SG.hu

Újfajta gravitációs hullám jeleire bukkantak a csillagászok

Több nemzetközi konzorcium asztrofizikusai is egyszerre tették közzé eredményeiket, amelyek szerint újfajta gravitációs hullám jeleire bukkantak az univerzumban: olyan nagyon alacsony frekvenciájú jeleket észleltek, amelyekről azt feltételezik, hogy a galaxisunkon áthaladó, finoman rezgő gravitációs hullámokból származnak, ezek lehetséges forrásai pedig a szupermasszív fekete lyukak lehetnek.

Többek között az észak-amerikai Nanohertz Observatory for Gravitational Waves (NANOGrav) nemzetközi konzorcium asztrofizikusai is megtalálták a bizonyítékot a kozmoszt kitöltő, hosszú hullámhosszú gravitációs hullámok hátterére. Tizenöt év adatait elemezve úgy gondolják, hogy ezeket a hullámokat a Nap tömegének akár több milliárdszorosát kitevő szupermasszív fekete lyukak hozták létre, amelyek egymás körül keringenek, mielőtt egyesülnének. A nemzetközi konzorcium - amelynek célja a gravitációs hullámok észlelése milliszekundumos pulzárok rendszeres megfigyelésével - ma számolt be eredményeiről a The Astrophysical Journal Letters című tudományos folyóiratban. A másfél évtizedes munkában az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói is részt vettek - közölte az egyetem.

A fekete lyukak és más nagy tömegű objektumok térben való mozgása hullámokat hozhat létre az univerzumban, amelyeket gravitációs hullámoknak neveznek. A pulzárok szupernóva-robbanásban elpusztult hatalmas csillagok magjának ultrasűrű maradványai. Gyorsan forognak, miközben rádióhullám-sugarakkal pásztázzák a világűrt - így a Földről nézve úgy látszanak, mintha pulzálnának. A leggyorsabbak köztük az úgynevezett milliszekundumos pulzárok, ezek másodpercenként több százszor fordulnak körbe tengelyük körül, így rádiósugaraik - a világítótornyok fényéhez hasonlóan - periodikusan fel-felvillanó impulzusokként észlelhetők. Mivel impulzusaik rendkívül szabályosak, precíz kozmikus időmérőként használhatók.


A pulzárok gyorsan forgó neutroncsillagok, amelyek rádióhullámokat bocsátanak ki

A gravitációs hullámok a teret és az időt jellegzetes mintázat szerint nyújtják és szorítják össze, ami az impulzusok közötti időközökben olyan változásokat okoz, amelyek a megfigyelt pulzárok mindegyikénél korrelálnak. Ezek a korrelált változások jelentik azt a sajátos jelet, amelynek észlelésén a NANOGrav dolgozik. A közlemény szerint a NANOGrav korábban már felfedezett egy rejtélyes időzítési jelet, amely az összes vizsgált pulzárnál megfigyelhető volt. Ez azonban még nem volt elég erős ahhoz, hogy a tudósok az eredetét is megállapíthassák. A másfél évtizedes gyűjtőmunka eredményeképpen most azt feltételezik, hogy ez a jel a galaxisunkon áthaladó, finoman rezgő gravitációs hullámokból származik.

"Ez kulcsfontosságú bizonyíték a nagyon alacsony frekvenciájú gravitációs hullámokra" - idézi a közlemény Stephen Taylort, a Vanderbilt Egyetem munkatársát, a kutatás egyik vezetőjét, az együttműködés jelenlegi elnökét, aki szerint a felfedezés abszolút új ablakot nyit a gravitációs hullámok univerzumára. Ellentétben a tünékeny, magas frekvenciájú gravitációs hullámokkal, amelyeket a LIGO (Lézer Interferométeres Gravitációs Hullám Obszervatórium) és a hozzá hasonló földi eszközök észleltek, ezt a tartós, alacsony frekvenciájú jelet csak a Földnél sokkal nagyobb detektorral lehet érzékelni. Ezért a csillagászok galaxisunk egy részét hatalmas gravitációshullám-antennává "alakították át", amihez 68 pulzárról gyűjtöttek adatokat. Az ily módon létrejött detektort pulzáridőzítési hálózatnak nevezték el.

Einstein általános relativitáselmélete pontosan megjósolja, hogy a gravitációs hullámok hogyan hatnak a pulzárok jeleire. A tér szövetének nyújtásával és összenyomásával a gravitációs hullámok kicsi, de kiszámítható módon befolyásolják az impulzusok ütemét. Egyes impulzusok a vártnál korábban, míg mások később érkeznek. Két különböző pulzárra mérhető eltolódások bizonyos mértékben összefüggnek, attól függően, hogy a két pulzár milyen távol látszik egymástól az égen.


A NANOGrav 15 éves adatsorában szereplő pulzárok elhelyezkedését galaxisunkban szemléltető illusztráció, a pulzárokat kék, míg a Föld helyzetét a sárga csillag jelzi

A NANOGrav-kutatás egyre több bizonyítékkal szolgál az éves-évtizedes időskálán rezgő gravitációs hullámok létezésére. Az adatok azt mutatják, hogy ezen hullámok lehetséges forrásai olyan kettős csillagrendszerek, amelyeknek tagjai a világegyetem legnagyobb tömegű fekete lyukai, tömegük több milliárdszorosa a Napénak, méretük pedig meghaladja a Nap és a Föld közötti távolságot. További kutatásuk segíthet megérteni a távoli galaxisok közepén összeütköző óriási fekete lyukakat és talán más egzotikus, alacsony frekvenciás gravitációshullám-forrásokat is.

A gravitációs hullámok első, 2015-ös, LIGO általi detektálásában az ELTE is részt vett, és hozzájárult a mostani NANOGrav eredményekhez is. Az együttműködésben Timothy Pennucci, a Frei Zsolt által vezetett ELKH-ELTE kutatócsoport posztdoktori kutatója rádiótávcsöves megfigyeléseket végzett, elemzéseket készített, valamint időzítési modelleket dolgozott ki a NANOGrav több pulzárjához, és új eszközöket fejlesztett ki a pulzárok időzítésére. Bécsy Bence Raffai Péterrel és Frei Zsolttal korábban a LIGO Tudományos Együttműködés tagcsoportjában dolgozott az ELTE-n, most posztdoktori kutatóként az oregoni egyetemen a NANOGrav résztvevője és az új tanulmány társszerzője.


Asztrofizikusok egész hada keresi ezt a gravitációshullám-jelet szerte a világon. Az ausztrál Parkes Pulsar Timing Array, a kínai Chinese Pulsar Timing Array, az európai European Pulsar Timing Array és az indiai Indian Pulsar Timing Array együttműködések ma közzétett több tanulmánya is utal ugyanennek a jelnek a jelenlétére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #12
    "Massziv szó jelentése
    massziv (melléknév)
    tömör, súlyos"

    A massziv szo az gyakorlatilag nagy tomegut jelent a hivatalos, es foleg hetkoznapi szohasznalatban. Tokeletesen hsznalhato a fekete lyukak jellemzesere.
  • Macropus Rufus #11
    a supermassive azt jelenti, hogy szuper nagy tömegű. Ez igaz. De a szupermasszív nem ezt jelenti. 1:1-ben átvették a szót és magyarították, csak hát a magyarban a masszív nem valaminek a tömegét fejezi ki, hanem a szilárdságát.
  • Macropus Rufus #10
    a személyeskedést kihagyom, mert felesleges... feltételezem az életben sem így kezdesz egy választ.. :p

    "A supermassive az angol, aminek a magyar megfeleloje a szupermasszív."
    ez pont nem igaz. A massive magyar megfelelője nem a masszív. Mást jelent a két szó. Az egyik az adott test szilárdságára utal a másik meg az adott test tömegére. Tudod a szó töve a mass ami nem szilárd. Lásd pl. Critical mass. Akkor ezt szted lehetne kritikus masszívnak hívni? :o Hiszen szerinted a massive magyarul masszív...

    "Es igen, a "szupermasszív" szo a magyar tudomanyos eletben egy hasznalt, es igy korrekt kifejezes. "
    nem korrekt a kifejezés, ui. a két szó nem ugyan azt jelenti. Lásd a fent említett critical mass-t.
  • Macropus Rufus #9
    nem, nem azt jelenti. A masszív jelentése, szilárd, időtálló.
    https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Masszív

    a massive meg lehet tömeg, nagy, súlyos, stb... ez a kettő nem azonos szó.
    A magyar megfelelője a szupernehéz fekete luk lenne. Mert ahogy most írják, hogy azt jelenti, hogy szuper-szilárd vagy szuper-időtálló...
  • ProgServ #8
    Kamu a kobon! Jo 20 eve ennel komolyabb technologia letezik .... ez a aminstream valami egy marhasag ... Subkvantum jeladok 20 eve vannak ... mirol beszelgetunk, csokolom?
  • Sequoyah #7
    Nem is tudom mi a rosszabb. Hogy nyelvtan-naciskodsz ilyen jelentektelen dologban, vagy hogy pofara esel, mert meg csak igazad sincs:)

    A supermassive az angol, aminek a magyar megfeleloje a szupermasszív. Eszem megall hogy ra kell mutatni hogy aza egyik angol, a masik meg magyar, es magyar szovegkornyezetben a magyar megfelelojet hasznaljuk. Es igen, a "szupermasszív" szo a magyar tudomanyos eletben egy hasznalt, es igy korrekt kifejezes.
  • Csaba161 #6
    De, azt jelenti! Szemben a magyar masszív szóval, ami tömört, nem hajlékonyt stb.-t jelent!
  • Irasidus #5
    És szerinted nem az? Nem szuper "nagy" tömegű fekete lyuk? Csak kérdezem.
  • Csaba161 #4
    a massive azt jelenti, hogy tömegű
  • noland #3
    szupermasszír :D