Hunter

A normálisnál 4x jobb látás lézeres műtéttel

A lézeres szemsebészeti technikák fejlődésével az úgynevezett normálisnál sokkal jobb látást tesznek lehetővé az emberek számára, jelentették be kutatók az Egyesült Államokban.

Jim Schwiegerling a tucsoni University of Arizona szemésze elmondta, hogy egy egyedi műtéttel átléphetik az emberi látás elméleti határait. Ezáltal az emberek képesek lennének tisztán kivenni kis tárgyakat kétszer vagy akár négyszer olyan távolról is, mint normál vagy 20/20-as látással. Az emberek kevesebb, mint öt százaléka születik ilyen kivételes képességgel.

A rossz látás nem csak a közel vagy távollátásban jelentkezik, a szaruhártya és a szemlencse asszimetriája is torzítja a képet. Jelenleg a szaruhártyán elvégzett lézeres műtét csak a nagy eltéréseket korrigálja. Mitöbb, ezek a műtetek akár újabb elváltozásokat is okozhatnak. "A hagyományos kezeléssel nő az elváltozások száma" - mondta Michael Mrochen a zürichi egyetem szemésze. Ez magyarázza azt, hogy miért csak a műtétek 60 százaléka végződik 20/20-as eredménnyel.

Így a kutatók most azon dolgoznak, hogy finomabb eltéréseket is mérni és korrigálni tudjanak. Egyik módja fénysugárzás a szembe és a retináról érkező visszaverődés analizálása. A Mrochen csapat legutóbbi kísérletei azt sugallják, hogy az ezen információn alapuló sebészet az esetek többségében 20/20 és annál jobb látást eredményezhet, illetve 20/10 és annál jobbat az esetek 16 százalékában - ez a normál látásnál kétszer jobb. Mivel a lencsében és a szaruhártyán is lehetnek elváltozások, ez a módszer nem határozza meg a szaruhártya pontos alakját. Ezért más csoportok is próbálnak javítani az eredményeken, letapogatással közvetlen meréseket készítenek a szaruhártyáról, mely görbületét elég "durva" eltérésekkel határozza meg a jelenlegi technika.

Schweigerling azonban tovább megy. Az ő csapata az első, amely kombinálja a két megközelítést. "Az első technika a szem optikájának egészét adja, a másodikkal pedig a szem alakját tudjuk meghatározni," - mondta. "Ezeknek a részletes információknak köszönhető a plusz különbség". Egy komputer modell használja majd fel ezeket az információkat, hogy egy aprólékos részletességű képet készítsen a szemről, mely a műtétet végző gépeket kalauzolja.

A cél biztosítani mindenki számára minimum a 20/20-as látást. Az új technikára azonban még két-három évet várnunk kell. Mivel a műtétek velejárója a kockázat ezért a normál látású embereken valószínűleg nem végeznek el ilyen beavatkozásokat, még ha a tökéletesnél tökéletesebb látáshoz juthatnának, akkor sem. "Nem hinném, hogy egészséges embereket ily módon kellene kezelnünk." Mrochen rámutat, hogy az igazi szuper látáshoz több kell, mint műtéti beavatkozás. Tökéletes retinára és kéregre is szükség lenne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #32
    Folytatás: index fórum
  • Zocsi #31
    Qrva jó lehet!!! Szerintem nem fájna a fejed attól, hogy soxor jobban lácc mint egyébbként. Miért kéne több infót bevinnie az agynak??? A másik, hogy az emberi az qrva gyors, tehát a feldolgozással sem lenne gond. A látás tényleg csak az adott helyre éles, arra amire fókuszálunk, de képzeljétek el, hogy nem csak 40-50mig látsz élesen, hanem 200-300.ig. Azért nem ugyan az! Csak képzeld el, hogy milyen lenne!!! KIRÁLY!
  • Lez #30
    Hát nem tudom, hogy fájna-e. A normális látásnál is, a szemből érkező információ csak töredékét teszi ki az agyunkban megjelenő képnek. A többit az agyunk teszi hozzá, mert a szemünk ugye pl csak egy apró területen lát élesen stb. Tehát szerintem valamit csak akkor látsz élesebben egy normálisnál jobb szemmel, ha külön koncentrálsz a látványra.
  • Joe #21
    Ha sikerül: Nem kell szemüveg és 300m-ről látom, hogy parkolni tilos.
    Ha nem sikerül: ... Nincs több számítógépes játék. (És sok minden egyéb dolog...)
  • Zoley #20
    Lehet kezdeni az ismerkedest a Neuromancer es a Shadowrun vilagaval.... ugyis arrafele tartunk
  • Mike #15
    en infras szemeket szeretnek (es szerintem tuti van mar ilyen, usa-beli katonai laborokban)
  • Sub #13
    Ja majd beültetek infrákat a szemembe aztán játszunk Predatorosat
  • Lez #12
    Srácok, úgy látom közeledik a cyber korszak. :))
    Ha az infralátást is meg tudják majd csinálni akkor befizetek.
  • sanya_ #4
    Távcsővel sokkal messzebbre is ellátok :)