MTI

Tesztrepüléseket hajtottak végre a NASA Mars-helikoptereivel

Tesztrepüléseket hajtottak végre a 2020-ra tervezett Mars-utazás helikopterével az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szakemberei a NASA pasadeniai bolygókutató intézetében (JPL).

Az 1,8 kilogramm súlyú jármű a tervek szerint 2021-ben érkezik a vörös bolygó felszínére egy marsjáróhoz erősítve. Néhány hónappal később fogják munkába állítani és elvégezni vele az első, mintegy 90 másodpercig tartó tesztrepüléseket - olvasható a NASA honlapján. A tesztrepülések többségének célja, hogy demonstrálják, miként lesz képes működni a Marson, hogyan működik a vörös bolygón uralkodó hőmérsékletek közepette. Képes-e a helikopter túlélni a marsi hideget és működőképes maradni, amikor éjszakánként akár mínusz 90 Celsius-fokra süllyedhet a hőmérséklet.


"Az első marsi repülésre készülve mintegy 75 percet repültünk egy helikoptermodellel, amely igen hasonló volt a mi helikopterünkhöz. A marsi repülésre szánt helikopterrel végzett minapi teszt volt azonban a valódi durranás. Látnunk kellett, hogy megfelelően működik-e" - idézte MiMi Aungot, a Mars Helicopter-program pasadenai projektmenedzserét a NASA közleménye. A Földön mindennapos helikopterrel repülni, de teljesen más a több százmillió kilométerre lévő Mars légkörében. "A marsi légkör sűrűsége csak egy százaléka a Föld légkörének" - magyarázta Aung. Hogy tesztrepüléseiket hasonló körülmények között végezzék a tudósok a JPL űrszimilátorát, egy 7,62 méter széles vákuumkamrát használtak, amelyet szén-dioxiddal, a vörös bolygó légkörének fő alkotóelemével töltöttek meg.


"A helikopter működtetése igen ritka légkörben csak az egyik kihívás. El kellett vennünk a Föld gravitációjának kétharmadát is, mivel a Mars gravitációja jóval gyengébb" - mondta Teddy Tzanetos, a helikopter tesztrepüléseinek vezetője. Ehhez a kutatócsoport egy gravitációt kioltó rendszert tervezett, amelyet a helikopter tetejére erősítettek. "A rendszer és helikopterünk is tökéletesen működött. Csak 5 centiméter magas körözésre volt szükség ahhoz, hogy megkapjuk az összes szükséges adatot, amely megerősíti, hogy Mars-helikopterünk önműködően repül a vörös bolygóhoz hasonló atmoszférában" - hangoztatta Tzanetos.

A következő napon újabb tesztrepülést hajtottak végre a vákuumkamrában szintén 5 centiméter magasan összességében egy percen át. "Legközelebb már a Marson fogunk repülni" - mondta Aung. A helikoptert 2020 júliusában tervezik a marsjáróval útnak indítani egy Atlas V hordozórakéta fedélzetén a floridai Cape Canaveralról . A tervek szerint 2021 februárjában fognak megérkezni a vörös bolygóra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xyl #3
    Legegyszerűbb esetben olyan, mint a rajztábla: vonalzó, damil, csiga, ellensúly.
  • drsx #2

    "The test rig they set up not only produces a near-vacuum, replacing the air with a thin, Mars-esque CO2 mix, but a “gravity offload” system simulates lower gravity by giving the helicopter a slight lift via a cable"
    forras: techcrunch.com/2019/03/28/mars-helicopter-bound-for-the-red-planet-takes-to-the-air-for-the-first-time/?guccounter=1

    Vagyis az alacsony gravitaciot ugy szimulaljak, hogy egy kicsit emelik a koptert egy kabellel.

    Engem a kopter muszaki adatai erdekelnenek, elsosorban a rotor fordulatszama, milyen motorokat hasznalnak a kb. 2 kilo roptetesehez, a napelemek teljesitmenye, ilyesmik... megyek, guglizok tovabb...

  • Wharyoo #1
    Kiváncsi lennék arra a gravitációt "kioltó" kutyüre, hogy mégis mit és hogyan csinál.