Gyurkity Péter

Génmutáció okozta a neandervölgyiek hátrányát

Ez ugyanis komoly előnyhöz juttatta közvetlen elődünket a kognitív képességek terén.

Az emberi családfa kutatása kapcsán még a tavasz folyamán számoltunk be arról, hogy hosszas várakozás után összeállt az eddigi legteljesebb változat, amely jobban megmutatja a fejlődés valószínű útvonalát. Most ismét a neandervölgyiek kerültek előtérbe, miután egy újabb munkában rámutattak a hátrányba kerülésük lehetséges fő okára.

A Max Planck Institute of Molecular Cell Biology and Genetics drezdai központjának munkatársai tették közzé a napokban az általuk elvégezett részletes munka eredményeit, amelyek egy fontos eltérésre világítanak rá. Kutatásuk során kiderült ugyanis, hogy a neandervölgyi ember és a homo sapiens közötti, eddig ismert különbségek mellett egy további génmutáció vezethetett utóbbi győzelméhez, az előbbi csoport fokozatos eltűnéséhez. Egészen pontosan a TKTL1 névre keresztelt génről van szó, amelynek modernebb változata jóval több neuron létrehozását teszi lehetővé, amivel a homo sapiens komoly előnyhöz jutott a kognitív képességek terén, függetlenül a homloklebeny méretétől, bár ez utóbbi szintén vita tárgyát képezi a szakemberek között.

A most elvégzett munkában egerek és menyétek embrióiba ültették a szóban forgó gént, annak két eltérő változatát, az eredmények alapján pedig egyértelművé vált, hogy a homo sapiens példánya a neuronok gyorsabb előállításához vezet. A tesztet később laboratóriumban növesztett emberi agyszövetekben is elvégezték, hasonló eredménnyel, így határozottabban jelenthették ki, hogy nem kell igazán ismernünk a neandervölgyiek agyának pontos méretét és szerkezetét, mivel a génmutáció ettől függetlenül hátrányba kerülésüket okozta. Mások nem ennyire biztosak a következtetéseket illetően, szerintük további teszteket kell elvégezni, mielőtt ilyen határozott kijelentéseket teszünk, nem beszélve arról, hogy a neandervölgyiek változata egyéb csoportokban is jelen lehetett.

Azt is jól tudjuk, hogy a két populáció keveredett egymással, ami tovább bonyolítja a képet, viszont a mostani munka mindenképpen fontos részlet lehet a nagy kirakóban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!