Gyurkity Péter

Decemberben jön a B-21 Raider

Hosszú évtizedek után mutatnak be új lopakodó bombázót, amely már a hatodik generációt képviseli.

A Northrop Grumman fejlesztése kapcsán még 2021-ben írtunk arról, hogy várhatóan idén mutatkozik be hivatalosan a típus, amelyből akkor 5 példány állt rendelkezésre, legalábbis a végső összeszerelés fázisában. Most jelezték, hogy nagyon közel van a debütálás.

A gyártó a napokban tett közzé egy újabb hivatalos bejelentést, amelyben már azt jelzik előre, hogy december első hetében rántanák le a leplet az új lopakodó bombázóról, bár a pontos időpontot egyelőre nem nevezték meg. Nem túl gyakran kerül sor ilyen bemutatóra, hiszen legutóbb 34 évvel ezelőtt, tehát 1988-ban volt rá példa, akkor pedig a közvetlen elődöt, a B-2 bombázót demonstrálták, amely egy évre rá repült először, majd pedig jóval később, csak 1997-ben állt végleg szolgálatba. Várhatóan ezúttal is hasonló periódus jön majd el a hivatalos bemutató után, annak ellenére, hogy a cég már hosszú ideje, jóval az ukrajnai konfliktus előtt igyekezett minél előbb véglegesíteni a fejlesztést.

Az illetékesek elmondása szerint minden tekintetben ultramodern bombázóról van szó, amely már a hatodik generációt képviseli. Ők nyilván az innovációt, a technológia terén elért előrelépést emelik ki, amelyet kifejezetten a konfliktusok által sújtott, a nagyhatalmak összeütközését elszenvedő övezetekben való felhasználásra szánnak – nem véletlenül, hiszen az elmúlt években hasonló orosz és kínai törekvésekről is olvashattunk. A tervek szerint jövőre jön majd az első tulajdonképpeni repülés, ezzel az USA megtartja komoly előnyét, viszont a hiperszonikus rakéták területén már egészen más helyzet alakult ki.

A bemutatóra a kaliforniai Palmdale melletti telephelyen kerül sor, ezt várhatóan nagy visszhang övezi majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #6
    Nincs benne pilota, tehat addig keringhet, amig birja az uzemanyag vagy amig ujra tudjak tolteni a levegoben. Tovabba mivel nem annyira fontos a jarmu tulelese, ezert nem feltetlen kell ledobni az atomot a gepbol, a toltet akar a rakterben is felrobbanthato (a celterulet folott).
  • Sequoyah #5
    Mitol 6. generacios ez? Az oke, hogy fejlettebb es hatekonyabb verzioja a B2-nek, es ezzel koroket vernek a vilagra, de a 6. generacio jelzohoz kene valami kifejezetten uj kepesseg is.
  • nlght #4
    A hiperszónikus sikló az olyan, mint a hiperszónikus sündisznó aka Sonic?
  • kvp #3
    "Annak beismerése, hogy a normál rakétáik már nem hatásosak az aktuális védelem ellen."

    Az SM3-as raketa (a block 2A valtozatban) pont jo erre a celra, csak az USA nem reklamozza, pedig raktak belole mind a roman, mind a lengyel harra boven. Az az elonye, hogy pont belefer benne a legvedelmi toltet helyere egy a tomahawk-okban is hasznalt szabvany nuklearis robbanofej, igy a robbanasig nem tudja az ellenfel, hogy csak egy legvedelmi, egy hagyomanyos fold-fold vagy egy nuklearis raketa kozelit felejuk. Es a megnovelt hatotavu block 2B meg csak 2022-tol all(t) szolgalatban Europaban. Ez utobbit arra terveztek, hogy akar Olaszorszagbol is csapast lehessen merni Moszkvara. A mach 13 folotti sebesseg pedig boven hiperszonikussa teszi es meg a leggyorsabb orosz raketanal is gyorsabb. (egyebkent a block IIA japan fejlesztes, szoval ezzel is fel van szerelve a japan hadsereg, mind legvedelmi, mint fold-fold szerepkorben es igen, elerik vele Eszak Koreat es Pekinget is)

    https://en.wikipedia.org/wiki/RIM-161_Standard_Missile_3
    https://en.wikipedia.org/wiki/W80_(nuclear_warhead)
  • Agyturbinikusz #2
    Jobban kellene lopakodni, így mindenki látja!
  • inkvisitor #1
    Hiperszonikus rakéta nyers erő alapú megközelítés a rakétavédelem áttörésére. Annak beismerése, hogy a normál rakétáik már nem hatásosak az aktuális védelem ellen.
    1 valódi hiperszonikus sikló (Az orosz kindzsal nem az) árából 100-160 cirkálórakétát lehet felengedni.