Többször felhasználható kínai rakétát teszteltek

A kínai rivális egy kisebb fejlesztését próbálta ki, de már készül a nagyobb változat.

Az elmúlt hónapokban mi is beszámoltunk arról, hogy az amerikai vállalkozások nyomába több kínai rivális eredne, hogy behozzák a viszonylagos lemaradást, legalábbis a magánszektor bevonásának tekintetében. Most egy újabb kísérletre is sor került, ezt pedig hamarosan követik a hosszabb, komplexebb próbálkozások.

A LinkSpace névre keresztelt cég meglehetősen fontos tesztjéről számoltak be a napokban a kínai lapok, ebből pedig kiderül, hogy egy alapvetően kis méretű fejlesztésről van szó, hiszen maga a rakéta mindössze 8,1 méter magas. A teszt során a szerkezet az illetékesek által előírt kisebb, mindössze 300 méteres magasságba emelkedett fel, majd pedig visszatért a felszínre, a beszámoló szerint 50 másodperces lebegést követően, 7 centiméteres pontossággal. Ez igencsak kezdetleges próbának tűnhet a SpaceX és a Blue Origin eddigi teljesítményéhez képest, viszont mindenképpen fontos az első lépések sikeres megtétele, hiszen ezt követően kerülhet sor a nagyobb tesztekre.

A vállalat a maga részéről kiemelte, hogy a rakéta több alkalommal felhasználható lesz, itt pedig a költségek alacsonyan tartása, valamint a további változatok gyors ütemben való kifejlesztése és azok élesben való bevetése is komoly előnyt jelenthet a jövőben, amint megindulnak a konkrét küldetések. Ezzel egy időben sikeresen teszteltek több másik, a többszöri felhasználás terén fontosnak számító komponenst, így a hajtóművek párhuzamos üzemelése, a begyújtás, valamint az elindítás terén is előrelépést sikerült megvalósítani. Egy új projekt keretében már alakul a nagyobb, 14 méteres változat, amely állításuk (reményeik) szerint 100 alkalommal lenne fellőhető, amint az ehhez szükséges technológia készen áll majd a bevetésre.

A LinkSpace tavaly már fellőtt egy másik rakétát, amely egyetlen műholdat vitt magával, egy állami cég megbízásából. A szektorban ma már 60 magáncég tevékenykedik, bár a legnagyobb bátorítást itt is maga az állam biztosítja, egy 2014-ben elindult program keretében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cefet #2
    Igen, a hasonlóság szembeötlő. Bár tudom a méret is számít, de legalább olyan fontos az elvek, a vezérlés, és a szoftverek tesztelése is. És nagyon úgy tűnik, hogy jó úton járnak.
  • nlght #1
    a Tesla helyében rendszeresen teszteltetném a rendszert, és a kiberbiztonsági szintet is emelném amennyire lehet, mert már a kínaiak vagy a spajzban vannak vagy hamarosan lesznek