Gyurkity Péter
Eltűnnek a Szaturnusz gyűrűi
Ezek fő összetevője ugyanis eső formájában vándorol a légkör felső rétegeibe.
A Szaturnusz gyűrűi kapcsán (több kérdésben) hosszú ideje tart a vita a szakemberek körében, ugyanis ők sem tudják, hogy ezek mikor keletkeztek, miként jöhettek létre, illetve meddig maradhatnak velünk. Most egy újabb tanulmány látott napvilágot, amelyben megjósolják a véget, mivel az tűnik valószínűnek, hogy viszonylag rövid idő alatt eltűnnek majd az egyébként igencsak látványos gyűrűk.
A kutatók által elkészített új anyagban arról olvashatunk, hogy már felszíni távcsövekkel is megfigyelhető a folyamat, amelynek során a fő alkotóelemet képező vízjég egy része az ionoszférába távozik, elsősorban a gázóriás gravitációs és mágneses mezejének köszönhetően. Ezt a folyamatot ugyan már 2013-ban is felvázolták, mi több, annak idején már a Voyager-szondák is megmutatták nekünk az ionoszféra elektromos töltését, a gyűrűk változó sűrűségét, valamint az északi féltekén megfigyelt három vékony és sötét sávot (amelyet 1986-ban a mágneses mező alakjával kötöttek össze), most azonban még pontosabb becslésekkel álltak elő azt illetően, hogy a vízjég elszivárgása, valamint az ennek eredményeként létrejövő „eső” miatt meddig élvezhetjük majd a gyűrűk látványát.
A csoport szerint másodpercenként 432 és 2870 kg közötti víz távozik a gyűrűkből, ennek révén pedig ezek végül teljesen eltűnnek. Szerintük 292 millió év múlva következik majd ez be, de az is előfordulhat, hogy mindössze 100 millió év elég lesz a folyamat beteljesedéséhez, ami ugyan számunkra felfoghatatlanul hosszú idő, univerzumi léptékkel mérve azonban mindössze egy pillanat lenne. Egyelőre ugyan azt sem tudjuk, hogy ezen gyűrűk mikor keletkeztek, itt két változat lehetséges, az egyik szerint már a bolygó születésekor megvoltak (tehát 4,4 milliárd éve jelen vannak), a másik szerint a holdak összeütközése vezetett ide, nagyjából 100 millió évvel ezelőtt, ez utóbbi esetben azonban valóban rövid, ideiglenes jelenségről beszélhetünk, amelyet szerencsés időzítés révén figyelhetünk most meg.
Maguk a gyűrűk egy törékeny egyensúly eredményei, itt a bolygó gravitációs vonzása, valamint az orbitális pályán mozgó objektumok ezzel ellentétes irányú, együttes hatása biztosítja a jelenlegi látványt. A jég részecskéi a Nap ultraibolya-sugárzásának hatására elektromos töltést kapnak, emiatt veszik az irányt a gázóriás felé, amelyet azután a gravitációs vonzás is felerősít, az ionoszférával való interakciót pedig a Földön lévő teleszkópokkal (így például a Keck-teleszkóppal) is detektálhatjuk, mégpedig a déli és az északi félteke színének összehasonlításával, így jött létre a mostani becslés.
A Szaturnusz gyűrűi kapcsán (több kérdésben) hosszú ideje tart a vita a szakemberek körében, ugyanis ők sem tudják, hogy ezek mikor keletkeztek, miként jöhettek létre, illetve meddig maradhatnak velünk. Most egy újabb tanulmány látott napvilágot, amelyben megjósolják a véget, mivel az tűnik valószínűnek, hogy viszonylag rövid idő alatt eltűnnek majd az egyébként igencsak látványos gyűrűk.
A kutatók által elkészített új anyagban arról olvashatunk, hogy már felszíni távcsövekkel is megfigyelhető a folyamat, amelynek során a fő alkotóelemet képező vízjég egy része az ionoszférába távozik, elsősorban a gázóriás gravitációs és mágneses mezejének köszönhetően. Ezt a folyamatot ugyan már 2013-ban is felvázolták, mi több, annak idején már a Voyager-szondák is megmutatták nekünk az ionoszféra elektromos töltését, a gyűrűk változó sűrűségét, valamint az északi féltekén megfigyelt három vékony és sötét sávot (amelyet 1986-ban a mágneses mező alakjával kötöttek össze), most azonban még pontosabb becslésekkel álltak elő azt illetően, hogy a vízjég elszivárgása, valamint az ennek eredményeként létrejövő „eső” miatt meddig élvezhetjük majd a gyűrűk látványát.
A csoport szerint másodpercenként 432 és 2870 kg közötti víz távozik a gyűrűkből, ennek révén pedig ezek végül teljesen eltűnnek. Szerintük 292 millió év múlva következik majd ez be, de az is előfordulhat, hogy mindössze 100 millió év elég lesz a folyamat beteljesedéséhez, ami ugyan számunkra felfoghatatlanul hosszú idő, univerzumi léptékkel mérve azonban mindössze egy pillanat lenne. Egyelőre ugyan azt sem tudjuk, hogy ezen gyűrűk mikor keletkeztek, itt két változat lehetséges, az egyik szerint már a bolygó születésekor megvoltak (tehát 4,4 milliárd éve jelen vannak), a másik szerint a holdak összeütközése vezetett ide, nagyjából 100 millió évvel ezelőtt, ez utóbbi esetben azonban valóban rövid, ideiglenes jelenségről beszélhetünk, amelyet szerencsés időzítés révén figyelhetünk most meg.
Maguk a gyűrűk egy törékeny egyensúly eredményei, itt a bolygó gravitációs vonzása, valamint az orbitális pályán mozgó objektumok ezzel ellentétes irányú, együttes hatása biztosítja a jelenlegi látványt. A jég részecskéi a Nap ultraibolya-sugárzásának hatására elektromos töltést kapnak, emiatt veszik az irányt a gázóriás felé, amelyet azután a gravitációs vonzás is felerősít, az ionoszférával való interakciót pedig a Földön lévő teleszkópokkal (így például a Keck-teleszkóppal) is detektálhatjuk, mégpedig a déli és az északi félteke színének összehasonlításával, így jött létre a mostani becslés.