daweed
Csirkeágyú a NASA-tól
A NASA tudósai kifejlesztettek egy olyan "ágyút", amivel
döglött csirkéket
tudnak kilőni az utasszállító gépek, katonai repülők, vagy
akár az űrrepülő
szélvédőjének, mialatt azok teljes sebességgel haladnak.
Nagy gonddal választják ki a tesztpéldányokat a sok jelentkező közül
Az ötlet onnan származik, hogy szimulálni akarták azt a gyakori esetet, amikor arra repülő madárral ütközik a jármű, hogy teszteljék a szélvédő erősségét. Angol mérnökök hallottak erről az ágyúról, és égtek a vágytól, hogy kipróbálják az új nagysebességű vonatuk szélvédőjével. Az egyezségek megszülettek, és az ágyút elküldték az angol mérnököknek.
Amikor az ágyút elsütötték, a mérnökök döbbenten álltak, ahogy a csirke hatalmas erővel kirepült a csőből, átszakította a törhetetlen üveget, miszlikbe törve azt, átvágódott a vezérlőpanelen, kettéhasította a mozdonyvezető székének támláját, és beleágyazódott a kabin hátsó falába.
Ma már sugárhajtással lövik ki a csirkéket, így nem igényelnek olvasztást
Az elszörnyedt britek elküldték a kísérlet katasztrofális eredményét a szélvédő terveivel együtt a NASA-hoz és kérték az amerikai tudósokat, hogy javasoljanak valamit. A NASA egy egysoros feljegyzéssel válaszolt: "Legközelebb OLVASSZÁTOK FEL a csirkét!"
Néhányan úgy gondolják, talán sikerül megtéveszteni a NASA tudósait és részt vehetnek az akcióban