Gyurkity Péter

2030 felé csökkenne a kínai szénfelhasználás

Az ország vezetője szerint legkorábban 5 év múlva indulhat el a folyamat.

A napokban számoltunk be arról, hogy a tavalyi évre vonatkozó összesítés szerint Kína egymaga negligálja a szénerőművek számának globális mérséklődését, ezzel pedig egy nem túl kedvező pályát rajzolhatunk fel az előttünk álló évtizedekre nézve. Ezt most friss kijelentések követték az ottani vezetés részéről, amely alapján az évtized végén számíthatunk a fokozatos csökkenés elindulására.

A Reuters számolt be Xi Jinping virtuális klímakonferencián tett kijelentéseiről, amelyek némi betekintést nyújtanak a jelenlegi elképzelésekbe. A kínai szabályozó hatóság már csütörtökön jelezte, hogy az idei évben 56 százalék alatt húznák meg a szénerőművek energia-termelésben való szerepét, azok arányát, ami még mindig óriási szám, viszont az ország első embere most azt említette meg, hogy 2026 és 2030 között megindulhat a szénenergia fokozatos mérséklése, ezen arány jelentősebb csökkentése. A távlati célok között bukkan fel az üvegházhatású gázok kibocsátásának tetőzése, valamint a karbonsemleges üzemelés, ettől viszont még picit messze vagyunk.

Ami ez utóbbi két célt illeti, előbbi (legalábbis a hivatalos állásfoglalás és a korábban vállalt kötelezettség alapján) valamivel 2030 előtt következne be, onnantól kezdve tehát ezen gázok kibocsátását mérsékelni kellene. A karbonsemleges jelleg megvalósítása országos szinten csak jóval később, 2060 táján jönne el, ez nagyon messzinek tűnik, ennek kapcsán szinte nem is érdemes jóslatokba bocsátkozni. Ahogy arról mi is írtunk, egyelőre még az új szénerőművek szolgálatba állítása, megépítése, valamint tervezése zajlik gőzerővel, erre nyilván anyagi okok miatt van szükség, nagy kérdés, hogy mennyiben sikerül majd elindítani az átállást, amely a megújuló energia rohamos terjedése ellenére még mindig várat magára.

Az új amerikai adminisztráció hivatalba lépésével várhatóan nagyobb hangsúly helyeződik majd a klímakérdésre, meglátjuk, milyen konkrét eredmények sikerül majd elérni az előttünk álló években.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Agyturbinikusz #92
    Látom idegesít, így meghajlok az akaratod elött, és boldogan szemlelem a világot magam körül ahogy egy lehetetlen koncepciót építve, próbáljuk magunkat jól érezni.
    Hiszen nincs végtelen erőforrás és arra alapozott bővülés, vagyis tartunk abba az irányba hogy végtelen=0 mert a vegtelenbe tart a gazdaság csak pontosan a 0 an fog kikötni.
    Ez így van a leges legjobban.
  • Agyturbinikusz #91
    Eddig az autóban megtalálható műszer csoportról beszéltünk. Írtam világosan az nem egy elektro dinamikus műszer, mint amit eBayen nézel. Másik problémát már leírtam az analóg jeleket csak az ECU kapja meg, onnan kb Minden digitális, főleg a kommunikáció a többi CU-val.

    Így van, 50% az állás kereső. A másik caucsokben meg 50% a betöltetlen helyek száma a teljes max foglalkoztatasog figyelembe véve. Rossz helyen vannak, van ez így.

    Nem érdekel a szocializmus azt vettem fel, hogy a javak elosztása a jelenlegi rendszerben lassan halálra ítéli a lakosság nagy részét, hiszen lassan minden munkahely redundas lesz. Mert ha nem kell dolgozót fizetni akkor az nem kiadás. Az oktatás még nem megy ennek utánna.

    Vagyis az ötletem pont ennek megszüntetése volt azon az alapon, hogy a haszon felét oktatásra felzárkóztatása kellene használni, vagy ha nem így akkor a kapitalista érdekekhez hűen, kevesebb ember kell, így nem kell neki semmit sem adni.
    Akkor az összes profit ülhet a bankszámlán és Mindenki boldog.

    Tudod én örömmel vágom a fát a fejszemmel, rakom a tüzet, asom ki a gyökereket, és csinálok Mindent ami nem a kényelmes életnes a fogyasztani akarás jellemzője.
    Vagyis ahhoz hogy 3gy önfenntartó életet bármilyen szinten megbtudjak teremteni először hatalmas beruházás kell. A föld alapú támogatás még nem működik ott ahol lakó ingatlan van a területen. Mert ugye 10 centivel a föld fölött lebegve nem lehet aludni, gondolom tapastaltad már.

    Nem azon kéne agyalni mit tudunk kisajátítani, hanem azon, hogyan lehetne enblock az egész társadalmat elorre mozidatni.
    Ha engem nem érdekel kinek mi van a birtokában, akkor hülye vagyok? Mert én szívesen élek úgy is egy házban ha nem az enyém....most is ez van, a bank a tulajdonos.

    Az hogy végig gondolod, van egy cég statikus outputtal, kibocsajta a részvényeit X áron, akkor mi történik ha valaki megveszi a részvényeket?
    Keresletet generál ami a spagetti szörny törvényei szerint áremelkedést okoz.
    Ha más is látja az ár emelkedést és el kezdi venni a részvényeket, az még több keresletet generált ami további áremelkedést generál. Közben az eredeti cég értéke mégis konstans hiszen írtam az output és minden más változatlan.
    Akkor mi van ilyenkor mi van? A papír értékesebb lett, de a mögötte lévő fizikai valóság Minden tekintetben változatlan.
    Nap mint nap ez történik.

    Nem a kapitalista gazdaság termékei hanem az emberek akik azt megcsinálták. A vállalat irányítási digitális rendszert pedig a kommunista Oroszországban találták fel, nemrég volt cikk róla az indexen.
    Vagyis még mindig téves, hogy a kapitalista elgondolasnak tuladonitasz Mindent ami létezik.

    Ha az embereken nem lenne ekkora gazdasági nyomás meg hatékonyabbak is lehetnének, ha nem a pénz hanem valami más motiválná őket. Tudod pl kíváncsiság?
  • defiant9 #90
    Reagálnál végre arra hogy miért lehet olcsóbb egy analóg feszültség mérő az ebay-en mint egy digitális kijelzős. Vagy olyan mély a kognitív disszonanciád hogy képtelen vagy meglátni a kérdést? Szánalmas vagy.

    "Miért ne lenne munkája, te láttad e már hogy mennyi embert keresnek különféle munkára akár falun is?"
    Lol. Vannak borsodi falvak ahol 50% az álláskeresők száma. Ez nagyon távol áll mondjuk egy budapesti statisztikától. Már megint a valóságtól elrugaszkodott elképzelésed köré épített agymenés csapdájába kerültél.

    "Hoztam fel ötleteket is."
    Egyrészt 1 megvalósítatlan ötletet. Olyat én is tudok mondani hogy milyen jó lenne ha ilyen-olyan csoda történne. Valójában te még nagyobb kapitalizmust csinálnál azzal hogy formálisan is a globalizálnád az egész világot.
    Nem láttam hogy hozzányúltál volna a kapitalizmus piacgazdaságának magántulajdon vezérelte elvéhez. Ennél jelenleg nem tudunk jobbat. A szocialista alapú köztulajdon alapú gazdaság megmutatta hogy ez egy tragikus irány.

    "Tudod mióta a föld után adózni kell,"
    Föld/termelés után támogatás jár. Aki akar az tud ma magyar tanya/faluvilágban akár ingyen/jelképes összegért földhöz viskóhoz jutni.

    " embereknek van más motivációja"
    Aham, tehát te kényelemesen is akarsz éni, fogyasztani. Az emberek többége ezzel így van. A legjobb életminőséget pedig a piacgazdaság biztosítja, igen van benne marketing is, sok minden más mellett.

    Tehát oda jutottunk hogy nem tudsz épképzláb alternatívát, és saját magad sem vagy hajlandó lemondani a kapitalista rendszer nagy hatékonysággal(ezáltal olcsón) megtremelt javairól.
    Innentől pedig szimpla képmutatás még mindig amit mondasz.
  • Agyturbinikusz #89
    Akkor még egyszer: 2os átalakítás mit jelent mert nem jutottál el odáig. Az analóg jeleket megkapja az ECU direktben, és semmi más, ezek a jelek digitalizalva vannak, felkerülnek a belső busz hálózatra, onnan megkapja a műszer csoport, ami majd valahogy kijelzi.

    Leírtam, a modern autóban NINCS hagyományos analóg műszer ami kijelzokent funkcionál.

    A visszér jelző lámpa információt közöl veled, tudod az első számítógép is lyuk/nem lyuk információval tarsalgott a kezelojevel. Digitálisan.

    Az előbb írtad az árakat a nagy spagetti szörny alias a rendszer határozza meg, most azt írod, az árazás egy külön szakma?

    Miért ne lenne munkája, te láttad e már hogy mennyi embert keresnek különféle munkára akár falun is?
    Vagyis lenne munkája bőven.

    Még mindig ott tartok, hogy teljesen érzelem mentesen írom amit írok, és egy dolgot mondok, el lehet gondolkodni azon, hogyan jutottunk el idáig. Pontosan így valaki azt mondta van jobb is. Vagyis te ergo magad ellen kuzdesz.

    Te nem szoktad elmondani ha hallasz valakit aki nem tud énekelni?
    Hogyan mérés ha te sem tudsz énekelni?
    Attól hogy nem tudok főzni, azért még érzem az ízeket, főleg a tehén szart, ha oda kerülnek a sor.
    Te nem így vagy vele, vagy te eléd letehetnek lejárt romlott kaját, te meg ott fogsz ülni és meheszed hiszen ez a legjobb amit kaphatsz?

    Hoztam fel ötleteket is.

    Tudod mióta a föld után adózni kell, és nem fogadják el krumpli formájában, így elég nehéz helyzetben van az ember.

    Azt is leírtam az embereknek van más motivációja is mint a amire a jelenlegi ember alapoz, mér már azon túl vagyunk, hogy a fennmaradásáért küzdünk. Ezt te nem látod?
  • defiant9 #88
    "Az olanyomas visszajelzo lámpa jeladó digitális. Ezt remélem érted."
    Kérem mutass egy linket ahol digitális jeladóként aposztrófálják az adott egységet.
    Ráadásul te műszerről beszéltél, egy visszajelző lámpa csak erős jóindulattal nevezhető műszernek.

    "Nem gőzölöt ellenállás pálya."
    Onnantól hogy egy jármű is van ahol nem digitálisan érelemezik a jeladó szintjét hanem analóg jeszintként onanntól bukott az egész általánosításod. Miért is nem válaszolsz arra hogy az analóg feszültség mérő olcsóbb, és miért csak sunyítasz a kérdés kapcsán? Ja hogy ez élből megdöntötte az egész buta agymenésed. A kognitív disszonancia jeleit mutatod ismét.

    "Mégis fordítva van bearazva."
    Szerinted. Mert szűklátokörű vagy. Az árazás is egy külön szakma. Eleve alaptétel az is hogy minden annyit ér amennyit piacon meg is adnak érte, de neked ez már bonyi lenne. Neked valami szocialista árhivatal ami még nem terheli meg az agyad.

    "Mert ha oda mennek felmegy a telek/ház ára, és túlkínálat lesz munka erőből. "
    Ha nem megy oda akkor eleve nem lesz munkája. Ileltve a cégek is oda mennek ahol van koncentráltan elérhető munkaerő.

    "az emberek önként és dalolva áldozzák fel a saját életüket csak azért hogy fedél legyen a fejük felett."
    Mégis mit szeretnél. Mi lenne a jobb rendszer a mostaninál? Itt szokott elfogyni a tudományod, csak a hőzöngésig jutsz el. Jobbat kirakni nem.

    "Miközben a falvakban olcsóbban lehet élni, Minden szempontból. Hol itt a ráció"
    Nem. Pl. 1 kg kenyér jelentősen drágább. Az infrasttúra fajlagos költsége is sokkal drágább. Nincs kórház, sztk, stb.

    "Remélem egyszer sikerül neked is kiszakadni "
    Te sem szakadsz ki (noha megtehetnéd). Élsőködsz a kapitalizmuson. Szennyezed a környezetet a dízelolaj pöfögtetéseddel.
  • Agyturbinikusz #87
    Akkor idézni fogok tőled személyesen:
    "Egy Zsiguliban sem volt semmiféle digitális jeladó."
    Az olanyomas visszajelzo lámpa jeladó digitális. Ezt remélem érted.
    Az üzemanyag szintjelzo pedig kvantalt, csak hogy tudjad, hiszen a Láda szintjelzo egy csúszka+ellenállás huzal. Nem gőzölöt ellenállás pálya. Vagyis csak diszkrét értékeket tud felvenni a jeladó.

    A műszer csoportot meg mindig nem érted, úgyhogy leírom: A mai autókban a műszercsoport mutatós műszerei lepteto motorral üzemelnek. Ha tudod hogy működik akkor sejted, hogy miért dupla az átalakítás, mert a belső buszon megkapja a digitális jelet, amit a lepteto motor vezérlő áramkörének le kell fordítani szogelfordulasra. Vagyis egy modern autóban nincs hagyományos analóg műszer max a kijelzés mivolta analóg. És egy lepteto motor plussz a többi kacat előállítása sokkal több mint egy LCD panel. Mégis fordítva van bearazva.

    Még mindig nem érted, az érték fogalma mesterséges, és az annak megfeleltetes. A gazdasági folyamatokat pedig az önszabályozó rendszer határozza meg, de mint írtam ez a rendszer még van furva. Miért megy mindenki a városokba??? Mert ha oda mennek felmegy a telek/ház ára, és túlkínálat lesz munka erőből. Vagyis 2X vesztesz egy húzással, hiszen a lakhatás drágább, és sokkal több emberrel kell versenyezned mégis mindenki a városokba tart annak ellenére, hogy rosszabbul jönnek ki hosszútávon, hiszen az életük nagyobb hányadát dolgozzák le csak a lakahatasert. Vagyis saját magunkat kergetik adós rabszolgasagba. Akkor ki nyer ezen?
    Csak nem a fiskális szektor? De. Vagyis addig sikerült mesterséges igényeket generálni, míg az emberek önként és dalolva áldozzák fel a saját életüket csak azért hogy fedél legyen a fejük felett.

    Miközben a falvakban olcsóbban lehet élni, Minden szempontból. Hol itt a ráció? Mert munka is van a falvakban és kevesebbe a konkurencia is.
    Pl egy programozonak kb hot mindegy hol lakik, mert villany kb mindenhol van, meg internet is.

    Az hogy többmilliós tömeg elviseli, hát hogy is mondjam, %-os arányban a egyik legtöbb az alkoholista a világon, az önpusztító életmód. Az öngyilkosságról ne is beszéljünk.
    A tahó baleset okozok, vagy éppen a parlament és közeli bábszínházi előadásról sem.
    Az általános butaságot amit én is képviselek meg sem említem.
    Az oktatás katasztrofális, a kivagyisag a tetőfokára hágott, és ahogy látom ezt te meg élvezed is.

    Lehet létezni úgy is, csak nem biztos érdemes.

    Vagyis nem mondhatom ezt, mert ugye 10millio légy nem tévedhet a tehenszar esetében.

    Remélem egyszer sikerül neked is kiszakadni és kívülről szemlélve meglátni bizonyos problémákat.

    Mert a jobbra törekedni kell nem pedig Panglos mester módjára helyeselni, hogy minden a legnagyobb rendben van eme világban.
  • defiant9 #86
    "Azt mondtad semmi sem digitális a Zsiguliban, felhívtam a figyelmed, hogy tevedtel"
    Mert azt mondtam volna hogy bármi is az? Te voltál olyan ostoba hogy kijelentetted hogy a digitális mérőműszer generálisan olcsóbb.
    Ezt az ostobaságod már egy mezei feszültségmérő műszer cáfolja. Ami tény kapcsán többszörösen csak sunyítani tudsz.

    "Azért nem MO-n élek mert nem lehet elviselni az embereket hosszú távon,"
    Valótlanság. Ez jópár millió embernek sikerül

    "Mire van kereslet? Arra amire kondincionalnak."
    Tehát az hogy legyen egy lakhelyed, fedél a fejed felett, az kondicionálás kérdése? Lol. Nyilván vannak látens igények is amit a reklám hoz elő belőled, ez része a rendszernek.

    "Így lesz mesterséges a rendszer árazása."
    Mi az hogy mesterséges? Mi ennek az ellentétje? A földanya határozná meg vagy mi? Olyan szavakat használsz amik értelmezhetetlenek a kontextusban. A piaci egyensúlyi ár sok komponens által alakul ki, nevezheted mesterségesnek, ahogy a dízel generátorod is akkor ilyen mesterséges szerkezet. Fúj. Mesterséges! Dobd el most azonnal.

    Az Intel termékeire van kereslet. Több is mint amennyit el tudnak adni. Kielégíti azt a célt amire az emberek veszik. Ha használhatatlanok lennének akkor egy idő múlva már nem vennék.

    "akkor annyit kellene jelentenie, hogy 1kg búza az mindenhol ugyan annyit ér"
    Miért kellene hogy ugyanannyit érjen. A fuvaros is más áron viszi el. Hiába ragaszkodsz az ostobaságaidhoz. Próbálj arra reagálni amit írok. Ja hogy az nem megy. Akkor ezen gondolkozz el hogy miért is vagy vitaképtelen.
  • Agyturbinikusz #85
    Különben kedves barátom az alábbi becenevet aggata rám: Hard Headed Hungarian.
  • Agyturbinikusz #84
    Azt mondtad semmi sem digitális a Zsiguliban, felhívtam a figyelmed, hogy tevedtel.
    Azért nem MO-n élek mert nem lehet elviselni az embereket hosszú távon, hiszen mindenhol azon dolgoznak, hogy atlapatoljanak.
    A másik ok, hogy nem ott születtem, így allergiám van, ami kb lehetetlenné teszi az életemet ott.
    Mire van kereslet? Arra amire kondincionalnak. Akkor mi határozza meg a keresletet? A kondicionalas. Vagyis mi történik? Mesterséges igényeket keltenek, amiket kielégíteni. Így lesz mesterséges a rendszer árazása.

    Mondtam, az elvekkel nem értek egyet,a megvalósítás viszont parádés, mert nem nagyon akarja észrevenni az ember.

    Te azt állítottad, a termék árazása, a cég sikeressége azon múlik milyen terméket állít elö erre elő huzok egy példát ami ennek ellent mond.

    Azt mondod a pénz a csere kereskedelmet váltja ki, akkor annyit kellene jelentenie, hogy 1kg búza az mindenhol ugyan annyit ér. Mivel ez nem igaz, így a Jelenlegi gazdasági rendszer elszakadt az anyagilag létező javaktol, Vagyis az érték teljesen szubjektív.
  • defiant9 #83
    "Nem MO-n élek"
    Tehát megtehetted volna hogy Magyarországon olcsón belevágj az önfenntartó tanyasi létbe. Ehelyett inkább egy még fejlettebb kapitalista rendszert kezdél el szolgálni.

    "Tudod 2 állapota van.... Ha már ennyire érdekel a téma."
    Ki beszélt itt motorolaj nyomásról. A benzinszintnek hány állása van? Ha már ennyire osotba vagy.

    "önkényesen kijelölt értékrendre épül."
    Mégis ki jelöli ki? A kaptializmusban nincs árhivatal. Az értéket a piac határozza meg és árazza be. Egy fokkal messzebbről nézve az eldók/vevők.

    "Mi sem bizonyítja jobban, sehol sincs teljesítményben/fogyasztásban a konkurenshez képest, mégis csak rekordokat döntöget.... Hogy is van ez?"
    Mi köze az egész kérdéskörnek ahhoz hogy egy nagy a mérnökcsapat relatítve milyen CPU-t rakott össze a konkurenciához képest. Semmitmondó megállíptásaid vannak. Látszik hogy csak egy '?' teszel a végére mert magad sem tudod hogy mire is válaszolnál itt.

    "mindenhol a világon egyforma értéket képvisel"
    Ostoba vagy még mindig. Az hogy valaki mennyiért hajlandó eladni a munkarejét hogy sz@rt szippantson az ő saját döntése. Ha Svájcban más árat mond mint Bangladesdben akkor a vevő döntése hogy megfizeti-e ezt. Egy idő múlva meg fogja fizetni. Ketőn áll a vásár.

    "anem az hogy ez a dinamikus rendszer, folyamatosan változtatja mint geolokacio szerint mint idő szerint mi mennyit ér és nem lehet megfeleltetni az azonos dolgokat sem egymásnak.
    Nem tudsz 2 dolog közé egyenlőség jelet rakni a rendszeren belül."
    Én nem is akarok. Teljesen tisztában avgyok vele hogy ugyanaz a szolgáltatás más áron érhető el. Te gondolod azt hogy ez egy anomália. Itt épp megint önamagdnak mondasz ellent. Az gond hogy ez már fel sem tűnik.