az oktatásban, miközben az egyes oktatókat magukra hagyta abban, hogy valamilyen módon alkalmazkodjanak az MI jelenlétéhez.
A Massachusetts Institute of Technology kutatói 2025-ben olyan vizsgálatot végeztek, amely során a résztvevők egy része ChatGPT segítségével, mások keresőmotorok használatával, illetve teljesen önállóan írt esszéket. Az agyi aktivitást EEG készülékkel követték nyomon. Az eredmények szerint a ChatGPT-t használó csoport tagjai mutatták a legalacsonyabb idegi kapcsolódási szintet. A kutatók megállapították, hogy az MI-t használó résztvevők "következetesen alulteljesítettek idegi, nyelvi és viselkedéses szinten". Az MI-t alkalmazó csoport 83 százaléka nem tudott felidézni egyetlen mondatot sem abból az esszéből, amelyet néhány perccel korábban maga adott be. Különösen figyelemre méltó volt, hogy amikor ugyanezeket a résztvevőket később MI segítsége nélkül kérték fel újabb szövegalkotásra, agyi aktivitásuk nem tért vissza a korábbi szintre. A kutatók ezt a jelenséget "kognitív adósságnak" nevezték el.
Az oktatók szerint ez azért problémás, mert az írás és az elemzés célja nem pusztán egy kész produktum létrehozása. A szellemi erőfeszítés maga fejleszti azokat a képességeket, amelyek később az összetett problémák megoldásához szükségesek. Ha ezt a folyamatot teljes egészében egy chatbotra bízzák a hallgatók, akkor éppen azt a mentális állóképességet nem alakítják ki, amelyre későbbi életük során szükségük lenne.
A szakemberek szerint az oktatási rendszer változásai is hozzájárulhattak a jelenlegi helyzet kialakulásához. Az elmúlt évtizedekben világszerte egyre nagyobb hangsúlyt kaptak a szabványosított tesztek. Sok iskolában háttérbe szorultak a hosszabb olvasmányok, helyüket rövid szövegrészletek és célzott feladatok vették át. A tanulók gyakran azt gyakorolták, hogyan találják meg egy néhány bekezdéses részlet fő gondolatát, miközben ritkán találkoztak összetettebb művekkel, amelyek hosszabb figyelmet és mélyebb értelmezést igényeltek. A koronavírus-járvány tovább súlyosbította a problémát. A távoktatás időszakában sok diák jelentős tanulási veszteséget szenvedett el, amelynek hatásait az oktatási rendszer még ma sem tudta teljes mértékben ledolgozni.
Egyes elemzők szerint mindez társadalmi egyenlőtlenségekhez is vezethet. Mary Harrington brit újságíró szerint "a gondolkodás luxuscikké válik". Az elmélyült olvasás és az összetett érvelés képessége fokozatosan azok kiváltságává válhat, akik olyan családi és iskolai környezetben nőnek fel, ahol tudatosan óvják ezeket a készségeket. Az oktatók gyakorlati tapasztalatai is ezt támasztják alá. Azok a hallgatók, akik kisebb létszámú osztályokban tanultak, korlátozott telefonhasználat mellett, és rendszeresen kaptak hosszabb olvasási feladatokat, általában jobb koncentrációs képességekkel érkeznek az egyetemre. Mások viszont már a felsőoktatás kapujában komoly hátrányból indulnak.
Jagt végső kifogása az, hogy az olvasási válság valójában rendszerszintű probléma, az intézmények mégis "magánteherként hárítják azt a fogalmazást oktató tanárokra és az óraadókra". Elmondása szerint kénytelen volt a húszoldalas olvasmányokat két részre bontani, és időt szánni arra, hogy a táblán bemutassa hallgatóinak, hogyan lehet követni egy érvelés logikai felépítését. Ám szerinte a szöveg feldarabolása gyengíti annak gondolatmenetét, "éppen úgy, ahogyan az, hogy jegyzetelési technikákat tanítunk egy egyetemi kreditértékű retorikai kurzuson, azt jelenti, hogy egy felsőoktatási képzési helyet használunk fel egy középiskolai készség elsajátítására." "Amikor elemző feladatot adok, nem az a célom, hogy egy kifogástalan végterméket préseljek ki a hallgatóból. Azt szeretném, hogy a diák elméje ellenállással találkozzon, mert ettől válik erősebbé" - írta. "A nehézségek kiszervezése egy chatbotnak nem 'felszabadítja a hallgatókat a magasabb rendű feladatokra'. Éppen ellenkezőleg: megfosztja őket attól a lehetőségtől, hogy kialakítsák magukban azt a szellemi erőt, amely bármilyen komolyabb kognitív munka elvégzéséhez szükséges."
Az olvasási készségek romlása hosszabb távon a demokratikus társadalmak működését is érintheti. Azok a fiatalok, akik ma képtelenek végigolvasni egy húszoldalas tanulmányt, holnap nehezen tudnak majd értelmezni egy törvényjavaslatot, megérteni egy összetett politikai vitát vagy mérlegelni a különböző álláspontokat. Felmerül a kérdés, hogy elegendőek-e az egyéni megoldások egy rendszerszintű problémával szemben. Vajon az egyetemek olyan hallgatókat vesznek fel, akiknek nem tudják biztosítani a szükséges támogatást? Megfelelő hangsúlyt kapnak-e az olvasás- és írásintenzív kurzusok? Hogyan kellene szabályozni az MI használatát az oktatásban? Indokolt lenne-e a telefonhasználat korlátozása a felsőoktatásban is? Ezekre a kérdésekre egyelőre nincsenek egyértelmű válaszok.
Egyre többen vélik azonban úgy, hogy nem egyszerű átmeneti alkalmazkodási nehézségről van szó. Azok a tényezők, amelyek hozzájárultak az olvasási készségek hanyatlásához, továbbra is jelen vannak. Az okostelefonok, az algoritmusok által vezérelt tartalomfolyamok, a tesztközpontú oktatás és az MI alapú eszközök mind olyan erők, amelyek a gyors fogyasztás irányába terelik a figyelmet. Ha a társadalom valóban olyan állampolgárokat szeretne nevelni, akik képesek összetett információk feldolgozására, kritikus gondolkodásra és felelős döntéshozatalra, akkor tudatosan újra kell teremtenie azokat a feltételeket, amelyek között ezek a készségek kialakulhatnak. Az olvasás ugyanis nem csupán iskolai feladat. Olyan alapvető képesség, amely meghatározza, miként értjük meg a világot, és hogyan veszünk részt annak alakításában.