SG.hu
Kevesebbet vannak együtt a fiatalok

Mi a közös a magányosság járványában, a serdülőkori alkoholfogyasztás és randizás csökkenő arányában, valamint a tizenévesek és fiatal felnőttek romló mentális egészségében? A szemtől-szembeni interakciók visszaszorulása több modern rejtélyt is összeköthet.
Először is, a bevezetőben említett két dolog közül kettő bizonyos fokig vitatott. A magányra vonatkozó megbízható történelmi adatok szűkössége miatt egyesek megkérdőjelezik, hogy egyáltalán volt-e növekedés, nemhogy járvány. A fiatal felnőttek mentális egészségével kapcsolatban pedig mások azzal érvelnek, hogy a problémák megfigyelt növekedésének jelentős része egyszerűen olyan eseteket érint, amelyeket korábban nem diagnosztizáltak, míg mások félrevezető statisztikákra mutatnak rá.
A szkeptikusok nem hibáznak, ha kételyeket fogalmaznak meg, és szinte biztos, hogy bizonyos fokú túlzásokról van szó. De ahogy telik az idő, és ahogy gyűlnek az adatok, egyre több szakértő elismeri, hogy a konkrét ok-okozati bizonyítékok hiánya nem jelenti a hiány bizonyítékát. Sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek a jelenségek nem csak valósak, hanem mind részei ugyanannak a szélesebb körű változásnak: a fiatalok személyes szocializálódása csökkenésének. A közelmúltig a magányossággal kapcsolatos bizonyítékok a legjobb esetben is gyengék voltak, de a felmérések, amelyek korábban csökkenést mutattak a középiskolások körében, most meredek emelkedést mutatnak. 2024-ben közzétett új adatok a magányosság jelentős növekedését mutatják a húszas éveikben járó európaiak körében. Ez tükrözi a szocializálódás mintáit, vagy inkább annak hiányát.
Egyre inkább antiszociális évszázadban élünk, és ez az egész nyugati világra kiterjed. Az Atlanti-óceán mindkét partján meredeken csökken azoknak a fiataloknak az aránya, akik rendszeresen találkoznak barátaikkal, családtagjaikkal vagy kollégáikkal. Európában azok aránya, akik hetente egyszer sem járnak társaságba, minden tizedikről minden negyedikre emelkedett. A tizen- és huszonévesek ma körülbelül annyit lógnak együtt, mint a náluk 10 évvel idősebbek a múltban. Nem annyira arról van szó, hogy a 30 az új 20, mint inkább arról, hogy a 20 az új 30. A kevesebb lógás és bulizás kevesebb szexet és kevesebb alkoholt jelent. Mindkettő olyan fejlemény, amelyet az egészségügyi közösség üdvözöl, de ezek elfedik a tények sötét oldalát.
Az egyedül töltött idő tendenciái szinte pontosan párhuzamosak a mentális egészséggel kapcsolatos tendenciákkal, ahol a mentális zavarok aránya a fiatalok körében növekszik, de a középkorúak és az idősebbek körében nem. Számos közegészségügyi kutatás arra utal, hogy a kettő nem pusztán véletlen, hanem ok-okozati összefüggésben áll egymással. Az egyedül töltött idő szorosan összefügg az alacsonyabb életelégedettséggel, sőt a halálozás növekedésével is.
A legértékesebb bizonyítékok közé tartoznak az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból származó részletes időfelhasználási nyilvántartások, amelyek azt mutatják, hogy a tizenévesek és a fiatal felnőttek körében az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt az egyedül töltött idő, de az idősebb csoportok körében alig vagy egyáltalán nem változott. A legfontosabb, hogy ezek a naplóadatok azt is rögzítik, hogy az emberek hogyan érzik magukat a nap folyamán, amikor különböző dolgokat végeznek különböző emberekkel (vagy nélkülük).
Egyértelmű és következetes megállapítás, hogy az egyedül töltött több idő alacsonyabb életelégedettséggel jár, és az emberek alacsonyabb szintű boldogságról számolnak be, ha ugyanazt a tevékenységet egyedül végzik, mint ha társukkal együtt. Az amerikaiak által a különböző tevékenységeknek tulajdonított boldogság és értelmesség szintjét felhasználva a fiatalok életelégedettségének romlása 2010 és 2023 között jelentős mértékben magyarázható az időtöltésükben bekövetkezett változásokkal. Az időzítés és a korosztályi lejtés szempontjából a legnyilvánvalóbb bűnös az okostelefonok és a hiperaktív közösségi média elterjedése, amely a rövid formátumú videók korszakával együtt túlpörgött. Az időfelhasználási adatokban értékelt tucatnyi tevékenység közül a játékkal, a közösségi média görgetésével és a videónézéssel töltött magányos órák minősülnek a legkevésbé tartalmasnak.
Az a tény, hogy ezeket a minősítéseket éppen azok a tizenévesek és fiatal felnőttek adják, akik órákat töltenek az eszközeikre tapadva, aláhúzza a történet középpontjában álló tragédiát: a szenvedő emberek valamilyen szinten tisztában vannak azzal, hogy mi megy rosszul, de úgy tűnik, tehetetlenek, hogy megakadályozzák azt. Az elmúlt évtized azon fiatalok története, akik visszavonulnak azoktól a tevékenységektől, amelyek a legnagyobb beteljesülést jelentik számukra, és ezeket - tudatosan vagy másképp - halvány utánzatokkal helyettesítik. Mint a közmondásos béka a fazékban: a kár kezdetben túl csekély ahhoz, hogy foglalkozni kelljen vele, de egy évtized elteltével talán már kezdünk forráspont közelébe érni.
Először is, a bevezetőben említett két dolog közül kettő bizonyos fokig vitatott. A magányra vonatkozó megbízható történelmi adatok szűkössége miatt egyesek megkérdőjelezik, hogy egyáltalán volt-e növekedés, nemhogy járvány. A fiatal felnőttek mentális egészségével kapcsolatban pedig mások azzal érvelnek, hogy a problémák megfigyelt növekedésének jelentős része egyszerűen olyan eseteket érint, amelyeket korábban nem diagnosztizáltak, míg mások félrevezető statisztikákra mutatnak rá.
A szkeptikusok nem hibáznak, ha kételyeket fogalmaznak meg, és szinte biztos, hogy bizonyos fokú túlzásokról van szó. De ahogy telik az idő, és ahogy gyűlnek az adatok, egyre több szakértő elismeri, hogy a konkrét ok-okozati bizonyítékok hiánya nem jelenti a hiány bizonyítékát. Sőt, egyre inkább úgy tűnik, hogy ezek a jelenségek nem csak valósak, hanem mind részei ugyanannak a szélesebb körű változásnak: a fiatalok személyes szocializálódása csökkenésének. A közelmúltig a magányossággal kapcsolatos bizonyítékok a legjobb esetben is gyengék voltak, de a felmérések, amelyek korábban csökkenést mutattak a középiskolások körében, most meredek emelkedést mutatnak. 2024-ben közzétett új adatok a magányosság jelentős növekedését mutatják a húszas éveikben járó európaiak körében. Ez tükrözi a szocializálódás mintáit, vagy inkább annak hiányát.
Egyre inkább antiszociális évszázadban élünk, és ez az egész nyugati világra kiterjed. Az Atlanti-óceán mindkét partján meredeken csökken azoknak a fiataloknak az aránya, akik rendszeresen találkoznak barátaikkal, családtagjaikkal vagy kollégáikkal. Európában azok aránya, akik hetente egyszer sem járnak társaságba, minden tizedikről minden negyedikre emelkedett. A tizen- és huszonévesek ma körülbelül annyit lógnak együtt, mint a náluk 10 évvel idősebbek a múltban. Nem annyira arról van szó, hogy a 30 az új 20, mint inkább arról, hogy a 20 az új 30. A kevesebb lógás és bulizás kevesebb szexet és kevesebb alkoholt jelent. Mindkettő olyan fejlemény, amelyet az egészségügyi közösség üdvözöl, de ezek elfedik a tények sötét oldalát.
Az egyedül töltött idő tendenciái szinte pontosan párhuzamosak a mentális egészséggel kapcsolatos tendenciákkal, ahol a mentális zavarok aránya a fiatalok körében növekszik, de a középkorúak és az idősebbek körében nem. Számos közegészségügyi kutatás arra utal, hogy a kettő nem pusztán véletlen, hanem ok-okozati összefüggésben áll egymással. Az egyedül töltött idő szorosan összefügg az alacsonyabb életelégedettséggel, sőt a halálozás növekedésével is.
A legértékesebb bizonyítékok közé tartoznak az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból származó részletes időfelhasználási nyilvántartások, amelyek azt mutatják, hogy a tizenévesek és a fiatal felnőttek körében az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt az egyedül töltött idő, de az idősebb csoportok körében alig vagy egyáltalán nem változott. A legfontosabb, hogy ezek a naplóadatok azt is rögzítik, hogy az emberek hogyan érzik magukat a nap folyamán, amikor különböző dolgokat végeznek különböző emberekkel (vagy nélkülük).
Egyértelmű és következetes megállapítás, hogy az egyedül töltött több idő alacsonyabb életelégedettséggel jár, és az emberek alacsonyabb szintű boldogságról számolnak be, ha ugyanazt a tevékenységet egyedül végzik, mint ha társukkal együtt. Az amerikaiak által a különböző tevékenységeknek tulajdonított boldogság és értelmesség szintjét felhasználva a fiatalok életelégedettségének romlása 2010 és 2023 között jelentős mértékben magyarázható az időtöltésükben bekövetkezett változásokkal. Az időzítés és a korosztályi lejtés szempontjából a legnyilvánvalóbb bűnös az okostelefonok és a hiperaktív közösségi média elterjedése, amely a rövid formátumú videók korszakával együtt túlpörgött. Az időfelhasználási adatokban értékelt tucatnyi tevékenység közül a játékkal, a közösségi média görgetésével és a videónézéssel töltött magányos órák minősülnek a legkevésbé tartalmasnak.
Az a tény, hogy ezeket a minősítéseket éppen azok a tizenévesek és fiatal felnőttek adják, akik órákat töltenek az eszközeikre tapadva, aláhúzza a történet középpontjában álló tragédiát: a szenvedő emberek valamilyen szinten tisztában vannak azzal, hogy mi megy rosszul, de úgy tűnik, tehetetlenek, hogy megakadályozzák azt. Az elmúlt évtized azon fiatalok története, akik visszavonulnak azoktól a tevékenységektől, amelyek a legnagyobb beteljesülést jelentik számukra, és ezeket - tudatosan vagy másképp - halvány utánzatokkal helyettesítik. Mint a közmondásos béka a fazékban: a kár kezdetben túl csekély ahhoz, hogy foglalkozni kelljen vele, de egy évtized elteltével talán már kezdünk forráspont közelébe érni.